A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-04 / 27. szám
— Őrnagy elvtárs, csakhogy végre újra látom! Hogyan lehetséges ez? Ön is ebbe a vendéglőbe jár, meg én is, mégsem emlékszem már, mikor találkoztunk itt utoljára. De legalább átadja önnek Kis Medve az üdvözleteimet? — Igen átadja. És remélem az enyémet is önnek. — Fürge őrnagy kezet rázott az érkezővel. Gesztenyés apóval, akivel hat évvel ezelőtt ismerkedett meg, amikor a talányosán eltünedező építőanyag esetével foglalkozott. Az öregnek akkor nagy része volt a tolvajok leleplezésében. Később éppen itt jöttek össze időnként a Kis Medve vendéglőben. — Öregapám, miért nem keres valami jó pincét Modfanyban? Prága központjába utazni sörért nem valami kényelmes. — Én őrnagy elvtárs, mindig hű maradtam három szerelmemhez — a kocsmához, a futballklubomhoz és a tűzoltókhoz. Csakhogy a tűzoltókban nagyot csalódtam. Több mint negyven éven át becsülettel szolgáltam őket, ők pedig megfosztottak a parancsnoki sisakomtól, amiatt a gazember Mikla miatt. De én rács mögé juttatom öt. És ha ez nekem véletlenül nem sikerülne, akkor az ön segítségét kérem majd. Önnek biztosan sikerül. Az aggastyán keserű, fojtott hangon adta elő panaszát. Barna arca még sötétebb lett, a nyakán kidagadtak az erek. Az őrnagy azonban csak fél füllel hallgatta öt, mivel az agyában éppen ebben a pillanatban villant fel egy bizonyos nyom. Kicsiny, alig észlelhető, akár egy apró lidércfény, amely hol az egyik, hol a másik irányba csábítja, szüntelenül hívogatva: fogj meg, fogj meg, ha tudsz! — Ide hallgasson, apó, ugye maga hosszú ideig dolgozott a Samostavnál ? — A teremtésit, de még meddig! Az alapítástól kezdve egészen a nyugdíjazásomig. És minden szempontból megbecsültek. Ezek a kezek tudtak ám valamit! De miért kérdezi? Hogyan függ ez össze a nyomorult Miklával? — Minden mindennel összefügg — ebben van a csalafintaság! — Fürge őrnagy olyan mozdulatot tett a kezével, mintha a tenyerébe akarná fogni azt a csábító lidércet, amely őt a cél felé vitte, de mindjárt le is térítette az útról. — Akkor hát bizonyára jól kell ismernie Bohó igazgatót. — Bizony, jól ismerem. Már húsz éve a Samostav igazgatója. — És milyen ember? Gesztenyés apó megvakarta a füle tövét és sokáig gondolkodott a válasz előtt. — Minden ember különös, de valamennyi általam ismert ember közül őt tartom a legkülönösebbnek. A természetét, a modorát, mindent. És van egy tulajdonsága, amely miatt mindig irigyeltem. Kötekedés nélkül, a legcsekélyebb izgalom nélkül keresztülviszi az akaratát. Hogyan csinálja, isten tudja! Ha felkeresi öt, és előadja a véleményét, ö bólogat, sőt élénken egyetért magával. De ha távozik tőle, egyszercsak észreveszi, hogy a nézete teljesen megváltozott, természetesen a Bohó ízlése szerint. Fürge őrnagy ropogtatni kezdte az ujjait, egyiket a másik után, amit rendszerint a nagymértékű összpontosítás perceiben tett. Az ízületei úgy ropogtak, mintha kapszlik lettek volna köztük. (Folytatjuk) M____ •• ÖRÖKSÉG Arcképek a két világháború közötti időszak csehszlovákiai magyar irodalmából 1893 1944 Sébesi Ernő A Sebeskellemesen (Šarišské Lúky) született Sebesi a polgári Csehszlovákia úttörő kisebbségi írói közé tartozott, első verseskötete (A csönd karján) már 1919-ben megjelent. Orvos volt és Eperjesen (Prešov) élt. Mindhárom műfajban tevékenykedett és sok újságban, folyóiratban publikált. írásait szociális angazsáltság és humanista szellemiség jellemezte. A müncheni döntés után egy ideig a Szlovák Államban maradt, de 1941 -ben a zsidóüldözések felerősödése idején Magyarországra menekült. 