A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-12 / 37. szám
Huszonötén közülük — számol utána gyorsan, gondolatban végigjárva a falut, az ujjain — autótulajdonosok, kereken 60 házon mered tévéantenna, s 91 kutya csahol a portákon. Az idén nyolc lakásépítési engedélyt utalhatunk ki, ám ezidáig senki nem élt a kínálkozó lehetőséggel. Három családnak van emeletes lakása. A lakosok zöme a kökeszi székhelyű földműves-szövetkezetben buzgólkodik. A környéken éppen Györkiben alakult elsőként közös gazdaság, s a születésénél -— mivel a férfiak falujuktól távoli üzemekben, gyárakban dolgoztak — szinte kizárólag nők bábáskodtak! Petrovics Piroska, öt falu kultúrosa mondja: — Györkiben nincs ifjúsági alapszervezet sem, hisz mindössze négy-öt tizenéves leány és fiú lakik a faluban. A népkönyvtár közel 2 000 könyvvel büszkélkedhet. Alkalmi műsoros estjeinkbe persze bevonjuk a gyürki fiatalokat is. A kökeszi óvodába Györkiből négy csemete jár. — Egyesek kerékpáron, mások személyautóval hozzák-viszik apróságaikat — magyarázza Balga Lászlóné fiatal óvónő. — Rossz idő esetén az iskolabusszal, esetleg az efsz munkásgyüjtő jármüvével jönnek a kisfiúk és leánykák. A szülök munkába járnak, hát korán kell kelniük a három-négy éves gyerkőcöknek, hét órakor már megkezdjük a tanítást. Szövetkezeti óvoda vagyunk. 3 Gyürki most csendes, kihalt. Dél múlt, verőfényben fürödnek a házak. A Tesla üzemrészlegében sebesen jár a lányok, asszonyok keze. A dombhátra épült régi ház udvarán a 101 esztendős Fábry Ilonka néni a vén diófa árnyékában olvas. A mezőről gabonával rakott teherkocsik robognak át a falun. A kertek fáin almát, körtét, szilvát, barackot érlel az aranyló napsugár. A takaros főtéri élelmiszerbolt az egyetlen újkeletű középület a kisközségben. — Tavaly — szögezi le Bojtos Istvánná üzletvezető —, a számtalan gond ellenére is 1 700 000 korona forgalmat bonyolítottunk le. Panaszkodjam? Hűtőpultunk, annak ellenére, hogy ötödik éve kérem a vállalattól, nincsen, sok árut, főként gyorsan romló készítményt, nem tarthatok. Pedig az emberek igényesek, nem sajnálják pénzüket bolti portékára. Betérnek hozzánk, aztán kicsit ittragadnak, megvitatják ügyes-bajos dolgaikat is. Minden második nap kapunk tejet és kenyeret. Nem vagyok idevalósi, de keresztelő, névnap, vagy disznóölés után nekem is hoznak a falubeliek kóstolót. Kovács Józsefek portájára nyitok. Az udvar takaros, tiszta. — Felépítettük a házat, sokat dolgoztunk rajta az asszonnyal, de mire kész lett, a gyerekek felnőttek, s itthagytak minket — sóhajt a termetes házigazda. — Pedig miattuk raktuk élére a garast, értük fogtunk az építkezésbe is. — Persze — mentegetőzik a felesége —, megértem én a fiatalokat is. Nincs, ami itthon tartsa őket. Elmennek, de azért nem feledkeznek meg hozzátartozóikról. Van hát a postásnak dolga elég! Egy táskányi levelet hordok szét minden áldott nap — mosolyintja el magát Hajnal Ferencné kézbesítő. — Szinte az ország minden zugából jön levél a faluba. — Az én Laci fiam a minap kijelentette: — áll meg mellettünk Zolnai Lászlóné — ha leszerel a katonaságtól, Gyürkiben épít házat magának. Van hát mégis remény? Mégsem hal ki teljesen a község? A gyökereket nehéz eltépni! ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei Érdekes város Bardejov. A 14. század elejéről származó urbanisztikai tervek szerint épített belvárosa napjainkig megőrizte eredeti arculatát. Várrendszere a megerősített középkori város legegységesebb képét tárja elénk. A fő építészeti alkotások — a városháza és a templom — a város hajdani gazdagságáról és magas kulturális színvonaláról tanúskodnak. A mai Bardejov társadalmunk és államunk történelmi emlékekről való gondoskodását tükrözi. Népi demokratikus és szocialista rendszerünk értékeli e kulturális és építészeti hagyatékot, s 1952-ben Bardejovot műemlékvárossá nyilvánította. Azóta valóban nagyon sokat tettek e kelet-szlovákiai