A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-27 / 13. szám
KÖRNYEZET A NYELV TÜKRÉBEN Nem múlik el nap. hogy ne olvasnánk, hallanánk e szót, környezet, pedig nagyapáink nem is ismerték. Az a tény, hogy a mi sajtónkban gyakran olvassuk az ÉLETKÖRNYEZET terminust, felveti megvizsgálásának a szükségességét. A kérdést Láng I.: A környezetvédelem nemzetközi körképe című könyve segítségével oldhatjuk meg, amely az emberi környezetet igy határozza meg : magában foglalja a levegő, a felszíni és felszín alatti vizek, a talaj és a talajfelszín tisztaságának védelmét, a környezeti zaj elleni védelmet, a hulladék ártalmatlanításával és felhasználásával öszszefüggő kutatásokat. Tölgyessy és Piatrik: Odpad — surovina budúcnosti című könyve szerint a Životné prostredie (tükörfordításban: életkörnyezet) az a rendszer, amelyben az ember és a társadalom fejlődik és él, amely természeti tényezőkből (talaj, víz, légkör, növényvilág, állatvilág) és az ember által létrehozott tárgyakból (épületek) tevődik össze. Ebből világos, hogy a životné prostredie magyarul emberi környezetet jelent. Ha megvizsgáljuk sajtónk, tankönyveink, kalendáriumaink ÉLETKÖRNYEZET terminusainak szövegkörnyezetét (11 eset) és a magyarországi sajtóban található EMBERI KÖRNYEZET terminus szövegkörnyezetét. akkor is teljes az azonosság. Mindebből pedig az következik, hogy az emberi környezet a helyes magyar terminus. Többnyelvű tudományos publikációkból az is megállapítható, hogy a životné prostredie esetenként környezetre is fordítható, főképpen akkor, ha a témáról általános értelemben van szó. A pracovné prostredie a mi sajtónkban „munkakörnyezet" vagy munkahelyi környezet, más forrásokban csak munkahelyi környezet. Ebben az esetben a munkahelyi környezet terminus használata a helyes. Sajtónkban egy esetben találkoztam a természeti környezet (prírodné prostredie) és a társadalmi környezet (spoločenské prostredie) kifejezésekkel, amelyek helyességét több forrás is igazolja. A természeti környezet nem teljesen azonos a természetes környezettel (prirodzené prostredie). Az utóbbi fogalom ellentéte (ellenpárja) a mesterséges környezet vagy művi környezet. A nálunk használt kriminogén környezet terminus sem kifogásolható. A szakirodalom szerint az emberi környezetet két részre oszthatjuk: a természetes és mesterséges környezetre. A természetes környezet felosztható abiotikus és biotikus környezetre. A tengeri környezet és a földrajzi vagy földi környezet mindkettőnek a részét képezi. Az abiotikus környezet (abiotické prostredie) magában foglalja a környezet fizikai (fizikai környezet), kémiai és tárgyi (tárgyi környezet) tényezőit: pl. hőmérséklet, szél, talaj, víz, oxigén, Szennyezés. E fogalomkörhöz tartozik a klimatikus környezet terminus is. A biotikus környezet (biotické prostredie), amelyet bioszférának is nevezünk, magában foglalja az élőlényeket és a köztük fennálló viszonyokat (család, ember, vetélytárs, táplálék, élősködők, stb). A biotikus környezetet nevezhetjük biológiai környezetnek is. A mesterséges környezetnek része az építészeti környezet, települési környezet, városi környezet és a kisebb egységet jelentő lakóhelyi környezet, vagy kevésbé tetszetősen, lakókörnyezet. Az ember tevékenységének színtere a kulturális környezet is. A környezettel kapcsolatos egyéb ismertebb fogalmak a következők: makrokömyezet, mezokömyezet, mikrokörnyezet, belső környezet, külső környezet, családi környezet. Ide sorolhatók a következő terminusok is: technikai környezet, termelési környezet, gazdasági környezet, világgazdasági környezet, kutatási környezet, heterogén környezet és változó környezet. CSUKA GYULA HALADÁS ÉS MEGÚJHODÁS (Kelet-Európa története a 19. század első felében) Arató Endre munkája nemzetközi mércével mérve is jelentős alkotás. Az úttörő jellegű mű közel 600 sűrűn