A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-03 / 40. szám
nyolcosztályos iskolája volt Kovácsinak. Mikor Németh Janos járt elemibe, hatvanhárom gyerek ült a padokban. A mindenkori tanító nemcsak a fejüket pallérozta, belefolyt a falu életébe, az emberek tanácsért fordultak hozzá, kérvényt írattak vele, színdarabot tanított. A templom mellett levő iskolát, amelynek egyik helyiségében most könyvtár van, 1930-ban építették. Azelőtt is volt iskola az alvégen, most lakóház. — Mióta nincs? — vetem közbe. — Amióta Dernőn a magyar tanítási nyelvű általános iskola új épületbe költözött. A kis iskolák tanítóit oda összpontosították. A gyerekek évek óta oda buszoznak. Négy kilométer ide Dernö — mondja Németh János. Jó ideje már annak, hogy elment az utolsó tanító Kovácsiból. Míg itt volt, majálisok és színelőadások voltak, a könyvtárat is ő vezette, kovásza volt a falu kulturális életének. Amióta nincs tanító, visszaesett minden, a fiatalok is könnyebben elhagyják ősi fészküket. Munkahelyükön telepednek le. A Csemadok helyi szervezete itt-ott még hallat magáról, de a pangás általános. Fölépült a hatalmas művelődési ház beépített színpaddal, öltözővel, a helyi nemzeti bizottság két irodahelyiségével, de minek? Ajtaja, ablaka zárva, a kulcs a szomszédban. A ritkán meg-megszólaló hangosbeszélő már csak emlékeztet valamire. Ugyanúgy a falon függő tábla is: itt a hetvenes években még helyi nemzeti bizottság volt. Utolsó illetve utolsó előtti elnöke a most ötvenhét esztendős Dányi József, aki rokkantként az udvarába, házába szorult. Két szívinfarktus és enyhébb lefolyású agyvérzés lassította le a mozgását. Az emlékezőképességével azonban még nincs baj. Ősz hajú, megtört arcú ember. Felesége szerint ma is egészséges lenne, ha a felszabadulás után közönséges munkás marad. Az ötvenes évek legelején megalakult Kovácsiban a szövetkezet, és az urát választották meg elnöknek. Az asszony érettségizett, Rozsnyón a Postai Hírlapszolgálat alkalmazottja. — Elnök voltam — veszi át a szót Dányi József a feleségétől. — A Lucskával, Barkával történt egyesülés után meg agronómus voltam rokkantsági állományba vonulásomig. Sok izgalmat élt át, még több mérget nyelt le. Ha a gazdaságban roszszul mentek a dolgok, a hátán csattant az ostor. Egyszer börtönbüntetésre ítélte el a Rozsnyói Járásbíróság, mert a tizennyolcadik életévét még be nem töltött traktoros az ő útiparancsával karambolozott. Szerencsére a kerületi bíróság felmentette. Az eljárási folyamat azonban másfél évig tartott. Hnb-elnökként sem volt könnyű az élete. 1980-tól pedig, amióta Lukácshoz tartoznak közigazgatásilag, az bosszantja, hogy minden apró ügyecske miatt oda kell menni. Központi falunak tették meg Lucskát, s Kovácsiban építkezési engedélyt senki sem kap. Az utolsó építkező Dányi János volt, de ö is csak átépítette a házát. Itt csupán hallanak a térítésmentes kölcsön előnyeiről. Családi ház építéséhez szükséges nagyobb bankkölcsönt senkinek nem folyósítanak. Elnéptelenednek a régi házak. Az első kihalt porta Tomi Istváné, aki bányászemberként élte le az életét. Ma már tizenötre tehető a kihalt porták száma. Ijesztően csökken a lélekszám. A kihalt porták azonban, különösen hétvégeken és nyáron, élettel telnek meg. Kassaiak (Košice) és rozsnyóiak vásárolják meg az üres házakat. Aránylag olcsón jutnak hozzájuk. Körülbelül nyolc-tíz ház kelt már el, a kovácsiak új arcokkal ismerkednek. Azok is ismerkednek szomszédokkal, gyerekekkel és felnőttekkel. S a folyamat állandósul. Az új tulajdonosok berendezkednek, megvetik lábukat a faluban. Egyik tanár, másik mérnök. — Öregedik a falunk — bólint a szavaira Dányi József. — Kovácsi az idén már nem küldött gyereket Dernőre. Óvodába küldhető gyerekünk sincs jelenleg. Csak az a három, akik járnak az óvodába. Menyasszony, vőlegény sincs a faluban. Ha nincs házasság, gyermekáldás se lehet. Egy menyasszony neve mégis előbukkan az emlékezés rejtekhelyéről: a Hudák Erzsébeté! Postai alkalmazott, ősszel lesz az esküvője. Vígtelkére (Vidova) megy férjhez, ö is itthagyja a falut. Egy szem regrutája is van Kovácsinak: Kuchta Emil köművestanuló. Főiskolát végzett fiatal is akad, Vanyo Márta építészmérnök személyében. De ők is elmennek. — Hogyan lehetne Kovácsit megmenteni? — vetem be a látszólag nehéz kérdést. — Munkalehetőség teremtésével — mondja Dányi