A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-24 / 43. szám
KORUNK 5. „Én meggyógyultam!“ Itt élnek közöttünk, akik rákbetegek voltak és — meggyógyultak. Hazánkban mintegy negyedmillióra tehető a rákból gyógyultak száma. Mi jobbára mégis csak azokról tudunk, akiket elveszítettünk. Akik meggyógyultak ebből a bajból, akik túlélték, hogy sejtjeiket valamikor megtámadta ez a titokzatos kór, nemigen beszélnek erről. Úgy tűnik: a halál közügy — a gyógyulás magánügy. Ezekből a „magánügyekből" szeretnék most néhányat a nyilvánosság elé tárni. F. Máriát tizennyolc éves korában, daganatos megbetegedésének kezdeti stádiumában műtötték meg a fővárosi nőgyógyászati klinikák egyikén. Azóta férjhez ment, két gyereket szült. T. Ede hatvanegy éves, és egy tervezőiroda fontos posztján dolgozik. Tizenegy évvel ezelőtt, már nem egészen kezdeti stádiumban, sugárkezeléssel gyógyították meg. N. Ágnes tanárnő. Negyvenhét éves volt, amikor ugyancsak nem kezdeti stádiumban, de sugárkezeléssel és műtéttel gyógyították. Most ötvenhat éves, jelenleg is tanít. B. Erika lényegesen bőbeszédűbb. Mint mondja, nincs titkolni valója, s ami talán ennél is fontosabb: megbélyegezve sem érzi magát. — Rákbeteg voltam én is — kezdi mosolyogva. — Három éve műtötték, és amit emberre kimérhet ez a betegség, azt magam is végigéltem. Ideiglenesen leszázalékoltak, most csak napi hat órát dolgozom; ha azonban letelik a kíméleti időm, újra teljes munkaidőben szeretnék tevékenykedni. Félévenként kell járnom kontrollra. A felülvizsgálatok eredményei és a közérzetem is azt mutatják, hogy jól vagyok. A múltkoriban egy ilyen ellenőrzésre várva, a rendelő előtt magába roskadva ült egy fiatal nő. Nyelte a könnyeit, és én mellé ültem. Fél órán át beszélgettünk. Mondtam neki, rám nézve sejtené-e, hogy ugyanolyan műtéten estem át, mint ami előtt ö áll most? T. József ez idén tavasszal múlt ötvenöt éves. Most derűs, kiegyensúlyozott férfi benyomását kelti: — Amikor bementem a kórházba, a hozzátartozóim és a közvetlen munkatársaim arcán a félelem és a „nagy titok" leplezésének szándéka tükröződött. Még én mondtam nekik, hogy ne essenek pánikba és ne titkolódzanak körülöttem. Igenis rákom van, ezért kell megműteni. Ilyen beteg vagyok és kész. Az a véleményem, ha az ember beszélni tud erről, akkor könnyebb elviselni. Nincs mit szégyellnem; más embernek érszűkülete van, vagy cukorbeteg, és nem szégyellj... A nyolcvanon fölül járó W. Jolán néni rögtön a korára utalva kezdi a beszélgetést: — 1904-ben születtem, nyolcvankét éves vagyok. 1958-ban csonkításos műtéten estem át, s azóta még kétszer operáltak. A legutóbb 1976-ban. Azóta semmi bajom, és most is itt vagyok. Egy, ötvennégy éves koromban elkezdődött rákos betegség után is megéltem ezt a szép kort. A negyvenkilenc éves Z. Tibor okosan, higgadtan érvel, mégha kicsit kritikusan is fogalmaz: — Három éve operáltak. Gondolom, aki rákműtéten esett át, igazat ad nekem abban, hogy hiába van jól az illető, a szorongásokon így is nehezen teszi túl magát. Az utógondozás keretében szükség lenne a rákból kigyógyítottak klubjaira, valamint pszichológusok bevonására is, akik a mi lelki gondjainkon segítenének. Őszintén szólva nem jó, ha a rákbeteget nem tartják gondolkodó lénynek és pusztán a pácienst látják benne. Az elhallgatás, a félrevezetés csak megrendíti a beteg bizalmát abban az orvosban, akire az életét bízza. Ha valaki már az elején pontosan tudná, mi az a baj ami érte, milyenek