A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-08 / 32. szám
DÁVID TERÉZ Dávid Teréz sajátos egyénisége a szlovákiai magyar irodalomnak. Több mint harminc éve ismerem, sokszor elbeszélgettünk, voltunk együtt író-olvasó találkozón, de sohasem láttam letörtnek vagy elkeseredettnek, pedig gyakran megvolt rá az oka. Mindig felül tudott kerekedni egyéni bajain, hogy továbblépjen s alkotó módon viszonyuljon az élethez, hiszen sebzett szívvel elnehezedik az író tolla, görcsös a mondanivaló. Talán csak férje halálát sínylette meg és sínyli ma is. Az írást azonban csak rövid időre hagyta abba. Akkor mondotta nekem: „Nem kis fájdalom egy olyan jó férjet elveszteni, mint az enyém volt. De most már kissé megnyugodva, hogy úgy mondjam, feleszmélve ébredek tudatára: férjem venné igazán rossz néven hallgatásomat, tétlenségemet.. Nemcsak a tehetség szikrája él benne, hanem a megújulásé is. Mindig talpra tudott állni a megrázkódtatások után, hogy szembenézzen helyzetével. Egy ízben arról faggattam, honnan merít erőt a továbblépéshez. Ezt válaszolta : „Szerintem az életnél nincsen hatásosabb serkentő. Ember küzdj és bízva bízzál — mondotta Madách is. Amíg az ember létezik, elméje jól működik, szívével és reumájával sincs komolyabb baja, addig élni kell az életet. Ez mindennek az alfája és ómegája." Érdekes, hogy ő mennyire a mában élt és él most is. Mindig vonzódott a fiatalokhoz, és ez műveiben is megmutatkozik. Ő nem ítéli el a fiatalokat, hanem igyekszik megérteni őket, s bot-Keresztúry Dezső A MELLÉKMONDAT VÉDELMÉBEN Alárendelő összetett mondataink általában rosszak, mert kuszák, rendezetlenek, pongyolák, kifulladók, zenétlenek, ápolatlanok. Ezért kerültek oly rossz hírbe avatatlanok s avatottak előtt egyaránt. A gyakorlat azt mutatja, hogy általában könnyebb a bonyolult gondolatot apróbb mondatokban kifejezni. Az ember tehát, akár tanár, akár szerkesztő, így buzdítja a gyenge tanítványt s a hanyag munkatársait: írjon, barátom, inkább rövid mondatokban, azok legalább világosak. De aki türelmét vesztve vagy meggyőződésétől vezetve így ad tanácsot, mindenképpen a lélek lustaságát, kényelemszeretetét bátorítja, s a szellem ellen vétkezik. Mert — ma már ez is köztudomású — a gondolat elemeiből összeálló egész több, s nemegyszer lényegesen más, mint a részletek puszta összege. Ha tehát akár a diákot, akár a fiatal írót arra bátorítjuk, hogy megelégedjék a kedve szerint kiragadott törmelékek puszta mozaikjával, nemcsak látókörét szűkítjük, s az összefüggések iránti érzékét tompítjuk, hanem az anyaghoz való hűségét, s megismerés és kifejezés lehető teljességét paranladozásaik láttán is megbocsájtó, bölcs mosollyal viszonyul hozzájuk. Aki ennyire fiatal tud maradni lélekben, az az idők terhét is könnyebben viseli. Egy interjú alkalmával mondotta: „Honnan ismerem az ifjúságot? Onnan, hogy én is voltam fiatal. Én is háborogtam, én is meg akartam váltani a világot, én is okosabbnak hittem magam mindenkinél. Az én titkom vagy előnyöm csupán annyi, hogy ifjúkori érzésvilágomat át tudtam menteni a mába. No, meg aztán fiatalokkal barátkozom, közöttük viszszafiatalodom, problémáikat nemcsak meghallgatom, hanem át is érzem. Szóval próbálom őket megérteni. Természetesen megkönnyíti a helyzetemet az is, hogy mint afféle »tiszteletbeli fiatal« írásaimban