A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-05 / 49. szám
A CSEMADOK A hatvanas évek elején a Hét szerkesztőségében volt egy térkép. Szlovákiát ábrázolta apró falvaival és városaival együtt. Egyszóval nagyon részletes térkép volt. Vastag kartonlapra ragasztottuk, ott függött falra akasztva az íróasztalom előtt. Vettünk egy csomó színes fejű gombostűt és amelyik faluban vagy városban riportot készítettünk, odakerült a gombostű. A zöld színű a mezőgazdasági tárgyú írásokat jelentette, a piros az ipart, a kék a kultúrát, közművelődést, a sárga az általánost, tájékoztató jellegű riportokat Ránéztünk a térképre a színes gombostűk sokasága rögtön eligazított, figyelmeztetett, hol jártunk gyakrabban, melyik járásban vannak még fehér foltok, hová kellene még eljutnunk, hírt adnunk falukról, városokról. A térkép élő lelkiismeretként állt előttünk. Mindig az elvégzett munkánk eredményét tükrözte. Pár év múltán aztán valakinek lelkiismeret furdalása támadhatott, mert egy óvatlan pillanatban a gombostűket kiszedte és összevissza cserélgette. így aztán az egész statisztika értelmét vesztette. A térkép lekerült a falról, de ma is megvan és ha néha kezembe kerül, a régi utak emléke elevenedik fel bennem. Eszembe jut, hány Csemadok helyi szervezet meghívásának tettünk eleget, fűtetlen teremben hallgattuk a helyi színjátszók próbáit tanácsokat adtunk kezdő íróknak, költőknek, író—olvasó találkozókon és Hét-ankétokon vettünk részt. Fiatalok voltunk, lelkesedtünk és lelkesítettünk. Ha lekéstük a ritkán járó autóbuszt akkor a járási székhelyről gyalog vágtunk neki a riportéinak, váltunkon a megviselt Flexaret fényképezőgéppel. A képek minősége néha bizony kétségbe ejtette Csáder Lászlót az akkori grafikai szerkesztőnket, aki nem egyszer megjegyezte: a fa, villanyoszlop miért női ki mindig a riportalany fejéből? Erre mi se tudtunk választ adni. Örültünk, hogy sikerült a kép. Ma is kapjuk a hívóleveleket, szinte minden héten, egy-egy rendezvényre, ünnepi összejövetelre, évzáróra. Mindenhová nem juthatunk el. Kiszámítottuk, ha hetente csak egy helyi szervezetről hoznánk tartalmas riportot, és ha minden helyi szervezet sorra kerülne akkor több mint tíz év telne el az első riport megjelenése óta. Ezért van szükségünk továbbra is a levelezőkre, tudósítókra, akik tájékoztatnak bennünket a falujukban lezajlott rendezvényekről. A lap külalakja többször változott színesebb. frissebb lett, mint ahogy a riportok színvonala is emelkedett és most is hiszek benne, hogy a kultúra szeretete továbbra is bennünk él, hiszen ezért készítjük a Hét-et minden héten az olvasóknak. OZSVALD ÁRPÁD Az 1981-es XXVI. Országos Kulturális Ünnepség zárószáma Az írott szó ereje Az ötvenes évek elején kezembe került László Bencsík Sándor Egy tánccsoport elindul című terjedelmesebb monográfiája. Az iró a diósgyőri Vasas Táncegyüttes megalakulását, sikerekben, élményekben gazdag első fél évtizedét irta meg benne. Ö volt az együttes koreográfusa, mindenese. Írása szuggesztív volt, legalábbis rám nagyon erős hatást gyakorolt; a könyv által tárgyalt években (1947—50) Miskolcon, Diósgyőr szomszédjában diákoskodtam és a jelenlegi hírneves Avas Táncegyüttes ősében, a diósgyőriek legközelebbi konkurensénél tanultam és szolgáltam a magyar népi táncot. Igen, ez erősítette az olvasmány hatását, mert a könyv fejezeteiben, a leírt történetekben, a próbákkal, a tagok toborzásával, a táncossá formálással, a színpadi élménnyel, stb. kapcsolatos történetek megtörténtek nálunk, a mi együttesünkben is. Megtörtént, megtörténhetett, illetve megtörténhet bárhol. Az élményt az írott szó felerősíti, hatásában tartósabbá teszi. Segít a dolgok elrendezésében, a nézet, a hozzáállás, a vélemény stb. formálásában. Miért is írtam le mindezt? Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy az írott szó segítsége nélkül egy-egy táncegyüttes munkájának csak a színpadon látott eredményével találkozhat, ismerkedhet meg az előadásukat néző ezer, tízezer ember, de az írás segítségével megismerhetjük a művészeti kollektíva belső életét, az alkotás születését, az emberek. a kollektíva tagjainak formálódását, a mű hátterét, a felhasznált eredeti anyag hagyományértékét, a nemzeti kultúrában elfoglalt helyét. A színpadi látványból elmélyült élmény keletkezik, ami lerakódík az emberben és formálja énjét. Gondolom így van ezzel más is. így vannak azok a százezrek is, akik az elmúlt harminc év alatt a Hét című képes hetilapunk segítségével. a különböző szintű népművészeti fesztiváljainkon, a Csemadok-napokon, a nemzetiségi néptánc, -zene, és népszokáshagyománykincsünknek e közkedvelt bemutató fórumain találkoztunk e hagyományok felújított, felelevenített, színpadi művé komponált változataival. A rendezvények szinhelyi modem kori zarándokhellyé váltak. A Bódva völgyi Somodi fürdő völgykatlana, a krasznahorkai vár alatti lankás, a gombaszögi völgy a nagybalogi, a füleki, a nagycsalomijai. a zselizi park, a kolzsnémai, a bösi Duna menti liget, stb. mind-mind jelképpé váltak, nemzetiségi kulturális találkozóhelyekké. Az évtizedek folyamán száz- és százezrek számára a népművészeti kultúrából fakadó élmény első számú forráshelyeivé. Hasonló erővel, feladatkörrel, hagyományőrző és ápoló együttesek, tánc-, ének- és zenekarok, hagyományőrző és ápoló csoportok önálló bemutatói, előadásai is. Itt. ezeken az előadásokon, a színházban megvalósított bemutatókon az ismerkedés, az élmény még elmélyültebb, fokozottabb hatással bír. Ilyen bemutatók esetében a közönség a külvilág, az esetleges zavaró körülmények kizárásával szemlélheti az előadást. Teljesen elmélyülhet annak hatásában, a színpaddal együtt élhet. És ezeken a fórumokon — fesztiválokon, önálló előadásokon szerzett élmény elmélyítését is az írott szó eredményezi. A Hétnek, a Csemadok képes kultúrális hetilapjának az e téren vállalt és végzett munkája szinte felbecsülhetetlen. Az a rendszeresség, alaposság, amellyel hírül adja, elemzi, leírja, bírálja, dicséri, az egyes fesztiválokat, Csemadok-napokat, önálló együttesi bemutatókat, a művészi, esztétikai hatás elmélyítését, az esemény megörökítését, a rendezvény társadalmi értékének felfokozását, nemzetiségi kulturális életünk erősítését, a rendezvény közkinccsé tételét szolgálja. Az írás által válik a rendezvény valóban mozgató erővé a nagyközönség köztulajdonává. Alig egy éve cikksorozatban számoltam be országos népművészeti fesztiválunk (kulturális ünnepélyünk) harminc évéről. Előkészületként, a személyi élmény felújítása érdekében, újra átnézem a lapokat; az Új Szót, a Nőt, az Új Ifjúságot, a Szabad Földművest és természetesen a Hetet; elolvastam a korabeli írásokat s tudatosodott bennem, hol lenne fesztiválunk (kulturális ünnepélyünk, Csemadok-napunk, stb. társadalmi jelentősége. ... és a közönség társadalmi hatása a lapok segítsége nélkül, az írott szó aktivizáló ereje nélkül! Hiszen az a 15—25 ezer ember, aki ma már rendszeres látogatója e nemzetiségi kulturális rendezvénynek, csak kis százalékát képezi nemzetiségünknek, s hogy mégis országos hatásról beszélhetünk, az a lapoknak és ma már a televíziónak, a rádiónak is köszönhető. Nagy az írott szó jelentősége egy-egy művészeti kollektíva életének formálásában is. Egy táncegyüttes munkájáról közölt írással hatást gyakorol a többi táncegyüttesre, az egész táncmozgalomra. Irányt szab, illetve segít eligazodni. Gondoljunk csak vissza az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes műsorpolitikája kapcsán a hatvanas, hetvenes években többször is fellángoló, a helyes út keresését szolgáló vitákra, vagy a csak tiszta forrásból, a néptáncanyanyelv tisztaságáról, a parasztzenekari muzsikálásról, a táncház meghonosításáról, a hagyományápolás társadalmi felelősségéről, az amatőr művészeti mozgalom társadalmi küldetéséről zajlott, stb. vitákra, véleménynyilvánításokra, vitatkozásokra. Ez »mind a népművészet, a néptáncmozgalom jelentős szolgálata volt, akárcsak azok az írások, amelyek egyegy táncegyüttest, illetve művészeti kollektívát mutattak be, taglalva annak művészi arculatát, szervezeti felépítését, anyagi-eszközi bázisait, vagy azok az írások amelyek a hazai magyar népviseleteket, népzenei hagyományokat, néptánctípusokat, stb. mutatták be, szorgalmazva ezzel egész társadalmunk tudatformálását. S e területen — az írott szó erejével — sokat vállalt magára a Hét. Sokat vállalt és sokat is tett. Táncmozgalmunk, népművészeti mozgalmunk fő szócsöve lett harmincéves léte alatt. Kívánjuk, szolgálja továbbra ezt az ügyet is, mert ezzel a szocialista kultúrának egyik erőteljesen fejlett ágazatát szolgálja. Dr. TAKÁCS ANDRÁS, a Kultúra érdemes dolgozója Fotó: Takács András 6
