A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-12 / 37. szám
— Milyen indíték? — huhogta az őrnagy mintegy álomból felriadva. — Hát ennek az egész zűrzavarnak az oka! — Te még nem jöttél rá? Minden az ő klubjukból indult ki. Ezért a holnapi mérkőzésre feltétlenül el kell mennünk! Én Gesztenyés apóval megyek, te pedig egyedül, függetlenül, mintha nem is ismernénk egymást. Feltűnés nélkül elvegyülsz a szurkolók között, és meghallgatod, miről csicseregnek. A cél világos — mindenáron meg kell találnunk a kulcsot a talány megfejtéséhez. A presztízsünkről van szó, vagyis mindenről. Mi következik ebből? A mérkőzésre alaposan fel kell készülnünk! Te beszerzel, mégpedig azonnal, két kézikönyvet a labdarúgás szabályairól, és mindent, amit eddig a futballról összeírtak, mármint szakmai szempontból. Át kell tanulmányoznunk! Méghozzá alaposan, tehát semmi lógás! Nagyon sok függ ettől. Teljesítsd a parancsot, én azalatt egyórás kemény lelki tornát végzek, azután beletemetkezem a szabályokba. Okvetlenül be kell szerezned. Kurta százados lehangoltan fintorgott, mert nem szerette a papírmunkát. A tanulmányozást még kevésbé. Mindig kisebbrendűségi érzés kerítette hatalmába. Készségesen szolgált éjjel-nappal, futkosott, és beszerzett, de amint tanulásról volt szó, a kedvetlenségtől és az ellenszenvtől majdnem elájult, és heves vértolulásoktól szenvedett. Csengett a telefon. Az őrnagy a füléhez emelte a kagylót. — Üdvözöllek, Füles barátom! — mondta bosszúsan, mintha a folyamőrség parancsnokának valami egészen mást kívánna. Ám rögvest felélénkült, amikor meghallotta a hirt, hogy a nőt, aki után nyomoztak, megtalálták. — Hol találtátok meg? — kérdezte leplezetlen mohósággal. — A Troja-híd alatt? — Nem egy parti villában. — Füles rekedten nevetett, amit az őrnagy durvaságnak tartott. x — Találhatók rajta erőszak nyomai? — Persze hogy, az a bohó figura alaposan helybenhagyta! — Bohó? — Az őrnagy hangja ennél a névnél elcsuklott. — Igen. — Füles nem nagyon sietett az eset megvilágításával. Láthatóan élvezte az őrnagy megdöbbenését, és igyekezett minél továbbra elhalasztani. — Képzeld, rajtakapta a feleségét egy másikkal, ezért összeverte, és kidobta a házból. Azután a ruháit bedobálta a folyóba. Fogalmad sincs, mi mindent találtak a fiúk, amíg a hullát keresték. Az egész ruhatárát. Az egyik kabátban felfedeztek egy levelet. Szerelmes levél volt, és persze átázott, mármint a víztől. A címet mégis sikerült kisilabizálni, és annak alapján találtuk meg'. — Hol van a hulla? — Fürge őrnagy ennél a kérdésnél úgy érezte, mintha megbénultak volna a hangszálai. — Miféle hulla? Annak a nőnek csak az arca dagadt, meg néhány kék folt van rajta, különben nagyon is él. Visszament a férjéhez, az pedig, képzeld, még bocsánatot is kért tőle a bántalmazásért. Mit szólsz hozzá? Fürge őrnagy nem volt képes megszólalni. Csak amikor meghallotta a kérdést: „Halló, ott vagy?" — szedte össze magát, és habozva megkérdezte: — Bohó Júliáról van szó? — Honnan szedted, hogy Bohó? És méghozzá Júlia? Oankó Idának hívják. És annak a bohó Dankónak akkora szarvai vannak, akár egy igazi szarvasnak, ezt elhiheted! Pedig a fiúk azt mondják, hogy a nő nem is különösen szép. Ebben a pillanatban az őrnagy érdeklődése Füles érdekes felfedezése iránt hirtelen alábbhagyott. Igyekezett befejezni a beszélgetést, letette a kagylót, és egy alaposat káromkodott. — Ez a Füles egy igazi füles! — Búvárokra tehát nem lesz szükségünk — jegyezte meg Kurta százados óvatosan, nehogy a parancsnokát még jobban feldühítse. — Nem de helyeztesd őket készültségbe, mert ha ezt az esetet nem oldjuk meg, akkor utánam kell majd a Moldvában