A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-27 / 52. szám
DÉNES GYÖRGY Haragszik az autóra, külön minden kerekére, neheztel a tíz tonnásra, haragszik a kicsinyére. Ideges, hogy füstöt pöfög, vizet fröcsköl, sarat dobál, azt sem állhatja már, aki bután autókat csodál. Öklöt ráz az autóra, mert motorja folyton berreg, nincs egy percnyi nyugodt álma az autós szomszéd mellett. Autó áll a kapuban, járdán és a járdaszélen, fénylő csillagtábor helyett autókat lát az égen. Különösen tegnap óta haragszik az autóra, mert a házsártos anyósát élve húzták ki alóla. ®3332333H3 Míg ifjú házasok vagyunk, éjjel-nappal turbékolunk. A zöldfülű férj szól: — Galambom. — Kutyuskám — gügyögi az asszony. Gyémántkukac, aranybogár, pillangó meg pintyőmadár, cirmos cicuska, kisegér... Boldog szívünkbe belefér egy egész állatsereglet. — Szeretsz, mókuskám? Én szeretlek. Később, ahogy múlnak az évek, vaskos szó is nyelvünkre téved. Kivált, ha összezördülünk s villámokat szór a szemünk. Már nincs kutyus, aranybogár, annál több ökör és szamár, sündisznó, medve és bivaly, majmokból mindenféle faj. Már nincs galamb és nincs cica, csak holmi kotlóstyúk, liba, károgó varjú, papagáj... Noé bárkája lesz a száj. Megöregszünk. Két vén madár, üldögélünk a régi fán s eszünkbe jut a régi báj: gyémántkukac, aranybogár s az egész állatsereglet... — Szeretsz, vén varjúm?Én szeretlek. KESZELI FERENC ZS. NAGY LAJOS Számvetés (születésnapi tortám fölött) Nem vagyok én helikopter, riporter is régen voltam, sose lettem filozopter, túl se élem ilyen holtan. Házmester is — nem lehettem, nem lehettem keszonos se, fényes csillag állt felettem, költő lettem istenuccse. Isten úgysem változtat meg, úgysem kapok Nobel-dijat, jó lenne most az előleg... meghúzom a nadrágszíjat. Meghúzom a palackot is: úgy nyúlik, mint a zsuwacska, vigye el a sertéspestis, meg az óbudai macska! És mert nem vagyok vehemens, és mert nem vagyok kliens se, nem lett belőlem referens, talán vagány renitens se. Olykor a sír szélén ülök s tátong előttem eme lik, nem is csoda, hogy szédülök, ha a bérem nem emelik. Válltömést hordtunk hajdanán, ma meg, íme: melltartót se. Rékli sincs tán már a Danán s levesembe se tesz sót se. Nem lehettem mammutkanász, holdutas se lehetek már, banánfámon nő ananász, olyan leszek, mint a lekvár. Sosem jártam árverésen, panganéttal sosem játsztam, mindig átláttam a résen, és ilyenkor nem gatyáztam. Mostanában sem gatyázok, még csak nem is kopoltyúzok, az esőben bőrig ázok, s úgy kodálok, mint a túzok. TÖRÖK ELEMÉR Illusztrációk: L MIKA Pályaívem Horoggal és cselfogással, cseles fajta halat fogtam. Megisettem lágytojással, jóllakottis vagyok mostan. Fogtam én már tintahalat, s hogy ne vesszen leve kárba, abba mártottam toliamat, s verset írtam az irkámba. Ilyen módon lettem dalnok s dalnok vagyok azóta is, rímségekkel küzdő bajnok, ezt mutatja az óra is. Megírták is a kritikusok, hogy soraim rövidecskék, minek ide kritikusok, hasznosabbak tán a kecskék. CSELÉNYI LÁSZLÓ A radványos sötét erdő Az ember előbb az ártatlanságát veszti el. Lehet a helyszín mindenféle: kazal, vesztibül, vagy műhely is, hol lencsét csiszolnak konyhalányok. Lehet a háttér erdő. Fejalj a glóbusz, talányok galaxisa, mely aképpen omlik össze mint a frontok. A csatateret senki sem hagyja el, mert akik voltak ott maradnak — miként a kürtök, zászlók, trombiták, miként a csőben rekedt dörrenés, miként a pengevesztett kardhüvely. 11
