A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-03 / 40. szám
A Magyar Területi Színház és „környéke" A színházakat általában bemutatóik szerint ismeri és ítéli meg a közönség. Akad azonban elég sok néző, aki hol levélben, hol személyesen arról is meg akar győződni, hogy mi van a látszat mögött: milyen mindennapi munka folyik a színház falai között, milyenek a színház bel- és külföldi kapcsolatai, hogy dolgoznak társadalmi szervezetei, milyen előadásokat tart a társulat a „hivatalos bemutató"-kon kívül, stb., stb. Az alábbiakban egy kicsit félre toljuk a kulisszákat, hogy a kíváncsi nézők bepillantást nyerhessenek abba is, amit csak a színházi statisztikák tartanak számon, illetve amiről nincsenek folyamatosan tájékoztatva. A Magyar Területi Színház júniusban zárt egy hatéves tervidőszakot. 1980 szeptemberétől napjainkig két társulatában — a kassai (Košice) Thália Színpadon, illetve a komáromi (Komárno) társulatban — összesen 50 drámai alkotás került színre. A bemutató fajtáját a tekintve ezek a következőképpen oszlanak meg: Volt 9 ősbemutató (vagyis 9 alkalommal olyan művet mutatott be a színház, amelyik még soha sehol nem került közönség elé). Ebből nyolc csehszlovákiai magyar szerzőktől származik (Batta György: Töklámpás, Gágyor Péter: Szélkötö Kalamona, Gyüre Lajos: A becsületes molnárlegény; Kmeczkó Mihály: Harc a kutyafejűekkel, Kőszeghy Finta László: Lusta királyság, Klimits Lajos: Névtelen komédia, Tóth László: Az áldozat és Mészáros László: Egy tanú idézése. Az első öt a szülőföld szeretetével kapcsolatos zenés mesejáték, a hatodik egy időszerű bohózat, a hetedik egy Kőműves Kelemen-parafrázis, a hetedik főhőse pedig európai rangú írónk, Fábry Zoltán, aki antifasizmusával, helytállásával mindenkor alkalmas arra, hogy megidézzük: szóljon hozzánk a vox humana hangján. Az elmúlt szezonban fordult elő első ízben, hogy egy szlovák drámának nemcsak a magyar nyelvű ősbemutatója, hanem „az" ősbemutatója volt a Magyar Területi Színházban. (A szóban forgó mű: Vlado Laco: „Mennyei látogató" c. „bolond meséje" felnőttek számára.) Tabi László: NEHÉZ Nehéz-e a magyar nyelv? — ezt a kérdést fejtegette Illyés Gyula jó néhány héttel ezelőtt a Népszabadságban, s végül megállapította, hogy — ellentétben a tévhittel — a magyar nyelv nem nehéz. Egy-két héttel később a nyelvész jogán hozzászólt a kérdéshez F. I., és vitatva Illyés véleményét, annak a nézetének adott hangot, hogy a magyar nyelv nem nehéz nem is könnyű, pontosan olyan, mint a többi nyelv. Mivelhogy ezt a kérdést azóta nem bolygatja senki, tessék megengedni, hogy most már én is letegyem a garast: nekem fogalmam sincs arról, hogy a magyar nyelv nehéz-e vagy könnyű. Ha arra gondolok, hogy már két-három éves koromban beszéltem és értettem magyarul, azt kell hinnem, hogy a magyar nyelv nem lehet nehéz. Ha azonban J. S.-re, Párizsból ideszármazott francia ismerősömre gondolok, azt kell gondolnom, hogy a magyar nyelv mégiscsak nehéz, mert húsz éve Tizenegy csehszlovákiai bemutatót tartott a színház. Ezeknek a többsége gnagyar klasszikus vagy magyarországi kortárs dráma. A kivételek: Méhes György, erdélyi magyar író A peleskei nótárius c. zenés játéka, a reneszánsz korban élt olasz Ruzante (polgári nevén: Angelo Beolco) Csapodár madárka c. komédiája, amely tulajdonképpen a commedia dell'arte népi — rögtönzéseken alapuló — színházi stílus egyik korai darabja és Alekszej Tolsztoj meséjének a Mosonyi Aliz által