A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-22 / 34. szám
— Makk Oszkár, letartóztatom önt Bohó Júlia meggyilkolásának alapos gyanúja miatt! — Lassan, összeszorított foggal, vonakodva az őrnagy felé fordult, abban a szent meggyőződésében, hogy vészjósló tekintetével találkozik, amelyet még vészterhesebb szavak követnek. Meglepetésére azonban az őrnagy szemében egyetértést látott, amit elismerő fejbólintással kisért. Ezért örömében még megtoldotta: — Egyszóval megtörtént! Elégedett? — Teljesen — helyeselt Makk abban a hitben, hogy öt kérdezte. — Gyerünk, pajtás! — Karonfogta a megdöbbent századost és kimentek a helyiségből. Fürge őrnagy megvárta, amíg becsukódik mögöttük az ajtó, azután részvétteljesen megkérdezte Bohót, mit szándékszik tenni. — Kitakarítok itt, és elmosom az edényt. — Nem lenne jobb, ha ídehivná Annuskát, hogy segítsen ? Bohó igazgató megbántottan nézett rá. — Úgy gondolja, hogy ez beletartozik a munkakörébe? — Legalább egy kicsit elszórakoztatná magát. — Nem szórakoztatásul tartom a titkárnőimet! — Bohó egyszeriben elkomorodott. — Aha, már értem önt. Hiszen a mostani feleségem ugyancsak a titkárnőm volt. Nemde? Az őrnagy egy ideig toporgott, amig rászánta magát, hogy figyelmezteti az életében bekövetkezett nagy változásra. — Bocsásson meg, sajnálom, de sajnos, meg kell szoknia, hogy ... egyedül lesz. Bohó nem birta elviselni az őrnagy fürkésző tekintetét. Arcát a tenyerébe temette és feljajdult: — Ne kínozzon, könyörgök, ne kínozzon! Fürge őrnagy még egyszer bólintott, megfogta Bohó kezét, és szívélyesen megszorította. Nagyon felindult állapotban hagyta magára az igazgatót, amikor e sokatmondó szavakkal búcsúzott. — Minden csalóka a világon, igaz? Lassan, nagyon lassan a szolgálati autóhoz baktatott, ahol megelégedetten látta, hogy Kurta százados az előírásnak megfelelően a hátsó ülésen ül a letartóztatott Makk mellett. Ám egyáltalán nem úgy kezelte, mint egy letartóztatottat, ellenkezőleg, barátságosan beszélgetett vele a nökérdésről. — Jegyezd meg, százados — nyilatkozott Makk —, minden rossz mindig és csakis a nőktől származik. — És saját magát jónak vagy rossznak tartja? — Az őrnagy nem engedhette el ezt a kárörvendő kérdést. A magabiztos fiatalember, akinek a tartásában és beszédében is érezni lehetett némi spiccességet, villámgyorsan válaszolt: — Jegyezze meg egyszer és mindenkorra, hogy én egész lényemmel a jót képviselem, azonkívül állandóan és átgondoltan jót is cselekszem. — Abban, amit mond, valami nem stimmel — figyelmeztette az őrnagy. — Az ön logikája alapján azt a következtetést vonhatnánk le, hogy ön, mint a megtestesült jóság, nem nőtől származik. — Nem is! — Makk egész testsúlyával Kurta századosra nehezedett. — Barátom, állj ki mellettem! Te tudod, ki szült engem. Az anyám! És egy anya meg egy nő között nagy a különbség! Az őrnagy utasította a gépkocsivezetőt, hogy vigye be őket a hivatalba, majd ismét Makkhoz fordult. — Tudja mit, ne kötekedjünk, inkább azt mondja meg. nagyon szerette az igazgatója a feleségét? (Folytatjuk! Illusztráció: Gály Kati _____________________________GÁL SÁNDOR visszatérés húsvét előtti holdtölte szitál a fény bukó felhők a tavasz horhasai felett mintha kinyílt volna a tér kapuja jegenyékkel szegélyezett út az árok tavaszi vizekkel telve ritka hullámok fodrozódnak a leomló part üregei felé a derengés holdudvarában áll az idő érdes akácok mozdulatlan éje némán suhog a beteljesületlen vágy fatörzsek között E puszta a tér halál és újjászületés csendje kilökődnek az égi csírák s a hideg tűz sugárzása végigborzolja a belső tájat egyetlen pillanatba ' ZIRIG ÁRPÁD ■ —---------------------------------------------szeretem ezt a tájat éjszaka somízzel a számban ütök egy lebegő ágyon ' szemlélem a történelem összekuszált útjait míg alattam néma hánykolódás — találkozásra hívom magamhoz a múltat jövőt képzeletemet , ősi tengerekre gondolok meg jelenkori búzamezőkre félelmet hozó reggelekre elmérgesedő délutánokra űrfegyverekre minden megtörténhet magamra figyelek belsőmben óriási vonulások szerteágazódó gyökerek fölrobban kiürül a kép hiába minden igyekezet magam maradok szeretem ezt a tájat őseim verejtéke szivárog a rögökben fövenyes partokat csiklandozó tengerekre is gondolhatnék meg gátlástalanul szeretkező asszonyokra virágzó gesztenyékkel díszített májusokra de marad a táj mely zárva tartja telkemet . FOTO: E KOSUTHOVA sűrűsödnek évezredek menni megállni visszatérni birtokba venni ismét ami egykor a miénk volt játszóteret utcát küszöböt nyíló ablakot néhány hangot a táltos időből s kihajolva a halál rácsai mögül megnevezni a névtelen hazát embert állatot fát füvet virágot emlékeinket és a távolságok mélységeit hol jártál hol jártál harmatos időben kő követ pattint virág virágot ront miért ez a mély vágy e kései varázslat miért hordom magamban e jázmin-halált a temető ecetfáinak halotti beszédét nem a kérdezett s nem a kérdező hanem a húsvét előtti holdtölte rejtelmes fényébe öltözött diadal és kudarc rideg summája a gyermek ott a jegenyék alatt a tavaszi vizektől duzzadó árkok mentén ahogy tovatűnik ahogy föloszlik a hullámok lassú csobogásában s ami itt maradt utána kései zsoltár megfordul minden út és minden ösvény és megfordul az idő teljessége minden élet az én életem és minden halál az én halálom immár 15
