A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-27 / 9. szám
ban vagy annak, hogy hosszú távon nem lehet bujkálni... — Hát persze ... — Annyi csalódás, keserűség meg egyéb ért már életemben, hogy az nem közönséges — mondta Borbála kesernyésen. — Hátha most sikerül megélnem valamit, ami feledteti az eddigi kudarcaimat. Biztosan sikerül — mosolygott rá a férfi. A zenekar játszott, egyre több vendég érkezett, s már majdnem minden asztal foglalt volt. Kiss Ferenc fizetett, s indultak elfele. Az ajtóban összetalálkoztak Bányász Mihály volt ágazatvezetővel. — Szervusz, Feri! ... A napokban felkeresnélek, ha lehet — mondta Bányász. — Bármikor, Miska — felelte Kiss baráti hangon. Bár kissé csodálkozott azon, hogy Bányász egyáltalán nem tanúsított ellenséges magatartást. Kissé hűvös volt az est. Az égen fényesen sziporkáztak a csillagok. Az autó felé menet Borbála megbotlott, s kis híján elvágódott. Talán fel is bukott volna, ha Kiss nem kapja el. Egy pillanatra összeszorult a testük, de az is elég volt ahhoz, hogy valami megmozduljon bennük. — Hiába, nem szoktam ... nem lett volna szabad ennyit innom — mondta Borbála elnéző mosollyal, szabadkozva. — Neked persze könnyű, hiszen színjózan vagy, s csak kineveted az embert. — Dehogy nevetlek ... Különben sem ittál sokat. — Beültek a kocsiba és elrobogtak. Egy ideig szótlanul ültek egymás mellett, végül Borbála a férfi vállára hajtotta a fejét. — Megállhatok? — kérdezte a férfi. — Nem bánom ... Kiss Ferenc az útpadkára húzott le és megállt. A következő pillanatban — mint két kiéhezett kamasz — egymásnak estek és csókolták, valósággal falták egymást. A férfi keze a pulóver alatt a két kemény halmot kereste és meg is találta. Ki tudja meddig tartott volna az a vért korbácsoló játék, ha nem közeleg egy autó, és éles reflektorfénye nem vágódik a szemükbe. Tovább hajtottak. — Most kedvem volna kiugrani a pincébe — mondta a férfi rekedten. — Neked nem? — Nekem is, de most nem lehet, haza kell mennünk, gyanút ne fogjanak az otthoniak. Majd legközelebb. Hazaérve Borbála éppen csak üdvözölte a háziakat, s már sietett is fel a szobájába. — Hát a vacsorájával mi lesz. Borika? — szólt utána Mezeiné gondos anyaként. — Köszönöm szépen, már vacsoráztam. Mezeiné'kissé méltatlankodva hümmögött valamit az orra alatt, Alexandra meg az apja nyakába csimpaszkodott. — Ritkán látlak, apuci, olyan sok a dolgod? — Van bőven ... Hanem ez a frizura igen illik neked. Kinek akarsz tetszeni? Erzsébet a tenyere alá rejtette a mosolyát: lám, mégiscsak használt férjének a figyelmeztetés. Alig várta már, hogy kettesben maradjanak. — A mesebeli hercegnek, apukám! — nevetett fel Alexandra. — Azt álmodtam, hogy rövidesen eljön értem. — Volna szíved magunkra hagyni? — Ki kell használni a lehetőségeket, apuci! — Milyen igazad van, Alexandra! Kiss Ferenc lezuhanyozott és ágyba bújt. Erzsébet nyomban megostromolta a kérdéseivel. — Minden rendben van: tudomásul vette. — Haragszik? — Nem látszott rajta. — Megmondtad neki, hogy én akarom? — Hová gondolsz, Erzsikéről... Elvégre kollégák vagytok! (Folytatjuk) ■■hhhhbhbhbi ■ ŠTEFAN ZARY Körforgás Úgy semmilyen vész nem sújthatta porig a létet, hogy föl ne támadt volna. Füstből, romokból sarjadtak vámsok, s a piedesztál fölragyogott újra. Az apokalipszis sötét lovasai, kiknek csikai bősz farukat hányták, sem tudtak olyan szikrát csiholni, hogy kipusztítsák a föld gabonáját Semmi sem tűnhet el. Csak átváltozik, sajátos alakot ölt megint. Én is kő voltam egykor. Más vagyok ma itt: ember. S az maradok halálomig. Ha majd egyszer a nyirkos föld öléből kecskegidaként fölemelkedem, pásztáznak majd a sugarak az égből s bearanyozzák néma szememet. Mit a kéz elpusztít, a lét átformálja, hiszen az élet mindig körbe árad. A főnix, mit megöl a falánk tűz lángja, poraiból végül is föltámad. (DÉNES GYÖRGY FORDÍTÁSA) DENES GYÖRGY Kereng a szél Kereng a szél künn, kergeti a havat, gordonkázik, olykor fö/siko/t. A lelkem újra indul, tágas az éj s szabad,félve menekül a kormos házak alól. Fut, fut a hópelyhes mezők során fuldokolva, jajongva, boldogan, s míg a múltból kihajt a csengős, cifra szán, vastag bundában dalra gyújtanak sokan. Szállj, lélek, lelkem, vissza se térj soha, szabad vagy, mint a szél, dalolj! Dereng a hegyek kőszál homloka s elnyúlt, sejtelmes ábrákat ír a hold. ŠTEFAN STRÁŽAY Biztonság Itt maradok a fájdalom biztos fényében: FOTÓ: KÖNÖZSI a tárgyakat is jobban látni, a szerelem békésebb ° az árnyak ui.,it néma növények meghajolnak lélegzetem súlyától. (FÜGEDI ELEK FORDÍTÁSA) 15
