A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-12 / 37. szám
ÉLETÉBŐL meként láttatjuk. Ezért aztán a délelőtti előadások a szlovákiai magyarság néprajzi csoportjainak, tájainak a legjelesebbjeivel foglalkoztak (az Ung-vidéki, gömöri, Középsö- Ipoly menti, Zobor-vidéki, csallóközi és százdi kutatások rövid bemutatására került sor). Délután konkrétan az Alsó-Garam mente néprajzának egyes jelenségeivel (az elméleti kérdéseken túlmenően a viselettel, árucserével, házasodási körzettel stb.) foglalkozó referátumok kerültek sorra. Az összejövetelen összesen tizenhárom, alapos felkészültségre valló, színvonalas előadás hangzott el Lukács László, D. Varga László, B. Kovács István, Csáky Károly, Jókai Mária, Marczell Béla, Zita Škovierová, Liszka József, Csókás Ferenc, Marta Sigmundová, Kocsis Aranka, Gáspár István és Méry Margit tolmácsoláséban. Mivel a néprajznak szinte minden hazai magyar képviselője, legalább érdeklődőként jelen volt a tanácskozáson és a két ülésszakon Kosa László és Lukács László is problémaérzékenyen irányítva elnökölt, élénk eszmecserére is sor került, ami néhány, a jövőben megoldandó tudományos-módszertani problémára, ellentmondásra is felhívta a figyelmet. Tanácskozásunkkal a kutatásainkhoz kapcsolódó kérdések megvitatása mellett szerettünk volna további érdeklődőket is nyerni, akik a következő munkafázisba bekapcsolódnának vagy lakóhelyük közelében hasonló jellegű kutatási programot bontakoztatnának ki. 2. Beszámolóm második részében röviden megkísérlem összefoglalni a kurtaszoknyás hatfaluról felgyülemlett eddigi ismereteinket, ill. a még megoldásra váró problémákat. Ez a sajátos viseletével a környezetétől élesen elütő néprajzi (etnikai) csoport a szakirodalomban egyelőre kevéssé ismert, pedig már 1913-ból származik róla egy alapos leírás a Néprajzi Értesítő hasábjain Novák József Lajos tollából. Ekkor a szerző csak az egyik település, Bény népéletének vázlatos bemutatására törekedett, de a viselet leírása előtt hangsúlyozta: „Előre kell bocsátanom, hogy a bényi női viselet a környékbeli más öt községben is megvan, többé-kevésbé virágzik még ma is, de minden faluban némi eltéréssel és más-más változásokkal. E községek közül kettő. Páld és Kisgyarmat, Hont vármegyében van, a többi három: Bart, Kéménd és Köhídgyarmat pedig ugyancsak Esztergom vármegyében. A viseletről tehát csupán akkor lehetne igazán valamit meg is állapítanunk, ha a fent említett öt község női viseletét is oly részletesen leírhatnánk, mint ahogy az alábbiakban a bényit megkíséreljük." Annak ellenére, hogy a szerző az általa elkezdett munka folytatására biztat dolgozata végén is („hiszem, hogy ha a fent említett öt községet is feldolgoznánk, az eredmény értékében nagyot nyerne"), komoly néprajzi kutatásokat végző követője a további jó fél évszázad alatt nemigen akadt. Adatait, rajzait az összefoglaló etnográfiai munkák azóta is sorra idézik, újraközlik; további kezdeményező lépések azonban hosszú ideig nem tétettek (hogy ő maga miért nem folytatta a látványos eredményekkel kecsegtető Alsó-Garam menti kutatásait, arról nincs tudomásom). A jórészt szervezetlen néprajzi kutatások (kivételt képez a Komenský Egyetem Néprajzi Tanszéke által a hetvenes évek elején szervezett gyűjtés) eredményeként napvilágot látott persze ezidáig néhány tucatnyi ismeretterjesztőadatközlő dolgozat a tájegység népi kultúrájáról, de ezek éppen esetlegességük