A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 2. szám
SAVANYUVIZ, GYÓGYVÍZ, ÁSVÁNYVÍZ Az emberek már századok óta ismerik — hisz kitapasztalták — a különféle ásványi összetevőjű vizek gyógyító erejét, hatását. Szlovákiában se szeri, se száma az ilyen, szervezetre jobbító hatással bíró forrásoknak. Sokszor úgy tűnik azonban, nem becsüljük eléggé természet adta kincseinket. Talán nem is tudatosítjuk, milyen gazdagok vagyunk? Szántón (Santovka) és környékén, aránylag kis területen több, régóta ismert gyógyhatású ásványvíz-lelőhely található. A régi krónikák, megsárgult írások tanúsága szerint a szántói savanyúvíz mintegy ötszáz esztendeje ismert. A régmúlt időkben babonás félelemmel tisztelték a föld mélyéből felbuzgó forrásvizet a környék lakói, és sok esetben varázserőt tulajdonítottak neki. A A töltőgépre gondosan ügyelni kell Luca-kút vizét példának okáért — melynek csodatevő ereje, hiedelmük szerint, már a házba érkezésekor megmutatkozott — gyógyíthatatlannak vélt kórral hadakozókhoz hordták. Ha a víz út közben zavarossá vált, a beteg gyertyája már nem soká világított... A szántói forrást első ízben egy 1578-ban kelt levélben említik. A XVIII. század derekán, írja a községről készült könyvében Ján Krajőík, már irodalmi müvekben is szerepel az ásványvíz. Sőt, 1 742-ben Bél Mátyás is említést tesz róla. Több alapos vegyelemzés után a XIX. század negyvenes éveiben a Búr patak völgyében meglapuló kis falu ásványvize egyre nagyobb hírnévre tesz szert. No, nézzük csak: a századforduló táján használatos üvegcímke elsőrangú asztali és gyógyvízként emlegeti, amely elősegíti az emésztést, megszünteti a gyomorégést, páratlan gyógyvíz vese-és hólyagbajoknál. Állandó használata, szaktekintélyek ajánlása szerint, a legjobb óvszer minden járványos betegség ellen, a legszénsavdúsabb természetes ásványvíz. A gödörszerű réti forrásban kezdetben legelésző állatok gázoltak, s a szabadon elfolyó víz a Búr patakot táplálta. Később, a helybéli lakosok az árkot kúttá mélyítették és a pezsgő folyadékot saját fogyasztásra, meg barmaik itatására portáikra is szállították. A szántóiak kiváltságot élveztek, mindig térítésmentesen jutottak a forrás vizéhez. Ez a szokás a mai napig él, mostanság azonban már a főtéri kút csapjaiból flakonokba, demizsonokba töltve kiránduló, vagy átutazó turisták is magukkal viszik, vihetik a közkedvelt üdítő italt. A savanyúvíz a múlt század hetvenes éveiben indult hódító útjára. 1910 táján már szinte egész Európában ismerték, különböző világkiállításokon 28 érmet nyert. Kezdetben az üvegek mosása és töltése kézzel történt, a merítést „karballal" végezték: a négy rekeszre tagolt ládába palackokat helyeztek, s egy rúd segítségével a kútba nyújtották. Később már favázas épület fedte, ásott aknába vezették a forrás vizét, s csapszelepeken töltötték a lányok, asszonyok a különböző nagyságú üvegeket. Ötven esztendővel ezelőtt több mint egymillió placknyi került forgalomba a jó hírű szántói savanyúvízböl. — A „hőskorban" — tájékoztat Vojtech Brza gazdasági előadó — kézierövel történt a munka. Az első világháború előtt az üvegmosó gépek hajtásához még dinamó termelte az áramot. A gondosan lezárt üvegeket lovasfogatok szállították a lerakatokra. A szántói ásványvíz sokáig a zirci apátság birtokában volt, az első épület ezen a területen 1896-ban létesült, a második tető alá kerülésére csupán 1950 derekán került sor. A most is fennálló