A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-27 / 13. szám
A FORRADALOM FESTŐJE (100 éve született Uitz Béla) Uitz Béla: Párizsi Kommün (Előre Proletár!), 1925 Különös sors jutott osztályrészül a modern művészet immár klasszikus alakjának, Uitz Bélának. Tanúja volt a történelem sorsfordulóinak, pusztító viharainak, cselekvő részese a munkásosztály küzdelmeinek, művei három ország szellemi kincseit gyarapították. Ma már tudjuk: a magyar avantgarde legnagyobb alakjai közé tartozik. Uitz Béla 1887. március 8-án született az erdélyi Temes-Mehalán. Családi és nemzetiségi viszályok közepette nőtt fel; 14 évesen már egy lakatosműhelyben dolgozott, s közben, saját örömére, sokat rajzolt és festegetett. 1905-ben Pestre költözött, azzal az elhatározással, hogy festő lesz. Két évvel később kezdte meg tanulmányait az Iparművészeti Iskola díszítőfestő szakán, ám a dekorációk készítése nem elégítette ki. 1908 és 1912 között a Képzőművészeti Főiskola növendéke volt; itt tett szert arra a mesterségbeli tudásra, mely alkotásait élete végéig jellemezte. Első festményei szokványos tájképek voltak, de hamarosan kialakította sajátos formanyelvét, s nem kellett sok idő, hogy rájöjjön: a festészet problémakörénél sokkal jobban érdekli őt a rajz művészete. Felesége révén rokonságba kerül az 1910-es években kibontakozó magyarországi avantgarde vezéralakjával, Kassák Lajossal, s ez a kapcsolat jelentős hatást gyakorolt pályájának alakulására. Uitz egyre inkább eltávolodott a konvencionális stílusoktól, s egyike lett a grafika bátor újítóinak. Első nagy sikerét 1914-ben, az Ifjú Művészek Egyesületének kiállításán érte el mély átélésről tanúskodó, expresszív szénrajzaival. Az első világháború éveiben stílusa mind karakterisztikusabbá vált; szuggesztív, komor hangvételű művei az expresszionizmushoz álltak legközelebb, de felfedezhetjük rajtuk a kubizmus hatását is. Az értelmetlen, iszonyatos vérontás elősegítette tisztánlátását, világnézetének megváltozását, ekkor lett baloldali elkötelezettségű müvészszé. Eszmei orientációját témaválasztásai is jelzik: a nehéz sorsú proletárok, a harcok áldozatai, a szenvedő emberek jelennek meg képein. 1915-ben csatlakozott a Kassák által szerkesztett Tett című folyóirathoz, mely a hazai avantgarde első sajtóorgánuma, a háborúellenes erők fóruma volt. A Tett betiltása után, 1916-ban társszerkesztője lett Kassák újabb lapjának, a Mának. Ebben az évben alkotta meg Siratás című megrendítő rézkarcát, mely felrázó erejű tiltakozás volt az embertelen öldöklés ellen. A következő három évben művein hangsúlyos szerepet kaptak a mértani formák. Nemcsak stílusa módosult, érzés- és gondolatvilága is teljesen átalakult. Uitz egyre következetesebben képviselte a munkásosztály álláspontját, a proletármüvészet és a munkáskultúra megteremtését tekintette céljának. 