A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-30 / 5. szám
7. Kiss Ferenc elgondolkodott: valóban nincs semmi értelme, hogy elmondja, de Borbála követelődző kérésére és biztatására csak hozzáfogott: — Közös estünk volt... mármint a mezőgazdasági és a pedagógiai főiskolásoknak ... tánc is persze ... Utána elkísértem Erzsit az intemátusig. Útközben ... — Azaz csak kísértél volna! — vette át a szót Erzsi. — Alig léptünk ötvenet, nekem esett az én deli gavallérom: szorongatott, a nyakamat rágta volna, meg mindenféle marhaságot suttogott a fülembe, erre aztán durr! egy nagy pofon! S elfutottam. — Azért visszapillantottál, hogy követlek-e. — Vissza hát, mert attól tartottam, hogy utánam iramodsz és jól elversz. — Tudja mire gondoltam akkor. Borika?... Aki ilyen harcias teremtés, abból csakis jó feleség lehet... — Kiss Ferenc Erzsihez fordult. — Fia tudni akarod, akkor határoztam el, ha törik, ha szakad, te leszel a feleségem! Borbála halkan felnevetett: — Szép lehetett... — Feri, Feri, gyere le, várnak! — kiabált fel Mezei né. Vajon ki várhatja, néztek egymásra, majd Kiss Ferenc felpattant és lefutott az emeletről : Laczkó Jóska várta az előszobában. — Csak nincs valami baj, Jóska? — Ahogy vesszük ... “ BORBÁLA — Ki vele! — Köszönöm. — Persze, persze ... — ocsúdott föl a vő — Kisegíthetnél ötszáz koronával... — Ne köszönd, nem ajándékba adtam! gondolataiból. Úgy tudom, még mindig az — Már megint?... Eszed te a pénzt, vagy mi a fenét csinálsz vele?... A nők, mi?! — Is, is ... Fizetéskor megadom. — Tudom, Jóska, de azért nem ártana, ha ésszerűbben gazdálkodnál a pénzeddel, hiszen szépen keresel — mondta az elnök jóindulatú figyelmeztetéssel. — Gyere be a szobába! Megiszol egy pohárka töményét? — Nem akarlak zavarni. Mondta az anyósod, hogy vendégetek van .. . Mit szólsz a „nénikéhez" ? — Mit szóljak?... Mint a legtöbb, pontosan tizenkettő egy tucat belőlük — mondta az elnök flegmán, miközben töltött egy pohárka italt. — Köpd be!... Mennyit mondtál, ötszázat? — Laczkó bólintott, Kiss pedig bement a másik szobába, hogy hozza a pénzt. Laczkó fogta az üveget, töltött magának és újra ivott. Azzal a szándékkal jött ide, hogy őszintén megmondja a barátjának, miért szorul meg olyan gyakran pénz dolgában fizetés előtt. Valami most mégis visszatartotta: a szégyenérzethez hasonló valami, maga sem tudta pontosan, hogy micsoda., Pedig nem volt miért szégyenkeznie. Tudniillik a szülei elég gyengén álltak anyagilag. Az egyik öccse, Attila, a kassai állatorvosira járt, a fiatalabbik öccse, Péter, a gépipariba. Laczkó azzal a havi néhány száz koronával igyekezett leróni a háláját, amiért kitaníttatták, pedig a szülei soha egyetlen koronát sem kértek tőle. — Tessék, itt az ötszázas! Kiss Ferenc kikísérte Laczkót a kapuig, azzal sietett vissza a vendéghez, azaz csak sietett volna. Mezeiné behívta öt a konyhába. — Mi a baj, mamácska? — Nincs semmi baj. Mit szólsz a vendégünkhöz? — Mit szóljak? — Megsajnáltam, szegénykét — mondta Mezeiné felsóhajtva. — Idejött a nagy idegenbe, távol a szüleitől, testvérétől, mint valami tolvaj, s még attól a tűzrevalótól is rettegnie, kell, hogy egyszer csak beállít. Kiss Ferenc ugyan sejtette, hogy hová akar kilyukadni az anyósa, de úgy tett, mintha nem venne róla tudomást. — Elég sanyarú a sorsa, az tény . .. Látja, mamácska, mindenkinek megvan a keresztje, amit hurcolnia kell. Fiatal, tehetséges, mégis ki tudja, hová, merre kanyarodik a sorsa? — Nem tudod, van már albérlete? — kérdezte az anyós az edények fölé hajolva. Kiss Ferenc most már biztosra vette, hogy a jószívű anyósa hajlandó volna befogadni a lakásba Borbálát, sőt már azt is tudta, ha egyszer elhatározták Erzsivel együtt, be is fogadja. Őszintén szólva, nem nagyon tetszett neki a dolog: minek kerülgetni egy idegent a lakásban, ha nem muszáj? Igaz, kedves, szerény teremtés, de akkor is. Csak idegen. Még egy rokont sem kerülget hoszszabb ideig az ember szívesen. — Kérdeztem valamit, Feri! igazgatónál lakik. — Nem nagyon használjuk mi azt a vendégszobát, befogadhatnánk. Mit szólsz hozzá? — tette fel az anyós a kérdést. — Egyedül nem dönthetek, mamácska. — Te vagy az