A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-05 / 49. szám

w a m m m a m □□ Ľ7 Ľ7 Amikor felolvasták az eredményt és — Nem nehéz az a munka egy nőnek ? — A súlyosabb motorokat a férfiak javítják, mi a kisebbeket tekercsel jük. Szerettem ott dolgozni, nagyon jó a kollektíva. Most is szívesen jár­nék, de Mónikát nincs hova tenni. — Az élet minden szakaszának megvan a maga szépsége és nehéz­sége. Most a gyereknevelés az. Mivel telik egy napja? — Takarítok, főzök, mosok, vasa­lok, este babát fürösztök. Most, hogy itthon vagyok, több időm van a fő­zésre, kipróbálom az új recepteket. A lakást csinosítom. Mónika lehuppan az anyja öléből és kiiramodik a szobából, édesanyja utána siet. — Mikor ment férjhez a lánya? — kérdezem a családfőt. — Nem is tudom, oly gyorsan száll­nak az évek. — Mit szólt Ön ahhoz, amikor megtudta, hogy családot alapít? — Nem sokat szólhattam. Nem adott időt a gondolkodásra. Válasz­tott és döntött. Mi szülők, akik gye­reket nevelünk, azt szeretnénk, ha szót fogadna a gyermekünk. De gon­doljunk csak vissza, vajon mi szót fogadtunk-e? Eh, kár a szóért — le­gyint Szabó Vilmos — az idő rohan. Erzsiké férje Nyitrán, a húsüzemben dolgozik, kamionsofőr, szinte állan­dóan úton van, amíg nem kapnak lakást, hadd éljenek itt. — Megfér két szakács egy konyhá­ban? — Külön főzünk. Miért erőltessem rá a magam akaratát a fiatalokra? Ossza be ö a jövedelmüket! Tanuljon meg önállóan gazdálkodni! — Sikerült mindhárom gyerekét ilyen önállóvá nevelni? — Bízom benne. Ami a háztartást, a főzést, mosást illeti, minden bi­zonnyal. Vilikém éppen olyan jól főz, mint én. Most Marikát tanítjuk. Ö még csak kukta a konyhában, de meg kell tanulnia neki is mindent. Vili most decemberben végez, me­zőgazdasági gépjavító-traktoros szakmában. A helyi földműves-szö­vetkezetben dolgozik. Marika most nyolcadikos, még nem döntött, hol tanul tovább. — Erzsikét elkísértem a felvételire. az én lányom a felvettek közé került. TÍZ ÉV UTÁN 1976 őszén levelet hozott a posta szerkesztőségünk címére. A Verebé lyen (Vráble) élő Szabó Vilmos tudat­ta velünk, hogy felesége alkoholiz­musa miatt a házasságuk felbomlott és ő most egyedül neveli három gyer­mekét. Kérte, tegyük közzé a törté­netét, hadd okuljanak belőle az olva­sók. Kérésének eleget tettünk és 1977. február 5-én megjelent az írás, Ártatlanok címmel. Most, amikor lapunk harmincadik születésnapját ünnepeljük én is feli­déztem az emlékeimet, fellapoztam a régi jegyzetfüzeteket. Eszembe jutot­tak Szabóék s elhatároztam, meglá­togatom őket. Gondolatban egyre többet foglalkoztam velük, egyre több kép villant fel a tíz év előtti látogatásból. Csokit vagy színes ce­ruzát vigyek e ajándékba? De hiszen nem gyerekek már, a tíz év alatt megnőttek! Erzsiké, aki akkor ötödik osztályba járt, ma már húszéves nagylány, vagy fiatalasszony ... Az is megeshet, hogy Szabó Vilmos uno­kája nyit majd ajtót. Vili, a középső gyerek, akkor második osztályos kis­fiú volt. Otthon találom e vagy már a katonai szolgálatát tölti? És Marika, a kicsi négyéves? Hosszú haja meg­van-e még? Úgy történt minden, mint a mesé­ben. Minden jó, ha a vége jó. Szabó Vilmos szerencsésen felnevelte há­rom gyermekét. És valóban, az uno­kájával, Erzsiké kislányával, Móniká val együtt jött ajtót nyitni. Mónika másfél éves gyönyörű kislány. Beszél és jár, okos, eszes baba. — Attól féltem az új címen nem talál ránk — tárja sarkig az ajtót a házigazda és betessékel az otthonos nappaliba. — Már legalább öt éve, ha nem hat, hogy itt lakunk ebben a lakásban. így kellemesebb, bár a má­sik is megfelelt. Csak a fűtéssel vol­tak gondjaink. A magas szobákat ne­héz volt kifüteni és a begyújtás állan­dó gond volt. Amikor már Viliké is ötödik osztályos lett napközibe nem járhatott, ő volt a fűtésfelelős a csa­ládban. Elgondolhatja, mennyit aggód tam, hátha kiesik a parázs, valami baj éri a gyereket, befüstölődik a lakás, de más megoldás nem volt, ha hideg volt, fűteni kellett ... Túléltük azt is. Mónika közben ki s be járkál. Elve­szi a kávéskanalat, — Kukucs! — játszik az ajtó mögül. Erzsiké ölbe veszi, leülnek közénk. — Van-e tanult mestersége, hol dolgozott a szülés előtt? — Köröskényben (Dolné Krškany) dolgozom, a Kovoplast üzemben, vil­lanymotor-tekercselő vagyok. nagy kő esett le a szívemről. Nemso kára Vili is kész ember, már csak Marikát kell szárnyra bocsátanom. — Nem gondolt nősülésre az eltelt tíz év alatt? — Gondoltam, de a gondolatot tett nem követte. Az ismerkedés, ha a hölgy távolabb lakik, majdnem lehe­tetlen. Hogyan járhattam volna a há­rom gyerek mellől randevúra ? Ismer­kedés nélkül pedig nincs házasság. Amikor egyedül maradtam, nem gon­doltam nősülésre. Először — ma már bevallhatom — túlbecsültem az erő­met. Azt hittem, egyedül is mindent bírok, nem kell senki segítsége. Majdnem összeroppantam a felelős­ség, a gond, a sok-sok tennivaló sú lya alatt. Gyomorfekélyt kaptam, há­romszor voltam kórházban, négyszer fürdőben. Mára úgy döntöttem, abba­hagyom a nehéz fizikai munkát, har­mincévi lakatosság után portásnak megyek. Erre szorít az egészségem. Szóval előbb büszkeségből, majd a betegségem miatt nem mertem is meretséget kezdeni. Később mégis

Next

/
Thumbnails
Contents