következtében nem érhettek el megfelelő összhatást. Számbavételük ezért e rövid beszámolónak nem lehet célja. A kutatók közt élénk vita tárgyát képezi lényegében még ma is (ez a nézetbeli sokszínűség érzékelhető volt egyébként tanácskozásunkon is), hogy mik azok az alapvető ismérvek, amelyek alapján megbízhatóan el lehet egymástól különíteni az egyes néprajzi tájegységeket. Magyarán: mik azok a lényeges kulturális jegyek, amelyek különbözősége néprajzi értelemben már határvonalnak számít két vidék között. Általában a földrajzi egységet, a nyelvi (nyelvjárási), vallásbéli azonosságot, az emdogámiát (a belső házasodási körzetet), az összetartozástudatot (közös eredettudat, mi-tudat), bizonyos közös kulturális jegyeket (pl. viselet) szokás ezek között feltüntetni. Most nézzük meg konkrétan, vajon mi a helyzet az általunk vizsgált kurtaszoknyás hatfalu esetében? Településeink térbeli és kulturális egységet alkotva ugyan, de földrajzilag nem zárt területen, a Kisalföld északkeleti peremén, a Garam két partján, a folyó által létrehozott szélesen szétterülő, a Duna-menti síksággal egybemosódó völgyben helyezkednek el. A szűkebb földrajzi környezet meghatározása után ahhoz, hogy a vizsgálódásunk tárgyát képező etnikai csoportot elhelyezhessük népünk etnográfiai térképén, szükséges a tágabb környezetének történeti-néprajzi tagolódását is szemügyre venni. Területünk két nagytáj, az ún. Palócföld és a Kisalföld éles határvonallal ki nem jelölhető találkozási zónájában fekszik (a szóbanforgó két nagytáj néprajzilag természetesen nem teljesen egysége; az eddigi kutatásoknak — főleg a palóc népterületre vonatkozólag — több néprajzi alcsoportot sikerült elkülöníteniök. Egyelőre egyáltalán nem tisztázott a Mátyusföld és a Csallóköz történeti-földrajzi tájmegjelölések etnográfiai szempontú használhatósága). Falvainak a palóc népterületet és a Kisalföld között elfoglalt határhelyzete természetesen visszatükröződik a palócos és kisalföldi jegyeket egyaránt fölmutató népi kultúrájukon is, amelyeknek az arányát ha szemléljük, úgy tűnik, inkább az előbbi javára. Ezek részletesebb feltárására még a kutatás jövőbeli feladatai közé tartozik. Az etnikai csoportképző jegyek közül — amint arra már részben utaltam — megvan ugyan itt a földrajzi egység, közös vallás és a közös nyelv, ill. dialektus, de a környezettel szemben egyike sem elhatároló értékű. További negatív eredménnyel szolgál a birtokviszonyok vizsgálata, hiszen Bart és Kéménd az esztergomi érsek, Köhídgyarmat az esztergomi káptalan, Bény és Kisgyarmat a Pállfyak, Garampáld pedig primáši birtok volt. Amint arra már Novák József Lajos dolgozata kapcsán utaltam, közigazgatásilag sem lehet indokolni e csoport kialakulását, hiszen Kisgyarmat és Garampáld az egykori Hont megyéhez, a maradék négy falu pedig Esztergom megyéhez tartozott. Erős megkülönböztető értéke van viszont a ma is élénk összetartozási-tudatnak (mi-tudat), a csoporton belüli endogámiának (amely, ha a múlt századi anyakönyvek statisztikája alapján nem is mindig egyértelmű, jelenleg tudati szinten mindenképpen erősen jelen van, s ez a lényeges!). A kulturális jegyek közül egyelőre csupán a névadó, kurtaszoknyás viseletét tudom felhozni mint egyetlen összetartó jegyet. Elképzelhető, hogy a jövő kutatásainak sikerül majd még más jelenségeket is feltárniok, de ha nem, a néprajzi (etnikai) csoport megléte már a felsoroltak alapján