A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-27 / 9. szám
11. Erzsébet megérezte, sőt határozottan tudta, hogy most nem szabad ellenkeznie. Mindent rá kell hagyni a férjére, intézkedjen a saját belátása szerint. Számára csak egyvalami a fontos, mégpedig az, hogy Borbála minél előbb tűnjön el a lakásukból. — Jó, jó, nem kell mindjárt höbörögnöd — mondta az asszony kedvesen, és beletúrt a férje fekete hajába. — Aludjunk rá egyet, Ferikém! Kiss Ferenc elfordult, s megpróbált elaludni, de nem tudott. Majdnem hajnalig fenn volt és azon törte a fejét, milyen mesével győzze meg Borbálát, mégpedig úgy, hogy ne sértse meg, mégis elfogadja. Nos, a mese lassanként összeállt benne, ami talán nem is volt egészen mese. Kiss Ferenc másnap akkor indult az iskolához. amikor már Erzsébet hazaért. — Aztán okosan, és ne legyetek sokáig — mondta Erzsébet búcsúzóul. — Ne félj, nem éjszakázunk ott — felelte a férj majd hogy nem mogorván, azzal elrobogott. Borbála meglepetten futott az ismerős kocsihoz. — Kire vársz, Feri? — kérdezte. LOViCSEK BÉLA BORBÁLA — Rád — felelte a férfi. — Szállj be! Igyekezz! Borbála beült, s számára akkor vált gyanússá a dolog, amikor kiérve a főútra nem hazafelé, hanem ellenkező irányba kanyarodtak. • — Hová viszel, Feri? — Szép helyre, jó helyre, kellemes helyre... — Meg sem kérded, hogy akarok-e menni? — Megkérdezzem? — Most már felesleges — nevette el magát Borbála. — Nem ugorhatok ki a kocsiból, különösen ha ilyen eszeveszetten száguldasz. Tényleg, hová megyünk? — Szereted a halászlét? — Imádom. — No, látod, tudtam én ... A halászcsárda előtt leparkoltak, aztán bementek. Körülnéztek, majd az egyik üres asztalhoz ültek. Jött a pincér és széles mosollyal az arcán, felvette a rendelést. A zenekar hangolt, a primáš feléjük nézett, s meghajolt. — Jól ismernek itt téged, úgy látom. — Néhányszor elüldögéltem már itt a hivatalos vendégekkel. Sajnos elég gyakran jönnek — mondta kissé szomorkásán a férfi., Tartott ettől a beszélgetéstől, nem csoda hát, ha szokatlan feszültséget érzett. Közben valamiféle jelzést adott a prímásnak, mire a zenekar rázendített: „Káka tövén költ a ruca ..." — Ez a kedvenc nótád? — Van több is ... A pincér hozta a halászlevet és jó étvágyat kívánt. — Jó csípősre főzik ám ittl — figyelmeztette a férfi Borbálát. — Nem baj? — Ha nem csíp, semmit sem ér — felelte Borbála és belekóstolt. — Nagyszerű, isteni! — A halászlé után kávét ittak, Borbála vörös bort, Kiss Ferenc csak üdítőt, mivel vezetett. Beszélgettek. Mindenféléről. Közben egyre több vendég érkezett. A hangulat emelkedett. Később Borbála megkérdezte a komortekintetű asztaltársától: — Ennyi az egész, ezért hoztál ide? — Ha nem elég, megehetsz még két-három adagot is. — Másra gondoltam. — Tudom — komolyodott el Kiss Ferenc. Közben azon törte a fejét, hogyan kezdje el. Ftersze más gondolat is megfordult a fejében. Egyebek közt az is, miért jó ezzel a növel kettesben üldögélni? Vagy: mi az a többlet benne, ami a feleségéből hiányzik és fordítva? — Még sosem láttalak ilyen komolynak, Feri — fürkészte a férfi arcát Borbála hoszszan. Vajon mi történhetett ezzel a nagydarab férfival? Csak nem szerelmet akar vallani? Erre a gondolatra furcsa bizsergést érzett. Talán a nagy ragadozók éreznek hasonlót, amikor a prédájuk közelébe kerülnek. Kiss Ferenc mélyet sóhajtott, mielőtt előhozakodott volna az előre kigondolt mesével, ami talán nem is volt egészen mese. Ö maga sem tudta biztosan. — El kell menned tölünk. Borbála — mondta ki végül. — Sejtettem, hogy ez lesz a vége ... A férfit az lepte meg, hogy Borbálát nem döbbentette meg a bejelentése. — Miből sejtetted? — Erzsiké magatartásából — felelte Borbála. — Nem tudom miért, az utóbbi napokban mintha szándékosan került volna, s a kezdeti kedvességének se híre, se hamva. Mindegy, Feri, nem kell ebből problémát csinálni, majd keresek másik albérletet, remélem találok... — A családomnak semmi köze ehhez a kérdéshez, Borika — hazudta a férfi szemrebbenés nélkül. — Semmi köze? — nézett nagyot Borbála. — Hát akkor miért kell elmennem? — Miattam. — Nem értem. — Miattam, Borbála. — Miért, Feri? — Azért, Borbála, mert megbolondultam ... mert esetlen, gyarló ember vagyok, aki nem tud parancsolni magának, aki... — Még mindig nem értem ... — fürkészte Borbála tágranyilt szemmel a nagydarab férfi arcát. — Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy állandóan ott vagy a közelemben, hogy alig pár lépésnyire fekszel az ágyadban, a fürdőszobában érzem az illatodat, hogy ébren is, álmomban is magam előtt látom az arcodat, a mosolyodat, hallom a hangodat.. . Még most sem érted. Borbála?... Félek önmagámtól, félek a közelségedtől... pedig szeretem a családomat, és mégis félek ... A közéjük ereszkedett hosszú csendben Borbálában föllángolt az Erzsébet iránt érzett irigysége, vagy inkább gyűlölete. Hiába is tagadná, gyűlöli a magabiztonságát, az elégedettségét, a megállapodottságát, a biztos jövőjét, s most elérkezett az alkalom. hogy megkeserítse az életét, persze csak akkor, ha ez a szemben ülő férfi valóban annyira vágyakozik utána, mint ahogy mondja. — Viccelsz. Kiss Ferenc? — kérdezte naiv ábrázattal, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból. — Egyáltalán nem viccelek. Borbála ... — felelte a férfi hihető hangsúllyal. — Én őszintén kitárulkoztam előtted, amiért férfi létemre szégyenkeznem kellene előtted, és érdekes módon mégsem szégyenkezem ... Megvethetsz, kinevethetsz, nem bánom, de ez az igazság ... Borbála tétova mozdulatot tett, miközben mérlegelte a helyzetet: most mit csináljon, hogyan tovább? Egy pillanatra ugyan felrémlett benne az édesanyjától kapott levél tartalma, kérése, figyelmeztetése, ami arra intette, hogy hagyjon fel az eddigi életmódjával, ha valóban megtisztult emberként akar új életet kezdeni, de azt az erőtlen hangot elnyomta a gyűlölete. — Talán minden megváltozik és könynyebb lesz, ha elmegyek tőletek, Ferikém, azt hiszed? — Nem tudom ... talán — sóhajtott a férfi. — Valamit be kell vallanom neked — mondta Borbála szemlesütve, hogy még nagyobb hitele legyen a szavának. — Őszinte voltál hozzám, én is az leszek. Az az igazság, hogy te sem vagy közömbös a számomra ... Tessék, kimondtam. Most aztán mi lesz velünk...? Kiss Ferenc mindenre számított, csak erre nem. Úgy vélte, hogy ez már nem játék, itt nem lehet össze-vissza hazudozni, itt színt kell vallani... Ha egyszer ez a gyönyörű, fiatal teremtés felajánlja magát, miért ne ragadná meg a kínálkozó alkalmat? Vagy mégiscsak játék, még hozzá igen veszélyes, s aminek beláthatatlan következményei lehetnek? Most, most kellene visszalépni, amikor még nem késő?... Nem, nem visszakozik! Elfogadja a feléje nyújtott kezet, aztán legyen, ami lesz! Elvégre egyszer él az ember, és azt a rövidke életet ki kell használni. De minden a visszájára is fordulhat, arra nem gondolsz, Kiss Ferenc?, szólalt meg benne egy belső hang. Mindegy. Majd kialakul menet közben, majd lesz valahogy. Elvégre élni is kell, nemcsak gürcölni. Eddig csupa lótásból-futásból és gürcölésből állt az élete. Az építkezés meg az egyéb tennivalók csak vitték, vitték az erejét. Ha ez így megy tovább, egyszer csak azon kapja magát, hogy megvénült, csengetnek és vége, közben pedig elfelejtett élni. Akkor vajon kitől kérheti majd számon az elmulasztott lehetőségeket, az egész elpuskázott életét? Nem mástól, csakis önmagától. Hát ö megelőzi a dolgokat, határozta el végérvényesen és visszavonhatatlanul. — Ez nem játék. Borbála ... — mondta ki sokára a tanítónő szemébe nézve. Megfogta a kezét, megszoritotta, s várta a szorítás viszonzását, ami meg is történt. — Tudom, Feri, vagy ha játék, hát nagyon szép lehet, de kegyetlen is egyúttal... Nekünk előbb kellett volna találkoznunk . .. — Még most sincs késön. Borbála. — Végül is mi lesz velünk? — tette fel a tanítónő újra a kérdést. — Bár legszívesebben nálunk tartanálak, de nem lehet. El kell menned tőlünk — mondta Kiss Ferenc elfogadható és hihető tárgyilagossággal. — Keresünk megfelelő albérletet, ahol találkozhatunk, s egyébként is számtalan lehetőséget és alkalmat lehet találni a találkozásra, aztán majd kialakul. Az a fontos, hogy mindketten akarjuk, s hogy megértsük egymást. — Teljesen kiszolgáltatott vagyok, Ferikém — tárta szét a karját Borbála. — Rád bízom magam ... Azt hiszem te is tudatá-14
