A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-13 / 7. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: KÖTŐDÉSEK - beszélgetés Végh László szociológussal Miklósi Péter: SÍÓVODA, SÍSULI Fister Magda: A LEGDRÁGÁBB TAKÁCS Koller Sándor: POPTURMIX Csanaky Eleonóra: KINCSKERESŐK Lacza Tihamér: AMERIGO VESPUCCI Kárpáti Tamás: VÁLTOZATOK EGY VÁROSRA Címlapunkon D. Havran felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Petemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzunk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. •• // kotodese: Ozogány Ernő neve bizonyára nem ismeretlen lapunk olvasói előtt, hiszen gyakran szerepel a híradástechnika, a szórakoztató elektronika és a számítástechnika legújabb eredményeiről beszámoló írásaival a tudomány-technika rovatban, sőt olykor-olykor a széppróza pagonyaiba is kiruccan. Idestova húsz éve ismerjük egymást, s talán ezért is szokatlan és nehéz téged az életedről faggatnom, így a nagy nyilvánosság előtt, elvégre alig akad olyan dolog veled kapcsolatban, amiről még nem tudnék. Most mégis arra kérlek, mesélj magadról, legelőször is a gyermekkorodról. — Jóllehet Budapesten születtem 1951- ben, számomra a gyermekkor elválaszthatatlanul összefonódott Tejfaluval, ezzel a Somorja (Šamorín) melletti, s ma már Somorjához csatolt kisközséggel. Szüleim az ötvenes évek derekán költöztek vissza ide, hét esztendönyi távoliét után, úgy hogy ráeszmélé-QTŐDÉSEK — Az esti szolgálatok is közrejátszottak abban, hogy otthagytam a televíziót? — Részben igen, bár szerettem a munkámat, s ha egy volt kollégám nem csábított volna az akkoriban átadott bratislávai Szakszervezetek Házába, talán maradtam is volna. De jött ez a kedvező ajánlat, s így 1981-ben munkahelyet változtattam. Kezdetben afféle tanácsadói munkakört töltöttem be: a műszaki jellegű beruházásokat véleményeztem. A Szakszervezetek Házában számtalan világítás-, hang- és színpadtechnikai berendezés működik. Ezek nagy részét menet közben kellett beszerezni, s részben az én feladatom is volt, hogy kiválasszam ezeket. 1986. január elsejével kineveztek az ún. műszaki produkciós osztály vezetőjévé. Én és beosztottaim felelünk azért, hogy a világítás, a hang és a színpadtechnika zavartalanul működjön. A Szakszervezetek Házában számos színházi előadást, tanácskozást. KISHITŰSÉGÜNKET KELL LEKÜZDENÜNK sem a világra már Tejfalun kezdődött. Itt szereztem az első meghatározó élményeimet, itt kezdtem iskolába járni, s tulajdonképpen húszvalahány éves koromig Tejfalun volt az otthonom is, a nagyszüleim és a szüleim házában. — Milyen volt a tejfalusi magyar iskola? — Semmi különlegeset vagy rendhagyó dolgot nem mondhatok róla, már csak azért sem, mert öt évfolyamos volt, tehát mire értelmileg olyan szintre került volna az ember, hogy tudatosan megismerkedjen vele, már ki is röppent belőle. Kézzelfoghatóbb emlékeim inkább a somorjai iskoláról vannak, ahová hatodikosként kerültem, s talán azért is, mert ott olyan tanáraim voltak, akikkel gimnazistaként is naponta kapcsolatba kerültem. Több tantárgy is érdekelt. Kissné Kulacs Gertrud a matematikát és a fizikát kedveltette meg velem, Husvót Máriától viszont a magyar irodalomból és a történelemből kaptam olyan ismereteket, amelyekre egyik-másik egyetemista is büszke lehetett volna. Neki köszönhetem például azt is, hogy a görög és a római mitológia alakjai szinte személyes ismerőseimmé váltak. A magyar irodalmat nem egyszerűen tanította nekünk, hanem megszerettette velünk, s ez nem csupán utólagos szépítése a dolgoknak. Kévésén múlott, hogy nem a bölcsészkar magyar szakát, hanem a Cseh Műegyetem híradástechnika szakát választottam, amikor a továbbtanulás került szóba. — Nem féltél, hogy szülőfaludtól olyan távolra, ráadásul egy teljesen más közegbe kerülsz? — Azt hiszem nem. Már csak azért sem, mert tanáraink arra neveltek a gimnáziumban, hogy saját kishitűségünket kell mindenekelőtt leküzdenünk, s ha ez sikerül, akkor semmiféle akadály nem állhatja utunkat a cél elérésében. Tény, hogy amikor felvételizni mentünk Prágába, nagyon izgultunk. Ott aztán közölték jónéhányunkkal, hogy vizsga nélkül felvesznek, tekintettel