A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-12 / 50. szám
• • • A Kishegy lábánál úgy fekszik a város, mint egy felvágatlan könyv, olvasatlanul. Egészen fiatalon azonban már hallottam róla. Tanári oklevelem átvételekor működési helyül jelölték meg számomra. — Királyhelmecre mégy tanítani, a magyar gimnáziumba! — mondták. — Én azonban az újságírást választottam a katedra helyett, mert hiszen akkor már az Új Szó szerkesztője voltam. Királyhelmechez (Kráľovský Chlmec) másképp is volt közöm, és jóval az oda szóló kinevezésem előtt. Sárospatakon, a református tanítóképzőben az akkor negyedikes Dobos László kiráiyhelmeci volt, és ugyanúgy csehszlovákiai diák, mint elsősként én. Tolvaj Bertalan meg, a későbbi kitűnő közíró, ötödikes tanítójelöltként szobafönököm volt a kollégiumban, majd a kiráiyhelmeci gimnázium igazgatója lett, ha tehát tanárként elfogadom a Helmecre szóló kinevezésemet, Tolvaj Bertalan ismét főnököm lett volna. Tolvaj a Felsö-Bodrogköz kisvárosában le is telepedett, és különösen a hatvanas évek első felében gyakori vendég voltam nála, általa ismertem meg a történelmi múltat őrző Csonkavárat, amelynek a közelében borászati üzemet és borpincéket rendezett be az utókor, az egykori Lorántffy Zsuzsanna-kastélyt, amelyet a lerombolt vár köveinek egy részéből I. Rákóczi György özvegye építtetett, de az ő jóvoltából ismertem meg a közeli Tisza selymes-hűs vizét is, amelyben Anonymus, névtelenségbe burkolózó krónikásunk „nyilván alkoholos állapotban" több halat látott, mint vizet. Az alkoholos állapot azért jutott eszembe, mert ha ide-oda tévedtem, én magam is ilyen állapotba kerültem nemegyszer, és olyankor nekem is voltak látomásaim. Ahogy Dobos László írta szép szülőföldvallomásában az Irodalmi Szemle egyik számában: „A bor, a szőlő, a vendégség itt szinte egy idős az emlékezettel." A vendégség pedig marasztalás, szertartásos borkóstolás a ház pincéjében, vagy kint a szőlőpincében, és aki nem tud mértékkel kortyolgatni a borból, az a poklok fenekére jut Királyhelmecen. De vissza a jelképes értelmű felvágatlan, még olvasatlan könyvhöz! Akárhányszor vezetett is e távoli kisvárosba az utam, nem voltam képes olvasni belőle, így a leikébe sem tudtam látni. Ahhoz az kellett volna, hogy világra jövetelem első pillanatától körül leng ennek a földnek a levegője, ide köt gyermek- és ifjúkorom. Helmec településtörténete évszázadokat ölt fel. 1969-ben ünnepelte a város alapításának 700. évfordulóját, s ebből az alkalomból Ludvig Svoboda köztársasági elnök Az építésben szerzett érdemekért kitüntetést adományozta Királyhelmecnek. És talán úgy, hogy nem is tudott róla: a városban lakik Péter Imre személyében egyik katonája aki Buzuluktól Prágáig menetelt vele a második világháború utolsó esztendejében. Menetelő kedvű emberekből, úgy látszik, volt elég ebben a kisvárosban. Hogy csak a „közelmúltból" hozzam a példákat: meneteltek idevalósiak Kossuth függetlenségi és szabadságmozgalmával, a Magyar Tanácsköztársaság hónapjaiban a megalakult direktóriummal, 1923-tól a kommunista pártszervezet tagjaival, a második világháború éveiben egyre többen az ellenállókkal, a munkáshatalom győzelme után meg már nagyon sokan azokkal, akik a legnehezebbet vállalták: a társadalomátalakítás örömös, gyötrelmes küzdelmét. Királyhelmec már nem az a város, amelyet valaha megismertem. Ágcsernyö (Čierna nad Tisou) itt van a szomszédságában, és amikor felépült ott az ország egyetlen nagy szárazföldi kikötője, az átrakodó állomás, Helmec lakóinak száma úgy növekedett, mint a Tisza tavaszi áradások idején. Új lakónegyedek keletkeztek, családi házak épültek, s a városvezetők és az egyének fészekrakó kedve máig sem csappant meg, a családi házak és a lakótelepek mintha a Kishegyet rohamozták volna meg, és meg sem akarnának állni a tetejéig. 