A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-08 / 32. szám
ELVESZETT NEMZEDÉK EMBERI SORSOK Elveszett nemzedék — ezt a címet adta cikksorozatának a The Mirror című tekintélyes angol napilap, amelyben az angol ifjúság problémájával foglalkozott. Ebben a bűnözésről, a kábítószerélvezet terjedéséről, az otthonról való menekülésről, a prostitúcióról és egyéb megrázó jelenségekről fest meglehetősen szomorú képet. A kilátástalanság legfőbb okát a növekvő munkanélküliségben látja. A lap keserűen megállapítja, hogy ezeknek a fiataloknak sohasem volt munkája, soknak nincs is rá kilátása, hogy valamikor is munkához jut. Mivel nem csak sajátosan brit kérdésről van szó, nézzük milyen a nyugati tőkés és fejlődő világ ifjúságának a helyzete. A világ ifjúságának mai helyzetét összefoglaló ENSZ-főtitkári jelentés megállapítja, hogy jelenleg összesen 922 millió 15 és 24 év közötti ember él a földön, s becslések szerint 2025-re számuk egymilliárd 309 millióra növekszik majd. Ha figyelembe vesszük a világ szinte majdnem minden térségét egyaránt sújtó gazdasági válságot, könnyűszerrel láthatjuk, hogy — amennyiben semmilyen alapvető változás nem következik be — a fiatalok évröl-évre gyarapodó sora egyre nehezebben tudja majd megkeresni kenyerét. Az ENSZ intézményrendszeréhez tartozó Fejlesztési és Gazdasági Együttműködési Szervezet tizenkilenc tagországában felmérést végzett, amelyből kiderült, hogy az iparilag fejlett nyugati országokban rendkívül megnőtt a munkanélküliség a fiatalok köré-1942-ben kezdődött, amikor a hétéves Franjo Mikulics közelében felrobbant egy gránát. A rémült gyerek aznap éjjel le sem hunyta a szemét De sajnos, nemcsak azon az éjjelen. A következő napokban, hetekben, hónapokban, sőt években sem jött álom a szemére. Ennek ellenére, mintha mi sem történt volna, iskolába járt. Semmiben sem különbözött osztálytársaitól, hacsak abban nem, hogy rendkívüli matematikai képességekről tett tanúságot: a legbonyolultabb feladatokat is fejben megoldotta. Később, az iskola befejezése után apja gazdaságában dolgozott, és még a mezei munkák csúcsidőszakában sem érezte szükségét az alvásnak. Akkor is friss volt, amikor körülötte az emberek már majdnem összeestek a fáradtságtól. Ha fáradtnak érezte magát, lefeküdt, de sohasem hunyta le a szemét, és nem aludt el. Ma is jól érzi magát. Nem mutatkoznak rajta a kifáradás jelei, kitűnő az emlékezete, és változatlanul igen fejlettek a matematikai képességei. Mint annak idején, iskolás korában, most is papír és ceruza nélkül oldja meg a legbonyolultabb matematikai feladatokat. Mint a vízfolyás, úgy sorolja föl a fontosabb történelmi dátumokat. A vele egy században szolgáló bajtársai puskájának gyártási számára is emlékszik. Ez a rendkívüli eset, természetesen, fölkeltette az orvosok érdeklődését. Egy szakorvosból álló csoport alaposan megvizsgálta Mikulicsot. Végül is megállapították, hogy makkegészséges. Franjo Mikulics esete eddig példa nélkül áll. A szakirodalom nem ismer hasonlót. Különben azok a tudósok, akik nem találkoztak személyesen Mikuliccsal, némi hitetlenkedéssel kommentálták az esetet. Olyan emberekről ugyan tudunk, akiknek éveken át elég két-öt órai alvás. Ilyen rendkívüli ember ben, s a jövő sem kecsegtet semmi jóval. A dokumentum megállapítja, hogy az 1979— 1982-es időszakban a huszonnégy tagállam munkaképes ifjainak 17,4 százaléka vált munkanélkülivé. Számuk 1985 nyarára 19 és félmillióra emelkedett, ami azt jelenti, hogy ezekben az országokban minden ötödik fiatal munkát keres, de hiába. A düsseldorfi Handelsblatt című lap is arról ír, hogy az utóbbi négy esztendő során az NSZK-ban aggasztó módon megnövekedett a diplomával igen, ám munkalehetőséggel viszont nem rendelkező fiatalok száma. Ezek közt egyaránt találunk tanárokat, mérnököket, jogászokat, vegyészeket, közgazdászokat és fizikusokat. Ahhoz, hogy valahogy mégis megélhessenek, e magas képesítésű ifjú szakemberek közül sokan — kiváltképp a nők — gyakran kényszerülnek olyan munkára, amelyhez semmilyen képesítés nem szükséges, és néha emberi méltóságon aluli. Az Associated Press amerikai hírügynökség