A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-19 / 51. szám
KINCSÜNK A NYELV Nyelvfejlődés és nyelvfejlesztés A nyelvben két, egymással ellentétes irányú folyamat zajlik szünet nélkül. Az egyik nyelv folytonos megújulása. — Ez végbemehet egyrészt azért, mert a nyelvben eddig még nem volt elemek, a korábbi állapottól eltérő minőségek jelennek meg. Az ilyen módosulásokra hozható föl példának a közelmúltból a számítógép, beprogramoz, a képcső, képernyő stb. szó megjelenése, vagy az. hogy a program szó jelentésköre kibővült „a számítógép műveleteinek típusát és sorrendjét meghatározó utasítások sorozata" értelemmel; hogy a mozaikszók igen nagy mértékben elszaporodtak stb. — Dé változhat másrészt a nyelv azért is, mert régi elemek, minőségek kihalnak belőle. Még értjük, de már nem használjuk a lóvasút vagy az ispán szót; ugyanígy vagyunk a monda, kéré típusú (ún. elbeszélő) múlt idővel; még inkább az olvasandja, követendi (-nd jeles) jövő idővel; és csak nyelvtörténeti kutatások hozzák felszínre az olyan régiségeket, mint az isa (— bizony) vagy az apói (— csókol) stb. A megőrzés sem kevésbé tényező a nyelvben. — Ez egyrészt a régi elemekhez való ragaszkodásban nyilvánulhat meg. így például sok szavunkat (ha kissé megváltozott formában is) már több száz, sőt több ezer éve használjuk (kenyér, hajó, szőlő, templom, mennyiség stb.); ősi határozóragjaink (-n: hajón; -t, -tt: iránt, között, Pécsett; -á, -é: alá, fölé, -I; alól) finnugor eredetűek, de még viszonylag „fiatal" ragjaink is (-ban, -ben; -rőt, -rőt; stb.) félezer évnél is öregebbek. — A megőrzés tendenciája másrészt abban is megnyilvánulhat, hogy a nyelvben jelentkező újítások, változások ellen tiltakozunk. Mind a friss idegen szavakat, mind a már megszokott idegen szavak helyett alkotott nemzeti nyelvűeket ezért szokta berzenkedés fogadni. (Ez váltja ki pl. a komputerszámitógép, a spray — permet, a grapefruit) grépfrút — citrancs stb. körül zajló vitákat.) Az elvonással keletkezett igék közül még csak kevés szilárdult meg nyelvünkben (pl. gyors/r-gyorsirás, vegyelemez — vegyelemzés, vendégszerepei — vendégszereplés, szakfelügyel — szakfelügyelő, végrendelkezik — végrendelet stb.), legtöbbjüket (pl. árdrágü főigazgat, gyomirt, nagymos, népnevei, tájszól stb.) még erőszakoltnak, kirívónak érezzük, jóllehet maga a szóalkotási mód életképesnek látszik. A megújulás is, a megőrzés is általában öntudatlan és szándéktalan folyamat, a kettő kölcsönhatásának eredménye a nyelvfejlödés. A megújulás és megőrzés korszakonként változó arányokat mutat. — Nyelvünknek a honfoglalástól a mohácsi vészig számított (ún. ómagyar) korszakában számos lényeges változás ment végbe (átalakult a hangrendszer; új ragok, képzők, névutók egész sora keletkezett; stb.), ezért ezt a szakaszt inkább a megújulás jellemzi. — A mohácsi vésztől a felvilágosodás koráig tartó (ún. középmagyar) korszak viszont már inkább megőrző jellegű, mert nyelvünk kevésbé módosult ez alatt az időszak alatt, mint a korábbi évszázadokon. A társadalom fejlődésével jelentkezik a nyelv alakulását befolyásoló új tényező: a tudatos nyelvfejlesztés vagy nyelvművelés. —- A nyelvművelést Bárczi Géza (helyesen!) alkalmazott nyelvtudományi ágnak tekinti, és célját a következőképpen határozza meg: „a beszélők ajkán öntudatlanul, akaratuktól függetlenül végbemenő nyelvfejlődésnek tudatos irányítása". A nyelvfejlesztés vagy nyelvművelés új nyelvi elemek létrehozására és terjesztésére, illetőleg régi nyelvi jelenségek kiszorítására törekszik. Ennek az irányzatnak a képviselői a neológusok vagy nyelvújítók, alkotásaik a neologizmusok. Neologizmus