A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-12 / 37. szám
MIROSLAV KAPEK MICSODA GÓL! <• m — Ez a kihallgatás kemény csata * **■ lesz! — gondolta. Nyilván felgyülemlett az őrnagyban a bosszúvágy, és Oszkár fejére most lecsap az égiháború. Nem, nem szeretne a helyében lenni. A feldühödött parancsnok bizonyára megkinozza, leigázza, irgalmatlanul térdre kényszeríti. — Küldjem be a gyorsírónőt? — Nem, semmiképpen sem! — Az őrnagy éles hangja megerősítette Kurta századost meggyőződésében, hogy kemény jelenet következik. talán még rosszabb, mint feltételezte. Amikor Makk Oszkár belépett, az őrnagy udvariasan hellyel kínálta, de nem az íróasztalánál levő széken, ahol általában a kihallgatott személyek ültek, hanem a tárgyalóasztal melletti karosszékben. Az őrnagy meglehetősen sokáig hallgatott, szmie tűi sokáig, a századosban pedig szé. aggal nőtt a nyugtalanság, mikor észrevette, hogy a párosodén szorongat a jobbjában egy tőr formájú papírvágókést. • /ara nagyon elégedett, i " és ötletesen átejtett- kezdte el végre az őrnagy, keserű gúnnyal mosolyogva. — Akkor én most megmondom magának, mielőtt elbúcsúzunk — és remélem örökre —, hogy maga egy kikent-kifent piperkőc, idegölő buzeráns, aki azt hiszi, hogy ezt eltitkolhatja, bár mérföldnyire kiabál magáról, ráadásul még beszari, hőst játszó gyáva alak, aki az ijedségtől betojik. Folytassam, maga taknyos? A megdöbbent Makk csak ekkor tért valamelyest magához. — Százados, hallotta ezeket a sértéseket? — hörögte levegő után kapkodva. — Ezt majd tanúsítania kell! — Sértéseket? — húzta el a száját Kurta százados, látszólag csodálkozva. — Én semmiféle sértést nem hallottam. — Ide figyelj, ne handabandázz. Mi most téged hazaküldünk, ahol kisírhatod magad, amiért sikerült pontosan az ellenkezőjét elérned annak, amit akartál. Nélküled talán valóban lépre mentünk volna. Bohóné nyomában szaglásztunk, és eszünkbe sem jutott volna, hogy tulajdonképpen a ti Slavojotok van a dolog hátterében. Ha tudni akarod, a bajnokcsapatok közé nem kerültök be, még ha belezöldültök is. Jegyezd meg jól, hogy a labdarúgó-szakosztályból kidobnak, mint egy gazfickót, és ahogy ismerem őket, még valami építőipari fortéllyal is megtoldják. Ugyanis odaadjuk elolvasni Bohónak, hogyan becsmérelted az egész társaságot és főleg az igazgatódat! — De hiszen én senkit sem becsméreltem! — jajdult fel Makk. — És a Slavojról egy szót sem szóltam! — Ezt már csak bízd ránk! És biztos lehetsz benne, hogy jobb munkát tudunk végezni, mint te! Most pedig tűnj el, te félnótásľ Makk azonban nemcsak hogy nem volt képes kimenni, de még felállnia sem sikerült. Kliment zászlósnak a szó szoros értelmében fel kellett öt nyalábolnia és kivinni a helyiségből. Kurta százados elkísérte őket, mert félt, hogy az őrnagy szigorú magatartása Klimentet birkózó művészetének bemutatására ösztönözné, ugyanis Makk ficánkolt a kezei között. — Százados pajtás — kiáltozott csukladozva —, volt anyád? — Nem, engem a nagyanyám nevelt. — Akkor a nagyanyád emlékére kérve kérlek, járj közben az őrnagynál, hogy ne tegyen tönkre. Nagyot tévedtem vele kapcsolatban. szörnyen tévedtem, a hivatásában a mesterek mestere. Bizonyára jóságos és nagylelkű is tud lenni. Mondd meg neki, hogy egyáltalán nem tartom ájtatosnak, ez a hülyeség azért jutott eszembe, mert észrevettem, hogy összekulcsolja a kezét; bizonyára ez a szokása. És nem is totyakos, se nem kövér, hanem éppen csak akkurátus, erre bármikor