A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-13 / 7. szám
I 1. Hótorlaszok, útviszonyok Az idei esztendő nyolcadik napján, csütörtökön, a rádió koraesti híradásában már sejteni engedte: egy szokatlanul gyors ütemben érkező hidegfront révén a tél erőteljes támadásának néz(het)ünk elébe ... Pár órával később beigazolódott az előrejelzés: Bratislavában és Nyugat-Szlovákia más tájain még éjfél előtt egyre erőteljesebb havazás kezdődött, ami reggelre országos méretű hóhullássá alakult. Kilencedikén, pénteken, reggel már Kassa (Košice) is sűrű hóesésre ébredt. Akárcsak a szlovák fővárosban, itt szintén megbénult a repülőtér forgalma. Mindez azonban pusztán a nyitány volt! Mert Holle anyó nagy serényen tovább rázta a párnáját. Szombaton is, vasárnap is, amikor a kitartó havazás, orkánerejü szél kíséretében, viharos hószakadássá erősödött. Elemi erővel támadott a tél, és a hagyományosan melegebb éghajlatú Nyugat-Szlovákiában is akkora hó esett, hogy megbénult a forgalom. Nemcsak kisebb települések váltak megközelíthetetlenekké, hanem még egy olyan járásszékhely is, mint Nagyszombat (Trnava). A közutak többségén másfél-két méteres hótorlaszok magasodtak, akadoztak a vonatok (még a vasutasok dédelgetett kedvence: a Tatran-expressz is 15 órát késett!); sokfelé nem lehetett kinyitni a házak ajtaját és a széllökések erejétől, vagy a ránehezedő súlytól el-elszakadtak a vezetékek. Az újságírószerencse úgy hozta, hogy azon az izgalmas, január 9-ével kezdődő hétvégén, Kassáról hazafelé jövet, jómagam szintén úton voltam; de az országot jártam néhány nappal később is, amikor az idei szokatlanul szigorú tél — újabb kiadós havazást zúdítva nyakunkba — újfent megismételte „tréfáját". A hóeltakarító gépek több napig 24 órás, szüntelen bevetésben voltak. Éppen úgy, mint a Belügyminisztérium, illetve a Közúti Igazgatóság Útügyeleti Készültségi Szolgálatának dolgozói, továbbá a vasutasok, a pékek, az egészségügyi mentőalakulatok szolgálatosai és még valóban sokan mások. Ennek ellenére az utakat elhagyott és felborult autók, árokba csúszott kamionok, kanyarokban megfarolt buszok, sínpályán rekedt villamosok, az eszkimók barlangjaira emlékeztető, embernagyságú hóbuckák szegélyezték. Január 11-e, vasárnap délután. A hó zuhog, mínusz 15 fok, a szlovák főváros utcáin egyre több gépkocsi kerül a hó fogságába. Hóbörtönben vannak a Bratislavai Közlekedési Vállalat buszforgalmi üzemegységének telepén pihenő járművek is. Még tart a víkend, de itt már a hétfőre, a hét eleji munkakezdés személyszállítási teendőire gondolnak. A garázsmester riadóztatja a telefonon vagy kocsival elérhető munkatársait, és elkezdik a több tucatnyi autóbusz kiszabadítását a hó fogságából. Embert próbáló munka ez, hiszen nemcsak a hó rengeteg az egymástól alig fél méternyire álló járművek között, hanem a legtöbb autóbusz légvezetéke szintén befagyott, az akkumulátoraik pedig legyengültek. Tóth Károly buszvezető például a délelőtti szolgálat befejeztével zokszó nélkül vállalja, hogy műszakban marad. Csúszik-mászik a buszok alatt, pufajkája majd odafagy a jéghez, s benzinlámpával próbálja melegíteni a vezetéket. Amikor azt kérdezem miért, tömören rávágja: „Nekem ez a dolgom. Meg különben HOLER Nehéz napok voltak Emberpróbáló harc az időjárással is, a közlekedéshez szív kell. Hozzászoktam már, hogy ilyenkor, télen néhány napot rendkívüli körülmények között kell dolgoznom. Higgye el. a kisemberek zömének a becsülettel végzett munka jelenti az élet elsőrendű kötelességét." Január 12-e, késő délután. A helyszín: az Érsekújvárt (Nové Zámky) Nyitrával (Nitra) összekötő országút. Érsekújvárra lassacskán poroszkáló viilamosmozdonyon jutok el, méghozzá úgy, hogy előttünk alig látni a sínt. Újvárott viszont a hómarók egyikének vezetőfülkéjébe jutok föl. Huszonöt-harminc kilométeres óránkénti sebességgel tudunk haladni, amikor gépünk sofőrje bukdácsoló alakokat fedez fel a lámpa fényében. „Segítsen, ember!" — tépi föl járművünk ajtaját egy férfi. Kiskabátban van, a felesége szvetterben. Felsőruházatukkal a hóban ragadt gépkocsijukban maradt két gyereküket bugyolálták be, akikkel szakorvosi felülvizsgálaton voltak, és most tartanak hazafelé... S az ember segít. A család árokba csúszott autóját félig betemette ugyan a hó, ők négyen azonban — ha egymás hegyén-hátán is — fedél alá jutnak. Persze, ez csupán egy eset a sok közül, hiszen az emberpróbáló havas napok során újra meg újra megberrentek az útügyeleti készültségi szolgálatok telefonjai. Én pedig, ha nem bajlódnék helyszűkével, hótorlaszokból kimentett kismamákról, orvost szállító traktorosokról, mentőtisztek vagy élelmet szállító gépkocsivezetők áldozatkészségéről, élelmiszerboltok előtt kígyózó sorokról és még sok-sok egyébről regélhetnék hoszszabb-rövidebb sztorikat. Hogy mégsem így teszek, annak egyetlen, ám nyomós érvnek tűnő oka: a kötelességtudatból példát mutatók, a leküzdhetetlennek látszó nehézségeken is úrrá lévők között szép számmal lehetett észlelni általános érvényű „apróságokat" is. A sztorizás helyett, ezeket tartom lényegesebbeknek. 2. Hójelentés, okulásra érdemes tapasztala tokkal Most, amikor ezeket a sorokat írom, ha valamicskével enyhébb formában is, de épp második hete tart már tájainkon az újkori jégkorszak. Odakünn nulla alatt nyolc fokot mutat a hőmérő, az útügyeleti szolgálat legutóbbi jelentése alapján még mindig bőven vannak olyan utak, ahová a 12
