A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-08-29 / 35. szám

MIROSLAV KAPEK

MICSODA CÓL f

12. Makk Oszkár a jobb karjával nagy kört írt le, majd kinyújtott keze mutatóujjával megcélozta a saját orra hegyét. Lassan, összpontosítva közelített az orrához, a célt azonban nem volt képes eltalálni. Mutatóujjával az arca mellett a százados vállába bökött.

— Még megjárja — vigasztalta magát, majd rátért a kérdés megválaszolására. — Hogy nagyon szerette-e? Ahogy vesszük. Eleinte csak tetszett neki, azután belehabarodott, végül feleségül vette. Mondja, miért bántotta meg őt annyira ez az asszony?

— És most már nem szereti? — Az őrnagy gyakori szokása szerint kérdéssel felelt a kérdésre, és hegyezte a fülét, hogy egy hangot se veszítsen a válaszból.

— Most már biztos, hogy nem. Sőt, az a meggyőződésem, hogy ha én nem küldöm a másvilágra, akkor ő tette volna meg, erre mérget vehet!

E pillanatban a beszélgetésbe szerencsétlen módon bekapcsolódott Kurta százados is. Mérföldhosszú előadást tartott arról, hogy a szerelem mindig, minden körülmények között múlandó. Megdönthetetlen bizonyítékként a saját tapasztalatait hozta fel.

— Volt idő, amikor a feleségemnek azt mondogattam: „Várj, elkísérlek, nehogy véletlenül valaki megtámadjon!" Ma pedig, főleg ha feldühít, azt gondolom: „Csak menj, hátha valaki leüt!"

Fürge őrnagy szentül megfogadta, hogy nem fogja hallgatni ezeket a bűnös szavakat. Szólt a sofőrnek, hogy hajtson gyorsabban.

— És kapcsold be a szirénát, annak a hangjánál jobban megy a gondolkodás.

A hivatalba érve Makkot átadták Kliment zászlósnak, akinek elrettentő testméreteit még tetézte dacos arcának vad kifejezése. Fürge őrnagy utasította öt, hogy a letartóztatottról gondoskodjék, és készítse fel a kihallgatásra.

— Pszichikailag? — kérdezte a zászlós.

— Csakis pszichikailag, Kliment! — rendelkezett az őrnagy. — Nehogy valami cselgánccsal- vagy dupla nelzonnal próbálkozzon, ezeket csakis a Vörös Csillagban gyakorolja!

Makknak félelmében az álla is reszketett.

— Ne félj — nyugtatta öt Kurta százados.

— Mi szigorúan betartjuk a törvényességet.

— No igen, mi is szigorúan betartunk minden előírást az építőiparban és ... mégis ... néha egészen másképpen üt ki a dolog!

Fürge őrnagy elégtétellel figyelte, hogyan csökken Makk magabiztossága és válik az arca egyre sápadtabbá.

— Módjában áll visszavonni a beismerő vallomását — figyelmeztette öt, fürkészve nézett rá. — Vagy továbbra is gyilkosnak érzi magát?

Makk Oszkár bizonytalan pillantást vetett az őrzőjére, széles vállára és hatalmasan domborodó mellkasára.

— Igen — válaszolta rövid habozás után. A hangja egyszerre szelíddé és reszketeggé vált.

— Rendben van. Egy óra múlva visszatérünk erre a kérdésre.

Az őrnagy intett Kliment zászlósnak, hogy vezesse el a foglyot, és beült a karosszékébe.

— Te milyen módszert ajánlanál? — fordult

a századoshoz, aki leült vele szemben.

Munkatársa jobbra-balra ingatta a fejét, mintha így akarna belőle kirázni egy gyors és ötletes választ.

