A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-02-20 / 8. szám

TUDOMÁNY- TECHNIKA Felfedező vagy kalandor? (475 éve halt meg Amerigo Vespucci) Ma, Amerika felfedezése után majdnem öt­száz esztendővel is sok még a megválaszo­latlan kérdés, tisztázatlan körülmény, homá­lyos pont a nagy vállalkozások és expedíciók körül. Hogy mást ne mondjak: még azt sem sikerült egyértelműen bebizonyítani, hogy Kolumbusz valóban olasz származású volt-e, jóllehet a genovaiak számára ez egy percig sem volt kétséges. De más a lokálpatriotiz­mus, és megint más az igazság kiderítésének az óhajtása. Ilyen rejtélyes és ellentmondá­sos alakja volt ennek a kornak történetünk főszereplője, Amerigo Vespucci is. Igaz, szár­mazásához nem fért semmi kétség: olasz volt és Firenzében született, valamikor az 1450-es évek elején. Apja tehetős hivatal­nok volt — afféle közjegyző —, és sokáig úgy tűnt, hogy a fia is az akták tologatásával fogja megkeresni a kenyérrevalót. Amikor felserdült, a Medici-bankház tisztviselője lett és negyvenéves koráig jóformán ki sem moz­dult a városból. 1492-ben a cég megbízásá­ból Spanyolországba ment, ahol a bankház — ma így mondanánk: — fiókját vezette. Előbb Barcelonában, majd pedig Sevillában élt, elég közel tehát, hogy időben tudomást szerezzen Kolumbusz sikeres felfedező útjá­ról. Ezt azért hangsúlyoznám, mert egyéb­ként az expedíció hírét nem verték nagydob­ra, maga Kolumbusz is meglehetősen szűk­szavúan nyilatkozott és számolt be az ese­ményről (írásos jelentésében például egyik hajója elvesztéséről is „megfeledkezett"). így viszonylag kevesen tudtak még akkoriban — az 1490-es évek derekán — arról, hogy az Atlanti-óceánon nyugati irányban hajózva is el lehet jutni valahová. (Kolumbusz hite sze­rint Indiába.) Amikor a spanyol királyi pár 1495-ben minden spanyol szolgálatban álló vállalkozónak engedélyezte, hogy az Újvilág­ban felfedezéseket tegyen — lényegében felrúgva ezzel a Kolumbusszal kötött szerző­dést —, sokan szálltak hajóra, hogy birtokba vegyék a mesésnek mondott távoli biroda­lom egy darabját. Volt, aki egész vagyonát feláldozta egy expedíció megszervezésére, abban reménykedve, hogy odaátról annyi kinccsel tér majd haza, hogy nemcsak a hitelezőinek tudja visszafizetni a kölcsönt, hanem még tekintélyes vagyonra is szert tesz, és jómódban élhet haláláig. (Csak keve­seknek sikerült ez ...). Mások számottevő vagyonnal nem rendelkezvén, egyszerűen felajánlották szolgálataikat; vagy mert ők is a meggazdagodásban bizakodtak, vagy mert valami oknál fogva forró lett a lábuk alatt a talaj Spanyolországban. Az expedíciók szer­vezői és a hajóskapitányok pedig nem na­gyon válogathattak, minden emberre szük­ség volt. Amerigo Vespucci egyetlen hajó­­utat sem szervezett, bár nem kizárt, hogy mint a Medici-bankház képviselője, több vállalkozónak is hitelt nyújtott. Egyikükkel, Alonso Hojedávai aztán ő is útra kelt 1499- ben és eljutott Surinam partjaiig. Hojeda és társa. Juan de la Cosa (aki egy későbbi expedíció során a bennszülöttek mérgezett nyilaitól pusztult el) északi irányban vezette tovább az expedíciót; felkutatták a venezu­elai partvidéket, majd Haitit érintve 1500 júniusában visszatértek Cadiz kiköfőjébe. Juan de la Cosa nyomban kiadott egy térké­pet is, amelynek egyik legfigyelemreméltóbb adata az volt, hogy Kubát szigetként ábrázol­ta, jóllehet Kolumbusz azt bizonygatta róla, hogy kontinens. Hogy Vespucci is részt vett ebben az expedícióban, azt abból a leveléből tudta meg a világ, amelyet feltehetően 1504-ben irt gyermekkori barátjának, a fi­renzei Soderininek. Ebben az ominózus le­vélben — amelynek eredetije egyébként nem is maradt fenn, de számos nyelvre lefordítva nyomtatásban terjesztették — tulajdonkép­pen négy utazásáról számolt be, amelyekre 1497 és 1504 között került sor. Hogy első ízben kinek a parancsnoksága alatt, milyen minőségben hajózott — nem tartotta fontos­nak közölni. Sok történész úgy véli, hogy az egészet csak kitalálta, pontosabban a „má­sodik" hajóútja során szerzett élményeiből költötte. Ez volt az a Hojeda-féle expedíció, amelyről már beszéltem. Első utazása során állítólag Közép-Amerika partjainál járt volna, s ha ez valóban igaz lenne, akkor már Kolumbusz előtt az amerikai kontinensre lépett volna (ö addig ugyanis csak szigete­ken szállt partra). Vespucci 1497-es „első" hajóútja hitelt érdemlően nem bizonyítható. Az 1499-es „második" utazás valóban meg­történhetett, hiszen az expedíció vezetői tör­ténetileg hitelesíthető alakok, akik hasonló élményekről számoltak be, mint amelyekről Vespucci irt. A legrejtélyesebb azonban két­ségtelenül a „harmadik" hajóútja volt. Szo­kásához híven itt sem említi, kinek a pa­rancsnoksága alatt hajózott