kutatniuk! Az őrnagynak ifjú korától kezdve volt egy megrögzött szokása. Minden este le kellett játszania néhány játszma sakkot. Ez később odáig fajult, hogy partner híján önmagával sakkozott, ami persze távolról sem volt olyan érdekes, mivel mindig tudta, ki kapott mattot. Ma azonban ezt a szokását megszegte. A sakkfigurák helyett éjfélig a labdarúgás szabályaival foglalkozott. Utána belemerült a játék történetébe, amely a világ minden részén tért hódított, és földgolyóbisunk sok száz millió lakójában valami olyasmit hívott elő a mérkőzéseken, ami a tömegőrülethez volt hasonló. Fokozatosan felfedezte a titkokat és megértette a futball lényegét, a szurkolók szenvedélyes izgalmát, azt a feszült figyelmet, amivel a fekete-fehér labdával végzett csodákat követik, a lövések után hullámzó háló látomását, amikor a kapus kétségbeesve fetreng a földön tíz játékostársával és a szurkolók egész hadseregével együtt, mialatt az ellenfelek a pályán és a nézőtéren örömükben ugrálnak, letépik kalapjukat, a levegőbe dobják, és teljes hangerővel kiáltozzák, hogy: „Gól! Gól!", és egyáltalán nem zavarja őket, hogy másnap nem állnak szóba embertársaikkal, csak indulatosan sziszegnek rájuk. Most boldogok, kimondhatatlanul boldogok, hogy azoknak az ütödötteknek így megadták, hogy megmutatták nekik, mitől döglik a légy. A legyőzöttek pedig egyszeriben elkeseredett, visszataszító méregzsákká válnak, semmi sem érdekli, semmi sem örvendezteti őket, egész környezetüket ellenszenvesnek találják, legfőképpen a feleségüket, szemrehányást tesznek önmaguknak, miért is vették el őket, miért nem maradtak inkább agglegények, akkor most jobb dolguk lenne. Sehol, semmiféle helyen, sem a kocsmában, és még kevésbé a munkahelyükön nem tudják elfelejteni a szégyenteljes vereséget. És mennyire hiábavaló volt ez a vereség! Minden teljesen másképp történhetett volna, ha a kapus nem fut ki olyan ostoba módon, ha nem fut a labda alá, ha a szélső csatáruk nem küldi a bombáját a felső kapufába, hanem tíz centiméterrel lejjebb, azt mondhatják erre, hogy mi az az egyetlen deciméter, vagy ha az, aki a labdát „stoppolta", a fejét egy kicsit más szögben tartja és a labda a kapu üres, senkitől sem fedezett sarkába száll, akkor a vereség győzelemmé, a keserű fojtogató bánat ujjongó örömmé válhatott volna. Annyira kevés, kevéske hiányzott, olyan szörnyen ingatag volt ezúttal a szerencse. no de — legközelebb megint a mi oldalunkon lesz! (Folytatjuk) Illusztráció: Gály Kati JAROSLAV SEIFERT OLDŔICH MIKULÁŠEK Hány rondót Hány rondót hány dalt Írtam már! Háború volt a világ minden táján és a világ minden táján szomorúság honolt. És én mégis szerelmes verseket suttogtam ruténiummal díszített fülbevalókba. Egy kicsit szégyellem magam érte. De talán nem is. Szonettkoszorút tettem öled hajlatába. Szebb volt mint a motocrossok babérkoszorúi. ■ Aztán véletlenül találkoztunk a diszkót lépcsőin és mindketten másfelé indultunk, más irányba, máskor és más utakon. De sokszor úgy tetszett, hogy látom a lábadat, hallom a nevetésedet, de nem te nevettél. Es egyszer láttam a szemedet is. Azt csak egyetlenegyszer. ZÁDOR ANDRÁS FORDÍTÁSA Váltságdíj Ne mondj semmit. Csak hallgasd kétségbeesésemet, ahogy a versekbe kapaszkodik. Benne a vérem, benne a húsom és a csontom is. Nem kérek semmit Csak hallgass meg — ez a váltságdíjam. OZSVALD ÁRPÁD FORDÍTÁSA KAROL CHMEL Kampa, más csend / mint amilyenhez hozzászoktam. Vadkacsák ágyaznak meg maguknak a vízen, mellettem a rikácsoló sirályokat eteti valaki. Képtelen vagyok emlékezni — bármire mosolygok, nevet adok magamnak, s választok egy helyet, ahol születtem, TÓTH LÁSZLÓ FORDÍTÁSA FOTÓ: KÖNÖZSI 15
