A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-22 / 34. szám
.. . Reggel nyolc óra van. A hőmérő, árnyékban, húsz fokot mutat. Az utca napsütéses oldalán harminc-harminckét fok van, így nem csoda, hogy akik ezen a járdán lépdelünk, mind egyek vagyunk a verejtékezésben. Ha most a sarki zöldségesüzletben megvenném a paprikát, paradicsomot, a,másfél kiló őszibarackot, már indulhatnék haza. Ehelyett azon kapom magam, hogy a Miletics utcai nagypiac felé ballagok, vagyis félórával megnyújtom az utcán való izzadás kellemetlenségét. Miközben a piac felé bandukolok így a főváros utcáin, azon tűnődöm, miért szánom rá magam zokszó nélküli természetességgel erre a kitérőre? Talán önsanyargatásból? Netán, szeretek hőségtől fölhevült, s ezért a szokásosnál is ingerültebb tömegben zsúfolódni? Esetleg a bolti áraknál olcsóbb vételt remélek? Nos, sem az önsanyargatás híve, sem pedig idealista nem vagyok. Tehát nem keresem tudatosan izzadságtól gyöngyöző, néha bizony kötözködö hangulatú vásáriótársaim társaságát. És nem hiszek a csodákban sem. Abban a csodában, hogy a piacra ruccanás áldozatával megtakarítok egy húszast. Ellenkezőleg! A piac iránti vonzalmamat aligha magyarázhatom közgazdasági okokkal, hiszen a piaci áru általában drágább a zöldségesnél kapható portékánál. De frissebb és kevésbé hibás, mint a kereskedelmi bolthálózat üzleteiben kapható, gyakran törődött és hibás gyümölcsnél. Már csupán néhány lépés, azután elérem BÓDVA MENTI VÁLTOZÁSOK 2. Azé a föld ... Tény, hogy a szövetkezetek létrehozása, a föld közös tulajdonba vétele bonyolult politikai, gazdasági és társadalmi — máról visszatekintve: történelmi — folyamat volt. Ennél csak az vált bonyolultabbá, hogy ezen a földön a szövetkezeti közösségek miként gazdálkodjanak. Meg kellett szokni a gazdaságok szervezeti felépítését, a szakmai irányítást, a jutalmazás rendszerét, a munkaidő kérdését, a tagság jogait és kötelességeit stb. Ezen elvi vonatkozású problémákat az egyes közösségek a központilag kiadott mintaalapszabályzat szerint készítették el, alkalmazva annak téziseit a maguk sajátos termelési feltételeihez, viszonyaihoz. Ezeknél az újonnan létrehozott szövetkezeti gazdaságoknál általában a következőképpen alakult ki a belső szervezeti rend: a vezetőség az elnökből, a főkönyvelőből, az agronómusból és a zootechnikusból állt. A termelés szervezetileg két részre tagolódott; a növénytermesztésért az agronómus, az állattenyésztésért a zootechnikus volt a felelős. A növénytermesztésben lefelé u. n. „munkacsoportokat" szerveztek; egy-egy munkacsoport vezetője a csoportvezető lett, aki a munkákért az agronómusnak felelt. Az állattenyésztésben ezek a csoportok az egyes állatfajták gondozása szerint alakultak. Ahol a feltételek olyanok voltak, hogy speciális növényt is termeltek — pl. ha volt a szövetkezetnek kertészete, vagy mint dánokon a rizstermelés — ott külön ilyen csoport, vagy csoportok is alakultak. A termelés szervezése folyamán további speciális, kisebb munkacsoportok is keletkeztek. Ilyenek voltak pl. az állattenyésztésben a „készítők", akik az élelmet és az alomszalmát szállították az egyes istállókba, vagy — később — a gépészek, s az építkezéseken dolgozó brigádok. A szövetkezetek szervezeti felépítésének első szakaszában a gyakorlati munkák irányítása sem volt valami egyszerű. Főleg, ha azt is számba vesszük, hogy ebben az akkori vezetőknek semmilyen tapasztalatai nem voltak. A közös gazdálkodásra való áttérés idején az egyik legnagyobb gondot az állatok elhelyezése jelentette. Mivel akkor még nem voltak közös istállók, a tagság által a szövetkezetbe beadott élő leltárt — tehát az igásállatokat, teheneket, sertéseket, juhokat stb. — az egész faluban meglévő istállókban helyezték el, ami sok visszásságot szült. Ezért a szövetkezetek legfőbb gondjai és teendői közé ezekben az időkben az tartozott, hogy az állatállomány számára megfelelő objektumokat építsenek. Bár az állatállomány elhelyezése kulcskérdés volt, a mezőgazdasági termelés megszervezése sem volt valami egyszerű gond, s komoly erőfeszítéseket igényelt. Az egyes településeken ehhez a tagság által behozott igásállatok kevésnek bizonyultak volna. A már korábban is idézett Gažovský szerint „igen nagy szerepet játszottak a szövetkezeti gazdálkodás megteremtésében a Gép- és Traktorállomások. Nélkülük a föld egytizedét sem tudták volna a szövetkezetek megművelni." A GTÁ-ok a gyakorlati munkavégzés mellett egyéb segítséget is nyújtottak az egységes földműves-szövetkezeteknek. E segítség egyrészt a nagyüzemi gazdálkodás szervezésében, másrészt a szakemberképzésben — főleg traktorosokat, gépszerelőket képeztek ki különböző gyorstanfolyamokon —, amellyel lerakták annak az alapját, hogy később maguk a szövetkezetek is létrehozhatták a saját gépparkjukat. Szervezési-tervezési szempontból, azt segítendő, fontos szerep hárult a szövetkezetek adminisztrációjára, illetve annak megteremtésére. Több évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez az adminisztráció megfelelően működjék. A közös munkavégzés eddig jelzett szervezési és egyéb problémái mellett volt még két tényező, amely leginkább érdekelte a szövetkezeti tagokat. Az egyik a munkaidő, a másik pedig a jutalmazás kérdése volt. Az ötvenes évek légkörére, politikai, társadalmi és gazdasági viszonyaira jellemző, hogy akadtak olyan termelőszövetkezetek, ahol a munkaidőt — miként a gyárakban, üzemekben — nyolc órában állapították meg, figyelmen kívül hagyva a mezőgazdasági termelés sajátosságait, az időjárási tényezőket, a szezonális vonatkozásokat stb. Természetes, hogy ez a szemlélet és gyakorlat csak ideigóráig tarthatta magát, hiszen ily módon folyamatos termelésről, munkavégzésről szó sem lehetett. Nem beszélve az állattenyésztés különleges igényeiről. A munkaidő ilyetén való értelmezéséről ezért csakhamar lemondtak mindenhol. Ahogy az előbb már említettem, a közös gazdálkodás kezdeti szakában az egyik sarkalatos kérdés a tagság jutalmazása volt. Természetesen elvileg a szövetkezetek alapszabályzata, s a tagsági gyűlés tervekbe rögzítette a munkaegység értékét, amely globálisan magában foglalta az „előleget", a „természetbeni juttatást" és a zárszámadás után kiosztandó „jutalékot", vagy „osztalé-Ketten a péderi szövetkezet alapító tagjai közül: Hajdú József és M. Kiss István 12
