A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-04 / 27. szám

MIROSLAV KAPEK

MICSODA GÓL!

4

Fürge őrnagyot a javaslat annyira meg• döbbentette, hogy jó időbe beletelt, amíg dadogva kinyögte:

— Láncban ... mármint... a viz alatt?

— Láttál már búvárt a víz fölött járni? — vágta oda Füles. — Szerintem ez az egyedüli megoldás. Mert ha a Trójától indulnának az ár irányába, a holttest állandóan előttük úszna és soha se érnék utol. De másképp is csinálhatjuk. Az egyik csoport elkezdi a Trójánál, a másik Mélniknél és egymáshoz közelednek.

A lelki egyensúlyából kibillent őrnagy mélyet lélegzett és kilélegzett.

— Öregem, micsoda tüdőd van! — csodálta meg Füles. — Nyugodtan búvárkodhatnál búvárfelszerelés nélkül. Hát mit szólsz az ötletemhez? Vagy van más javaslatod?

Fürge bűnügyi nyomozó szokásos módon azzal serkentette legjobban az agyát, hogy rövid sakkpartikat játszott. Ez többnyire gyorsabban és megbízhatóbban lecsillapította, mintha húszig számolt volna gondolatban. Csakhogy ezúttal nagyon izgatott volt, és így hibát követett el. A fehér figurák második lépését akarata ellenére hangosan jelezte.

— A futár cé 1-röl á 3-ra!

— Kinek adsz parancsot? — lepődött meg Füles. — Neked külön futárod is van? Látod, nekem meg a csónakhoz szükséges pótalkatrészeket sem akarják jóváhagyni.

Ez már túl sok volt Fürge őrnagy számára. Letett a kísérletről, hogy rövid, megnyugtató sakkpartiját végigjátssza, mert a hirtelen fejébe toluló vértöl nem jutott eszébe a következő lépés.

— Akkor én felhívom a honvédelmi szövetséget — erősködött Füles.

Fürge őrnagynak sirhatnékja támadt.

— Kérlek, várj még, valamit ellenőriznem kell. Reggel jelentkezem.

Fülest ez a vélemény nem nyugtatta meg, amit kifejezésre is juttatott:

— Csak azután a te határozatlanságod miatt ne ússzon el ez a nő egészen Hamburgig. Hívj fel inkább még ma! Este, vagy éjjel, minél előbb, annál jobb, hogy a búvárok virradatig elindulhassanak. Addig magunk is tovább kutatunk. Ja, és még valami. Ha véletlenül találnánk valamilyen nőt, miből állapíthatjuk meg, hogy az a tied?

A kérdés elhangzása után Fürge őrnagy végleges érvénnyel kétségbe vonta a folyamőrség parancsnokának használhatóságát.

— Ha valamit találnátok, jelentsd, aztán majd csak megegyezünk — hadarta, azután nyomban letette a kagylót, bár abban még sürgetően hangzott: „Várj! Várj!"

Az erejét meghaladó beszélgetéstől nehezen tért magához. Kurta százados ezt megértőén nyugtázta:

— Szörnyű ez a Füles, mi? Úgy látom, nem sok hiányzott, hogy megüssön a guta.

— Pontosan — erősítette meg az őrnagy. — Legfőbb ideje, hogy nyugdíjba menjen, már túl sokat hülyül. De rosszabb, hogy ez a Bohóné-ügy szentséges egy üggyé válhat. Most elő kellene venni azt a két önvádlót, és jól megszorongatni őket. De nekem van ennél egy jobb ötletem is. Hagyjuk őket egy időre együtt, hadd essenek szépen egymásnak. Lundáknak utasítást adunk, hogy a véleménycserét pontosan figyelje és minden szót jegyezzen meg. Vita közben bizonyára elszólják magukat.

Fürge őrnagy fel-alá járkált a helyiségben. A szeme villogott és az egész arca óriási szellemi összpontosítást tükrözött. Közben hol a bal, hol a jobb kezét emelte fel, majd ismét tanácstalanul leengedte. A szürke agykérgét oly mértékben erőltette, hogy könnyű szédülések fogták el.