színpadra irt változata, az Aranykulcsocska. Öt volt a szlovákiai bemutató előadások száma. Ezek között két cseh szerző műve található (Blanka Jirásková: Zűrzavar és Jan Jílek: A csodatevő Borbála-ág), a többi külföldi — nem magyar nyelvű — alkotás. A következő évadokban ezek közül is választhatnak a szlovákiai színházak közönségük számára. Tíz magyar nyelvű ősbemutatóra került sor az elmúlt hat évad során. Ebben az esetben olyan színjátékokról van szó, amelyeket — az összes magyar nyelvű színház között, ide számítva a magyarországiakat is — a Matesz mutatott be először. Ezek között 6 szlovák, 3 cseh és 1 szovjet mű szerepel. Tizenhat alkalommal úgynevezett „sima" bemutatót tartott a színház. Ezekben az esetekben csak a Matesz, illetve közönsége számára jelentett újdonságot az illető színjáték. Ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy vannak bizonyos „alapművek", amelyeket előbb vagy utóbb minden színháznak, illetve minden közönségnek illik megismernie. Ilyen például — hogy csak egyet említsünk — Moliere „Tartuffe" c, verses színpadi alkotása. Két ízben olyan művet tűzött műsorára a színház, amelyet régebben már bemutatott Pán So/ovič: S. O. S., illetve él Pesten, de nyelvűnket, amit én két-három év alatt megtanultam, még ma sem beszéli igazán jól. E kérdés kapcsán azon tűnődtem a minap, hogy ha anyanyelvem nem a magyar volna, mi mindent nem tudnék megtanulni ebből a nyelvből. Csak úgy hirtelenében felsoroltam magamban néhány „apróságot", melyet — legjobb hitem szerint — sohasem tudnék megtanulni, ha történetesen nem magyarnak születtem volna. Mindenekelőtt a tárgyas és a tárgyatlan igeragozást, de ez köztudomásúan nehéz minden idegen ajkúnak. Nem tudnám továbbá megtanulni, hogy a ló tárgyesete lovat, de a hó tárgyesete nem hovat, hanem havat, és a só tárgyesete nem sovat, nem is savat, hanem sót. És ha már a tárgyeseteknél Karel Čapek: Az anya). Erre a közönségigény kielégítése folytán vagy műsorpolitikai okokból kerül sor és eléggé ritka esemény a színházak gyakorlatában. A színház dramaturgiájáról tehát nem nagyon állítható, hogy nem végzett volna felfedező munkát, hiszen 35 esetben kínált fel olyan művet, amelynek a bemutatása valamilyen oknál fogva esemény lehetett volna ... A dramaturgiai terven kívül természetesen még számtalan produkciót készítettek a színház tagjai. Ezek közt szép számmal vannak egyéni előadóműsorok (előadóestek), vagy pedig olyan kollektív előadások, amelyeket a színház különböző tömegszervezetei patronáltak, illetve patronálnak. Az utóbbi időben különösen nagy sikernek örvendenek egyrészt a különböző kabaréműsorok, másrészt az iskolás gyermekek számára készített verses-dalos műsorok, amelyek olykor méltán helyettesítenek egy-egy irodalmi órát is. A Matesz művészei a hat évad során több olyan alkalmi jellegű műsorban szerepeltek, amely minden esetben társadalmi munkával készült, s az előadások megtekintése díjmentes volt. Jótékony célú előadásokat is létrehoztak a Magyar Területi Színház mindkét társulatának tagjai. Komáromban például ilyenek voltak a tűzkárt szenvedett Fučík utcai óvoda és a Munka utcai alapiskola javára tartott előadások. Művészeink rendszeresen szerepelnek a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásában (hangjátékokban, versmondóként, a szilveszteri műsorokban, interjú- vagy riportalanyként stb.) s ritkábban a Magyar Rádióban is (legutóbb Boráros Imre szerepelt itt az erdélyi Székely János „Dózsa” c. monodrámájának előadásával). Alkalomadtán a Szlovák és a Magyar tartunk, aligha menne a fejembe, hogy a tű tárgyesete tűt, de a fű tárgyesete füvet, valaki ígérhet nekem füvet és fát, de ha mindent ígér, csak füvet és fát nem, akkor azt mondom: fűt-fát ígér, tehát a füvet is úgy ígéri, mintha tüvet, azaz pardon, tűt ígérne. Nem tudom, valaha is elsajátitanám-e hogy a kaibász fűszeresebb, mint a kolbász, a randa csúnyább, mint a ronda, és a beretva élesebb, mint a borotva. Kétlem azt is, hogy az alszik és az átúszik között különbséget tudnék tenni, hogy tudniillik a kedves és szelíd nagymama (ha így akarom mondani) aluszik, de a rablógyilkosra már csupán azt mondhatom, hogy alszik, ő bizony nem aluszik, hacsak nem kedves a szivemnek az az akasztófára való gézengúz. Na és persze az ikes igék! Nem könnyű Televízió is foglalkoztatja művészeinket —- komáromiakat és kassaiakat egyaránt — egy-egy tévéjátékban, dokumentumfilm kommentátoraként, vagy éppen a tévé kassai (Košice) stúdiójában készülő — gyermekeknek szánt, de a felnőttek által is szívesen nézett — esti mesékben. Csingiz Ajtmatov szovjet-kirgiz szerző „Fehér hajó" c. színjátékát Thália Színpadunk előadásában sugározta a Szlovák Televízió. A Matesz-tagok nemegyszer szerepet kapnak cseh, szlovák vagy magyar filmekben is. E. téren Ropog József a leginkább foglalkoztatott, akit a cseh és a szlovák közönség elsősorban filmszínészként ismer, s közülük sokan nem is sejtik, hogy a Magyar Területi Színház tagja. Rajta kívül azonban Szentpétery Aranka, Holocsi István, Turner Zsigmond, Dráfi Mátyás, Várady Béla, Lengyel Ferenc, Szabó Rózsi és a többiek is láthatók a mozi vásznán. Néhány művészünk (Cs. Tóth Erzsébet, Dráfi Mátyás, Csendes László. Ropog József, Holocsi István) magyarországi színházban is vendégszerepeit (Győrött, Miskolcon, Békéscsabán, Kecskeméten). Győri kapcsolataink azonban felfrissítésre várnak a következő időszakban, mert az utóbbi időben kissé egyirányú volt a közlekedés a barátság hídján: inkább magyarországi színészek, rendezők, tervezők stb. szerepeltek a Mateszban mint fordítva. Főleg az előadáscserék nagyon hiányoznak már a közönségnek. A színészeken kívül persze a képzőművészek és a dramaturgia munkatársai is hallattak magukról. Az előbbieknek bel- és külföldi tárlataik voltak, az utóbbiaknak könyveik jelentek meg (Platzner Tibor, Kopócs Tibor, illetve Tóth László, Gyüre Lajos és e sorok írója). KMECZKÓ MIHÁLY ügy. Azt bizonyosan megtanulnám, hogy az ember nem esz, hanem eszik, sőt az állat is eszik és nem esz, sőt a fene is eszjk, mert ha durván akarom elhárítani az ételt, amivel megkínálnak. így kiáltok fel: eszik a fenel De ha megbánom, hogy nem fogadtam el, akkor már esz a fene, vagyis a fene csak akkor eszik ikesen, ha engem esz, egye meg a fene, de bonyolult! Kevés nekem itt a helyem arra, hogy a magyar nyelv minden csalafintaságát felsorolni akár csak meg is kíséreljem. Hogy mégsem lehet valami nagyon könnyű nyelv, azt az is bizonyítja, hogy igen sok magyar ajkú sem tud jól magyarul: újságcikkek, de még irodalmi igényű müvek is tanúskodnak erről. Nem is beszélve arról, hogy egy-egy szó jelentését még a tanultabbak sem ismerik. Még egy fél éve sincs, hogy egy ismerősömtől (mellékesen: kulturális területen dolgozik az illető) így búcsúztam: „Add át üdvözletemet a kedves nődnek!" Mire az illető méltatlankodva így felelt: „Nem tudod, hogy már feleségül vettem?" KINCSÜNK A NYELV 11