kiszolgáló épületek 1960 és 1963 között készültek el. Az államosítás után, 1948. augusztus húszadikán az intézmény nemzeti tulajdonba került. A Szántói Nyugat-szlovákiai Ásványvízfeldolgozó Vállalat 4 üzeme közül épp a szántói tekint a legrégibb múltra vissza. — Jelenleg — tudom meg Vojtech Brzától — két műszakban folyik a termelés, a 76 alkalmazott közül 54 nő. A vállalat a négy telephelyén összesen 301 embert foglalkoztat, mi 1955 óta vagyunk önálló üzem. Vojtech Brza „régi bútordarab" az ásványvíz-palackozóban: 1941-ben lépte át először a részleg kapuját. Helybéli, sokgyermekes család tagjaként korán munkába kellett állnia, szükség volt odahaza az ö nehezen megkeresett pénzecskéjére is. Nem csoda, ha ismeri az üzemet, akár a tenyerét. — Két esztendeje modern hazai gépekkel végezzük a munkát — sorol újabb adatokat —, sok a helybéli dolgozónk, ám akad ingázó is. Nekik, ha nem megfelelő számukra a buszközlekedés, szolgálati épületeinkben lakást biztosítunk. Központi igazgatónk, Mikuláš Kováč mérnök jó vezető, szeretik az emberek. Egy hivatali szobával odébb Alena Zolichová mérnök, tervezési osztályvezető fogad. — Ásványvizünk iránt — mondja — állandóan nagy az igény. Tavaly júliusban a négy üzem mintegy 10 000 000 üveg vizet szállított a kereskedelemnek, mégis kevésnek bizonyult. Amíg az idő engedi, az udvaron tároljuk a szállításra váró megtöltött rekeszeket, télen viszont fedél alá rakjuk az árut. Új raktárhelyiség kellene. A szállítás teherkocsival és vonattal történik. Szántói részlegünk egy évben 22 661 000 palackot képes megtölteni ásványvízzel. Tervünket rendszeresen teljesítjük. Termékeinkre féléves garanciát vállalunk. Zúgnak, zakatolnak ... dolgoznak az automatagépek. Žofia Siváková munkavezető kíséretében üzemlátogatásra indulok. Žofia asszony a két szocialista brigád egyikéhek a vezetője (a másikat Valéria Dekyská igazgatja), több oklevél tulajdonosa, 21 éve az üzem alkalmazottja, 14 esztendeje dolgozik vezető beosztásban. A részleg alig 19 éves, legfiatalabb munkásánál megállunk egy szóra. Tóth Marika az üvegmosógépet ellenőrzi. Odébb édesanyja szorgoskodik. „Egy műszakban dolgozom anyuval — mondta —, Ipolyságról (Šahy) ingázunk, keresetemet ruházkodásra költőm, meg takarékba teszem". A palackok egy szempillantás alatt megtelnek a kristálytiszta folyadékkal. Mária Mikulajsová, az üzem legidősebb dolgozója a töltőgép munkáját ügyeli. „Harmincnégy esztendeje, tizenöt évesen álltam először munkába. Tanulni szerettem volna, de hárman voltunk testvérek, kellett a pénz. Helybéli vagyok, munkámban örömet lelek, jól keresek. Jut időm a ház körüli teendők elvégzésére is. Érdemes dolgozó vagyok." Emma Moravská 46 éves, harmincnegyedik esztendeje dolgozik a palackozóban. Megvilágított áttetsző rostalap fénykörében előtte futnak el a végtelenített láncon az üvegek. Emma aszszony a szennyezett vizű, hibásan záródó palackot kiemeli a sorból. „Szemnek fárasztó a munkám, ezért négyóránként váltjuk egymást. Kétezer korona körül keresek havonta. Nagyszerű a kollektívánk. Dicskedjem én is? Többek között Példás dolgozó vagyok." A tartópultnál Berta Laczková figyel. Tőle a hibátlannak ítélt üvegek már a dobozoló automatához kerülnek. Aztán a férfiakon a sor: emelőgéppel csoportosítják, raktározzák, majd teherautókra rakják a rekeszeket. A jármüvek pedig a boltokba szállítják a kelendő portékát ... ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei 4