Kurta százados, akinek a parancsnok utolérhetetlen példakép volt, meg se pisszent, csak feszülten várta, mikor lepi meg a felettese valami fontos felfedezéssel.

— Rájöttél valami lényegesre? — kérdezte, amikor már nem tudta elfojtani a kíváncsiságát.

Az őrnagy bólintott.

— Igen. Kegyetlenül éhes vagyok. Hiszen ma még nem is ebédeltünk, pedig lassan már itt az uzsonna ideje.

A századost parancsnoka felfedezése teljes mértékben felvillanyozta.

— A szívemből beszélsz. Tökéletesen megmagyaráztad, mitől érzem magam olyan pocsékul.

— Ráadásul olyan szomjas vagyok, hogy még az éprtömunkások is megirigyelhetnék — elmélkedett az őrnagy tovább az étvágyról.

A nyakigláb elismerő pillantást vetett rá.

— Ezt nevezem pontos meghatározásnak. Mi lenne, ha elugranánk a Kis Medvébe disznótorosra ?

Nagy példaképe megfontoltan bólintott.

— Világosan látom, hogy a disznótoros sörrel leöblítve új gondolatokra ösztönöz bennünket, márpedig e pillanatban erre van a legnagyobb szükségünk. Tehát: irány a Kis Medve, de előbb megállunk nálam!

Amikor beléptek az őrnagy szobájába. Mehere és Halina azonnal igen hevesen követelték, hogy haladéktalanul kezdjék el az ígért kihallgatást. Fürge őrnagy rövid, de annál nyomatékosabb kijelentéssel hűtötte le őket.

— Uraim, az ügy egyre bonyolultabb. A kihallgatásukat bizonytalan időre elhalasztóm. Addig ebben a helyiségben maradnak Lundák főtörzsőrmester felügyelete alatt. Viselkedjenek tisztességesen és örüljenek, hogy nem kerülnek az elkülönitőbe.

Az elkülönítő szó mindkét férfit megriasztotta, mivel nem ismerték valódi értelmét. Engedelmesen lehajtották a fejüket és elcsendesedtek. Az őrnagy a szemével jelezte a századosnak, hogy egy kis időre ő maradjon velük, és Lundákkal átment a szomszédos helyiségbe. Lundák bűntudatos arcot vágott, el volt készülve a legrosszabbra. Ezért lélekben megörült, amikor a parancsnok utasította, hogy a rábízott Meherét és Halinát gondosan őrizze.

— Ne avatkozzon a dolgokba, ne csitítsa őket, hagyja békében, még ha egymásnak mennének is. Viszont jegyezzen meg minden szót, amit kimondanak!

— Végrehajtom, bízza csak rám! — bizonygatta tiszteletteljesen Lundák főtörzsőrmester, de közben magában teljesen tiszteletlenül arra gondolt, hogy a parancsnok bizonyára bedilizett, hiszen összetéveszti öt egy magnetofonnal.

— Rendben van — bólintott az őrnagy. — Most menjen a letartóztatottakhoz. Kurta századosnak pedig mondja meg, hogy a folyosón várom.

Amikor a két bűnügyi nyomozó elhaladt az örszoba mellett. Pünkösd őrmester szerencsére észrevette őket és jelentett. Az őrnagy szigorúan ránézett.

— Pünkösd, azonnal kapcsolja ki a televíziót. Lundák majd tájékoztatja, miért határoztam igy. Van valami ellenvetése?

— Nincs — felelte a fiatal őr —, ez a mérkőzés amúgy sem ér semmit.

A Kis Medve étteremben a zúgás és a lárma a szokásosnál is nagyobb volt. Nem akadt egy szabad szék sem. A vendégek zöme a televíziót bámulta, amely magas polcon állt a helyiség sarkában.

