A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-10-24 / 43. szám

különböző stádiumai vannak. Aligha szo­rul különösebb magyarázatra, hogy u­­gyanaz a kezelés vagy gyógyszer, amely meggyógyít egy első stádiumban lévő da­ganatot, az majdnem biztos, hogy nem hatásos egy negyedik stádiumban levő, vagy esetleg szövődményekkel járó daga­natra. — Sokan attól tartanak, hogy az esetle­ges felismerést követő sugárterápia, a kezelés folyamán, az alvó sejtek aktivizá­lásával újabb daganat forrása lehet... — Ismeretes, hogy az atombomba hiro­­simai áldozatai között — akik túlélték a közvetlen hatást — bizonyos daganatok valóban nagyobb számban fordultak elő. Ez a dolog egyik, szomorú, de gyógyászati­ig tudománytalan oldala. A másik oldal az, hogy amikor egy daganatot sugárzás­sal kezelünk, akkor az egyetlen szempont az, hogy a már meglevő, ismert sejtbur­jánzást pusztítsuk el, mert ez a beteget mindenképpen bajba dönti. Ezért fontos leszögezni, hogy a sugárterápia, legalábbis technikai értelemben, ma már közel jár a csúcsteljesítményhez. — A gyógyszeres kezelés területén is beszélhetünk előrehaladásról? — Világviszonylatban számos új gyógy­szert állították elő, de ebben a tekintet­ben nem is a számszerüség a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy biztonságosabbá vált az egyes készítmények adagolása. Ennek eredményeképpen a beteg nem kap feleslegesen gyógyszereket, de meg­kapja akkor, amikor ténylegesen szükség van rá. — A küszöbönálló egy-másfél évtized­ben vajon várható-e szenzációs fordulat a rákgyógyításban? — Összefoglalva a klinikai kutatások eredményeit azt mondhatom, hogy a komplex kezelés lényege nem fog változ­ni. Egyre hangsúlyosabb szerepe lesz vi­szont a megelőzésnek, a szűrővizsgálatok bevetésének. A gyógyítás alappillére pe­dig a jövőben is a sebészet, a sugárterápia és a gyógyszeres kezelés kombinálása lesz. — Az egyén, s ennek keretében a társa­dalom, mit tehet a rákbetegségek vissza­szorítása terén? — A daganatkérdés valóban nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi problé­ma is. Részint mert súlyos betegség, ré­szint pedig azért, mert sokáig elhúzódik, így kihat a beteg családjára és munkájára is. Az egyén sokat tehet. A személyi higi­énés szabályok betartásától kezdve a szakorvos időben történő felkereséséig sokkok tekintetbén. Bárhonnan eredő rendellenes vérzés, hosszú idő óta fennál­ló rekedtség, nyirokcsomók megduzzadá­­sa esetén ne várja senki, hogy az majd csak elmúlik magától! A körzeti vagy az üzemorvos segítségével bárki bármikor jelentkezhet szakorvosi vizsgálatra. A tár­sadalom feladata az egészségügyi ellátás színvonalának folyamatosjavítása, a rák elleni küzdelem személyi és anyagi felté­teleinek biztosítása. Mindannyiunk köte­lessége pedig az lenne, hogy a félelem és a tehetetlenség helyett, józan belátással tegyük meg mindazt, amit e tekintetben meg kell tennünk — önmagunk és csalá­dunk érdekében. MIKLÓSI PÉTER (Vége/ Plavy Dezső, a jnb alelnöke búcsúzik a tanulóktól Neilinger Gusztáv százados A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás­ban egy meghitt ünnepség keretében bú­csúztatták azokat a fiatalokat, akik szeptem­ber elsejétől már katonai gimnáziumokban és katonai szakközépiskolákban folytatják tanulmányaikat. Úgy érzem, hogy az ott látottakat, hallottakat, tapasztaltakat érde­mes közzétenni, mert bizonyára más járá­­, sokban is hasznos ismeretekre tehetnek szert belőlük azok a fiatalok, akik vonzalmat éreznek a katonai pálya iránt. Dunaszerdahelyen a járás párt- és állami szervei, valamint a járási katonai parancs­nokság az utóbbi években nagy súlyt helye­zett arra, hogy a katonai középiskolákra készülő fiataloktól méltó és emlékezetes bú­csút vegyenek. A járási katonai parancsnok­ság parancsnokának helyettese Neilinger Gusztáv százados szólt a jelenlevőkhöz. Hangsúlyozta, hogy a pályaválasztás általá­ban az egész életre meghatározza a fiatal ember sorsát — s ez többszörösen érvényes a katonai pálya esetében —, ezért szüksé­ges, hogy az ésszerű, komoly és megfontolt legyen. A ti választásotok — mondotta —, hogy a Csehszlovák Néphadsereg tisztjeként szol­gáljátok a szocializmus ügyét, nagyon ko­moly és tiszteletre méltó elhatározás. Béke­politikánk megvalósításához