város történelmi emlékeinek megőrzéséért és felújításáért. Bardejovnak ma modern lakótelepei, lüktető ipara, új üzemei, középiskolái vannak — a fiatalok városává vált. Felső-Sáros, e specifikus kelet-szlovákiai régió gyöngyszeme lett. A Tapoly folyó és a Lukavica patak összefolyásánál alapított település fejlődését erősen befolyásolta földrajzi helyzete, mivel a középkorban fontos kereskedelmi út vezetett a városon keresztül. A mai Bardejov környéke volt az utolsó biztonságos megállóhely a Kárpátok hegyláncán túlra igyekvők számára. Erről tanúskodnak a kelta és a római korból származó érmeleletek, amilyeneket ezen a környéken és a közeli lengyel városok mellett találtak. A várost először egy 1247-ből származó okiratban említik „terra Bardpha" néven, IV. Béla magyar király uralkodásának idején. Ekkor indult virágzásnak a város, vált mesz-Felújított középkori polgárházak ► 4 Az egyik középkori ház színes freskókkal és kőportállal A főtér és a Sárosi Múzeum korabeli épülete SABOS ffiosra? sze földön szerfölött híressé. 1352-ben Nagy Lajos király megengedte, hogy Bártfát városfallal és bástyákkal erősítsék meg. Később a magyar uralkodóosztály privilégiumai, a bártfai iparosok ügyessége és a helyi kereskedők jártassága révén a város egyre fejlődött, amihez hozzájárult a nyolcnapos vásár rendezésének joga is. 1376-ban „Bardpha" szabad királyi város rangjára emeltetett. Különösen kedvelte a bártfai kereskedőket Zsigmond király, aki először a helyi vásár időtartamát hosszabbította meg 14 napra, majd 1427-ben újabb vásárjogot adományozott a városnak. Gazdagságának és dicsőségének fénykorát a 15. században élte. Már 1437-ben 64 különböző iparost tartottak itt nyilván. A város monopóliumát a szövőipar képezte, ezenkívül jól jövedelmező szőlőtelepítvényei voltak a tokaji hegyoldalban. Az ott termett bor nemcsak a város lakosainak a szükségleteit elégítette ki, hanem jutott belőle a déllengyel városoknak is. A legtöbb bort Krakkóban adták el a kereskedők. Ebben az időben mintegy 5 000 lakosa volt. Ezután olyan időszak következett, amikor a dicsőséget, sikert háború és természeti csapások váltották fel. A várost néhányszor lengyel katonaság foglalta el, a 17. században Thököly katonái, később a Rákóczi-féle szabadságharc idején a kuruc-labanc harcok okoztak kárt a városban. Házak sora égett le, a polgári lakosság egy része elmenekült. Ebben az időben sok kereskedöcsalád elszegényedett, házaik fenntartására sem maradt elegendő pénzük. A következő időszak se volt örömtelibb. 1878-ban tűzvész pusztította a várost, majd egy rövid felfelé ívelő időszak után — amikor például 1893-ban kiépítették az Eperjes— Bártfa vasútvonalat, két évvel később pedig gimnáziummal és kórházzal gazdagodtak — 1902-ben újabb tűzvész áldozata lett a város egy része. Bardejov lakossága mindig szívén viselte a műemlékek sorsát. Bártfa és környéke történelmi emlékeinek megmentése szempontjából nagy jelentősége volt a Sárosi Múzeum megalapításának 1903-ban. Anyagi problémák, később pedig a burzsoá Csehszlovák Köztársaság kulturális és történelmi objektumok iránti érdektelensége a városfal és más létesítmények pusztulását, elherdálását eredményezte. Szocialista államunk érdeme, hogy az 1960-as 70-es években végül is sor került a város teljes rekonstrukciójára, a történelmi városmag felújítására. Mint a bevezetőben már említettük, Bardejov nemcsak a múlt és nemcsak műemlékvédelem. Míg 1950-ig a járásban a legnagyobb ipari létesítmény egy kezdetleges üveggyár volt Kružlovská Hutában, addig napjainkban a város területén kb. 7 000 munkás dolgozik az iparban. A JAS cipőgyár termékei jól ismertek Csehszlovákiában, de a határon túl is. A városban kifejlődött a gépipar és ismertek a Športvýroba és a Snaha termelőszövetkezetek termékei is. Bardejov Felső-Sáros modern kulturális, adminisztratív és természetesen ipari központjává vált. F. RAKOVSKÝ A szerző felvételei 5