— Ha tekintetbe vesszük Bohó villájának fekvését, a tettes számára valóban a holttest vízbe dobása volt a legkézenfekvőbb megoldás. Át kell tehát kutatni a Moldvát. A nyomozócsoportnak azonban alaposan át kellene fésülnie a villát is, főleg a pincét és a padlást, mivel az emberek a pincébe vagy a padlásra szokták elrakni mindazt, ami számukra kényelmetlen. Egyúttal keresztkérdéses kihallgatást alkalmaznék az összes gyilkosnál, ilyen sorrendben: Mehere, Halina, Makk. Őt hagynám a végére, hadd gyúrja öt egy ideig Kliment. Egyetértesz?

— Nem teljesen — felelt Fürge őrnagy. Elgondolkodva gyömöszölte a fülcimpáit és közben fintorgott, mintha fájdalmat érezne.

— Ha Makkot együtt hagyjuk néhány órára Klimenttel, olyan gaztetteket fog nekünk bevallani, hogy a hajunk szála is égnek áll. Legelőször is szembesítjük a három letartóztatott személyt. Minden bizonnyal kiderül, hogy Mehere és Halina olyan bűnt vállaltak magukra, amit soha el nem követtek, így hazaküldjük őket. Azután keresztkérdéses módszerrel kihallgatjuk Makkot, és alaposan megtáncoltatjuk!

— Nem gondolod, hogy Oszkár még furcsább gyilkos, mint Mehere és Halina ?

— De hiszen én nem mondtam, hogy gyilkos. Ha letörjük a szarvát, öt is hazaküldjük.

— Mit beszélsz? Akkor hát a három gyilkosból egy sem maradna itt? — csapta össze a kezét Kurta százados.

— így a leghelyesebb. Bár az én véleményem szerint minden csalóka, és ha Bohónét tényleg meggyilkolta valaki, ami még mindig kérdéses, akkor biztos, hogy nem a három önként jelentkező közül.

A százados savanyú arcot vágott.

— Szóval Oszkárnak sem sikerült. Szinte sajnálom, annyira buzgólkodott, hogy elhigygyük a meséjét.

— Éppen azért nem szabad neki hinnünk.

— Az őrnagy felállt és járkálni kezdett a helyiségben. Kurta százados csatlakozott hozzá. Igyekezett vele lépést tartani, ami a hosszú lába miatt nehéz volt. Úgy tűnt, mintha ugrándozna a parancsnoka mellett.

— De nem követsz el hibát, nagy hibát? — vetette ellen hosszas habozás után. Ám mindjárt meg is ijedt a saját bátorságától, és mentegetőzni kezdett:

— Bocsáss meg, tudom, hogy mesterlövész vagy, de néha te is eltévesztheted a célt. Nem bántottalak meg?

— Nem báptottál meg. Először is nem vagyok hiú, másodsorban pedig azért nem sértődöm meg, mert igazam van ... Az őrnagy befejezte a sétáját, és visszaült a karosszékébe.

— Ki hívta fel éjfélkor Bohót azzal, hogy megcsalja a felesége? — folytatta mélyenszántó elmélkedését. — Egy barát? Az erre a körülményre biztos más alkalommal figyelmeztetné, ha már egyáltalán elszánná magát ilyesmire. De gyerünk tovább! Miért kiáltott fel Makk: „Ez egy feleség? Ez egy vámpír!" Ha Bohónét valóban megfojtotta volna, logikusan múlt időben mondta volna róla: „Ez feleség volt? Ez egy vámpír volt!" És most jön a legfontosabb — a vallomása vége. Bár igazán nagyszerűen építette fel, meg kell hagyni, a teljesítményét bármelyik színész megirigyelhetné, különösen olyan színész, aki túl sok feladatot kap és nincs ideje a szerepeit megtanulni. Emlékezz vissza, mit mondott, amikor az igazgató már csaknem elhitte neki. „Bocsásson meg nekem annak a nevében, ami számunkra a legszentebb, bocsásson meg és higgye el, hogy ez igy lesz a legjobb!" Ohó, ez nem volt bocsánatkérés a

gyilkosságért, ezzel azért kért bocsánatot, hogy a feleségéből szajhát csinált.

