A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-13 / 7. szám
ELODOK ÉS UTODOK ARANYÉRME Alkalmam volt huzamosabb időt tölteni Bardejovban. Már az első napokban meglepő volt számomra a város régies képe. Mintha olyan, az idő kerekét visszaforgató szédületesen gyors járművön érkeztem volna ide, amely a huszadik századból pillanatok alatt visszavitt a középkorba. Ennek a városnak a központját ugyanis napjainkban is középkori városfalak és bástyák övezik, és a városatyákban megvan a készség, hogy Bártfa középkori jellegét, a sakktábla-alaprajzú főterét szegélyező körülbelül ötven középkori eredetű házat eredeti állapotukban megőrizzék nemcsak a mának, hanem a holnapnak is. Őszintén bevallom, Bártfára csöppenve egyből elveszítettem idöérzékemet, a XIV. és XV. század lassú, kísérteties történetei motoszkáltak a fejemben, rá kellett jönnöm azonban hamar, olyan szabályos, négyszög alakú főtérnek a macskakövét taposom, amely vissza a középkorba! jelszó megfogalmazására csábít, a jövővel foglalkozó gondolatokat nem is ébreszt bennem. Vagy nem így van? Azt olvasom az egyik kiadványban, a városi nemzeti bizottság egyik felelős tisztségviselője irta: 1950-től 1986 végéig 218 millió koronát fordítottak arra, hogy a történelmi városmag műemléknek nyilvánított objektumait lehetőség szerint eredeti állapotukban megtartsák! A nyolcadik ötéves tervben már 317 millió koronára rúg a műemlék rezervátumra szánt összeg, amelynek egy részéből építtetik meg a Bardejov—Prešov közötti korszerű műutat. De még ez sem minden! Kétezerötig további 317 millió koronát fordítanak a műemléknek nyilvánított épületek konzerválására. Ha tehát jól értelmezem a dolgokat, a város vezetői több száz milliót áldoznak arra, hogy a huszadik század bárhonnan érkező, hozzájuk tévedt embere egyszerre középkorias környezetben találja magát. S erre őket az az 1950. június 11 -én kelt kormányhatározat bátorítja, amely Bártfát műemlék rezervátumé városnak nyilvánítja. A valamivel több mint negyedszázad alatt a városatyák megjavittattak, illetve helyreállíttattak harmincöt tetőszerkezetet, haszonhét objektumot, felszereltettek négy transzformátor-állomást, részlegesen megoldották a gázművesitést és az apróbb szolgáltatásokat. A történelmi városmag megőrzésére a járási építőipari vállalat legjobb szakembereit mozgósították, elsősorban azokat, akiknek szívügyük a város műemlék-rezervátumának a megtartása. Magam is láttam nem egyet közülük kopácsolni a tetőzeteken, „csüngeni" az ódon, vastag és nedves falakon, sőt súlyos ponyvák mögötti titokzatosságokra is odafigyelhettem. Még nem szóltam róla, hogy a főtér közepén, de inkább a Szent Egyed (az aranyművesek védőszentje) nevét viselő, az 1505. esztendőben épített reneszánsz városháza jó ideje felújítás alatt áll, és úgy rejtőzködik iparosaival együtt, mint egy középkorban született, szemérmes lány. Míg Bártfán tartózkodtam, egyszer sem sikerült bepillantanom a ponyvafüggöny mögé, csupán a függöny elé lépő, munkaruhába bújt mesterembereket bámulhattam meg. Azt kellett hinnem, hogy a súlyos FOTÓ: K ponyvák alatt meghúzódó régi városhaza valamiféle kincsesládává változott és a munkások most turkálnak és dúskálnak az aranyakban, amelyeket Bártfa hajdani dúsgazdag polgárai rejtettek a vastag falakba, hiszen a plébániatemplomot is ők építették a BELICKÝ XIII. és a XIV. században, amikor Bártfa 4