a gyógyulási esélyei, akkor sokkal kevesebben kerülnének abba a félelemmel teli zsákutcába, ami a depresszióig vezethet... Sajnos, az onkológiai rendeléseken már a várakozóhelyiségek légköre is depressziót kelt. A beteg sokszor ott tudja meg a másik betegtől, hogy rákos. Bizonyára nem lehet mindenkinek kerek perec megmondani: mi a baja, de az orvosok talán jobban szelektálhatnának a betegek között, és ha úgy látják, igenis közölnék az illetővel a kórt. Jobb ez, mint amikor remegő kézzel viszem át a zárt borítékban egy másik helyre a „megpecsételt" sorsomat. Én azok közé tartozom, akik tudni akarják, mi bajuk van és hogyan lehet küzdeni az ellen ... F. Erzsébet ötvenhárom éves. Hat éve műtötték, és ő is egyike azoknak, akiket a gyógyultak között tart nyilván az egészségügyi statisztika. — Ha jön egy betegség, akkor van leginkább társra szüksége valakinek. A mi családunkban is nagy volt az aggodalom, a fiam és a lányom most is féltenek. Nem tudom elképzelni, hogy bárkiben, aki ilyen komolyan megbetegszik, ez ne hagyjon nyomot. Persze, múlik az idő, és akkor oldódik. Tudom, én is megváltoztam azóta egy kicsit. Úgy is mondhatnám, kicsit magamba mélyedtem, kicsit lazultak a tervezgetéseim. De ez egy pillanatig sem jelenti azt, hogy lemondtam volna az életről. Ellenkezőleg! Szeretem az embereket, a környezetemet és mindennek duplán tudok örülni. 6. Tudomány és tapasztalat Mindazok, akik e riportsorozatban eleddig megszólaltak, nyíltan és őszintén tárták fel a történéseket, a daganatos betegségek természetét, saját sorsukat, a megelőzés és a gyógyítás lehetőségeit. Szavaikból és utalásaikból kiderült, hogy a rákgyógyításnak egy olyan stádiumában vagyunk, amikor nem csupán a betegséggel állunk szemben, hanem a betegséget övező félelemmel is. Természetes hát, hogy a riporter is egyfajta számvetéssel kívánja lezárni a felvetett témakörben tett vizsgálódásait. „Zárszóként" — a rákbetegségek diagnosztikájának, kezelésének és megelőzésének legfrissebb eredményeiről — ezért Dr. Juraj Černohorský docenstől, az orvostovábbképző intézet prágai sugárterápiás tanszékének tudományos titkárától kért interjút. Egy laikusnak mit kell tudnia arról, hogy tulajdonképpen milyen betegség is a rák? — Nem egyféle daganatot vagy rákot ismerünk, hanem körülbelül százötvenfé•tegséí lésénél is nagyobb nnek i erezzük. Az emberek úgy: éi rzik. hogy sz ily©n betegsegnek már a neve is mágikus erejű!" (SUSAN SONTAÜ: A betegség mint metaforái lét. Ami nem azt jelenti, hogy szövettanilag, biológiailag viselkedésükben és kezelési reakcióikban is százötvenfélék; de annyit jelent, hogy a különböző szervekből kiinduló daganatok adott esetben eltérést mutatnak aszerint, hogy az egyes kezelési eljárásokra hogyan reagálnak. Tudni kell azt is, hogy nem csak „rák" van — ezért beszélünk inkább daganatos betegségekről —, hanem kötőszöveti eredetű daganatok is vannak, amelyek például a csontból vagy az izomszövetből indulnak ki. Adott esetben ezek nemcsak más szövettani szerkezetűek, hanem a kezelésük is bonyolultabb például a sebészeti beavatkozással eltávolítható daganatokénál. Itt kell megjegyezni azt is, hogy a fehérvérűség és a nyirokszervek különböző daganatos megbetegedései szintén teljesen különálló diagnosztikai egységet képviselnek. — Nyilván ezért sem lehet „a rákra" egyetlen, univerzálisnak mondható gyógyszert találni... — Részben ezért, bár ehhez hozzájárul az is, hogy mindezeknek a daganatoknak 12