Kurta százados tátott szájjal bámult a bálványára. Savószínü szemében határtalan csodálat tükröződött.

— A te fejedben talán elektronikus gyorsító van. Hogyan csinálod?

Ha valami teljesen idegen volt az őrnagytól, akkor az az önzés volt. Mindig szívesen és őszintén megosztotta a tapasztalatait másokkal, ezért mindenki hamar megszerette. Most is készségesen elárulta sikere titkát:

— Ezt te is megtanulhatod. Csak naponta tomásztasd az emlékezőtehetségedet. Ha nem akarsz sakkozni, foglalkozz idegen nyelvű szövegekkel, ez nagyon jót tesz.

— De ha én egy idegen nyelvet se ismerek — vetette ellen a százados.

— Akkor próbálkozz a szlovák nyelvvel. És tartsd be az alapelvet — minél bonyolultabb, annál hatékonyabb.

A százados megígérte, hogy még aznap este elkezdi, mégpedig a szlovák televízió adásának a segítségével.

— De én most szívesebben foglalkoznék a mi rejtvényünkkel. Hogyan találjuk meg akkor a gyilkost?

Fürge őrnagy késett a válasszal. Mutatóujjával a konferencia asztalka üveglapját simogatta, és nem tudatosította, hogy csupa kérdőjelet rajzolgat.

— Előbb a holttestet kell megtalálnunk — mondta meglehetősen hosszú hallgatás után. — Tegyük fel, hogy létezik és valahol rábukkanunk. Nem ez lesz az első eset a gyakorlatunkban, hogy a gombolyagot a végéről kezdjük gombolyítani — vagyis a gyilkostól.

— Csakhogy nekünk a te elméleted szerint most nincs is gyilkosunk.

— Olyan, akiről bebizonyosodott volna, nincs, de potenciális van.

— És ki az? — Kurta százados még a haja tövében is érezte a feszültséget, és mikor az őrnagy azt mondta, hogy minden Bohó ellen szól, az volt az érzése, hogy valaki pisztolyt sütött el a füle mellett.

— Te Bohót gyanúsítod? Csak nem?

— Mindenesetre öt gyanúsítják a gyilkossággal a barátai. Csak ezzel magyarázhatjuk a tettet önként magára vállaló három gyilkost. A további mondatot: „És ez minden, amit eddig tudok" — az őrnagy már csak gondolatban tette hozzá.

A százados a hosszú hajából a szeme elé húzott egy fürtöt és a végét rágcsálta.

— Úgy gondolod, hogy magukra akarták vállalni az ö bűnét? Akkor le a kalappal Bohó előtt. Sok igazgatót ismerek, hiszen majdnem minden második cseh ember igazgató valahol, de nehezen nevezhetnék meg egyet is a beosztottjaik közül, aki hajlandó lenne magára vállalni a felelősséget a főnöke valamilyen hibájáért, nemhogy gyilkosságérti

— Most fején találtad a szöget. Éppen ez a mozzanat jelent számomra megfejthetetlen talányt. Mi az a különös erő, ami Halína, Mehere és Makk Bohó iránti rabszolgahűségének az oka? Amíg ezt meg nem fejtem, nem leszek képes nyugodtan aludni.

Ám minden jel arra mutatott, hogy az őrnagy kijelentése ellenére már most boldogan elszenderül. A szeme lecsukódott, a feje a mellére bukott, és a következő pillanatban már horkolt is.

A parancsnokában végbement hirtelen változás a századost tisztára összezavarta. Egy ideig az állát inogatta, mintha alapos ütést kapott volna rá, csak azután szólalt meg:

— Én ebbe beleőrülök!

Fürge őrnagyot ez a kijelentés furcsa módon felriasztotta. Megdörzsölte a szemét, hangosan ásított, majd sokáig forgatta a fejét, nyilván merev nyakcsigolyáit tomásztatta.

14