A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-05 / 49. szám
w a m m m a m □□ Ľ7 Ľ7 Amikor felolvasták az eredményt és — Nem nehéz az a munka egy nőnek ? — A súlyosabb motorokat a férfiak javítják, mi a kisebbeket tekercsel jük. Szerettem ott dolgozni, nagyon jó a kollektíva. Most is szívesen járnék, de Mónikát nincs hova tenni. — Az élet minden szakaszának megvan a maga szépsége és nehézsége. Most a gyereknevelés az. Mivel telik egy napja? — Takarítok, főzök, mosok, vasalok, este babát fürösztök. Most, hogy itthon vagyok, több időm van a főzésre, kipróbálom az új recepteket. A lakást csinosítom. Mónika lehuppan az anyja öléből és kiiramodik a szobából, édesanyja utána siet. — Mikor ment férjhez a lánya? — kérdezem a családfőt. — Nem is tudom, oly gyorsan szállnak az évek. — Mit szólt Ön ahhoz, amikor megtudta, hogy családot alapít? — Nem sokat szólhattam. Nem adott időt a gondolkodásra. Választott és döntött. Mi szülők, akik gyereket nevelünk, azt szeretnénk, ha szót fogadna a gyermekünk. De gondoljunk csak vissza, vajon mi szót fogadtunk-e? Eh, kár a szóért — legyint Szabó Vilmos — az idő rohan. Erzsiké férje Nyitrán, a húsüzemben dolgozik, kamionsofőr, szinte állandóan úton van, amíg nem kapnak lakást, hadd éljenek itt. — Megfér két szakács egy konyhában? — Külön főzünk. Miért erőltessem rá a magam akaratát a fiatalokra? Ossza be ö a jövedelmüket! Tanuljon meg önállóan gazdálkodni! — Sikerült mindhárom gyerekét ilyen önállóvá nevelni? — Bízom benne. Ami a háztartást, a főzést, mosást illeti, minden bizonnyal. Vilikém éppen olyan jól főz, mint én. Most Marikát tanítjuk. Ö még csak kukta a konyhában, de meg kell tanulnia neki is mindent. Vili most decemberben végez, mezőgazdasági gépjavító-traktoros szakmában. A helyi földműves-szövetkezetben dolgozik. Marika most nyolcadikos, még nem döntött, hol tanul tovább. — Erzsikét elkísértem a felvételire. az én lányom a felvettek közé került. TÍZ ÉV UTÁN 1976 őszén levelet hozott a posta szerkesztőségünk címére. A Verebé lyen (Vráble) élő Szabó Vilmos tudatta velünk, hogy felesége alkoholizmusa miatt a házasságuk felbomlott és ő most egyedül neveli három gyermekét. Kérte, tegyük közzé a történetét, hadd okuljanak belőle az olvasók. Kérésének eleget tettünk és 1977. február 5-én megjelent az írás, Ártatlanok címmel. Most, amikor lapunk harmincadik születésnapját ünnepeljük én is felidéztem az emlékeimet, fellapoztam a régi jegyzetfüzeteket. Eszembe jutottak Szabóék s elhatároztam, meglátogatom őket. Gondolatban egyre többet foglalkoztam velük, egyre több kép villant fel a tíz év előtti látogatásból. Csokit vagy színes ceruzát vigyek e ajándékba? De hiszen nem gyerekek már, a tíz év alatt megnőttek! Erzsiké, aki akkor ötödik osztályba járt, ma már húszéves nagylány, vagy fiatalasszony ... Az is megeshet, hogy Szabó Vilmos unokája nyit majd ajtót. Vili, a középső gyerek, akkor második osztályos kisfiú volt. Otthon találom e vagy már a katonai szolgálatát tölti? És Marika, a kicsi négyéves? Hosszú haja megvan-e még? Úgy történt minden, mint a mesében. Minden jó, ha a vége jó. Szabó Vilmos szerencsésen felnevelte három gyermekét. És valóban, az unokájával, Erzsiké kislányával, Móniká val együtt jött ajtót nyitni. Mónika másfél éves gyönyörű kislány. Beszél és jár, okos, eszes baba. — Attól féltem az új címen nem talál ránk — tárja sarkig az ajtót a házigazda és betessékel az otthonos nappaliba. — Már legalább öt éve, ha nem hat, hogy itt lakunk ebben a lakásban. így kellemesebb, bár a másik is megfelelt. Csak a fűtéssel voltak gondjaink. A magas szobákat nehéz volt kifüteni és a begyújtás állandó gond volt. Amikor már Viliké is ötödik osztályos lett napközibe nem járhatott, ő volt a fűtésfelelős a családban. Elgondolhatja, mennyit aggód tam, hátha kiesik a parázs, valami baj éri a gyereket, befüstölődik a lakás, de más megoldás nem volt, ha hideg volt, fűteni kellett ... Túléltük azt is. Mónika közben ki s be járkál. Elveszi a kávéskanalat, — Kukucs! — játszik az ajtó mögül. Erzsiké ölbe veszi, leülnek közénk. — Van-e tanult mestersége, hol dolgozott a szülés előtt? — Köröskényben (Dolné Krškany) dolgozom, a Kovoplast üzemben, villanymotor-tekercselő vagyok. nagy kő esett le a szívemről. Nemso kára Vili is kész ember, már csak Marikát kell szárnyra bocsátanom. — Nem gondolt nősülésre az eltelt tíz év alatt? — Gondoltam, de a gondolatot tett nem követte. Az ismerkedés, ha a hölgy távolabb lakik, majdnem lehetetlen. Hogyan járhattam volna a három gyerek mellől randevúra ? Ismerkedés nélkül pedig nincs házasság. Amikor egyedül maradtam, nem gondoltam nősülésre. Először — ma már bevallhatom — túlbecsültem az erőmet. Azt hittem, egyedül is mindent bírok, nem kell senki segítsége. Majdnem összeroppantam a felelősség, a gond, a sok-sok tennivaló sú lya alatt. Gyomorfekélyt kaptam, háromszor voltam kórházban, négyszer fürdőben. Mára úgy döntöttem, abbahagyom a nehéz fizikai munkát, harmincévi lakatosság után portásnak megyek. Erre szorít az egészségem. Szóval előbb büszkeségből, majd a betegségem miatt nem mertem is meretséget kezdeni. Később mégis