is bizonyítottnak tekinthető. Ahhoz, hogy e kétségtelenül meglévő sajátos néprajzi egység létrejöttének okaira fényt deríthessünk, további elmélyültebb néprajzi, történeti, sőt néplélektani kutatásokra lenne szükség. A munkát folytatjuk, bár az eddigi vizsgálódásainkkal is szép szeletkéjét sikerült már föltárnunk a vidék népi kultúrájának. Reméljük, hogy eredményeinkkel rövidesen az olvasók széles rétegeit is megismertethetjük. LISZKA JÓZSEF Fotó: Prandl S. C A GARAM MENTÉN • Ma már talán az alapító tagok közül is kevesen tudják, hogy a Csemadoknak az 1949-ben elfogadott alapszabályzatát először az 1957. május 25—26-án megtartott VI. közgyűlése, majd az 1972. április 15— 16-án megtartott XI. közgyűlése, legutóbb pedig az 1977. május 14—15-én megtartott XII. közgyűlése módosította. A Csemadok XI. közgyűlése érvénytelenítette az 1969. március 17—18-án megtartott rendkívüli X. közgyűlésén elfogadott programot, és az ennek értelmében hozott összes rendelkezést, illetve irányelvet. A XI. közgyűlés határozata kiemelte: „Munkánk homlokterében az a törekvés álljon, hogy az egészséges nemzeti öntudatra, haladó nemzeti hagyományainak ápolására, a csehszlovák szocialista hazafiságra, valamint a proletár nemzetköziségre való nevelés mellett megkülönböztetett figyelmet szenteljünk a szocialista országokhoz, mindenekelőtt a Szovjetunióhoz fűződő viszonyunk erősítésének, tudatosítva, hogy a Szovjetunió és a szocialista közösség biztonságunk és függetlenségünk záloga, legfőbb szövetségesünk, támaszunk." A Csemadok a XIV. országos közgyűlést 1987. március 20—22-én tartja. • A Csemadok Központi Bizottságának Titkársága az augusztus 11 -én tartott ülése a szövetségnek a XIII. közgyűlést kővető időszakban végzett szervezeti munkát értékelte. Egyebek között megállapította, hogy a Csemadok tagsága az értékelt időszakban érvényesítette a XIII. országos közgyűlés határozatát, a kultúra eszközeivel és társadalmi munkával elősegítette a 7. ötéves terv és a Nemzeti Front választási programjának teljesítését. A tagság az 1982—1986-os időszakban összesen 944 231 társadalmi munkaórát dolgozott le. A XIII. országos közgyűlés óta eltelt időszakban 11 új helyi szervezet alakult. A Csemadok taglétszáma jelenleg 88 255. • Legutóbb a Csemadok Központi Bizottságának Elnöksége a Csemadok Kiváló Népművészeti Csoportja elismerő minősítést a szinai (Seňa) Rozmaring együttesnek, a Csallóközi Dal- és Táncegyüttesnek, a fülekpüspöki (Biskupice) Palóc együttesnek, valamint a jókai (Jelka) tánccsoportnak, a martosi (Martovce), a koloni (Koliňany), a varbói (Vrbovka), a bényi (Biňa), a hidegkúti (Studná), a csákányházi (Čakanovce) és a lédeci (Ladince) folklórcsoportnak, a csallóközkürti (Ohrady) és az udvarnoki (Dvorníky) női éneklőcsoportnak adományozta. • A Nyitrán működő Juhász Gyula Ifjúsági Klub egyike a Csemadok legrégibb művelődési klubjának. A klub vezetősége rendszeresen ülésezik, tartalmas munkaterv alapján dolgozik, és sokrétű programot biztosit a klub tagságának. • A gazdag múltra visszatekintő Gömör Vegyeskar 1963 óta dolgozik ä Csemadok Rimaszombati (Rimavská Sobota) Helyi Szervezetének keretében és támogatásával. A Zévay Tibor karnagy alapította énekkar rendszeresen szerepel a Kodály-napokon. Teljesítményével eddig három arany-, egy ezüst-, és egy bronzkoszorús fokozatot szerzett. Az énekkar már többször vendégszerepeit a Magyar Népköztársaságban. 7