szedett oldalon 27 kelet-európai nép összehasonlító történetét adja a 19. század első felében. A szerző az egész terület átfogó kérdéseinek vizsgálatán kívül az egyes földrajzi-politikai egységek sajátos viszonyait is elemzi. A térség földrajzi meghatározásánál a szerző a történetileg kialakult, s nemzetközileg legelfogadottabb meghatározást veszi alapul könyvében, vagyis azt a történelmiföldrajzi egységet állítja vizsgálódása középpontjába, amelyet az Elbától és az Alpoktól keletre az Urálig húzódó terület jelent, melyet északon a Balti-tenger, Botteni öböl, az Északi-Jeges-tenger, délen pedig az Adriai-, Jón-, Földközi-, Égéi-, a Fekete-tenger, valamint a Kaszpi-tenger határol. Eme összefüggő hatalmas terület igen szembetűnő sajátossága a vizsgált korszakban a Nyugat-Európához képest megmutatkozó erős gazdasági-társadalmi elmaradás. A második jobbágyság intézménye, a majorsági gazdálkodás nyomta rá a bélyegét a térség országainak gazdasági és társadalmi viszonyaira. A feudalizmus általános válságát jobbára felülről jött jobbágyreformok követték, ugyanakkor a fellendülő ipari tevékenység következtében kibontakozott a kapitalizmus fejlődésének egy jellegzetes — porosz — útja. A jelentős általános elmaradottság ellenére a korszakban kétségkívül fel kell ismerniük bizonyos haladás jeleit is. A kapitalista viszonyok mindenekelőtt a mezőgazdaságba hatottak be, az ipar fejlődése elsősorban Kelet-Európa nyugati területein volt megfigyelhető. Ha alaposabban szemrevételezzük az ipar struktúráját, itt is az elmaradottság jellemzőivel találkozunk Európa más területeihez viszonyítva: az ipar területén a könnyűipar, azon belül is a textilipar valamint a mezőgazdaságot kiszolgáló iparágak domináltak. A gazdasági-társadalmi viszonyokat szemlélve Kelet-Európán belül sajátságos helyet foglalt el az önmagában is sokszínű Balkán, amelynek speciális viszonyait a szerző szintézisében kiemelt figyelemmel kezeli. Kelet-Európábán — Nyugattól ebben is eltérően — nagy, soknemzetiségű államok jöttek létre, ezek a birodalmak a 19. század első felében még viszonylag épen léteztek. A határaik között élő népek társadalmába behatoltak a kapitalista viszonyok és fokozatosan felébresztették a nemzeti öntudatot. Ily módon a korszak alapvető politikai problémáivá a nemzeti kérdés, a nemzeti mozgalmak, a felszabadító küzdelmek váltak. A polgári típusú nemzeti mozgalmak — éppen az elmaradott gazdasági-társadalmi viszonyoknak megfelelően — a legtöbb területen nyelvi-kulturális formák között indultak meg. Az irodalmi nyelv megteremtéséért indított harc, a nyelvművelés problémái, a nemzeti történetírás, irodalom, művészetek, különböző nemzeti intézmények megteremtése jelzi a mozgalmak izmosodását. Az új irodalmi nyelveken művelt irodalom is a nemzeti mozgalom szolgálatába szegődött. S amiképpen az irodalmi nyelv segítette az irodalom fejlődését, úgy a megszülető irodalmi művek is egyre jobban alkalmassá tették az új irodalmi nyelvet, illetve a norma kialakulása előtt használt dialektusokat a legbonyolultabb érzelmek és gondolatok kifejezésére. Az elmaradott Kelet-Európábán a feudalizmus válságának időszakában, az osztrák birodalomban, a cári Oroszországban és Poroszországban folyó nemzeti felszabadító mozgalmakban fontos szerep jutott a feudális privilégiumoknak. Ezek a középkorban kialakult előjogok a nemzeti mozgalmak fejlődése során fokozatosan megtöltödtek polgári tartalommal. A nemesi vezetésű, feudális privilégiumokra támaszkodó vagy azokat visszaszerezni kívánó mozgalmak az első politikai jellegű megmozdulások voltak számos olyan nép esetében, amely rendelkezett az uralkodó nemzet feudális osztályától különálló, nem asszimilált nemességgel. A másik oldalon, a Balkánon a török birodalom igáját nyögő népek esetében a nemzeti felszabadító harc szorosan egybefonódott