1919 márciusában lelkesen üdvözölte a Magyar Tanácsköztársaságot, kezdettől fogva tevékeny résztvevője volt a forradalmi eseményeknek; vezetője lett a Proletár Képzőművészeti Tanműhelynek és „Vörös katonák előre" felirattal elkészítette a Tanácsköztársaság védelmére mozgósító híres plakátját. Monumentális falképterveken dolgozott, melyekkel szocialista és humanista hitvallását akarta kifejezni, de a tervek megvalósítására már nem kerülhetett sor. Az ellenforradalom túlereje és az árulás véget vetett a proletárhatalomnak, s a Tanácsköztársaság híveire üldöztetés, börtön, száműzetés, sokszor pedig halál várt. Uitzot is letartóztatták, de rövidesen sikerült kiszabadulnia. Mivel Magyarországon nem volt biztonságban, 1920 januárjában — Kassák Lajoshoz, Bortnyik Sándorhoz és más baloldali művészekhez hasonlóan — Bécsbe emigrált. Kassák hamarosan itt is megjelentette a Mát, s Uitz ismét csatlakozott a lap körül szerveződő csoporthoz. Alkotásait ebben az időszakban a geometrikus absztrakció jellemezte, ekkor születtek legelvontabb kompozíciói. Életének egyik legjelentősebb állomása volt 1921 -es moszkvai utazása. A művész a szovjet fővárosban lett a kommunista párt tagjává, itt fejeződött be politikai meggyőződésének a kialakulása. Moszkvai tartózkodása művészetét is új vonásokkal gazdagította, megismerte és részben magáévá tette a Tatlin, Malevics és Rodcsenko nevével fémjelzett konstruktivizmus eredményeit. Miután visszatért Bécsbe, 1923-ban megalkotta élete egyik föművét, a General Ludd címet viselő sorozatot. Drámai erejű, lenyűgöző expresszivitású rézkarcokon jelenítette meg a hajdani angliai géprombolókat, a munkásosztály lázadásának első hírnökeit. 1924- től 1926-ig Franciaországban élt, ahol képeivel és írásaival tovább harcolt a forradalmi művészetért. Számos tusrajz és rézkarc került ki a keze alól, haladó szellemű szerzők — Gorkij, Barbusse — színdarabjaihoz készített díszleteket, s Az imperialista háború ellen című albumával „elérte", hogy kiutasítsák őt az országból. 1926-ban Moszkvába költözött. Tanár lett a Felsőfokú Művészeti és Technikai Műhelyek elnevezésű új típusú főiskolán, bekapcsolódott az agitációs és szervező munkába, nagyarányú dekorációs feladatok kivitelezésében vett részt. Művészi és nevelői tevékenységéért 1930-ban megkapta az „Érdemes művész" kitüntetést. A harmincas évektől kezdve Uitz munkásságát a lehiggadás, a klasszicizáló tendencia és a reneszánsz tradíciók hatása jellemezte, előtérbe kerül a realisztikus, ám ugyanakkor heroikus emberábrázolás és a monumentalitás. 1936 és 1938 között Kirgizia fővárosában, Frunzeban dolgozott: egy nagyméretű freskó, a Kirgiz fölkelés megfestésével bízták meg, de műve befejezetlen maradt — a törvénysértő perek idején kémkedés vádjával letartóztatták. 1939 végén kiszabadult és visszatért Moszkvába. A nagy honvédő háború éveiben született a szovjet nép hősi ellenállását drámai módon, pátosszal bemutató sorozata, a Hős városok. 1948-ban Moszkva fennállásának 800. évfordulójára hatalmas pannót készített, az ötvenes évek elején pedig valóra válthatta régi álmát: megalkotta a Moszkvai Mezőgazdasági Kiállítás orosz és belorusz pavilonjának monumentális freskóit. Csaknem négy évtized múltán, 1958-ban látogatott el szülőhazájába. A magyar kormány 1967-ben érdemrenddel tüntette ki; a következő évben retrospektív kiállítás nyílt a müveiből Budapesten. 1970-ben visszatelepült Magyarországra — fél évszázadot töltött emigrációban. A magas kora ellenére még mindig dolgozó művészt új tervek foglalkoztatták, de megvalósításukra már nem kerülhetett sor: Uitz Béla 1972. január 26-án meghalt. Életműve — egyenetlenségeivel együtt is — a szocialista képzőművészet figyelemre méltó teljesítménye; megőrzendő örökség, mely új s új nemzedéknek szolgálhat útjelzőül és tanulságul. G. KOVÁCS LÁSZLÓ 10