úr a háznál, Feri! — Ez a kérdés mindhármunkra tartozik, hiszen eddig is minden fontosabb kérdésben hárman szoktunk dönteni, nem? — Közösen, közösen, de azért mindig a te akaratod érvényesült — felelte az anyósa némi szemrehányással. — Erzsiké mit szól hozzá? — Vele már meghánytuk-vetettük a dolgot ... Kosztot is adnék neki, ha igényelné. Ahol négyen esznek, ott jut az ötödiknek is. — Nekem mindegy, mamácska, ahogy gondolják ... Azt sem mondom, hogy nem, azt sem, hogy igen ... — Ez meg milyen beszéd, Ferikém? — állt szembe a vejével Mezeiné, s kihívóan a szemébe nézett. — Nemakarásnak nyögés a vége. Kötődsz, akár a húzni nem akaró, csökönyös ló. Beszélj úgy, hogy értsek belőle! Kiss Ferencet majdnem elöntötte a méreg, pedig semmi rosszat nem mondott neki az anyósa. Lenyelte a haragját. — Rendben van, majd megemlítem neki, ha fölmegyek ... Az anyós hálásan, felcsillanó szemmel nézett a vejére: — Holnap már ide is költözhet — mondta. — Költözhet? Ugyan mivel, mamácska? — Mivel, mivel, már csak van egy-két bőröndre való ruhája!... Menj már, ne tarts föl a munkámban! — mosolyintotta el magát Mezeiné, s folytatta a mosogatást, a vő pedig fölsietett az emeletre. — Ki keresett? — Laczkó. — Mit akart? — Semmi különöset... Miért nem kínálod a vendégünket, Erzsiké? Még mindig tele van a pohara ... — Alexandráról beszélgettünk. — Nagyon tehetséges — mondta Borbála őszinte elismeréssel. A nagy ablakon át betűző napsugár, mintha aranykoszorút font volna a dús hajkoronája köré. — Tudjuk, Borbála, és természetesen tovább taníttatjuk, ha nem jön közbe valami... Ha Így folytatja, akár tudományos dolgozó is lehet belőle — mondta Kiss Ferenc eltűnődve. Kitekintett az ablakon. — Ki gondolta volna reggel, hogy ilyen szép időnk lesz. — Közeleg a vénasszonyok nyara. — Meg a szüret, meg a rengeteg őszi munka, meg minden más egyéb. Sokszor azt sem tudja az ember, hol a feje. — Rengeteg gondja-baja lehet egy elnöknek, ha nem tévedek — mondta Borbála az elnök szeme közé nézve. — Minden munkahelynek megvannak a sajátos problémái, de azért lassanként minden megoldódik, bár sok minden aggaszt, ami történik, vagy inkább ami nem történik a faluban. Baj van az emberek egymás közti viszonyával, a közösségi élettel, ami aztán sok minden más egyébre kivetitődik — mondta Kiss Ferenc eltűnődve. — Él köztünk egy idős, nyugdíjas tanító, a mindenki Pista bácsija. A századfordulón született, itt kezdett tanítani, itt is fejezte be. Időnként meglátogatom, ha úgy érzem, hogy tanácsra van szükségem, vagy hogy feltöltődjek, mert nála azt is lehet... De nem untatom ezekkel a dolgokkal — mondta még elnézést kérve, majd mintha csak véletlenül jutott volna eszébe, megkérdezte. — Még mindig nincs albérlete. Borika? — Sajnos még mindig nincs ... Béla bácsiék nagyon kedvesek hozzám, azt sem tudják, mit csináljanak velem, én viszont egyre kényelmetlenebbül érzem magam náluk. Tudom, hogy terhűkre vagyok. Az idős emberek hamar elfáradnak, pihenésre vágynak, a lakás is elég szűk, hát nem tudom ... — felelte Borbála panaszos hangon, elboruló tekintettel. — Hasonló helyzetben én sem röpködnék boldogságomban, teljes mértékben meg tudlak érteni — jegyezte meg Erzsébet. — Ez a szoba megfelelne magának, Borika? — tette fel Kiss Ferenc váratlanul a kérdést. Erzsébet meglepetten kapta föl a fejét, s nézett a férjére. Nyomban arra gondolt, hogy aligha járt náluk Laczkó, az csak ürügy volt az édesanyjának arra, hogy megbeszéljék ezt a kérdést. Mivel Borbála hallgatagon, tágranyílt szemmel nézett a vendéglátóira, Kiss Ferenc ismét megszólalt: — Nem válaszolt a kérdésemre. Borika. Borbála kérdőn nézett Erzsébetre. — Megbeszéltük, Borika —• bólintott Erzsébet. — Meglepetésemben alig jutok szóhoz — dadogta a szép tanítónő. — Ha valóban így van, hogy ... szóval... nagyon szépen megköszönöm ... de mivel fogom meghálálni? — Azzal, hogy úgy fogja érezni magát nálunk, mint odahaza — felelte Kiss. — Mamácska koszttal is ellátja, ha igényli. — Ekkora áldozatot nem kívánhatok maguktól — szabadkozott a tanítónő. Ha nem is mondta ki, hogy mennyire örül, arca ragyogott a boldogságtól. Kiss Ferenc a feleségéhez fordult: 14