megesküszöm. Makk Oszkár a világért sem akart a századostól elbúcsúzni, amíg meg nem Ígérte, hogy közbenjár az érdekében az őrnagynál. — Köszönöm, pajtás, soha nem felejtem el neked. És üdvözlöm a nagymamádat, biztosan kedves asszony. Kurta százados mindent elmondott a parancsnokának az igazsághoz híven, és nem felejtette el kihangsúlyozni, mennyire összetört Makk. — Csak nem sajnálod? — vonta össze a szemöldökét az őrnagy és kérdőn nézett rá. — Nem sok hiányzik hozzá. Azt hiszem, túlságosan kegyetlen voltál vele. Fürge őrnagy eléggé megfontolt volt ahhoz, hogy fékezze a hiúságát ha az időnként kidugta a szarvacskáit, és hogy hallgasson az ész szavára, bárhonnan hangzott is fel. — Igazad van, ha sárkányt játszom, akkor az mindig sikerül. De nem kellett volna azt mondania, hogy ájtatos vagyok. — És miért pont ez dühített fel? — csodálkozott a százados. — Hiszen totyakos puffancsnak is nevezett. Az őrnagy széttárta a karját. — Totyakos vagyok és puffancs is. Miért vegyem rossz néven, ha valaki ezt a tényt közli velem ? De ájtatos nem vagyok, nem és nem! Honnan tudja Makk. hogy a minisztériumban ezt a hülye gúnynevet találták ki rám, hogy Ájtatos? Ez nem fér a fejembe! Kurta százados torkából rövid kacaj tört elő. — Oszkár semmi ilyesmit nem tud, és a minisztériumbeliek sem igen árulták el neki ezt a titkot, habár egy és más kiszivárog onnan. Te valóban mindmáig nem jöttél rá, hogy mi a rejtély kulcsa? Hát akkor én felvilágosítlak. Az, hogy gyakran ropogtatod az ujjaidat és a kezedet közben imára kulcsolod. Makk ezt bizonyára észrevette. Az őrnagy a homlokára csapott, mégpedig elég erősen. — Tudod, hogy igazad van? Egész biztosan. No nem, ez aztán igazán soha nem jutott volna az eszembe! H tudnád, mennyit gyötrődtem emiatt a gúnynév miatt. A végén pedig ez a szegény Makk itta meg a levét valamelyik ütödött minisztériumi tréfamester helyett. Bocsánatot viszont nem kérek tőle, a pimasz viselkedéséért megérdemelt néhány mennydörgő és villámló szót. Nyakigláb társa azt gondolta, hogy ez bizony nem néhány mennydörgő és villámló szó volt, hanem olyan vihar, amilyet eddig meg nem élt, mert Makk a parancsnokot akaratlanul is a legérzékenyebb pontján találta el. — Így és most teljes gőzzel munkára fel — szólt határozottan Fürge őrnagy. Hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, kiegyenesedett, és felemelt karral vezényelt magának a kiadott parancsok mellé. — Kutasd fel Bohóék rokonságát, mindkét részről, és természetesen a címüket is! Szólj a többieknek, nyomozzák ki, vajon nincs-e Bohóné valamelyiknél! Én ezt tartom a legvalószínűbbnek. — Úgy véled, hogy Bohóné él? — Ebben biztos vagyok! Kurta százados rázni kezdte a fejét, akár egy makacs birka. Már beleélte magát, hogy bonyolult gyilkossági ügyben nyomoz, és sehogyan sem akart erről az elképzelésről lemondani. — Ha ez a feltevésed igaz lenne, akkor mi értelme van annak, hogy valaki, méghozzá három ember egyszerre vállalja magára a gyilkosságot? Ha Mehere, Makk és Halina ártatlanok, akkor egy negyedik a ludas a dologban! — Ludas, csakhogy nyilván valami egészen másban. És nekünk azt kell kiderítenünk, hogy miben. Igen, hogy miben! Már rég eszembe juthatott volna, hogy valahogyan túl sok a gyilkos, és éppen ezért a végén egyet sem találtunk! — Fürge őrnagy ismét lázasan összpontosított, ezért elrettentőén barátságos arcot vágott, amikor a fülét megütötte a kapitány sürgős kérdése; — Akkor hát mi az indíték?