nemrég egy megrázó képes hírt továbbított világgá. Háromszázötven meghirdetett munkahelyre legalább ötvenezer ember állt be a reménykedők sorába. Noha országonként és térségenként más és más a helyzet, tagadhatatlan tény, hogy ez a rendkívül aggasztó és elszomorító jelenség a gazdasági és társadalmi rendszer igazságtalanságaiból ered. Abból, hogy a tőkés országok uralkodó körei a gazdasági válságból származó terheket a dolgozókra, az ifjúságra próbálják áthárítani. PALÁGYI LAJOS volt Thomas Alva Edison, a nagy amerikai feltaláló. De ilyen hosszan tartó, állandó ébrenlétre eddig még nem volt példa. Hallani fura emberekről, aki a gyakran csak kérészéletű hírnévért a legkülönfélébb „rekordokat" állítják fel. Van rekordere a kézenjárásnak, a fél lábon állásnak, az egyfolytában való zongorázásnak, és természetesen a folyamatos ébrenlétnek is. Egészen 1960-ig az amerikai Wallace tartotta a rekordot, 212 ébren töltött órával. Néhány év múlva honfitársa, Rick Michels rekordot javított : rengeteg kávéval és gyakori hideg zuhannyal 242 órán át vagyis több mint tíz napig egyfolytában ébren volt. A „rekorddöntésnél” jelenlévő orvosok megfigyelték, hogy 72 óra elteltével a „versenyzőn" az ingerültség és az agresszivitás jelei mutatkoztak. Úgy 100 óra után fecsegő lett, a következő 60 órában hallucinációi voltak. Koncentrál képessége annyira lecsökkent, hogy a legegyszerűbb matematikai feladatot sem tudta megoldani. Majd 220 óra múltán nem tudott egyedül járni, és nehezére esett a beszéd, végül 242 óra után az álmosság legyőzte Michelst, az ágyra bukott és nyomban elaludt. Tizennégy órai mély alvás után ébredt fel: teljesen kipihente magát. Hasonló rekorddöntést figyeltek meg az egyik detroiti klinika orvosai is. A vérvizsgálatok kimutatták, hogy a kísértet első óráiban a vizsgált ember szervezetében nőtt az adenozintrifoszforsav, amelynek bomlása az izommozgás forrása. Aztán 80 óra elteltével a vér savtartalma hirtelen lecsökkent: a szervezet kimerítette az ébrenléthez szükséges tartalékot, s a vizsgált ember viselkedésében abnormális tüneteket észleltek. Vagyis Franjo Mikulics esete már csak azért is érdekes, mert az orvosok még nem találkoztak ehhez hasonlóval. J. HERLINGER CSALÁDI HÁBORÚSÁG A büntetőjog szempontjából egyszerű, könynyen áttekinthető a történet: Jozef Nősek 28 éves n.-i lakos kétszer is megszórta sógorát Z. Zoltánt, akinek életét csak gyors orvosi segítség mentette meg. Nőseket így „csak" emberölési kísérletért ítélték ötévi börtönre. Azt már nehezebb megérteni, miért követte el tettét. Annyi viszont bizonyos, hogy a történtek azt a képtelen szemléletet tükrözik, amit — az eset tárgyalása előtt — a bírósági folyosón akasztófahumorként elsütött vicc is kifejez: Mikor válsz el a feleségedtől? — Nem tudunk megosztozni a három gyereken, megvárjuk, amíg megszületik a negyedik." Azért jellemző ez, mert sajnos mind többen gondolkodnak úgy a gyerekükről, mint a legsajátabb tulajdonukról; s ha tönkremegy a házasság, egy sorba helyezik a kicsinyeket a megosztandó közös vagyonnal, szekrényekkel s egyebekkel. 1. Az asszonyi csel Az előzményekről annyit: Z. Zoltán házassága nem volt éppen harmonikusnak nevezhető. Felesége — Jozef Nősek testvére — egy-egy veszekedést követően többször is otthagyta már a közös otthont. Kézen fogta kislányait, és sebbel-lobbal elviharzott. A férj lasan már hozzászokott, hogy időnként üres marad a lakás, hogy nemcsak a család, hanem az értéktárgyak is el-eltűnnek. Az asszony ezeket rendre magával vitte, mondván, hogy ezek kellenek a gyerekeknek. Z. Zoltán ilyenkor fel-felkutatta az asszonyt, s némi rábeszéléssel sikerült elérnie, hogy felesége és gyermekei újra meg újra visszatérjenek hozzá ... Egyszer azonban eljött az a pillanat, amikor az egészből elege lett, és a soronkövetkező elköltözés után már nem ragaszkodott a feleségéhez. A gyerekekhez azonban igen, s el is határozta, hogy magához veszi őket. Megtudta, hogy felesége az édesanyjához költözött, ahová nagy dérreldúrral ő is berontott. A továbbiakról szóljon az egyik tanúvallomás: — Láttam, hogy elöl fut Z. Zoltán, karján a nagyobbik gyerekkel, mögötte a felesége meg az anyósa. Az asszony a férfi hajába kapaszkodott, aki visszakézből pofonütötte feleségét. Azután beugrott a gyerekkel egy autóba, s elviharzott. Nem sokkal ezután a férj és a feleség összetalálkoztak az n.