a keleti kérdéssel, a törökök Európából való kiszorításának problémájával. A kérdés megoldásához nem volt elegendő a fegyveres harc, mint az egyetlen eszköz, a balkáni népek nem nélkülözhették a kedvező külpolitikai viszonyokat, az általuk kínált lehetőségek kiaknázását sem. A vázolt kérdéseknek a szerző az Akadémiai Kiadónál megjelent könyvében nyolc bő fejezetet szentel. Marxista szemlélettel, tiszteletre méltó igényességgel — és kritikával — nyúl a kérdéshez, bizonyítva, hogy a kelet-európai összehasonlító vizsgálat szükségszerű felülemelkedése a nemzet-centrizmuson új, tágabb megközelítések lehetőségét hordozza magában a kérdés lényegét illetően, s egyúttal szemléltetően példázza, mennyire káros a nemzeti elzárkózás, a haladás ügyének és a vélt nemzeti érdekeknek erőszakolt szétválasztása. CSÁKY PÁL Új KÜLSŐ, BŐVÜLŐ TARTALOM (Az Irodalmi Szemle idei első számáról) Ebben az esztendőben harmincadik évfolyamába lépett irodalmi folyóiratunk, az Irodalmi Szemle. Igaz, idei első számára kissé tovább kellett vámunk a megszokottnál, február is elmúlt már, mire kézhez kaptuk, de ezt most nem csak az elhúzódott nyomdai előkészületek okozták. A Szemle ugyanis új külsővel és bővült terjedelemben (+ 1 ív) látott napvilágot. (Ez a magyarázata annak, hogy egy-egy példánya a korábbi 6 Kčs helyett 7 Kčs-ba kerül.) A megújult külsőről, azt hiszem még korai lenne beszélni, de a terjedelem bővüléséről mindéképpen érdemes néhány szót ejteni. Ez a plusz egy ív ugyanis mindenekelőtt a csehszlovákiai magyar irodalom legifjabb nemzedékének, a pályakezdőknek kíván teret adni, sőt önálló rovatmegjelölést is kapott: Holnap lett á neve. „Élve a CSKP XVII. kongresszusán elfogadott határozatok biztosította lehetőségekkel — írja az új számot (s egyben az új évfolyamot is) bevezető cikkében a lap főszerkesztője. Varga Erzsébet —, s egyszersmind a határozatokból ránk háruló feladatokat is teljesíteni igyekezve, az elkövetkező időszakban szerkesztőségünk az eddiginél jóval nagyobb figyelmet szentel az irodalmi utánpótlás nevelésének." Hogy ném csupán a csehszlovákiai magyar irodalomban érett meg rá a helyzet, hogy a legfiatalabb írónemzedék tágabb teret kapjon, azt az is bizonyítja, hogy az Irodalmi Szemlével egyidőben a Romboid szlovák irodalmi folyóirat is bővült terjedelemben jelenik meg ez év januárjától, hasonló okból. A Holnap rovat természetesen csupán a keretet biztosítja, tartalommal azoknak a fiatal, szárnyukat most bontogató toliforgatóknak kell megtölteniük, akikről az irodalmi élet szervezői tudnak, s néhányuk nevét már az olvasók is megismerhették egyrészt a lapok hasábjairól, másrészt a közelmúltban megjelent Próbaút című antológia jóvoltából. A rovat sikeres működését két dolog is hivatva van biztosítani. Először is az, hogy saját szerkesztője lesz, akinek főképpen a fiatalokra való odafigyelés lesz a feladata, másodszor pedig az, hogy maguk a fiatal írók is szervezett keretek között, a múlt év decemberében megalakult Fiatal írók Körében (FIK) dolgozhatnak, s beszélhetik meg gondjaikat, elképzeléseiket, feladataikat. A rovat és a FIK együttműködése remélhetőleg termékeny, s nemcsak a fiatal nemzedék, hanem az egész csehszlovákiai magyar irodalom szempontjából hasznos lesz. Az Irodalmi Szemle ez évi első számában egyébként sok érdekes, színvonalas írás látott napvilágot. Ami külön örvendetes, hogy szép számban található benne elbeszélés. Még néhány esztendeje is azon keseregtem, milyen terméketlen korszakát éli a csehszlovákiai magyar kispróza. Nos. mintha időközben javult volna a helyzet: rendre új nevek bukkannak föl, ugyanakkor az idősebb nemzedék képviselői is gyakrabban próbálkoznak meg a novella műfajával. Őszintén remélem, hogy a legfiatalabbak lendülete ösztönzőleg hat majd a kissé elkényelmesedett (vagy megfáradt?) idősebbekre is. (lacza) 11
