A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-05 / 49. szám
úgy döntöttem, jó lenne egy társ. Hirdetés útján ismerkedtem, tizenhárom levelet kaptam, abból öttel kezdtem levelezni, majd háromra, azután egyre szűkült az érdeklődésem. Találkoztunk is párszor, de ő is ragaszkodott az akkori lakhelyéhez, én sem akartam elhurcolkodni. így szétváltak útjaink. — Nem próbálkozott ismét? Nem igaz, hogy Ön nem magányos? — Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vagyok magányos. Egyedül kell döntenem mindenben, a körülményeket is megteremtenem és a kivitelezés is csak rám marad. Nehéz. Egész más lenne, ha megbeszélhetném valakivel... Talán ... majd később ... egy korban hozzám illő ... Mónika közben bejön, felkéredzkedik a nagyapa ölébe. — Hogy élte meg a nagyapaságot? — Ha teljesülhetne egy kívánságom, csak azt szeretném, hogy minden unokám ilyen nyugodt, csendes, egészséges baba legyen, mint Mónij ka. Pici korában is gyakran átaludta az egész éjszakát, pedig már felkészültem arra, hogy gyereksírás fog felverni legjobb álmomból, hogy nem lesz egy nyugodt percem, de nem így történt. A nagyapaság pillanatát józanon éltem át. Nem jön a gyerek egyik percről a másikra, nem meglepetés, volt időm felkészülni. — Mit gondol élete elmúlt tíz esztendejéről ? — Azt, hogy nem volt könnyű, hpgy nem volt egyszerű. Sok-sok rohanással és nagy-nagy felelősséggel járt. Ma már feleannyi gondom sincs. Örülök, hogy túljutottam azon az életszakaszon, még akkor is örülök, ha közben öregebb lettem. — Közeledik a karácsony, a szere tét, a béke ünnepe. Ön hogyan készül erre az ünnepre, hogyan tölti családja az ünnepet? — Arra törekedtem mindig, hogy szép és jó legyen ez a nap. Meg persze minden napunk. Az ajándéko zás nálunk is megtörténik, szerényen, ahogy szoktuk. Egy kicsit csendesebben lépünk, egy kicsit többet mosolygunk, egy kicsit szebb a szavunk. És van csillogás és parádé, mert a karácsonyhoz az is hozzátartozik Úgy készülök, mint más vacsorára, mint egy vasárnapi ebédhez. A többi hadd legyen az én dolgom. Minden háznak megvan a maga titka .,, Nem bolygatom tovább Szabóék titkait. Remélem, tíz év múlva ismét viszontlátjuk egymást! FISTER MAGDA A szerző Ielvét ele A prágai Montmartre Párizsban művésznegyedéröl, mulatóiról híres városkerület a Montmartre. Prágában a Lánc (Ŕetézové) utcai, reneszánsz külsejű, 7-es számú ház. Pontosabban: az itt berendezett mulató neve volt Montmartre a század elején, ahová gyakran belátogatott Jaroslav Hašek, meg a „száguldó riporter", Egon Ervin Kisch is. Persze, a prágai városkalauz csak a 3-as számú házat említi meg, mely Kunštát lovag, majd Podjebrád György lakóháza volt. Ha többet akarunk tudni a prágai Montmartre-röl, Jaroslav Hašek, Egon Ervin Kisch írásai, meg a „Kronica Královská Praha" cikkei, Jakub Maiy híradásai szolgálnak bővebb felvilágosítással. Előbb tehát elolvasom ezeket a cikkeket. így tudom meg, hogy a mulatót 1911 -ben a neves komikus. Jóséi Wa/tner alapította. A vendégeket Jösef Jirák szolgálta ki, akit a vendégek Hamletnek neveztek, mert az első, cseh néma filmben ö játszotta Hamlet szerepét. Prágában először itt táncoltak tangót, amit a „Vörös hetes” együttes mutatott be. És ahogy olvasom az együttes táncosainak neveit, rácsodálkozom erre a névre: Juró Fekete. Miközben feljegyzem magamnak, hogy ezek a táncosok a „To neznáte Artura, jó to vám byla figura ..." kezdetű dalra táncoltak, döntök: elmegyek a Lánc utcába, megnézem azt az egykori mulatót. Nem nehéz rátalálni. Az Óvárosban, a történelmi nevezetességű Betlehem-kápolna mögötti, szűk utcácska a Lánc utca. A 7-es számú ház homlokzatán három indián képe látható. Kopottan, szürkén, de felismerhető a három vadember. Igen, ez a keresett ház, amelyet a Három Vademberhez néven ismertek annak idején. Az elnevezés is a mulatóval kapcsolatos, mert brazil indiánként a mulatóban lépett fel Honza, Venda és Matoušek, míg egy falujukbeli vendég le nem leplezte őket, s történetük emlékére a ház homlokzatára festette képüket valaki. Ahogyan látta, vagy elképzelte őket: vademberként élő galambokat esznek, kék csuprokból meleg vért isznak. A ház most a Papíripari Központ raktára. Milada Labunková több mint húsz éve dolgozik itt. — Amikor idekerültem — magyarázza —, gyakran bejöttek hozzánk idős bácsik, akik ifjúságukat emlegetve megmutatták, hogy hol állt a zongora, hol volt a pódium, hol táncoltak. Újabban pedig fiatalok járnak ide, fiatal restaurátorok . . . Igen, mert ők tudják, hogy a falakra 1914 tavaszán Vratislav Brunner, a neves festő freskókat készített. Hét nagyot: a hét főbűnt jelképesen ábrázolva. Húsz kisebbet: tácjeleneteket a mulató műsorából. És azt is tudják, hogy a táncjelenetek modelljei a „Vörös hetes" együttes táncosai voltak. Mindjárt arra gondolok hát, hogy megörökítette Juró Fekete alakját is. — A fiatal restaurátorok — folytatja Milada Labunková —, a vakolat alatt találtak rá a freskókra. Néhány már olyan, állítják ők, mint annak idején volt. Nézze meg! Meg is nézem az egyiket. Érdekes, még így, csak felében, harmadában helyreállítva is. Kár, hogy sötét a raktárnak használt helyiség, nem bizonyos, hogy sikerülni fog a freskóról készített felvétel. Megpróbálom vázlatosan lerajzolni. Amíg rajzolok, újabb látogató érkezik a freskók ügyében: Kamii Marik, a művelődésügyi minisztérium irodalmi osztályának vezetője. Ellenőrzésre jött, de soha jobbkor, mint most. És ami fontos, szívesen tájékoztat: — Az idén, Hašekre emlékezve — nyilatkozik —, megkezdtük a freskók restaurálását. Pillanatnyilag és átmenetileg szünetel ez a munka, mert várjuk a raktár kiköltöztetését. Egyébként a prágai Montmartre teljes helyreállítását tervezzük. Itt lesz a humor és a szatíra otthona az egykori bohémvilág színhelyén. Ha minden rendben lesz, két év múlva nyitunk. Két év? Nem is olyan sok idő az. Eljövök majd, mert kiváncsi vagyok azokra a táncjeleneteket ábrázoló freskókra is. HAJDÚ ANDRÁS A szerző felvételei 5