a gimnáziumi tanulmányi eredményeinkre. A műegyetem első két évfolyamát Podébradyban végeztem, s csak a harmadik évfolyam kezdetén kerültem át a fővárosba. — Nyelvi nehézségeid voltak? — Szépíteném a dolgokat, ha azt állítanám, hogy nem. Néhány hónapig keményen szótáraztunk. a Dobossy-féle kétkötetes cseh—magyar szótár rongyossá szakadt a Beszélgetés Ozogány Ernő villamosmérnökkel használattól, de az első szemeszter végén már nem a nyelvtudás hiánya miatt kellett elsősorban izgulnunk. S őszintén meg kell mondanom, mi magyar diákok — Podébradyban több mint húszán voltunk — szakmailag is igyekeztünk alaposabban felkészülni a vizsgákra mint a cseh kollégák. Aki lemorzsolódott, az nem a nyelvtudás, hanem a szorgalom hiánya miatt esett ki. — Mit jelentett számodra Prága ? — Könnyebbet is kérdezhettél volna. Aki nem diákoskodott Prágában, az nehezen értheti meg, aki viszont ott tanulhatott, annak meg nem kell magyarázni, miért szerettük valamennyien olyan nagyon ezt a gyönyörű várost, hogy még ma is beleremegünk, ha erre gondolunk. Ott még a levegő is át volt itatva kultúrával, s a belvárosban szinte minden épülethez kulturális és művelődéstörténeti emlékek fűződtek. Az ott töltött három év alatt többször voltam színházban, kiállításon, hangversenyen, mint az azóta eltelt tizenhárom esztendő során. Úgy is mondhatnám, hogy a prágai évek a sokrétű és intenzív szellemi feltöltődés időszakát jelentik számomra. — Hová kerültél az egyetem elvégzése után? — A híradástechnikán belül a hangtechnikára specializálódtam, igy szinte kézenfekvő volt, hogy valahol a rádió vagy a televízió környékén helyezkedjem el. 1975-ben bemérő hangmérnökként kerültem a bratislavai televízióhoz, két év múlva bemérő képmérnök lettem. Elsősorban az volt a feladatom, hogy adás közben ügyeljek a hang, illetve a kép minőségére, s az esetleg felmerülő műszaki problémákat a lehető leggyorsabban felszámoljam. Meg kell mondanom, eléggé idegtépő munka volt, rengeteg késő éjszakába nyúló szolgálattal. Az idötájt nősültem; Katával, a feleségemmel, aki még orvostanhallgató volt akkor, albérletben laktunk, majd Somorján kaptunk lakást, s nekem onnan kellett munkába járnom. könnyűzenei hangversenyt és egyéb akciókat rendeznek. Mielőtt ezekre sor kerülne, a rendező szervek velünk beszélik meg, mire lesz szükségük, mik az elképzeléseik, mi pedig a lehetőségekhez képest igyekszünk eleget tenni a kéréseiknek, méghozzá úgy, hogy ne legyen semmiféle fennakadás a műszaki berendezések hibája miatt. A Csemadok soron következő országos közgyűlését a bratislavai Szakszervezetek Házában rendezik, remélem a résztvevők meg lesznek elégedve, a munkánkkal. — Több mint ötven beosztottad van, ezenkívül a pártbizottság titkára is vagy, hogy győzöd mindezt? — Somorjáról már reggeli öt óra körül elindulok a munkába, hatra beérek a munkahelyemre, s fél nyolcig nyugodtan csinálhatom a tennivalóimat. Később megérkeznek a beosztottaim, s akkor már az ő ügyes-bajos dolgaikat kell intéznem. Szó ami szó, nincs sok idő a lazításra. Rengeteg gyűlésen, megbeszélésen kell jelen lennem, gyakran kell Prágába utaznom, s az már szinte felüdülésnek számit, ha a Tábortűz szerkesztőbizottsági ülésére vagy a Csemadok terminológiai szakbizottságának megbeszélésére hívnak. — Valamikor amatőr filmezéssel is foglalkoztál. Jut erre most időd? — Megmondom őszintén, felhagytam vele, főleg azért, mert nagyon költséges szórakozás volt. Meg aztán időm se nagyon lenne rá, hiszen már az is nagy eseménynek számít nálunk, ha együtt lehet a család. Kata ugyanis a dunaszerdahelyi kórházban orvos, s az éjszakai ügyeletek miatt sokszor napokig nem találkozunk. Kislányunkra az anyósom felügyel, de talán azt kellene mondanom inkább, hogy hétköznap ő neveli Kiskátét. Azt a kevés szabadidőmet, ami marad, általában ismeretterjesztő cikkek írására, tankönyvek fordítására tartogatom. Sajnos, a filmezéssel egyidejűleg a néprajzi gyűjtőmunkával is felhagytam, pedig a szükebb pátriámban akadna gyüjtenivaló bőségesen. A tejfalusi dőrejárásra meg a kiveszőben levő mesterségek tárgyi emlékeinek összegyűjtésére gondolok elsősorban. LACZA TIHAMÉR ' (Fotó: Méry Gábor) 2
