A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-09 / 2. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL:

KÖTŐDÉSEK - beszélgetés HAMAR PÉTERREL

Keszeli Ferenc: LUCA-NAPI DIANA

Miklósi Péter: DOLGOZUNK, DOLGOZGATUNK II.

Mécs József:

AZ ISKOLA ÉS AZ ÉLET KATEDRÁJÁN

Lacza Tihamér:

KÉMIA A KONYHÁBAN

Fábry István: SPANYOL FÖLDÖN I.

Címlapunkon M. Borský felvétele

A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja.

Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában,

815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek:

Ozsvald Árpád és Balázs Béla

Telefon: 332-864

Grafikai szerkesztő: Král Petemé

Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače.

813 81 Bratislava,

Gottwaldovo nám. č. 6

Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice.

Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza.

Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor.

inzertné oddelenie. Gorkého 13,

VI. poschodie tel: 522-72,

815-85 Bratislava.

Index: 492 11.

KÖTŐDÉSEK

Az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes székháza Bratislava belvárosában keresendő. Szemben az egykori Vigadóval, ismertebb nevén a Reduttal s egy-egy köhajitásnyira a Szlovák Nemzeti Színház patinás épületétől, vagy a némán hömpölygő Dunától. Az együttes igazgatójaként 1970 szeptembere óta munkahelye ez az épület; de emellett jószerint mindent tud a Duna utcai magyar tanítási nyelvű iskoláról is. ahol 1960-tól kereken egy évtizedig főállásban, további tizenkét esztendeig pedig óraadó tanárként oktatta a gimnazista növendékeket az anyanyelv erőt adó szeretetére. Nosztalgiával emlékezik eltűnt időkre, de a szőkébb körű szülőföldre is, ami az ö esetében a Bodrogköz lankás tájait jelenti.

Amíg beszél, az arcát, a szemét figyelem. Lénye — a megélt tapasztalatok sokasága ellenére — negyvenes éveinek végéhez közeledve is jóindulatúnak, egyszerűnek látszik. És a hangja, a hanglejtése szinte elégikus, ahogy elmúlt s jelen dolgok fölött mereng.

1.

— Akár kezdhetjük úgy, hogy apai és anyai ágon egyaránt bodrogközi vagyok. Igaz, a falu: Hardicsa, ahol 1938-ban falusi kántortanitó fiaként születtem, innen egy kissé északnyugatra esik, de a nagybátyáim, unokatestvéreim, tehát a rokonságom zöme ma is Pácinban, Battyánban, Perbenyiken, azaz a.-Bodrogközben él. Életemnek az a néhány éve, amit már nagydiák koromban állandó lakosként itt töltöttem, döntően hatott rám. Alapvetően meghatározta életem, jellemem, egyéniségem későbbi alakulását. Ezt azért hangsúlyozom külön is, mert négyéves koromban Hardicsáról apám újabb működési helyére: Nagyszaláncra kerültem. Az első elemit még magyar iskolában kezdtem, aztán, mint annyi nemzedéktársam, szlovákban folytattam. A nyelvérzékemen és az akaraterőmön kívül már akkor is lehetett bennem valami csakazértis, mert osztályelső lettem. 1953 szeptemberétől Kassára vonatoztam be naponta iskolába, majd a királyhelmeci gimnáziumba. Kelet-Szlovákia első magyar nyelvű tizenegyéves középiskolájába kerültem. Ekkor lettem ismét szívvel-lélekkel bodrogközi. Iskolánk párhuzamos osztályaiba a bodrogközieken és a Latorcán túli „vízmegeseieken" kívül távolabbiak. például kassaiak is jártak. Ma már bizony nehezen hihető el, hogy valaki Kelet-Szlovákia metropolisából a Perbenyikkel összenőtt Királyhelmecre járjon iskolába csak azért, hogy anyanyelvén tanulhasson ... A mi lakásunk akkor az iskola diákszállójának tőszomszédságában volt, Így szinte naponta együtt tanultam, szórakoztam a bentlakókkal. Az iskola központi alakja és kétségkívül legnagyobb egyénisége az azóta váratlanul elhunyt Tolvaj Bertalan volt. Magyart s egy ideig szlovákot és oroszt is tanított. Élményszerű órákat biztosító pedagógusi tevékenysége, illetve számos közéleti tisztsége mellett az irodalomszervezéssel is sokat foglalkozott. Utazott, levelezett, irodalmi esteket és előadásokat biztosított. Fábry Zoltánnál is vele voltam először, de irodalmi próbálkozásaim fölött szintén ő bábáskodott. Ez az akkoriban még gyengén felszerelt, szertárak, szaktantermek, tornaterem nélküli, vegyes végzettségű tanerőkkel működő iskola nekem és nem egy osztálytársamnak nagyon sokat: jó alapokat, kitartást, küzdeni tudást adott.

2.

— Diákéveim másik maradandó élménye

Négyszemközt dr. Kulcsár Tiborral

a falujárás volt. Az iskola kultúrcsoportjának műsoraival: népdalokkal, táncokkal, versekkel, de a János vitézzel is bejártuk a környéket. Ahová lehetett, igyekeztünk elvinni a kultúra morzsáit. Később is rengeteget voltam úton, s ezt a sok-sok élményt kínáló szokásomat mindmáig őrzöm. A szlovák fővárosban tanuló főiskolásként az Ifjú Szívekkel, később a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarával, a Forrás Irodalmi Színpaddal, de egyéb elfoglaltságaimból eredően is egyszerűen megszoktam az országjárást. Még most, másfél évtizednyi igazgatóskodás után is, hacsak tehetem, együtt tartok az együttessel, ha vidéki fellépésre indul. Egyszerűen hivatással járó kötelességnek érzem az utazást, ami a dél- és kelet-szlovákiai tájak emberét nagyban hozzásegíti ahhoz, hogy a szülőföldjén még jobban otthon legyen.