-i piacon, ahová Z. Zoltán magával vitte az anyjától elorzott gyereket is. Az asszony azt ajánlotta, beszéljék meg békésen a dolgot. El is indultak, de gyorsan kiderült, hogy az asszony nem akar mást, csak visszakapni a kislányát. Némi fondorlattal sikerült is elérnie célját. Amikor megérkeztek Jozef Nősek lakásához (ahol állítólag nyugodtan megbeszélhetik a továbbiakat), Z. Zoltánné előreengedte a gyereket, aztán utána surrant, s férje orra előtt becsapta az ajtót. A férfi a falba verte dühében a fejét, és elhatározta, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. 2. Egy kis cserebere Hamarosan a tudomására jutott, hogy a kisebbik lánya napok óta Nosekéknél van. Az alkalmasnak vélt pillanatban erőszakkal berontott a lakásba. A gyerek valóban itt volt, sógornője társaságában. Ő se szó, se beszéd, felkapta a gyereket, és rohant vele az ajtó felé. — A kislány sírt, kiabált az anyja után — idézi fel a történteket a sógornő. — Én is kérleltem, ilyen esőben ne vigye sehova a gyereket, de hiába. Mire volt ez jó? Z. Zoltán utóbb azt mondta, azért akarta mindenáron elvinni a gyereket, mert nála jobb helyen lett volna. Az ő lakása tágasabb, jobb fekvésű mint Nosekék otthona, vagy anyósának garzonja. Mint mondta: ebből a megfontolásból tart igényt lányaira. De mint az események megmutatták, csupán sajátos „igazságérzete" játszott szerepet. — A kislányt a tőlem csellel elvett nagyobbikért cserébe vittem el — mondta ingerülten, s a maga részéről ezzel be is érte volna. Felesége és fivére, Jozef Nősek azonban nem tudott belenyugodni, hogy Z. Zoltán ilyen könnyen kijátszotta őket. Ők ketten már a „mérkőzés" következő menetére készültek. 3. ,A gyerekek érdekében" Jozef Nősek, amikor már sokadszorra újrahallotta otthon a történteket, s látta húga, anyósa, felesége dühvei és gyűlölettel elegy elkeseredettségét, egy szép nap délutánján elment hazulról. Estig iszogatott a környékbeli kocsmákban, azután a húgáért indult, s vele együtt beállított sógorához, hogy elhozzák a gyereket. A váratlan látogatók viszonylag akadálytalanul bejutottak Z. Zoltán lakásába. Pillanatokon belül szóváltásra került sor, aminek befejezéseképpen Z. Zoltán határozott erélylyel kituszkolta Nőseket, de az úgy megütötte, hogy a lakástulajdonos ajkán felszakadt a bőr. Nősek elövette a kését, de ekkor már előkerültek a szomszédok is. Ennek láttán a gyerekért érkezett sógor visszavonulót fújt. Azzal a fenyegetéssel, hogy később — többedmagával — visszatér. így is történt. Nem sokkal később a húga, a felesége és az anyósa társaságában bukkant fel megint. Kitartó csöngetésükre Z. Zoltán résnyire ajtót nyitott, és ez lett a veszte. Nősek fettépte az ajtót, és az előszoba közepén termett. Az apa védekezésül felkapott egy lécet, de már nem tudott kitérni Nősek elöl, aki hasba szúrta, ütötte-verte. azután a hátába szúrt. A három nő ezalatt beszaladt a szobába, felkapta a kislányt, s betuszkolta a ház előtt várakozó taxiba, amellyel az egész társaság elmenekült. A körzeti gyámhatóság irataiból az is kiderül: mit szóltak mindehhez a kislányok? Emlékeikben összefolytak az események. Nem tudják már pontosan, mikor és meddig voltak egyik vagy másik szülőjüknél, csak az maradt meg bennük, hogy csomagként hurcolták őket egyik helyről a másikra; és vannak emlékfoszlányaik betört ajtókról, elcsattanó pofonokról, szidalmakról és jajkiáltásokról. E családi háborúság haragosai azt állították a bíróságon, hogy minden a gyerekek iránt érzett szeretetből történt. Ahogy ők fogalmaztak: amit tettek, azt a gyerekek érdekében tették. A valóságban tárgyakként kezelték a megtépett idegzetű, síró, reszkető gyerekeket. Nem beszélgettek, nem foglalkoztak velük, hanem közelharcot vívtak értük. Minek is tettek volna másként, hiszen egy gyermek — szerintük — aligha értheti meg, milyen bonyolult dolog is az „önzetlen" szülői szeretet. M.P. KI MIT ÁLMODIK 19