volt keletkezésének idején (a XIX. sz. első felében) pl. a vasút, mozdony, léghajó stb. szó; vagy az, hogy a nyelvjárási „cölöp, karó" jelentésű szobor szót a mai „statua" értelemben kezdték használni az irodalmi nyelvben. És természetesen nyelvújító győzelem volt az is, hogy a tréner-1, az ofszájd-ot (off side-ot), a self service-1 stb. kiszorította az edző, a les. az önkiszolgáló stb. Múlt századi nyelvújítóink honosították meg (régi magyar nyelvi hagyományra is támaszkodva) a jelöletlen határozós összetételek típusát: adóköteles, munkaképes, gólképtelen, örömteli, vérszegény, vízbő stb. — A neológia ellen hat és dolgozik az ortológia, vagyis a régi elemek megtartására, illetőleg az újak visszaszorítására való tudatos törekvés. Ennek az irányzatnak a hívei az ortoiógusok (a nyetvörzők). Jellegzetesen ortológus magatartást tanúsítottak pl. azok a régi nyelvművelők, akik ellenezték a poéta, univerzitás, appetitus, cirkálom stb. felváltását a költő-vei. az egyetem-me\, az étvágy-gyai, a körző-vei stb. És az ortológia jelentkezik napjainkban akkor, amikor „rossznak érezzük" a kifogástalan felépítésű meghibásodás szót (vő. meg + erő + s + öd + és). pusztán azért, mert még nem szoktuk meg. illetőleg mert a nyelvérzék ösztönös tiltakozása nyomán később már a gyanakvás, a bizalmatlanság légköre vette s veszi körül, valójában alaptalanul. A spontán nyelvfejlődés és a tudatos nyelvfejlesztés aránya természetesen koronként változó képet mutat. Nyelvtörténetünk ősi korszakában tudatos nyelvfejlesztésről van szó. Nyelvünk fejlődésének befolyásolása a középkor végén kezdődik meg, és folytatódik egyre fokozódó mértékben. Az első feltűnően aktív korszak a XVII. század első fele. Ez után a nyelvművelés tekintetében passzív évtizedek sora következik. A XVIII. század végétől a XIX. század végéig viszont rendkívül nagy mértékű a nyelv tudatos fejlesztésére való törekvés. Majd kevésbé aktív évtizedek jönnek, egészen az 1930-as évekig, amikor a nyelvművelés újra megélénkült. Jelenleg is tevékeny nyelvművelő szakaszban vagyunk. A nyelvművelés tekintetében aktív időszakok neológus vagy ortológus jellegűek aszerint, hogy vezérlő elvként az újításra vagy a megőrzésre való törekvés uralkodik-e a nyelvművelők körében. Például a múlt század nyelvművelésének első periódusát a neológia jellemezte (ezért hívjuk ezt az időszakot a nyelvújítás korának); második periódusára viszont az ortológia nyomta rá a bélyegét. — Ahogyan a nyelvfejlődésben az újításnak és a megőrzésnek a folyamata sohasem szünetel, csupán arányuk változik; ugyanúgy a nyelvművelésben is mindig jelen van mind a neológia, mind az ortológia, csak koronként változó mértékben. FÁBIÁN PÁL — Hogyan kezdődött el a zenével való közös utad? — Arra emlékszem, hogy kb. kétéves koromban a legkedvesebb tartózkodási helyem otthon a fekete zongora alatt volt. Amíg én ott üldögéltem, édesapán zongorázott, próbálgatta. hallom-e a zenét. És én hallottam. De magam is próbálgattam, pötyögtettem a zongorán az ismert dallamokat. Persze, szerencsém is volt, mert a szüleim pedagógusok — édesapám Máté László, a gömörhorkai Sajó Völgye Énekkar karnagya, zeneszakos tanár, s ez a zenei háttér egész gyermekkoromban szinte levegőként volt jelen. Azt hiszem természetes, ha azt mondom, hogy 14 éves koromig kimondott hobbiként kezeltem a zongorát. A zeneiskolát Rozsnyón (Rožňava) végeztem, Rajman Mária zongoratanár oktatott. — Vissza tudsz emlékezni, szerettél-e zeneiskolába járni, vagy jártál, mert kellett? — Mint már említettem, a zene kicsi korom óta természetes része volt életemnek, igy egyáltalán nem