A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-27 / 52. szám
— Hűtőhelyiségeinkben — tudom meg Petrovszky László részlegvezetőtől — csupán kevés árut tárolha tunk, ezért a feldolgozott mennyiség mintegy 40 százalékát Losoncon értékesítjük. Tavaly a losonci üzem nyerte a Közép-szlovákiai Húsfeldolgozó Vállalat üzemeinek szocialista versenyét. — Ebbe — teszi hozzá büszkén Rimóczi János — mi is belesegítettünk. Sőt, 1986 első negyedévében elnyertük a legjobbakat megillető vándorzászlót. A húsfeldolgozó üzem haszonállatok kényszervágására épült, ám kiszélesítette munkaterületét. Az efsz-ek és állami gazdaságok szinte helyben, szállítási súlyveszteség nélkül tudják ezáltal jószágaikat értékesíteni. Az ötvenes tervidőszakban üzembővítésre is sor kerül, 40—50 szarvasmarhát és mintegy 350—400 sertést dolgoz majd fel a kürtösi vágóhíd. — A mezőgazdasági üzemekkel — összegez az üzemvezető — remek a kapcsolatunk. 4 Az épület két aprócska, ebek harmincadjára jutott szobácskájábán az állategészségügyi intézet éber ellenőrei dolgoznak. — Nagy gondot okoz mindannyiunk számára a megfelelő hústároló hűtőhelyiségek hiánya — avat be munkájuk rejtelmeibe Dr. Milan Miháľ, a tej és hús járási minőségi szakellenőre. — Az orvosegészségügyi előírások szigorú, következetes betartására különösen nagy súlyt fektetünk. Hiányosságok, nem tagadom, előfordulnak hébe-hóba, de az üzem vezetőségével igyekszünk kiküszöbölni azokat. Az éppen mintavételre tartó Dr. Sírnék Vladimír állatorvost és Angela Bartóková laboránsnőt magam is elkísérem. — A beteg állatok a vágóhídra többnyire emésztőszervi és légúti megbetegedésekkel, valamint a nem megfelelő istállózási körülmények okozta sérülések miatt kerülnek — hallom Šimek doktortól. — Abból a közös gazdaságunkból, ahol az állatorvos lelkiismeretesen, körültekintően végzi feladatát, kevés jószág kerül mihozzánk kényszervágásra. 5 — A reuma — oktat Cábócky Ernő — kimondottan „hentesbetegség". Télen-nyáron nyitott ajtónál dolgozunk, csoda hát, ha megbetegszik a derék, elkopnak az ízületeink? Bikaregulázó Toldi Miklósoknak, erős legényeknek tartanak bennünket, akikkel nem szabad kukoricázni, nemigen érdemes kikezdeni, pedig mi többnyire csendes, halk szavú emberek vagyunk, s szeretjük a szakmánkat nagyon ... ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei A PROTUBERANCIA EXPEDÍCIÓ Tatranská Lomnicában még vigasztalanul felhős volt az ég, amikor a dunaszerdahelyi amatőr csillagászok kis csoportja a felvonó fülkéjébe zsúfolódva elindult fölfelé a Lomnici-csúcsra, hogy a világhírű csillagvizsgálóban néhány napon át megfigyeléseket végezhessenek. Többségük először járt ebben az obszervatóriumban, így érthetően nagy várakozás előzte meg a protuberancia expedíciónak elnevezett utazást. A protuberancia napkitörést jelent, amit Közép-Európában egyedül az itt található kronográf távcsővel lehet megfigyelni. Már a Kőpataki-tó (Skalnaté pleso) csillagvizsgálója is csak madártávlatból látható, mikor hirtelen felragyog a nap és a felhőszint fölé érve csodálatos panoráma tárul elénk. A végeláthatatlan felhöóceán hömpölygő hullámai között csak a Gerlachfalvi-csúcs kis szigete és a tudományok királynője fellegvárának ezüstösen csillogó kupolája látható. Egy perc és felérünk a 2 632 méter magas csúcsra. A csillagvizsgáló munkatársai várnak ránk s a kölcsönös üdvözlés után első utunk a meteorológiai állomásra, majd a kupolába vezet. Szerencsénk van. A Nap-aktivitás nyugodt szakában is kiterjedt protuberanciamező és magányos kitörések tarkítják a Nap korongját. Az egész éjszakai utazás fáradalmait feledve, szünet nélkül cserélődnek a fényképezőgépek a távcső fókuszsikjában. Végül mégiscsak győz a fáradtság s hálózsákjainkra dőlve próbálunk erőt gyűjteni az előttünk álló éjszakára. (az alacsony légnyomás miatt itt 89 °C-on forr a víz!) és megbeszéljük az éjszakai programot. Időközben már teljesen besötétedett, jól felöltözve kimegyünk a korláttal szegélyezett sziklatetöre. A látvány, ami bennünket fogad feledhetetlen: a kristálytiszta égbolton milliárdnyi csillag tündököl, ugyanakkor alattunk a völgyet a közeli és távolabbi települések számtalan sziporkázó fénypontocskája lepi el. Úgy tűnik, mintha a csillagos égbolt nem érne véget a horizontnál, hanem folytatódna egészen a hegy lábáig. Fényképezőgépeinkbe érzékeny filmeket töltünk s próbálunk minél többet megörökíteni a látványból. Majd a főszerep ismét a távcsöveké: objektumok tucatját állítjuk be rajtuk és fényképezzük le. Csak kora hajnalban hagyjuk abba a munkát. Becsukjuk a kupolát és ahogy az óragép monoton zúgása is megszűnik, szinte ránkszakad a csend, amely itt, távol a városok zajától majdhogynem tökéletes. Aludni térünk, mert bár másnap még sok munka vár ránk, a napkeltéig már csak néhány óra van hátra ... Meteorológus és csillagász barátainktól harmadnap veszünk búcsút. Amikor elindulunk még szépen süt a nap, de néhány száz méter után a felvonó kabinja a felhöszint alá süllyed és a szó szoros értelmében benne libegünk egy felhőben. Bár már nem látni a Tátra ködbundába bújt csúcsait még a vonatból is integetünk arra, amerre csak sejtjük a királynő „fellegvárát" Kora estére külön ébresztés nélkül is talpon van mindenki. Főzünk egy teát BÖDÖK ZSIGMOND A szerző felvételei 5
