A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-27 / 13. szám
IMNÄN HAILOITUK-OnZASTÜK-LATTUK A képen látható háromkerekű járgány áramvonalas külseje a jövőt idézi, ám mechanizmusa nagyon is ősi: lábmeghajtású. Konstruktőrei — svájci diákok — azt állítják, hogy 50 km/órás sebességre is felgyorsítható különösebb elöedzés nélkül. Ez az angol gyártmányú, távirányítású repülögépecske akár mozgó teherautóról is indítható. Televíziós kamerája jól használható képeket sugároz a földre, s ezek alapján pontosíthatók a térképek, árvízprognózisok készíthetők, felbecsülhetök a viharkárok, a termények fejlődése és így tovább. Régi tapasztalat, hogy néhány rovar viselkedéséből előre következtetni lehet az időjárás változásaira. Az ok: fel tudják fogni, érzékelik a légkör elektromos állapotának változásait. A mézelő méhek nemcsak, hogy felfogják a légköri villamosság változásait, de maguk is gerjesztenek elektromosságot. így értesülnek arról, hogy társuk visszaérkezett a kaptárba, sőt kirepüléskor — más jelzések mellett — ezek az impulzusok mozgás közben szerepet játszanak a kapcsolattartásban, a munka összehangolásában, a repülési irány megtartásában. Mikó Pálné: MARSEILLAISE ES GOTTERHALTE A Magvető Könyvkiadó Nemzet és emlékezet sorozatában ennek a kötetnek, kivételesen, de okkal, alcíme is van: Találkozás Márton Józseffel. Ugyanis a XIX. század első évtizedeinek szellemi termését a régebbi Ítélkezések szerint szinte szokás volt elmarasztalni, különösen Márton József (1771 — 1840) nyelvészeti munkásságát, de a kötet írója megfejti a kor „fehér foltjainak" talányait, méltányosan ismerteti és értékeli a nyelvészkedö egyetemi tanár, szerkesztő, kiadó és fordító elismerést érdemlő tevékenységét. Az olvasó számára tehát a vele való találkozást jelenti a könyv elolvasása. Az átlagosnál nagyobb mértékben azért érdekel bennünket Márton József szokatlanul érdekes életsorsa, munkássága, mert az ifjúkori tanulmányai után Lőcsén kapott tanári megbízatást, ott kezdődött negyven esztendőre terjedő szótár- és nyelvkönyvírói szolgálata. Onnan került Bécsbe, újságírószerkesztőnek ahhoz a laphoz, melynek titkára Hajnóczy József, a francia forradalom feltétlen híve volt. És a Bécsből gyakorta Pozsonyba látogató, Kazinczy ellenében a „póri" Csokonait támogató, könyvkiadással is foglalkozó Márton József egyébként is jól ismert személyiség volt annak idején a mi tájainkon. Mondanivalóját hat fejezetbe osztotta be a könyv írója. Legérdekesebb a harmadik (melynek címe: Gyújtópontban a magyar nyelv) és az utolsó (Aki nincs ellene, az vele van). A fejezetcímek villanásszerűen utalnak a témára, de annak időszerűségére is. Olvasmányos ez a könyv. Oly könnyedén olvasható a szövege, mint a regényeké, pedig inkább korrajz és tanulmány. írója a kötet végén. Források és hivatkozások cím alatt 21 oldalon felsorolva közli Márton József munkáinak és kiadványainak jegyzékét, az egykorú és a szakirodalomból használt forrásművek teljes címét, valamint a kötet illusztrálására szolgáló 11 fakszimile elnevezését. Egyébként ez a közelmúltban megjelent, 300 oldalas könyv már a hazai könyvesboltokban is kapható. HAJDÚ ANDRÁS A MAGYAROK ELŐDEIRŐL ÉS A HONFOGLALÁSRÓL Őstörténetünkben nagyon sok a homályos pont. Nem csoda hát, ha a magyar könyvkiadás szinte minden hónapban egy újabb idevágó kiadvánnyal lepi meg az olvasót. Az őstörténetkutatók feltételezéseit összefoglaló szintézisek sűrűn váltakoznak az egy-egy résztudomány — nyelvészet, régészet, embertan, néprajz stb. — eredményeit bemutató hosszabb-rövidebb tanulmányokkal; a legújabb kutatásokról tudósító írásokat klasszikusnak számító őstörténeti munkák új kiadásai követik. A Györffy György szerkesztette, ez idő tájt már harmadszor megjelenő könyv — mint azt az alcíme is jelzi — a „kortársak és krónikások híradásai" alapján, illetve az ezeket felülbíráló forráskritika segítségével próbál választ adni a magyar nép eredetére és korai történelmére vonatkozó kérdésekre. Mit tudnak őseinkről az antik görög történetírók, hol tudják lakóhelyeiket az arab-perzsa földrajzírók, milyennek látják őket a szláv források szerzői, honnan származtatják eleinket a középkori nyugati és magyar krónikások — mindezt jól összeválogatott részletek és a teljes Anonymus-geszta meséli el a kíváncsi olvasónak. Sokoldalú képet kapunk a magyarság eredetét, őshazáját, vándorlásait, új honba költözését, életmódját, kalandozásait illetően. A kép színes, ugyanakkor a különböző érdekek által vezérelt hírforrások révén gyakran ellentmondásos is. Ezeknek az ellentmondásos tudósításoknak az értelmezésével, az elfogultság sugallta alaptalan rágalmak visszautasításával és a dicső múlt hamis csillogásának eloszlatásával foglalkozik a szerkesztő