ki az expedíció. Vespucci ekkor ráadásul nem is spanyol, hanem portugál szolgálatban állt. A hajók 1501 májusában keltek útra Lisszabonból és a Saő Roque-foknál érintették először a dél-amerikai partvidéket. Vespucci csak „Papagájok országaként" emlegeti ezt a csodálatos tájat, ahol hatalmas termetű em­berevők élnek. „Láttam egy semmirekellőt — írja Soderininek —, aki azzal dicsekedett, (mintha ez számára a legnagyobb dicsősé­get jelentette volna), hogy 300 embert evett meg. Láttam egy várost is (körülbelül 27 napig éltem ott), ahol a sózott emberhús úgy függött a házak tetőin, ahogyan nálunk a konyhákban a kolbászfüzéreket szokták fel­akasztani. Nagyon csodálkoztak, amikor megtudták, hogy mi nem esszük meg ellen­ségeinket, akiknek húsa, az ő szavaik szerint, nagyon étvágygerjesztő; finom illata és cso­dálatos íze van." Vespucci a továbbiakban arról ír, hogy a hajók déli irányban folytatták útjukat és eljutottak a déli szélesség 32 fokáig. Itt a tisztek egyöntetűen úgy határoz­tak, hogy Vespuccira bízzák až expedíció parancsnokságát. Ekkor az újdonsült pa­rancsnok délkeletnek fordulva, az óceánt átszelve akart visszatérni Portugáliába. Eköz­ben nagy kerülőre kényszerültek, eljutottak egészen a déli szélesség 52. fokáig, ahol kemény hideg és valamilyen szárazföld fo­gadta őket (feltehetően a Falkland-szigetek vagy Dél-Georgia). Nem kötöttek ki, hanem északnak fordulva visszahajóztak Lisszabon­ba. A túlzásokat leszámítva elég sok hiteles­nek látszó adat bizonyítja, hogy erre az utazásra valóban sor került. Persze Vespucci ellenfelei kételkednek ebben, s ők vannak többségben. Mindazonáltal ez a bizonyos „harmadik" utazás szolgáltatott alapot egy buzgó fiatal német humanistának, Martin Waldseemüllemek, hogy az 1507-ben meg­jelent Bevezetés a kozmográfiába cimü mű­vében a következőket írja: „Amerigo Ves­pucci egy negyedik világrészt fedezett fel (a már ismert Európa, Ázsia és Afrika mellé)... és én nem látom, miért, ki és milyen jogon tilthatná meg, hogy ezt a világrészt Amerigo országának vagy Amerikának nevezzék". Tu­lajdonképpen senki nem is tiltakozott ellene. Így az Amerika elnevezés elterjedt. Eleinte csak Dél-Amerikára vonatkoztatták, később már az északi kontinenst is Így nevezték. Vespucci 1503-ban — portugál lobogók alatt — egy negyedik expedícióban is részt vett, amely a Malakka-szigetekhez vezető út megkeresését tűzte ki célul; lényegében Brazília partjainál cirkáltak és különösebb sikerekről nem számolhattak be hazatértük­kor. Vespucci ezt követően ismét Spanyolor­szágban telepedett le, ahol Kasztília főrévka­­lauzi tisztét bízták rá. Feladata az volt, hogy vizsgáztassa a hajókormányosi posztra ki­szemelt jelölteket, felügyeljen a glóbuszok és a térképek készítésére, és a beérkezett infor­mációk alapján titkos beszámolókat és tér­képeket készítsen a királyi udvar számára. Sorsával megelégedve, jómódban élt — amit kevés „felfedező" mondhatott el magáról akkoriban —, egészen 1512. február 22-én bekövetkezett haláláig. A vita személye körül csak néhány évtized­del később lángolt fel, s tulajdonképpen azóta sem csitult el teljesen. Sokan egysze­rűen közönséges csalónak, kalandornak mi­nősítették, még azt is kétségbe vonták, amit valóban végrehajtott. Emerson egyik esszé­jében Így fakadt ki: „Amerikának egy tolvaj nevét kell viselnie." A XIX. század elején Alexander Humboldt volt hosszú idő után az első, aki védelmébe vette a firenzeit és megpróbálta őt tisztára mosni. Később is támadtak lelkes hívei, de mindig kisebbség­ben maradtak. Mindez azonban semmit sem változtat a tényen: Amerikát Amerigo Ves­­pucciról nevezték el. LACZA TIHAMÉR GAZ—6008 Próbapályákon és különböző éghajlati övezetekben vetik alapos próba alá a gorkiji autógyárban készült, 8,5 tonna raksúlyú önüritő dízel tehergépkocsit. A GAZ—6008 típusjelzésű óriás sorozatgyártását a 12. ötéves tervidőszakban kezdik meg. Ebből a célból Gorkijban korszerűsí­tik a működő gyárat és új üzemrészek építésébe kezdtek. A CSODATÉVŐ KŐLISZT TITKA Az osztrákokat mostanában egy fafeldol­gozó üzem tulajdonosának a felfedezése tartja izgalomban. Robert Schindele ugyanis arra lett figyelmes, hogy tetemes mennyiségű, ásványi sókban gazdag kő van a kertjében. Ez porított alakban jóté­kony hatású: néhány betegség már három­­négy kanál bevétele után szemlátomást javul. Egészségügyi szakértők megerősítet­ték Schindele állításait, s a kőliszt jótékony hatását azzal magyarázzák, hogy számos, a szervezet számára fontos nyomelemet tartalmaz, amelyek hiánya olykor súlyos panaszokat is okozhat. A hír szárnyra kelése óta a derék deszka­gyáros nem sokat törődhet faüzemével, mert egyre csak telefonál és követ őröl. 16

Next

/
Thumbnails
Contents