1943-ban még verseskötete jelent meg Budapesten (Halhatatlanok), de a német megszállás után koncentrációs táborba hurcolták, s ott pusztult el. Alkotó munkásságában a legtermékenyebb ágazat a költészet volt. 1919 és 1944 között a már említett két köteten kívül még négy verseskötete jelent meg {Oklös fohász, 1921; A vihar elvonul, 1928; A végső szó, 1929; Számadás, 1934). Realista lírája nagyobbára hagyományos elemekből építkezett és rokonszenves tartalmi és eszmei vonatkozásai ellenére nem tartozott nemzetiségi líránk fejlődési élvonalába. Nehezen bontakozó drámaírásunk egyik megbecsülhető kísérletezője volt, és a hivatásos színtársulatok két darabját mutatták be; a Félemberek-et 1923-ban, a három egyfelvonásosból álló Viaskodók-at 1934-ben. Legjobb drámai alkotásának, a Haláljáték-nak viszont hányatott sorsa lett. A budapesti Nemzeti Színház nagytudású rendezője és igazgatója. Hevesi Sándor előzetesen kedvezően nyilatkozott róla, de aztán félretette. Móricz Zsigmond — akit Sebesi ügye támogatására kért fel — azt javasolta, hogy a fele honoráriumáért a darabot átdolgozza, de ez a terv sem valósult meg. Sebesi legsikeresebb műfaja a novella volt. Naturalista iskolázottságra valló novelláiból 1929-ben egy kötet is megjelent Megrúgott emberek címmel. Novellái többségében olyan extrém eseteket dolgozott fel, amilyeneket vagy amilyenekhez hasonlót az orvosi praxisában ismerhetett meg. A hősei általában lelkileg vagy szociálisan esett, vagy mint ő mondja; megrágott emberek. Látszatra írói szenvtelenséggel, kívülálló tárgyilagossággal pergeti a történeteiket, de az objektív ábrázolásból gyakran kiérezhető az a részvét és szánalom, mely a líráját jellemzi. Novellisztikájában jelentős teret kaptak az antimilitarista célzattal ábrázolt háborús élmények. Mai irodalomtörténet-írásunkban és hagyományantológiánkban az epikus és drámaíró Sebesi bőkezű elismerésben részesült. Csanda Sándor válogatásában és utószavával 1976-ban önálló kötetet is kiadtak tőle (Haláljáték), amely 18 novella mellett a Haláljáték drámát is tartalmazza. Itt most a költészetéből és műfordító munkásságából adunk ízelítőt. TURCZEL LAJOS TÉLI IMPRESSZIÓ A néma jegenye most zörgő csontváz. Mint megfagyott őrs vigyázza a tájat. Egyenruhája holt avarba hervadt. Hősi halála vájjon kinek fájhat? A száncsengő is mintha ministránsan Hintené szét a múlás mementóját, S a jégparketten táncos koravének Zagyva zenére haláltáncuk rójják. Iromba hernyó kúszik fel a völgyből, A mozdonyt is megkínozza az asztma, S a gyárkéményből kihűlt minden ábránd. Semmi se fűti, hogy reményt fakasztna. A tetszhalott mezőkön pózna zümmög, A nyomor bús fonalát gombolyítja, S a parcella új gazda után sóhajt De beszakadt már minden sóhaj hídja. ADY FELÉ Csak egyszer láttam volna kínzott testét, szomorú szeme látnoki csodáit hallgattam volna füttyét is sokáig, ha magány hozta Elébe az estét. Vagy borgőzbe, hol úszott pár barátja, hogy ittam volna gyöngyös szűz igéit, ért Mámoroknak lázas venyigéit, ha zengve villant Vágyak Ararátja. De fájt Néki a Vér és Arany piszka, hát menekült a halhatatlan, tiszta nagy Egekbe — és árván hagyott minket, kik sose láttuk, s végtelenre várva csak Őrá esküszünk: a Prófétára, mert megbűnhődte minden bűneinket! JAROSLAV VRCHUCKÝ ARANY KÖNNYEK Itt nem a harmat csillog, hogy meglepje A hajnalpírnak megcsókolta arcát. Itt súlyos könny pereg: a gyanta cseppje. Én törzs vagyok és kérgem most is ég a Sok sorscsapástól s könnyem szíven ütött: Még be sem hasadt sebem hasadéka. És most borostyánkővé meredve Megcsendül könnyem arany csillogással És illatos, mint rózsalevél nedve. Sebesi Ernő fordítása 15