felhasználhatom az átélt és összegyűjtött tapasztalatokat... Állítom, hogy meg lehet érteni a mai fiatalokat, csak a saját nyelvükön kell velük beszélni, és az ö sajátos gondolatvilágukból kell kiindulni. Nem, igazában ők sem extravagáns lények, hanem az idő múlásával fejlődő emberkék. Olyanok, amilyen az a világ, amelyben élnek. Arra a társadalomra hasonlítanak, amely fölnevelte, alakította őket." Dávid Teréz az erdélyi Görgényszentimrén született 1906. augusztus 9-én. Kárpátaljára, majd Pestre került, később Szlovákia fővárosában kötött ki. Már ifjúkorában rajongott az irodalomért, s ő maga is írt. Első színművét a bratislavai Munkásakadémia Színpada 1936-ban mutatta be. A második világháború a legszebb éveit rabolta el, bombázások, üldöztetések, rettegések voltak életének nyomjelzői azokban az időkben. Csak Bratislavába való visszaköltözése után, az ötvenes években fogott újra tollat. Elkésve, de már fölkészülten érkezett a hazai magyar irodalomba. Drámaírással kezdte, a Lidércfényt és a Dodit a bratislavai Hviezdoslav Színház, illetve a komáromi Magyar Területi Színház mutatta be, 1958 tacsoló írói felelősségérzését is meggyöngítjük. Érdemes elgondolkodni azokon a nem is nagyon rejtett összefüggéseken, amelyek összetett mondataink szerkezettelensége, távlattalansága, hevenyészettsége és közszellemünk olyan egyre veszedelmesebb mértékben kiütköző vonásai közt mutatkoznak, mint a minőségérzék hiánya, az összefüggések megítélésének bizonytalansága s a rögtönzésre való hajlam. A jól szerkesztett alárendelő összetett mondat pedig éppen azt kívánja meg, s arra tanit, hogy a jelenséget lemérjük, fontosságukat s egymáshoz való viszonyukat megállapítsuk, a gondolatok kibontakozását, menetét értelmes rend szerint kövessük, s a kifejezésre kerülő tudattartalmakat világosan. bizonyos folytonossággal, belső összefüggéseik éreztetésével fejezzük ki. A stílus „folyamatossága" — hadd használjuk itt ismét az iskolás stilisztika egy tiszteletreméltó kifejezését — van olyan fontos követelmény, mint a kifejezés szépsége vagy a szófűzés egyénisége. A folyamatosságnak sok öntuvaszán. „Dávid Teréz a Dodival és a Lidércfénnyel bebizonyította azt, hogy tud drámai helyzeteket és atmoszférát teremteni, érti a drámai cselekmény bonyolításának és a konfliktusok kiélezésének a technikáját" — írta róla 1961 -ben Turczel Lajos. Mind a kritika, mind a közönség lelkesen fogadta Dávid Teréz drámáit, hiszen az ember, az egyén hangján szólt s lenyúlt a lélek mélyeibe. Ő volt nálunk és sokáig ő is marad a legsikeresebb színpadi szerző, műveit a cseh és szlovák színházak is örömmel mutatták be, nem is beszélve a Csehszlovák Rádió és Televízió bemutatóiról. Meg kell említenünk még Az asszony és a halál, az Időzített boldogság, a Vidor család, és a Bölcs Johanna című színpadi műveit, amelyek rendhagyóan jó fogadtatásban részesültek annak idején. Dávid Teréz keresett színpadi szerző lett, pályája gyorsan ívelt fölfelé. S az írónő nemcsak drámai helyzetteremtésben és a cselekmény hatásos bonyolításában tudott újat produkálni, hanem datlan ellensége van: a pongyola stiliszta, aki nem törődik azzal, hogy előadásában arány, áttekinthető rend legyen, éppúgy ezek közé tartozik, mint a műgondnak az a megszállottja, aki minden mondatát külön kristályra csiszolja, s nem gondol arra, hogy