A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-27 / 52. szám
ACéLIZmÜ FÉRFIAK A friss hentesáru kelendő, keresett portéka. Úgy tűnik, húsból nekünk soha nem elég. A vágóhidak dolgozói hát munkaidejük alatt nemigen érnek rá pihenni, tereferélni. A gyér vizű locsi-fecsi patak mentén zöld dolmányos tücsökzenekar húzza a serényen munkálkodó százlábúaknak a talpalávalót. A dúslombú topoly tetején néhány jóllakott varjú gubbaszt... Pár méternyire, a földszintes épület oldalsó csarnokában alig látni a gőztől, párától. Jókora tehén áll az egyik sarokban szétvetett lábakkal, leszegett fejjel, remegő inakkal. Nyakán szorosra fűzött lánc feszül, végét izmos fiatalember markolja. Lesújt a tagló, elbődül az állat, a földre veti magát, aztán már nem is mozdul többé. Két markos legény megragadja, köteleket hurkol a lábára, kések villannak, s máris hozzálátnak a jószág feldarabolásához. A másik oldalon fémteknöben pörgő sertés szőrét borotválja egy elmés elektromos szerkezet.. . A Közép-szlovákiai Húsfeldolgozó Vállalat losonci (Lučenec) üzemének nagykürtösi (Veľký Krtíš) részlegében új munkanap kezdődött. Hétfő van, a járásszékhelyen hamarosan nyitnak az üzletek. Számszon Ivan hentesmester, az élőállatvágó részleg munkavezetője a két szocialista brigád egyikét is igazgatja. — Falun élek, Zsélyből (Želovce) ingázok — mondja —, naponta zacskóból ebédelek. Mi — mutatja a borotvaélesre fent kések, bárdok garmadáját — vágó meg szúró szerszámokkal dolgozunk. Elég egy rossz mozdulat — mosolyintja el magát — és a lekanyarított sonka mellé máris lenyisszantunk néhány dekányit az ujjúnkból is. Zömmel fiatalok sürögnek-forognak az üzemegységben. Csak a bélfeldolgozó részlegen állja idősebb ember a sarat: Cábóczi Ernő, 56 éves, szép beszédű, víg kedélyű férfi. — Keiet-Szlovákia egyik csücskéből kerültem a közeli Palojtára (Plachtince) — eleveníti fel élete sorának alakulását —: ide nősültem. Heten voltunk testvérek, édesapánk mindegyikünknek szakmát adott a kezébe. Én hentes lettem. Két lányom van, hát nem valószínű, hogy apjuk szakmájában helyezkednek el. Ha nyugdíjba megyek, szíven szerint Bengyik Jenőre hagynám a szerszámaimat. Bengyik Jenő 28 esztendős, Terbegecről (Trebušovce) utazik a járásA húsosztályozóba már Rimóci János üzletvezető kísér. — Részlegünk — magyarázza útközben — 1978 júliusától termel. Ezzel egyidőben bezárta kapuit a kékkői (Modrý Kameň) kényszervágóhíd. Ezelőtt a Kürtösi járás bolthálózati húsellátását a losonci üzem látta el, most viszont ránk hárul a feladat. Rimóci János apátújfalusi (Opatovská Nová Ves) lakos. A Füleki (Fiľakovo) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban érettségizett, majd levelező tagozaton Žilinában szerzett hentesi szakképesítést. Kereken 25 esztendeje dolgozik a hússzakmában. A kürtösi húsfeldolgozó egy műszakban üzemel, a dolgozók száma 48, az adminisztrációs ügyeket 4 nő intézi. — Fő és elsődleges feladatunk — szögezi le az üzemvezető —, a járás földműves-szövetkezeteiben és a két állami gazdaságban nevelt húsállatok felvásárlása. Az állomány mintegy 20 százalékát mi dolgozzuk fel, a többit pedig Szlovákia más húsfeldolgozó üzemeibe irányítjuk. Mivel beteg, sérült állatok vágása is hatáskörünkbe tartozik, állandó ügyeletet is tartunk. Az állatok felvásárlására és a termékszállításra az üzemnek saját kocsiparkja van. A kürtösi üzemben heten látják el az állatfelvásárlás komoly feladatát. Köztük Július Marko, a brigádvezető. A húsfeldolgozó — 10 192,4 tonna súlyban — a múlt év során 67 585 haszonállatot: szarvasmarhát, sertést, juhot és borjút vásárolt fel a járás mezőgazdasági üzemeitől. Ebből a helyi vágóhídon 4 541,4 tonnányit kitevő 30 198 darabot vágtak le. A kényszervágott állatok száma tavaly 5 751 volt. Felvásárlási tervét ezzel az üzemrészleg 101,5 %-ra, húsfeldolgozási követeléseit pedig 121,1 %-ra teljesítette. Az üzem 1985 során, a Zdroj és Jednota fogyasztási szövetkezettel kötött szerződései értelmében a járás hentesüzleteibe, valamint húst is árusító élelmiszerboltjaiba a lehetséges 699,5 tonna helyett csak 681 tonnányi nyershúst szállított. — Többet ugyanis egyszerűen nem igényeltek tőlünk az üzletvezetők — tárja szét a karját Rimóczi János. — Pedig örömmel kielégítettük volna kívánságaikat. Aztán meg hallom, innen is, meg onnan is a panaszáradatot... Gördülő csigasoron félbehasított sertéshátak érkeznek a részlegbe. Hatalmas tőkéken, biztos kezű fiatalemberek csontozzák, szeletelik, s rakják jókora tepsikre a darabokat. székhelyhez csatolt, hajdanvolt apró önálló település, Kiskürtös (Malý Krtíš) határában épült húsfeldolgozóba. — Telente odahaza nagyapám és édesapám is foglalkozott böllérkedéssel. A zimankós hajnalokon sokszor velük tartottam. Később, suttyó legényke koromban már segédkeztem is nekik. Mostanság meg 90— 100 sertést feldolgozok csak Terbegecen egymagám késő ősztől hóolvadásig. Munkatársaimmal jól kijövök, a keresetemre sem panaszkodom, hát szívesen dolgozom a kürtösi vágóhídon. No, meg aztán — fog villámgyors mozdulatokkal kése élezésébe — nincs a közelben több húsfeldolgozó üzem ... Az ajtóból visszafordulok. Kések villannak, villanyfűrész hasít a csontokba, mindenki gyors, begyakorlott mozdulatokkal végzi a feladatát. Okos gépek segítik a hentesek munkáját A reuma — állítja Cábócky Ernő — „hentesbetegség" Az állomány mintegy 20 százalékát — mondja Rimóci János — helyben dolgozzuk fel Dr. Šimek Vladimír és Angela Bartóková mintát vesz 4