Györffy György az előző kiadásokhoz írt két, összesen több mint negyvenoldalnyi előszóban. Ezek a bevezető tanulmányok — bár tudományos eredményeket összegeznek — nem a tudósokhoz szólnak. A gondosan átválogatott történeti anyag és a közérthető megfogalmazás egyaránt népszerűsítő szándékról árulkodik. Erre utalnak azok az egyedülálló bibliográfiák is, amelyek mintegy összefoglalásként a honfoglalás korával foglalkozó történelmi munkákat, szépirodalmi műveket és képzőművészeti alkotásokat sorolják fel. FEHÉR PÉTER Február közepén egy vasárnap délelőtt és a rákövetkező szerdán este egy-egy kamarakoncertre került sor a szlovák fővárosban. A vasárnapi matiné színhelye a Mirbach-palota nagyterme volt, a szerda esti koncertet pedig az Alexander Moyzesröl elnevezett kamarateremben rendezték. A két hangversenyben a kamarajellegen túl az is közös volt, hogy szereplői a Szlovák Filharmónia tagjai. A matinén a már több mint egy évtizede működő Filharmóniai Vonósnégyes szerepelt, míg a szerda esti koncerten a Szlovák Filharmónia három élvonalbeli tagja, nevezetesen Ewald Danel koncertmester, Ľudovít Kanta a cselló-szólam vezetője, valamint Marián Lapšanský zongoraművész lépett fel. Vasárnap délelőtt zsúfolásig megtelt a koncertterem, szerdán azonban a Moyzes teremben épp fordított volt a helyzet, mert a jelenlévők összlétszáma alig érte el az ötvenet. Nagy kár, mert igen értékes este volt. A matiné nyitószámaként egyébként Leopold Kóželuh (1747—1818) (császári kamarakomponista, Mozart riválisa, majd utódja volt) egyik vonósnégyese hangzott el, majd Bartók Béla 3. vonósnégyese következett. A mű 1927-ben keletkezett s akkoriban disszonanciájánál és különleges hangzásvilágánál fogva a közönség körében a legridegebb visszautasításra talált. Ma már más füllel (és gyönyörűséggel) hallgatjuk ezt a zenét, de meg tudom érteni a bemutató közönségét is. E súlyos mondanivalójú mű után szinte könnyednek tűnt Bohuslav Martinu „Concerto da camera” néven ismert 7. vonósnégyese. Az együttes oldottan, szépen muzsikált, de kissé érdes játékstílusuk a Bartók műben érvényesült ideálisan. A szerdai hangverseny a Korunk zenéje sorozat egyik estje volt. Elsőnek Maurice Ravel 1922-ben keletkezett műve, a meglepően darabos hangzású és kemény ritmusú Szonáta hegedűre és gordonkára hangzott el, valami távoli előfutáraként Bartók említett müvének, majd Hja Zeljenka (1932) 1985- ben komponált egytételes 3. zongoraszonátája következett, melyet ősbemutatóján is Marián Lapšanský játszott nagy sikerrel, végezetül pedig a három művész közösen Dmitrij Sosztakovics op. 67-es e-moll zongoratrióját szólaltatta meg, nagyszerűen. VARGA JÓZSEF Händel: ATALANTA Georg Friedrich Händel, a XVIII. századi német (és angol) zene kiválósága — mint a zenetörténetből is tudjuk — meglehetősen érdekes pályát futott be. Németországban, Halléban született 1685-ben, de az 1710-es években Londonban telepedett le, s ott élt 1759-ben bekövetkezett haláláig. Élvezte a királyi udvar kegyeit és bizalmát, ezért sok művet komponált az udvar megrendelésére, a királynő tiszteletére. Csak a walesi herceg nem tüntette ki barátságával. Händel tehát az Atalanta című opera által, mely a herceg esküvői ünnepségére készült, szerette volna elnyerni annak jóindulatát és barátságát. A XVIII. századi London zenebarát közönsége kedvelte az Árkádiában játszódó operákat, melyek tulajdonképpen pásztorjátékok voltak és szereplőik valódi vagy álruhás pásztorok. Árkádia — természetesen — a képzeletszülte álomország volt, s a pásztorjátékok többsége — melyek az akkor oly divatos „opera seria" műfaját képviselték — szintén ebben az elképzelt országban játszódott. E művekben a hosszú recitativók és áriák domináltak, s ezek egész sora után következett a végkifejlet, a szerelmesek egymásratalálása. Az Atalanta című Händel-opera is Árkádiában játszódik, ám a szerző nem a szokásos eszközökkel dolgozik. Igen látványos volt: táncok, tömegjelenetek, gépekkel mozgatott díszletek és tűzijátékok tették feledhetetlenné. A szokásos recitativók és áriák mellett Händel nagyszerű duetteket és erőteljes kórusokat is beiktatott. A mű révén el is nyerte a walesi herceg jóindulatát. Az Atalanta magyarországi ősbemutatója 1983-ban volt. Ezután készült a 3 lemezből álló hanglemezfelvétel Händel születésének 300. évfordulójára. Atalanta szerepében Farkas Katalint hallhatjuk a felvétélen, a többi szerepekben Bártfai-Barta Évát (Meleagro), Lax Évát (Irene), Bándi Jánost (Aminta), Gregor Józsefet (Nicandro) és Polgár Lászlót (Merkur). A Szombathelyi Énekegyüttest és a korhű hangszereken játszó Capella Savariát a kitűnő angol régizene-specialista, Nicholas McGegan tanította be és vezényli zseniális muzikalitással. SÁGI TÓTH TIBOR 9
