A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-20 / 12. szám
„Nem szemlélő vagyok, hanem résztvevő" (100 éve született Kassák Lajos) Kassák Lajos tevékeny, alkotó művész — költő, prózaíró és festő — volt, de egyben az egész magyar avantgárd mozgalom nagyszerű szervezője is. Alkotásaiban több nemzedék ellentétes művészi irányzatait tudta egyesíteni. Ma már Don Üuijote-i hőstettnek tűnhet számunkra Kassák fellépése az első világháború idején. Ennek tulajdonképpen nagyon egyszerű magyarázata van: a proletárnak és autodidaktának ugyanis nem volt semmi veszíteni valója, amikor megpróbált az árral szemben úszni. Inkább arra kellene választ keresnünk: honnan vette azt a sok energiát, hogy kompromisszumoktól mentes célt tűzzön ki maga elé? A háborús viszonyok, melyek köze pette az első magyar avantgárd csoport — Kassák Lajossal — az élre lépett, tulajdonképpen kedveztek az akkori „huszonévesek" nemzedéki különválásának. Indulásuk szembefordulás a XIX. század világképével, értékrendszerével, a háborúval. 1915-ben Kassák élesen antimilitarista szellemű folyóiratot alapított, a Tettet, s a lap köré haladó szellemű fiatal írókat tömörített: Komját Aladárt, Lengyel Józsefet, Barta Sándort, Révai Józsefet és másokat. Kassák egyenesvonalúsága, következetessége, saját elveihez és önmagához való hűsége, egész emberi magatartása sokakat vonzott, másokat viszont taszított. Nem mindenki értette meg öt, de mindnyájan elismerték a tisztaságra és az igazságra való törekvését. Mindenekelőtt önmagához volt igényes, életében sohasem a napos oldalt kereste, s nem engedte, hogy a hozzá közel állók megtorpanjanak, elkényelmesedjenek, rezignáljanak. Kik voltak a hozzá legközelebb állók? Talán az édesanyja, kinek emlékére fiktív levelek formájában (Anyám címére) megírta az írástudatlanság legmeghatóbb vádiratát; vagy két felesége — mindkettő nagy ösztönző erő volt életében —, akik a küzdelemben is hűen mellette álltak; vagy azok a tömegek, akik sorsával akkor is azonosult, mikor elhatározta, hogy a művészet eszközeivel harcol — értük és helyettük — tovább. Kortársával, Komlós Aladárral, a neves kritikussal együtt valljuk, hogy müveinek varázsa nemcsak KINCSŐNK A NYELV A személytelenség jelensége sajtónkban Az utóbbi időben járási és üzemi lapokban tallózva — sok egyéb nyelvhelyességi probléma mellett — a személytelen kifejezésmódnak többféle, olykor egészen kezdetleges módjával találkoztam. Tudjuk, a személytelenség általában a hivatalos írások jellemző stílusjegye, s az ügyintézésről szólva van bizonyos létjogosultsága, hiszen a hivatal nem szólhat olyan közvetlenséggel a nagyközönséghez, mint a szépiró vagy az újságíró. A mindennapok nyelvhasználatától elidegenedő, attól mindenáron különbözni akaró, a felelősséget semmiért sem vállaló személytelen kifejezésmód azonban olyan kórtünet, amely ellen a nyelvművelés már régóta küzd. A személytelenségnek regionális sajtónkban tapasztalható jelentkezésének azonban egész más okai vannak. Közülük első helyre kívánkozik a hevenyészett fordítás. Az eredeti szemléletétől, szókapcsolási módjától elszakadni nem tudó szakszerűtlen magyarítás százszámra termi az ilyen kifejezéseket tartalmazó mondatokat, mint amilyen ebben van: „A balogi nők szocialista felajánlása — amelyet már teljesült — több mint 20 ezer Kős-t képvisel." Az óhaj, a kívánság a kedvező véletlen vagy a sors szeszélye folytán teljesülhet, a szocialista