csillogó mondatai közt elveszhet a gondolat fokozatos kibontakozása. A szépség haszna (Részletek) Mesterházi Lajos HOGYAN KELL SZÉPEN ÍRNI? Azt mondta nekem pár évvel ezelőtt egy hölgy: „Olyan érdekeseket ir maga. Mesterházi, de mért nem ír szépen?" Mit felelhet az ember ilyen csacsiságra. Azt feleli az ember: „Kérem alázatosan, én szépen írok. „Mire ö: „Már hogyan írna szépen? Nézze csak!" És előveszi valamelyik írásomat, rábök egy mondatra. Nézem azt a mondatot; így szól: „A kutya ugat." Mondom: „A kutya ugat.” a lélektani hatásokat is árnyaltan vitte bele színműveibe. így izzította kellő hőfokra a dráma cselekményét. Nem maradt meg csak a színműírás mellett. Nem érdektelen, hogy a fiatalabb hazai magyar olvasóközönség elbeszélőként, regényíróként ismeri inkább. Első kötete, a Kísértetek múzeuma 1963-ban látott napvilágot, ezt követte a Kásahegy című szatirikus regény, majd a hetvenes évek elején Az ifjúságból elégtelen című regénye. Két évvel később A feneketlen láda kincsei című ifjúsági könyve került az olvasók kezébe. 1974-ben Látomások címmel humoros írásait, tárcáit, gyűjtötte kötetbe. 1976-ban jelent meg válogatott színmüveinek gyűjteménye Lidércfény címmel. Az írónő több pályázaton nyert irodalmi díjat, munkásságáért 1973- ban Nemzetiségi Díjjal tüntették ki. Legújabb könyve ebben az esztendőben jelenik meg Utóirat címmel. Ez a mű tulajdonképpen önéletrajzi regény, egy szelete a múltnak, az írónő eseményekben gazdag életének. Dávid Teréz itt él Szlovákia fővárosának központjában, a legszínesebb és legzajosabb világban. Ha kinéz a szobája ablakán, szemben megpillanthatja a Hviezdoslav Színházat. Jelkép ez is. Életének és munkásságának jelképe, a nyüzsgő világ és a színház találkozásának metszéspontján. Olvasói, barátai, ismerősei, mi valamennyien mit kívánhatnánk neki e kiemelkedő évfordulón? Hosszú életet, sikerekben gazdag esztendőket. Vagy azt, hogy ne csak születésnapi évfordulóin szerepeljen a hazai magyar lapokban? Kívánjuk talán azt, hogy ne veszítse el optimizmusát, mely eddig is erőt adott neki új munkára, tettekre. Maradjon meg lelkében fiatalnak. DÉNES GYÖRGY Fotó: Prandl Sándor Azt mondja: „Ez magának szép?" „Hát persze, nekem ez gyönyörű." Elképed: „Hát nem érzi, hogy ezt azért egy írónak fordulatosabban kellene mondania?" Mondom: „Talán úgy, hogy a komondor mélán perel a néma holddal?' Azt feleli: „No látja, valahogy így!" Én ekkor megpróbálom megmagyarázni neki. „Mondanám én, kérem, ezt is de a komondor az nem kutya, és én kifejezetten kutyáról írom, hogy ugat, nem komondorról. Én olyan kutyára gondolok, aminek nincs semmiféle fajtája; valamiféle keveréket képzeljen el, amelyikben a véletlenül odatévedt XVIII. századi kastélybeli agárnak a hatását tökéletesen kiegészítette egy odatévedt XIX. századi ügyvédi dakszlinak a hatása, és valahogy az egészből, a géneknek ebből a rettenetes orgiájából kialakult, kérem, egy kutya, kutya, kutya és semmi más. Kutya. És a kutya ugat. Ő ezt teszi, és én ezt akarom megírni. Pontosan ezt akarom. Rettentő körülményesen is meg tudnám írni, hogy milyen ez a kutya; és borzasztó körülményesen meg tudnám imí, hogy nem perel, nem méláz, nem holdat, csak ugat. De én legtökéletesebbnek ezt tartom, hogy: „A kutya ugat." Mai irodalmi nyelvünk néhány problémája (Részlet) KINCSŐNK A NYELV 10
