A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-14 / 46. szám
Az ünnep: a csupa nagybetűs PREMIER véget ért. Fárasztó volt, mert rengeteg munka előzte meg. Hónapokon át a fizikai s talán a lelki összeroskadás határáig is dolgoztak a lányok és fiúk. De milyen varázslatos a tánc; a színpad, a közönség jelenléte! Az ünnepi bemutatók napjain mintha valami balzsamos fürdőben mártóztak volna meg, könnyedén és látszólag önmagukat felülmúlva táncolták végig az estét a lúcsi (Lúč na Ostrove) művelődési otthonban; s utána egy héttel a bratislavai Művelődés és Pihenés Park nagytermének színpadán. Mindkét előadáson forró vastaps volt az Ifjú Szívek magyar Dal- és Táncegyüttes kamaracsoportját alkotó közösség jutalma. Jóleső, ám főképpen megérdemelt vastaps. És hogy miért tartom fontosnak ennek hangsúlyozását? „Csupán" azért, mert ritka az olyan művészközösség, amelyik három évtizeden át rendületlenül az élvonalban tud maradni. Különösen nem az amatőrök és a félhivatásosak között, ahol a szertefutó egyéni életpályák időről időre szétszórják a közös ügyre — jelesül a hazai magyar népi hagyományok gyarapítására — szövetkezők csoportjait így hát önmagában talán nem is baj, hogy az egykori Népes helyébe lépett Ifjú Szívek különböző jellegű produkcióin olykor sokan és sokat vitatkoztak. Az viszont már elgondolkodtató, hogy a színpadra kerülő müvek (és egész műsorok!) irányultságát, illetve a táncalkotók személyes törekvéseit méltató vélemények zöme egyetértett abban, hogy e produkciók többségét az egyhelyben topogás jellemezte. Ebben a helyzetben szerződött, három esztendővel ezelőtt, az Ifjú Szívekhez dramaturgként és koreográfusként az alkotói-szervezői tettvágytól fűtött Katona István. Ö — mint az Útravaló című kamaraműsor egésze, illetve a tavalyi, jubileumi nagymüsor második része is bizonyítja — új utakra vitte az együttest. A „stílusos" táncolás, a mesterkélt derű, a nyalka legények páváskodása és a röppenő szoknyás lányok szabványmosolya helyett, az eredeti folklór olyan feldolgozását akarta — és akarja — megvalósítani, amely a néphagyomány (ezen belül pedig elsősorban a hazai magyar folklorisztika) művészi értékeit a mai ember szemlélete, érzelmi világa s gondolatköre szerint értelmezi. E célt nemcsak saját alkotói pályáján belül kívánja követni, hanem bizonyos értelemben egy nyitott koreográfiái műhely keretében is, ahol jelenleg például Morávek Róbert és Kaluz Árpád készíthette el első figyelemre méltó munkáit. Megtörtént tehát a folklór újraplántálása az együttesbe. Ennek következményeképpen most talán az a legégetőbb gond, hogy a társulat magvát adó tánckar és a parasztzenekar egységesen ütőképes legyen. Olyan, amely képes megfelelni az újszerű dramaturgiai és koreográfusi igényeknek. Mindennek előfeltétele biztosítottnak látszik, hiszen mind a kamaracsoport, mind a tánckar zöme olyan „siheder" csapatból toborzódik (ki-ki jóval az együttes megalakulása után született!), amelyik lelkesedésével és formálódó egyéniségével méltó folytatójává válhat a valamikori Népes tradícióinak, nomeg az Ifjú Szivek kezdeti években vállalt hagyományainak. S ez a magas művészi színvonal mellett az összetartó közösséget is jelentette, hiszen akkoriban működő együtteseink nem nagybetűs művészeket képeztek, hanem embert formáltak. Ebből a nézőpontból mind az Útravaló című kamaraműsorért, mind a bemutatón túlmutató szándékért végre valóban megérdemelten csattanhat fel a vastaps. MIKLÓSI PÉTER Nagy László felvételei