felajánlást azonban teljesíteni kell, személy szerint azoknak, akik fölajánlották. Magyarán szólva tehát így mondhatnánk: „A balogi nők felajánlása — amelyet már teljesítettek — több mint 20 ezer korona értéket képvisel." A hasonló mondatok sokaságával találkozhatunk több különböző járás, üzem lapjában vagy egyéb sajtótermékben. Az idézett mondat írójától divatban nem akar elmaradni a szomszéd járás lapjában publikáló kolléga sem, ezért ő is hasonlóan fogalmaz: ..... a labdarúgó szakosztály titkára ... megállapította, hogy az előző évzáró taggyűlésen elfogadott feladatok közül egy fontos nem teljesült ..." Valószínűleg nem a sorson múlott, hogy „nem teljesült" hanem a sportszervezet tagságán. Azzal azonban, hogy nem vonatkoztatta konkrétan személyekre, föl is menti az érintetteket a felelősség alól. Kertelés nélkül így fogalmazhatnánk meg a mondanivalót: „... a labdarúgó szakosztály titkára megállapította, hogy az előző évzáró taggyűlésen elfogadott határozatok közül egy fontosat nem teljesítettek...” „Ezek értelmében egyebek közt 30 gyermek pionir-cseretáborozása valósul majd meg 1986 nyarán ..." — adja hírül a következő személytelen mondat. Természetesen nem valami jóságos tündér, hanem az illetékesek jóvoltából valósul meg a cseretáborozás; ezért semmi akadály, hogy cseretáborozás szervezéséről vagy rendezéséről szóljunk. Gyakori vidéki sajtónkban az igénytelen népi nyelvhasználatból ismert igeneves szenvedő szerkezettel kifejezett személytelenség. Például: „...1982-ben összesen 145 népbíró lett megválasztva ..Helyesebben:........145 népbírót választottak" — mármint a választók. „A népbírók feladatait, jogait és kötelességeit ... a 156/1969-es törvény szabályozza, amellyel a 36/1964-es számú törvény volt megváltoztatva.— folytatódik ugyanebben a cikkben. Noha jogi tematikájú írásról van szó, a személytelenségnek ez a formája nem helyénvaló. Mást is módosítva, így alakítható a mondat: „A népbirák feladatait, jogait és kötelességeit... a 156/1969-es törvény szabályozza, amely a 36/1964-es számút módosítja..." Sajnos nyomtatásban látott napvilágot ez is: „Csak néhányat említek meg, amelyeket a szakkör tagjai a legnagyobbra tartanak, mert más üzemek és szervezetek lövészeinek részvételével voltak elérve." Ebben s a többi felsorolt példában sem a hivatalos nyelv szokványos személytelen kifejezésmódjáról van szó. A szakszerűtlen és elnagyolt fordítás számlájára írható mindez. Mert a „bol dosiahnutý" pontos magyar megfelelője a „volt elérve". MORVAY GÁBOR Remények, vágyak, sorsok (JEGYZETEK A DOLGOZÓK FILMFESZTIVÁLJÁRÓL) Az évente kétszer megrendezésre kerülő Dolgozók Filmfesztiváljához jogos igények és elvárások kapcsolódnak. A néző reméli, hogy megismerkedhet a világ filmművészetének figyelemre méltó, reprezentáns alkotásaival, a nagy mesterek műveivel. Kétségtelen, hogy ennek az elvárásnak nehéz eleget tenni, s mindig lesznek teljesületlen — teljesíthetetlen — óhajok. Ám ezúttal, 1987 telén elégedetten gondolhatunk vissza a fesztiválra. Mozijainkba eljutottak olyan híres — nemzetközi sikert elérő vagy éppen vitát kiváltó — filmek, mint a Swann szerelme, Gandhi, A Prizzik becsülete, Marlene, találkozhattunk Jack Nicholsonnal. Ornella Mutival, Gudrun Landgrebevel, Alain Delonnal és más jól ismert színészekkel. Nehéz egy cikk keretén belül értékelni a bemutatott műveket — legfeljebb a számbavételre jut lehetőségünk. Úgy véljük, minden-10