3.

— Mi minden jut eszembe országjárás közben? Általában kérdés kérdést követ, és sokszor bizony azon kapom magam, hogy mindmáig akaratlanul is ott munkál bennem a pedagógus. Ennek egyik oka talán az. hogy a feleségem szintén tanárnő. Olyasmiken szoktam tűnődni, hogy egy-egy iskolában vajon miként lehet kialakítani az egészséges büszkeség szellemét... Hogy milyen elvárása legyen egy pedagógusnak a saját követelményrendszerében ? Milyen igénye legyen etikailag szakmájában, s az általános morálban? A tanár miképp legyen partnere a gyereknek úgy, hogy közben kezében maradjon a szellemi vezetés? Hogyan szerezzen emberileg és erkölcsileg tekintélyt, de úgy, hogy az ne nyomasszon? Egy pedagógus mindig megmérettetik a diákjai által, s ha könnyűnek találják, könnyűségével a gyerekekkel, az iskolával és esetünkben a nemzetiségével szemben is vét... A tanító, a középiskolai tanár, de a népművelő is akkor végzi becsülettel a dolgát, ha a maga szakmáján belül megpróbálja széppé, érdekessé tenni a tudnivalókat, ha megpróbál szilárd követelményrendszert felállítani és közben az igényességet természetessé téve szeretteti meg környezetével a tudást. Kinek-kinek

•• // /

KOTODESEK

kötelessége, hogy mérlegre téve az értékek súlyát helyes utat mutasson. Mindez személyes példaadás nélkül nem megy; ráadásul ha véleményt várunk másoktól — gyerektől vagy felnőttől egyaránt — nekünk is véleményt kell tudnunk nyilvánítani... Hát ilyen gondolatváltások játszódnak le bennem, miközben nagyon gyakran rájövök arra, hogy a pedagóguspálya „aranyszabályai" az Ifjú Szívek igazgatójának tisztségében, de a közélet számos egyéb területén is szinte maradéktalanul érvényesek. És alkalmazandók is.

4.

— Hogy mennyiben ad erőt ma is a szülőföld? Soha nem szűntem meg hangsúlyozni, hogy bodrogközi vagyok. Sőt! Több mint húsz évvel ezelőtt írt verseim egyikében nyilvánosan is bevallottam, hogy „vélem a Bodrogköz üzent" . .. Nemcsak az indulás köt ehhez a tájhoz, hanem az érzelem is. Meggyőződésem, hogy az ember gyökerei nélkül, az ősöktől kapott örökség továbbvitele nélkül nem életképes. Kitűnő példája ennek, hogy Szlovákia fővárosában még harminc esztendőnyi itt tartózkodás után is kissé idegenül érzem magam. A vidékiségnek ez a csipetnyi tudata szinte mindenkiben megvan, aki nem tősgyökeresen fővárosi. Legalábbis akiket én ismerek, azokkal így van ez. Szive, lelke mélyén ki-ki oda tartozik, ahonnan kiröppent. Számomra is az itthont a főváros jelenti, az otthont a szülőfalum. Ám hogy őszinte legyek, van egy másik, a sajátomhoz hasonló otthonom: Nemesócsa, a feleségem szülőfaluja. Mindezt eléggé nehéz szavakba foglalni, és talán ez a magyarázata annak, hogy például a Gyökerek című versem bizony hosszú ideig érlelődött bennem. Úgy érzem, sorai végül is azt a kettősséget hordozzák magukban, ami a mi nemzetiségi létünkre talán a legjellemzőbb. Újságban és kötetben való megjelenése óta jólesöen tapasztalom, hogy a haza és a hazafiság fogalmát a gyökerekkel rokonitó sorok másokban szintén úgy rezonálnak, mint bennem. Mind a bodrogközi tájakon, mind Dél-Szlovákia egyéb vidékein. Privát beszélgetéseken és irodalmi találkozókon örömmel látom, hogy az emberek egyáltalában nem közömbösek e kérdések iránt. Sőt! A fiatalok között is sokan vannak, akiknek nem másodlagosak a sorskérdések. Ennek tudatában a jövőben is szívesen adom tovább a Bodrogköz vélem küldött üzenetét.

5.

— A kötődések fogalma nemcsak a szülőföldhöz, szüleimnek a perbenyiki temetőben domboruló sírjához való ragaszkodást sugallja. Ez a múltam, amit kötelességem vállalni. Jelenidöben viszont a családhoz való kötődést sugallja. A feleségem iránti szeretetet, a gyermekeimen való csüggést. Ugyanakkor a munkahelyhez való kötődést is jelenti, hol rengeteg még a tennivaló a szlovákiai magyarság eredeti folklórhagyományainak őrzésében. És igy tágul, szinte napról napra az egyre sokrétűbbé váló kötődések fogalma ... Ennek tudatában talán nem tűnik szerénytelenségnek ha azt mondom: akkor lennék nagyon boldog, ha az utókor igazolná: sikerült jelet hagynom magam után.

MIKLÓSI PÉTER Fotó; Kontár Gyula

2