1960-ig a kisváros járási székhely volt, megannyi hivatallal, bolttal. Aztán a hivatalok Tőketerebesre (TrebiSov) költöztek innen, az üzletek és a vendéglátóipari üzemek viszont maradtak, innen ered látszólagos kétarcúsága Helmecnek. Hivatalai szerint már nem, de üzlethálózatát tekintve ma is központja Felső-Bodrogköznek. A kisvároson átzúduló forgalom lüktető szívre utal. A beözönlő és megtelepedő bodrogköziek lélekszámot gyarapítanak. Már régen nem szálloda, étterem, kávéház az az épület, ahol valamikor gyakrabban megszálltam, a helyette feljebb épült Lipa Szállót meg annyira „öszszezsugoritotta" a szükség, hogy az utób-A régebbi város képe játssza, fülbe mászó magyar nóták zsongják körül az embert. Két cimbalomjáték közben mondja M. Molnár László költő és néprajzos barátom, a városi művelődési ház alkalmazottja, hogy bemutat Pándy Péternek, a városi nemzeti bizottság elnökének, aki vendégeivel ebédelt az étteremben. Másnapra beszélünk meg találkozót, és én sokat várok az együttlétünktől, hiszen Pándy Péterről már tudom, hogy a kisváros szülötte, és több mint húsz éve a vnb alkalmazottja. Mit nem tudhat városáról az ilyen ember? A másnapi találkozásból azonban nem lesz semmi, sürgős ügyben Terebesre kell utaznia, így Lázár Lászlótól, a vnb negyvenéves alelnökétől, a városi művelődési ház 1986 nyaráig volt igazgatójától, a helmed alapiskola volt pedagógusától érdeklődhetem meg, város-e Helmec? — Miért ne lenne az? — lepődik meg a kérdésemen a hnb hivatalában. — Mióta az eszemet tudom, az élet itt mindig városias jellegű volt. Egész Felső-Bodrogköz központi települése Helmec. A munkaalkalmak és a bevásárlások lehetősége szerint is. Van egy áruházunk, amely a járás fogyasztási szövetkezetei összbevételének a tizenegy százalékát adja. A munkalehetőség-teremtés tekintetében is szembetűnő a fejlődés. Városunkban bútorgyár épült. A közép-szlovákiai elektrotechnikai vállalatnak is van már nálunk üzeme, 1987-ben tovább épül és ezernél több dolgozót foglalkoztat. Jövőre az új rendelőintézet építését is megkezdjük, s ez egész Bodrogköz szempontjából jelentős lesz. Megemlítem még az állami gazdaságot, amelynek a határa Helmectől Nagytárkányig terjed. Az is ezerkétszáz embernek ad munkát. Van modern sütő- és tejipari üzemünk, vágóhidunk, üzembi időben rendre elutasítja elszállásolási kérelmemet. Étterem, kávéház van most is a városközpontban, közel a vnb új székházához, a nagy bevásárló központhoz, a főutca két oldalán sorakozó üzletekhez, vonzó névvel: Fehér Akác. Azt hiszem, jól fordítottam le. A belső faburkolatú helyiségekben sokan megfordulnak helybeliek és környékbeliek. Különösen délben sok a vendég, az elárusítók és hivatalnokok itt ebédelnek kedvezményesen, üzemi hozzájárulással, és jó hangulatban, a sarokban a cimbalmos egyik nótát a másik után A Csonka vár anyagtöltő állomásunk, zöldségfelvásárló és értékesítő központunk. Ha falat emelnének körénk, még élni tudnánk egy darabig. Mindennel ellátjuk magunkat. Három közép- és két alapiskolánk van. Öt óvodánk és három bölcsődénk. Szlovák—magyar tagozatos gimnáziumunk hamarosan új épületbe költözik. A nyolcadik ötéves tervidőszak végéig az egész várost gázmüvesítjük. Ez azért is lényeges, mert csak a központban hat-hét kazánház kéményei okádják a füstöt, szennyezik a levegőt. Helmec az ország tengerszintre átszámított fekvése szerint a legalacso-Készül a bútor 12