fontos, hogy a harci felkészültségünk magas szinten legyen. A hadseregben — folytatta — fontos szere­pet kapott a tudomány és a technika. Ez egyúttal igényesebb feladatok elé állítja had­seregünk valamennyi tagját, akiktől maga­sabb szintű műszaki ismereteket, több ügyességet és találékonyságot követel. A továbbiakban elmondta, hogy az alapis­kolát végzett tanulók mindenekelőtt a kato­nai gimnáziumokban és katonai szakközép­­iskolákban sajátíthatják el azokat az ismere­teket, amelyek nélkül az említett feladatok teljesítése elképzelhetetlen lenne. A katonai középiskolákban — hangsúlyozta — a tanul­mányi idő négy év és a civil középiskolákkal egyenrangú végzettséget adnak a tanulók­nak. A katonai középiskolák diákjai számára az oktatás, az ellátás és a kollégiumi bentla­kás teljesen ingyenes. Valamennyi katonai Elmentek a gyerekek középiskola diákja tíz nap téli, hét nap tava­szi és hat hétig tartó nyári szünidőre jogo­sult. Ezenkívül az iskolák évi két-három alka­lommal rövidebb eltávozásokra is lehetősé­get biztosítanak. Feltételezem, hogy a jelenlevő fiúk és szü­lők legjobban akkor figyeltek a parancsnok­helyettes szavaira, amikor arról beszélt, hogy mi vár rájuk a tanulmányaik befejezése után. Elmondta, hogy a katonai szakközépiskolák végzős diákjai őrmesteri ranggal fejezik be iskoláikat. A legjobb tanulmányi eredménye­ket elérő tanulók azonnal jelentkezhetnek katonai főiskolákra, vagy megkaphatják az alakulatoknál a tiszthelyettesi beosztást. Beszédének befejező részében a parancs­nokhelyettes felhívta a tanulók figyelmét arra, hogy tanulmányaik során ne feledjék, nemcsak a járásukat képviselik, hanem a volt iskolájukat és tanítóikat is. Természetesen az ünnepség az ünnepi szónak szavaival nem ért véget. A járás politikai és állami szerveinek képviselői a felvételi vizsgákon elért jó eredményeikért megjutalmazták a tanulókat és több mint egy órán át válaszolgattak a feltett kérdések­re. Mindenki azt akarta, hogy az alig több mint egy tucat fiú méltón képviselje majd hazánk különböző katonai középiskoláiban a Dunaszerdahelyi járást. A Szakszervezetek Dunaszerdahelyi Házá­nak üléstermében, ahol a katonai gimnázi­umok és szakközépiskolák elsős tanulóit bú­csúztatták, az ünnepség után néhány szülő­vel még ottmaradtunk. Nagyon érdekelt, mi­lyen érzésekkel bocsájtják útra gyermekeiket ezen a szép, de köztudottan nem könnyű pályán. Néhány perc alatt kiderült, hogy vala­mennyi szülő kisebb-nagyobb meglepetés­sel fogadta gyermeke bejelentését, hogy ka­tonatiszt szeretne lenni. Trval István édesap­ja elmondta, hogy fia eredetileg is gimnázi­umba akart menni, a katonai gimnázium csak akkor került szóba, amikor a járási katonai parancsnokság tisztje megjelent az iskolájukban és elmondta, hogy milyen lehe­tőségek várnak a továbbtanulókra a Banská Bystrica-i és a Moravská Trebová-i katonai gimnáziumokban. — Pityu már most eldöntötte, hogy főisko­lára akar menni — tette hozzá az édesanyja. — Úgy tudjuk, hogy a katonai gimnáziumok­ból ez a tanulók több mint kilencven százalé­kának sikerül. Talán ez az, amiért helyesel­tem a választását. Tanulni akar, hát tegye. Goda Tamás is az utolsó percekben vallot­ta csak be elhatározását. Édesapja nem ellenezte, de nem is biztatta. Tudta, hogy fiát érdekli a vegyészet. A Žilinai Katonai Szak­­középiskolában megtalálhatja, amire vágyik. Amikor látta, hogy fia elhatározása szilárd, támogatta őt. De nemcsak úgy „vaktában", a rokonságban már van két magasrangú kato­natiszt, tehát jól tudta, mi vár a fiára. Katona Zoltán szülei nagyon megörültek, - amikor fiuk bejelentette, hogy elektrotechni­kus szeretne lenni. De amikor megtudták, hogy ő ezt katonai pályán képzeli el, nagy volt a döbbenetük. — Még sírtam is — mondta az édesanyja —, de talán nem azért, mert katonatiszt akar lenni, hanem azért, hogy messzire kerül tő­lünk. Ha civil iskolába ment volna ilyen messzire, akkor is megsiratnám. És már szüksége is van a zsebkendőre. Sokáig beszélgettünk még. Ki-ki elmondta az aggályait, de végeredményben valameny­­nyien már egy kicsit büszkék is voltak gyer­mekükre. Zoltán édesapja ezt nem is titkolta. — Három fiam van — mondta — titkon reméltem, hogy az egyik ezt a pályát vá­lasztja. KAMOCSAI IMRE 13

Next

/
Thumbnails
Contents