A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-11 / 28. szám

í

Ha a régi aratásokra gondolok, Ady Endre A paraszt nyár című versének örökszép sorai jutnak eszembe, ízlelgetem, mormolgatom az erőtől duzzadó jelzőket. Csodálom azt a mérhetetlen optimizmust, mellyel a költő felidézi a nyárhoz, az aratáshoz fűződő emlékeit, szinte megszemélyesíti, emberközelbe hozza a nagybetűs Nyarat:

x

Boldog, aki az ő fia.

Boldog, akit a nyár szeret. Boldogok a Nyár fiai.

Az erős emberek.

A Nyár, a Nyár nem álmodik. Kaszál, dalol és nem rohan.

Erősen, biztosan arat.

Forrón és boldogan.

Emlékszem a hajnali kaszapengésekre, amikor az üllőn ütemesen kalapálták a kasza élét, a fenökő sziszegő hangjára, a nagy rudasszekerek nyikorgására, ahogy ráérős emberek módján zörögtek át a falu utcáján. A szérűkön terpeszkedő asztagokra, a vaskerekü traktorok vidám pöfögésére. A kaszálók, a marokszedők izzadó arcára, a déli kanálzörgésekre, a leterített ponyván alkonyatkor pirosló paradicsomra, zöldpaprikára és a füstölt szalonnára.

■*-