— Ez a futball mindenhová követ minket — sóhajtott fel az őrnagy. — Az embereknek, úgy látszik, elég a folyékony kenyér és a játék. Nem csoda, hogy elsatnyulnak. Ma reménytelen a helyzet, igaz?! — tette hozzá, amikor szolgálatkészen odasietett Kis Medve, a főpincér. Az igazi neve Hekuba volt, de a törzsvendégeknek nem tetszett ez a megszólítás, ezért átkeresztelték Kis Medvére, amelyhez egyébként külsejével és mozgásával is hasonlított.

— Dehogyis, őrnagy elvtárs, az ön számára semmi sem lehet reménytelen, hiszen önről már legendákat mesélnek. Egy másodperc, azonnal intézkedem!

— És legyen szives, vegye úgy, mintha négyen lennénk, bár csak ketten vagyunk. Érti? — kacsintott rá Kurta százados.

— Értem, értem, persze hogy! Olyan helyre van szükségük ahol nem hallják idegen fülek, mit beszélnek. Máris itt vagyok.

Pillanatokon belül egyszerre öt asztal is megürült. A föpincér ugyanis az ott ülő vendégek előtt akik munkaidőben a sörivásnak és a televízió nézésének szentelték magukat, feltűnés nélkül megemlítette, hogy éppen most érkezett két rendőrtiszt civilben és ellenőrizni fogják a személyazonossági igazolványokat.

— Maga valóságos csoda, Kis Medve — dicsérte őt Fürge őrnagy, amikor a helyiség jobb sarkában álló asztal mellé telepedtek, ahonnan a legjobb kilátás nyílt. — Hogyan tudta ezt ilyen rövid idő alatt nyélbe ütni?

— Ez csakis az önök érdeme, őrnagy elvtárs — háritotta el a dicséretet szerényen a főpincér és máris arra terelte a szót, hogy mit óhajtanak a becses vendégek uzsonnára.

— Tévedés, Kis Medve, ebédre — igazította ki az őrnagy. — Számunkra csak most van dél.

— Rettenetes, mennyire növekszik a bűnözés — sajnálkozott a föpincér. — Lassan már enni se lesz idejük. Disznótorost ajánlanék, ma különösen jól sikerült.

— Remek! Az ön agytekervényei a mi hullámhosszunkra vannak hangolva, nincs is szüksége vevőkészülékre. Ugyanis pont ezért a csemegéért jöttünk ide. — Az őrnagy könnyedén megszorította Kis Medve karját, aki a hízelgést mosollyal nyugtázta.

— Adó-vevő készülékre valóban nincs szükségem, de ha véletlenül tudná, hol kaphatnék színes japán televíziót, halálomig hálás lennék érte.

— Jobb a fekete-fehéret nézni, a túl sok szín rontja a szemet — vélte Kurta százados.

A főpincér most hangosan fölnevetett.

— Mikor hogy! És milyen levest óhajtanak? Húslevest, vagy borsólevest!

— Nekem borsólevest — mondta habozás nélkül a százados.

— Én húslevest kérek, abban kevesebb a kalória, mert több a víz — Fürge őrnagy megtapogatta domborodó hasát.

Kis Medve főpincér bólogatott és bizalmasan hozzáhajolt.

— Igaza van. A szakácsunk e téren mester. Bármikor képes egy adagból hármat csinálni és soha nincs rá panasz. De kérem, ne tekintsék ezt árulkodásnak. Már rohanok is a konyhába.

Személyesen és villámgyorsan szolgálta ki őket.

— A leveske meleg, úgy. ahogy illik, jó étvágyat kívánok! Inni természetesen sört fognak, ugyebár? Rögtön hozom.

Bólintottak és kézbe vették a kanalat. Ám asztalukhoz odasurrant egy ezüstös hajú, holdvilágképű öregember. Csakhogy ez a holdvilágarc nem citromsárga, hanem sötétbarna volt, és a feje mintha állandóan remegett volna a hosszú, inas nyakon.

14