A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-31 / 44. szám
Irodalmi körkép A Madách Kiadó éveken át egy hasznos, de szerény olvasói visszhangot keltő „évkönyvet” (Műhely) jelentetett meg, amelyben az előző év legjobbnak tartott csehszlovákiai magyar folyóiratpublikációi — versek, elbeszélések, tanulmányok, kritikák, riportok stb. — kerültek egymás mellé és újraközlésre, ezen kívül pedig — a szerkesztők és a pedagógusok nem kis örömére — egy válogatott cikkbibliográfia egészítette ki az anyagot. Sajnos az idő múlásával a Műhely hovatovább megszűnt afféle „tallózó évkönyv" lenni, elsősorban a Madách Kiadó készülő kiadványainak propagálójává vált, ami — véleményem szerint — nem tette népszerűbbé az olvasók körében. Szellemi felhajtóereje szinte teljesen elenyészett, információértéke pedig jelentősen csökkent, hiszen a csehszlovákiai magyar szellemi műhelyek közül csupán a könyvkiadó munkájába engedett bepillantást. Nyilván a Madách Kiadóban is érezték, hogy a helyzet megoldatlan, ezért megpróbáltak az ígéretesen indult sorozatba új életet lehelni. így született meg a Kontextus, amely alcímében ugyan a Madách-műhely megnevezést viseli, de célkitűzéseit tekintve sokkal merészebbnek és nagyvonalúbbnak mutatkozik. „A Kontextus (...) az év néhány különösen figyelemre méltó (s eddig csak sajtóban közölt) versének, elbeszélésének a közlése mellett elsősorban nemzetiségi irodalomtudatunk, gondolkodásunk fóruma kíván lenni — állapítja meg a bevezető cikk írója, majd így folytatja: — Irodalomtudósa-A krajcárt és a tallért Garay János nagyotmondó obsitosa is emlegeti, amikor beszámol arról, miként esett látogatása Ferenc császárnál: A királyi úrfik (most tatám őket meg) Cifra tarsolyomért összeverekedtek. Én pedig benyúltam cifra tarsolyomba, S egy-egy krajcárkát vettem a markomba. „Nem, barátom, ezt nem engedem neked meg, — Szólott a király —, pénz nem való gyermeknek. Pénzre több szükséged van neked, vitézem" Mire markomat már tömve, dugva érzem. S Becsből itthon voltam, megcsinált gavallér, mert a pénz ezüst volt, s mind megannyi tallér. Tallér az angyalát! még pedig fázsiás. Hej, hogy etfogyának, mint ezernyi sok más! A krajcár mindig aprópénz, váltópénz volt, először Tirolban verték a XIII. században. 1892-ig a Monarchia egyik hivatalos pénzegysége. Német megfelelője a Kreuzer, a szlovákban a grajciar. Nyelvjárásainkban számos hangalaki változata él: Debrecen környékén krajcár, a Brassó melletti Hétfaluban kérécár, kerejcár, keréjcár, Zemplénben grajcár, a palóc vidéken gárájcar, másutt karicár, krajca, krajszár, krécár alakja is felbukkan. Nyelvemlékeinkben a XV. száinkat, kritikusainkat, közíróinkat akarjuk így fokozottabb mértékben irodalmunk és irodalmi életünk figyelésére és értékelésére ösztönözni. De mivel az értékelés elsősorban viszonyítás, a jelzett általános célon belül a viszonyítást tartjuk fő feladatunknak. Viszonyítani akarjuk irodalmi müveinket ahhoz a »valóságmezöhöz, amelyben ... keletkeztek s amelyben értelmezhetők«, viszonyítani akarjuk továbbá irodalmunkat azokhoz az irodalmakhoz, amelyekhez nyelvünk, történelmi és irodalmi hagyományaink, valamint a közös haza köt bennünket (...), s végül nem akarjuk szem elöl téveszteni a világirodalom összefüggéseit és tanulságait sem." Nem