volt probléma a gyakorlás. A pályaválasztás is pontosan ebben a szellemben történt: nem is jelentkeztem volna máshová, mint a konzervatóriumba. Igaz, nem is tudtam, mi az a professzionális zenélés, valódi hangversenyt is csak Kassán (Košice) hallottam, s ha megkérdezték, hogy mit akarok csinálni, azt válaszoltam: zongorázni akarok. Akkor még nem éreztem a felelősség súlyát. — Úgyhogy ezzel az elhatározással tulajdonképpen környezetet is változtattál. Pelsőc (Plešivecj helyett Kassa lett átmenetileg az otthonod. Milyen volt 15 évesen elszakadni az otthontól, önálló emberré válni? — Az első két év elég nehéz volt, minden új volt számomra. Viszont egészen más lehetőségek tárultak elém, hetente többször jártam hangversenyre, beléptem a „nagyvilágba", megismertem a pillanatnyi reprodukált zenét, ami merőben más, mint a lemez, rádió. Még jobban kezdett tetszeni minden, mint addig. A művészet szubjektív; nem elég, ha két jó külön-külön jó, együtt kell jónak lennie. Annak külön örültem, hogy tanárnőmmel, Ludmila Kojanovával azonnal valódi tanár-diák kapcsolat alakult ki. Ebben az időben fejlődtem a leggyorsabban és a legtöbbet, nem ijedtem meg az egyszerre sok tehertől. Nagyon sokat szerepeltem nyilvános szemi-A zene természetes része az életemnek Máté Péter kedves, szerény, jó megjelenésű fiatalember, aki 24 évesen a zongoraművészi pálya kezdetén áll. E mögött a szó mögött, hogy kezdet, már jónéhány serény munkával, gyakorlással teli esztendő húzódik. náriumokon, hangversenyeken, nevelő koncerteken, és örültem az első sikereknek. — Fellépéskor volt lámpalázad? — Volt, és még most is van, mégha hozzá is szokott az ember a pódiumhoz, akkor is érzi a nagy felelősséget. Sokat gyakoroltam, nem versengésből, meg akartam tanulni dolgozni. Öt év alatt sikerült elvégeznem a hat évet. Meglepő volt, hogy nem is tudtam, milyen szinten vagyok országos méretben. A Hradec Králové-i Smetana-versenyen megnyertem a második díjat, majd 1978-ban az elsőt. Mindez lendületet adott a további munkámhoz. A konzervatóriumok közötti szlovákiai versenyeken is elsődíjas lettem. Részt vettem három alkalommal a Trenčianske Teplice-i fiatal művészek seregszemléjén, ahol 1982-ben megszereztem a legnagyobb elismerést, a kritikusok díját. Ezt a kitüntetést egy személy csak egyszer érdemelheti ki. Ez egy nagyon jelentős fesztivál, mert lehetővé teszi a hazai zenei élet kiemelkedő képviselői előtt a bemutatkozást. — Közben elkerültél Prágába, a Zeneakadémiára .. . — Igen, a felvételi vizsgáim sikerültek, s bekerültem Valentina Kamen iková tanárnő osztályába, zongoraszakra. Most végeztem az utolsó, negyedik évfolyamot. — Mesélj valamit a főiskolai évekről, megtaláltad rögtön a helyedet a főiskolán. be tudtál illeszkedni új környezetedbe. otthon vagy? — Otthon. Persze, a prágai Zeneakadémia kicsit más volt, mint amit Kassán megszoktam. Az elején valahogy nem úgy mentek a dolgok, mint ahogy gondoltam. Bizony, most utólag visszaemlékezve kétségbe is voltam esve, mert nem voltam magammal megelégedve. — Talán azért, mert addig minden a legszerencsésebben ment. mindenhol zöldet kaptál, amit — valljuk meg őszintén — nem mindenkinek sikerül azonnal elérni, persze ehhez hozzájárult különleges adottságod is. — Még az egyenes úton is vannak megállók. Minél magasabbra jut el az ember, minél többet ér el, annál nagyobb az önkritikája. Ha valami nem sikerült, állandóan azon töprengtem, hogy miért? Három nemzetközi, két hazai versenyen vettem részt. 1983 őszén Belgrádban a középdöntőbe jutottam be. Ez nagyon nivós verseny, úgyhogy ez is sikernek számított. A föllépés nagyon jó 10
