A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-19 / 38. szám
A felújított Parížska, azaz a Párizsi utca A Vencel tértöl egy köhajításnyira találni az Aranykereszthez címzett s ugyancsak felújított épületet — Az Aranykúthoz címzett ház ma a Pragokoncert székhelye Prága különleges város. Különleges, mert szép, mert gazdag történelme van, mert a város szíve a nagyarányú felújítások után is hazánk egyik legszebb belvárosa maradt; de azért is, mert újonnan létesített középületeinek többsége és a lakótelepei szintén szépek. A műépítészek szerint Prágának sok-sok rokon vonása van Béccsel és Budapesttel, de még Rómával, Velencével és Athénnal is. A LibuSe s Pfemysl alapította város kockaköves utcáit meg hídjait járva szinte lépten-nyomon a történelem szele suhintja meg az embert. Hát még ha fölsétál a Hradzsinba, s onnan pillant le a Moldva partjára! Rövid nézelődés után kirajzolódni látszik a város ősi. román stílusú alaprajza, amit a gótikus és a reneszánsz stílus töltött meg szebbnél szebb épületekkel, a barokk pedig mindezt ki is díszítette. Letekintve a várból, az ember szeme elé táruló látvány egy falevélhez hasonlít. Egy ereje teljében álló fa lombkoronájáról leszakított és a földre terített óriás falevélhez, amelynek örökmozgó sejtjeit a nyüzsgő forgalom, a sürgölődő sokaság alkotja. És elég két-háromszor körbepillantani a Károly híd, az Óvárosi téren álló Orloj, vagy a Vencel tér felső csücskét záró Nemzeti Múzeum kupoláinak látképén, és az ember máris megszereti ezt a várost otthon érzi magát kolostorokkal s udvarházakkal, kápolnákkal és sörözőkkel, vendégfogadókkal s egykori kézművesboltokkal szegélyezett utcáin — és egyszerűen vissza-visszavágyik ide... A soktomyú Prága így válik sokunk személyes ismerősévé. Jómagam ki tudja hányadszor lépdelek már az óváros szűk utcáin, a Vencel téren, a Kisoldal. azaz a Malá strana műemlék épületei között, no meg a hatszáz éves Károly hídon, s közben azon tűnődöm : vajon miért van az. hogy rohanó életünkben egyre inkább figyelünk városaink múltjára? Kérdőn pillantok a hídkortát peremén álló kőszobrokra. ám a szobrok — akárcsak a világon mindenütt —, Prágában is némák. Bár épp ez a némaság rejti magában a remélt választ Azt. hogy a kövek tanúságából sok minden kiolvasható, és ha nem rest az érdeklődő akarat akkor még a szirtek messze pillantó ormainál is beszédesebbek. A történelem okos tanítása, hogy vallomásra bírható akár a jeltelen föld is, ha makacs tudnivágyás tesz valakit illetékessé a kérdezésre. Prága kőtömbös emlékei szívesen vallanak a múltról, elvégre a város ősidők óta igazi csillagfókusz a Bécstől Lvovig, Poznantól Belgrádig, Nümbergtől Várnáig vezető utak kereszteződésében. Történelmi utak metszéspontja, ahova igazak és hamisak, békés szándékúak és kalandvágyók mindig bizakodva igyekeztek az évszázadok szerencseforgató tülekedésében. Ezt a gazdag, színes és érdekes várost el nem kerülhették kevély nemzetségfők és ősi királyok, lomha szekereken érkező kalmárok és lengyel ritterek. Csoda hát, ha a belváros utcáiban ma is még ott suhog a múlt szele, ha a hajdani városrészekben sétálgatva a mai szemlélőben is tisztelet ébred ? Aligha! Sőt így is van rendjén. Mert a régi kövek s házfalak nemcsak idegenforgalmi látványosságként értékesek, hanem egy ország múltjáról is beszélnek, és üzenetük így a mának szól. S nemkevésbé a jövendőnek is. Békés, nyárvégi szombat délután van. Olyan, amilyeneket a város ősrégi történelmének krónikása ezrével számolhatna össze. A Hradzsin előtti szűk utcácskák egyikében egy könyvárus kis asztalkája előtt nagyobb csoport tolong. Igaz, ugyanezek a könyvek a belváros boltjaiban is megkaphatók. ám az utcai vásárlás-' nak valamiféle különös varázsa van. Néhány utcával arrébb, a Csehszlovák Gyermekek Központi Házából vidám és gondtalan gyereksereg rajzik elő. Nevetnek, fogócskáznak, azután szerteszélednek a szélrózsa minden irányába. Például a Károly híd felé. amelynek jobb oldalán — feltéve, hogy az ember az Újvárosból az Óvárosba igyekszik —, az egyik kiálló partkő szakállas férfifejet ábrázol. A prágaiak amolyan jó ismerősként csupán „szakállasnak" hívják... Állítólag, ha a Moldva szintje eléri szakállát, Prága akkor bajban van, mert áradás fenyeget! E nevezetes partkő azonban már hosszú-hosszú esztendők óta hiába várja, hogy a Moldva vize áztassa szakállát, mert a fővárost gondosan megépített vízlépcsőrendszer védi az esetleges árvíz ellen. Sőt! A szakemberek szerint Prágát soha többé nem fenyegetheti ilyesfajta veszély. Akit a nyári turistaidényben, avagy a téli zimankóban Prágába vezényel a sorsa, az aligha kerüli el az Óvárosi teret. Ez lehet a titka annak, hogy az Óvárosháza világhírű toronyórája: az Orioj előtt minden órában a kül- és belföldi érdeklődők népes serege verődik össze. Csendben várakoznak, a történelmi helyhez illő némasággal. Nézik a gótikus stílusban, az 1400-as évek legelején épült tornyot, benne a Mikuláš és Hanuš mesterek készítette, majd a Jan Táborský által a tizenhatodik század derekán tökéletesített furcsa óraszerkezetet. amely évszázadok óta méri fáradhatatlanul a percek, órák, napok, hetek és hónapok kérlelhetetlen múlását. Az összesereglett emberek szinte megbabonázva várják a toronyóra ütését amikor is kinyílik a két ablakocska, és a sok-sok kíváncsi szempár előtt hangos csengettyűszó kíséretében vonulnak el az apostolok fába vésett alakjai. 4