lenne korrekt dolog már most, az első Kontextusfüzet megjelenése után a kiadón és név szerint a kötetet szerkesztő Tőzsér Árpádon számonkérni mindazt, amire vállalkozott, elvégre szellemi életünknek előbb meg kell ismerkednie ezzel a rokonszenves, s külalakját tekintve is vonzó kiadvánnyal, át kell gondolnia azokat a feladatokat, amelyeket Tőzsér nemcsak sájátmaga, hanem mindenekelőtt az egész csehszlovákiai magyar irodalom és közgondolkodás számára — szinte programként — kijelölt. Aligha véletlen, hogy az első füzetben Tőzsér a Tanút egymaga zadtól fordul elő, a karayczarra 1544-ből, a grajczárra 1700-ból való az első adat. A krajcár a szegény ember pénze volt, nem meglepő tehát a nyelvjárási adatok változatossága, s az sem, hogy amikor már nem volt forgalomban, neve nem avult el, mindmáig él — mint a szegénység szimbóluma. Lazább és megszilárdult szókapcsolatokban lépten-nyomon élünk vele. a köznyelvben de az irodalmi nyelvben is nagyon eleven kifejező eszközzé vált. Nem ér egy krajcárt sem, mondjuk arra, ami értéktelen, nincs egy huncut (vagy megveszekedett) krajcárom — hangoztatom, ha nagyon is pénzszűkében vagyok. Krajcáros holminak nevezzük a silány árut. krajcáros gondokkal küzd az, akinek a keresete éppencsak hogy elég a megélhetésre. Krajcáros üzlet, amely vajmi keveset jövedelmez, krajcároskodóknak pedig azt az embert nevezzük, aki ugyancsak fogához veri a garast. A krajcár neve hasonló módon keletkezett, mint a koronáé: olyan pénzérme volt, amelyre kereszt alakú ábrát vertek. A kereszt jelentésű német Kreuz származéka: a kreuzer bekerült a magyarba is, persze igazodíró és szerkesztő Németh László szenvedélyével és kitartásával próbál példát mutatni és ösztönzést adni mindnyájunknak, hogy kövessük öt azon az úton, amely kivezetne bennünket túlságosan beszűkült szellemi világunkból, s arra is lehetőséget teremtene, hogy a környező szellemi szférák megismerése mellett önmagunkat is megmutassuk a világnak. A könyv idegen hangzású címe is erre a törekvésre utal, sőt aki számára mindez nem eléggé érthető, az Dionýz Ďurišin tanulmányából (A nemzetiségi irodalom mint irodalomtörténeti, egység) kellőképpen tájékozódhat. Ďurišin egyébként a kontextusnak (összefüggésrendnek) öt típusát vázolja fel: 1. a csehszlovákiai magyar irodalom saját fejlődési folyamatának kontextusa; 2. a csehszlovákiai magyar irodalom és a cseh illetve a szlovák irodalom kontextusa; 3. a csehszlovákiai magyar irodalom és a Magyar Népköztársaság irodalmának kontextusa; 4. a csehszlovákiai magyar irodalom és más nemzetiségi magyar irodalmak kontextusa; 5. a csehszlovákiai magyar irodalom és más nemzeti irodalmak kontextusa. Jól látható, hogy a már említett viszonyításhoz elegendő tér és lehetőség áll rendelkezésünkre, s akkor még nem is szóltunk olyan kontextuslehetőségekről, amelyeket a szellemi élet különböző va nyelvünk hangtani szerkezetéhez. Nyelvjárásainkban — mint láttuk — gyakran a szóeleji mássaihangzótorlódás is kiküszöbölődött. Háry János is krajcárt emleget. A krajcárnál jóval nagyobb értékű pénz volt a tallér, mint láttuk Garay János obsitosa is igen nagyra becsülte. Ezüstből verték, először a XV. században, ugyancsak Tirolban. Magyarországon — így Szlovákia területén is — egészen a XIX. századig