József. — Az a fiatalokat lekötné ... — Egyszer szárnyra kelt már olyan hír, hogy vízierőművet építenek a Csermosnya völgyében. Nem lett belőle semmi — szólal meg az addig hallgató Németh János. Aztán Dányi József és a könyvtáros egymással beszélgetnek az elmulasztott lehetőségekről. Szavaikból kiderül, hogy a falu környéke természetileg védett terület. Erre léptennyomon táblák figyelmeztetnek. Gyógyszertár kellene ide. Sok a gyógyfű a hegyekben. Az emberek ismerik, szedik, gyógyteát főznek belőle. Dányi József házának a végében vastagon ömlik a földből a víz. Azzal is kezdeni lehetne valamit. Vízvezetékhálózat már van Kovácsiban. Az alvégiek csináltattak maguknak. De a felvégiek nem engedik rákapcsolni. Félnek, hogy elfogy a víz. Hamarább, mint a falu. Németh Jánossal járom jobban körbe Kovácsit. Néhány kamaszkorú kerékpározó fiatallal találkozunk. Klubtermük van a hodály művelődési házban, pingpongozhatnának, magnózhatnának. sakkozhatnának, beszélgethetnének ott, de mostanában elkerülik még a környékét is. A kocsmába invitálom társamat, teljesen hiábavaló. Nincs a faluban csak élelmiszerüzlet. A kerteket mustrálva megállapítom, hogy alma, körte, szilva, dió jócskán terem Kovácsiban. A szőlőlugas-kísérletekre azonban csak legyint a kísérőm. A szőlő itt nem érik be. Két héttel később tavaszodik, s két héttel hamarább áll be a tél. MÁCS JÓZSEF Elégedett ember — kívánságokkal HELYBEN A TÓ, MÉGSEM FÜRDÖTT Most éppen egy teherautóval érkezett meg Demeter József, a Pezinoki Gép- és Traktorállomás szenei (Senec) üzemének mezőgazdasági gépjavítója, de lánctalpas traktort is vezet, s aratás idején a kombájn nyergében ült. — Igen, minden évben aratok — mondja. — Nekem mindegy, mi a dolgom, csak megfizessék. Az idei aratásnál többet kereshettünk, mert új jutalmazási rendszert vezettek be. — Ennek mi a lényege? — Az, hogy aki szereti és érti a szakmáját. jobban kijöhessen, aki pedig hanyag, kevesebbet kapjon. Közülünk senki sem járt rosszabbul. Ez a bérezési rendszer ösztönözte a kombájnosokat, akik például minden hektár búza learatásáért 49 koronát kaptak. Igaz, ezért a pénzért a kisebb javításokat, a karbantartást is el kellett végezniük, s nem járt külön jutalom azért sem, ha máshová, új gabonatáblára mentek a kombájnnal. Viszont 10—15 százalékos levonás járt a túlzott szemveszteségért, a minőség csökkentéséért. Azazhogy csak járt volna, ha a kombájnosok nem végzik elég alaposan a munkájukat. Egyébként két kombájnon három ember dolgozott. Pontosabban csak kettő, mivel egy mindig pihent. így a két kombájn teljesítményét összeadták, s háromfelé osztották. Az új jutalmazás a kombájnosoknak és az üzemeknek egyaránt megfelelőbbnek bizonyult a réginél, amely szerint egy óra húsz perc alatt kellett egy hektár búzát learatni, de tavaly még a kombájn javításáért külön jutalom járt. Éppen ez adott lehetőséget egyeseknek a spekulációra: ha a teljesítményük kicsi volt, azt írták be, hogy több órát fordítottak javításra. — Aratáskor keresünk de a munka nem könnyű. Ráadásul szombaton-vasárnap is dolgozni kell. Méghozzá nyáron, amikor az emberek többsége szabadságon van. Én Szencen dolgozom, s a szomszédos Jókán (Jelka) lakom, de az oly látogatott Napfényes-tóban még nyáron sem fürödtem. Olykor a feleségem méltatlankodik is azért, hogy minden nyáron mennem kell, de a pénz jól jön a házhoz. Nemcsak a szenei határban aratunk, hanem más járásokban is. Ezenkívül minden ősszel, természetesen most is, részt veszünk a kukorica betakarításában. Általában elő- vagy utószezonban szokott szabadságra menni a családjával, feleségével és két gyermekével. Többnyire a Balatonhoz, vagy Harkányfürdőbe. Ez idén egy hétre Pécsre készülnek a rokonaikhoz. A szabadság többi részét pedig az otthoni munkák elvégzésére szánja Demeter József, hiszen a kertes háznál mindig akad tennivaló. Kivált annak, aki sertést is nevel és fóliasátra van. Az üzem törzsgárdatagjai közé tartozik a 39 éves mezőgazdasági gépjavító. Szakmáját is itt tanulta ki. Szocialista munkabrigádjában egyike azoknak, akik már az arany jelvényt is megkapták. Befejezésül azt kérdem tőle, vajon mi a kívánsága ? így válaszol: — Az, hogy javuljanak a munkakörülmények, hiszen télen nem eléggé fűtött helyiségekben dolgozunk. Az új műhelycsarnoknak egyelőre csak a tervei készültek el. Jó lenne, ha mielőbb felépülne. FÜLÖP IMRE