használták. Értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy tallérral a bírót is meg lehetett vesztegetni. Ezt teszi Pál (meg Péter is) a nevezetes perben, amelyet Arany János örökített meg „A fülemile" című költeményében: Pál azonban bosszút forral. És ahogy van, véres orral Megy panaszra, bírót búsit. Nyomatékül egy tallért dob Az igazság mérlegébe. Mit a bíró csúsztat a jobb Oldalon levő zsebébe. területei nyújtanak, s amelyekről már csak Németh László nevének felbukkanása miatt sem lenne szabad megfeledkeznünk. Nevezetesen a két kultúra: a humán és a természettudományiműszaki kultúrán belül is számtalan kontextusléhetöséget említhetnénk. A kérdés nem is ez, elvégre a fejlődés előbb vagy utóbb magával hozza, hogy ezekről a dolgokról elgondolkozzunk, hanem inkább az, hogy a kitűzött feladatok elvégzésére akad-e vállalkozó, s egyáltalán társul-e valaki Tőzsér Árpáddal, hogy szellemi erőink „organizátora" legyen ? Mert a Kontextus első kötete erre vonatkozólag kevés biztatót ígér. A szerkesztő mellett tulajdonképpen csak Szeberényi Zoltán az, aki nemcsak megértette a célkitűzés jelentőségét és időszerűségét, hanem vállalta is az ebből adódó többletmunkát. Nem hiszem, hogy csak a szerkesztőn múlott, hogy irodalmáraink közül többen is hiányoznak ebből a kötetből. Reméljük azonban, hogy további Kontextus-füzetek kapcsán már efféle sirámokat nem kell leírnunk. Végezetül egy szerény javaslat: annak idején a Műhelynek is hasznos fejezete volt a válogatott cikkbibliográfia; jó lenne ezt a hagyományt feleleveníteni, de a Kontextushoz méltóan, vagyis számba venni azokat az írásokat és publikációkat is, amelyeket határainkon túl magyarul rólunk írtak, továbbá a szlovák, cseh és más nyelven írt, irodalmunkat értékelő, azzal foglalkozó cikkeket. LACZA TIHAMÉR A szó történeti adatai is igazolják — közöttük mindjárt az első —, hogy egy tallér tetemes érték lehetett, 1554: „Attam ház berbe kilencz tallért". Szenczi Molnár Albert egyik. Lőcsén megjelent művéből való a következő idézet: „Tallérinak nézdegélésével gyenyerkedtetfe magát". Érdekes a tallér etimológiája. A csehországi Jáchymovban 1519-től működött pénzverde. Jáchymov német neve Joachimstal, az ott vert pénzérmék pedig Joachimstaler (Gulden. Groschen) néven kerültek forgalomba. A Joachimstaler utótagja jelentéstapadással önállósult, főnevesült. Ezt a német Taler nevet számos európai nyelv, köztük a magyar is hamarosan átvette. Kissé módosult hangalakja: a dollár mindmáig az Egyesüli Államok hivatalos pénzének a neve. De mi volt a Háry János emlegette lázsiás tallér? A tallérnál is értékesebb ezüstpénzt nevezték a XVIII. századtól kezdve lázsinak, lázsiásnak, vagy lázsiás tallérnak. Eredetére nézve azonos az „értékkülönbözet, felár" jelentésű ázsió szóval. Az ázsió ebben a jelentésben csak kereskedelmi műszóként él, átvitt értelemben a köznyelvben is használatos. „Nagy az ázsiója" — állapítjuk meg arról, aminek nagy a keletje, ami kapós, amit nagyra értékelnek. Ezt mondjuk olyan emberről is, aki népszerű, akinek nagy a sikere. Az ázsió olasz eredetű, francia közvetítéssel terjedt el, s vált nemzetközi szóvá. A lázsit — s így a lázsiást is — az ázsió olasz eredetijének névelős alakjából származtatják. KÁZMÉR MIKLÓS KINCSÜNK A NYELV A krajcár és a tallér n
