A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-04 / 27. szám
roC*'X**// Péderi utca M. Kiss József és Soltész László. „Hordáskor, csépléskor azonban a gazda már megkínálta pálinkával az aratót." A szénát negyedéből, a sarjút harmadából adták ki, illetve fogták fel kaszálni. Hasonlóan szegődtek a kapások művelésére is a péderi zsellérek. Télen a fakitermelés adott munkát az itteni embereknek, ugyanis a gazdáknak erdörészük is volt a határban; általában egy-két úrbéres erdörész jutott egyre-egyre. így télen az egyik kereseti lehetőség a favágás volt. Termeltek ki fát saját használatra, de termel-Jellegzetes péderi ház tek haszonfát is, főleg tölgyet. Akiknek nem volt erdőrészük — miként a környék többi helységéből valók is — a jászói premontreiek erdejében vállaltak favágást. Az eddigiekből az tűnt ki, hogy a péderiek főleg az állattenyésztésre alapozták gazdaságukat. Ezzel kapcsolatban fontos lépés volt, hogy a harmincas évek végén megszervezték az állatállomány törzskönyvezését. A gazdálkodás fejlesztését, annak színvonalbeli emelését az 1939 után szervezett Aranykalászos Gazdatanfolyam szolgálta a faluban. Télidöben hetente két alkalommal tartottak előadásokat Péderen — gyakran már filmvetítéssel összekötve — az érdeklődő gazdák számára. Ennek egyik eredményeként tartják számon azt a tényt, hogy ebben a faluban már a negyvenes években több gazda épített silóvermet, ami abban az időben komoly előrelépésnek számított, s több állat tartását tette lehetővé. így nem csoda, hogy Péderen több csorda és több pásztor is volt. A pásztorok járandóságát szerződésben állapították meg. E szerződés szerint egy kijáró állat után fél véka (15 liter) termény járt a pásztornak. Nagypénteken kalácsot kapott, farsang idején „nyárssal járt", amelyre a gazdák egy-egy darab szalonnát tűztek fel. Minden legelőre kijáró állat után a pásztor kapott egy kenyeret is. A sarjúbetakarítást követően a borjakat is kihajtották legelni; egy-egy darabért negyed véka gabona járt. Ezenkívül a pásztor kapott még „kihajtópénzt" vagy „szoktatópénzt" is — egy koronát minden jószág után. Makranc határát két nagybirtok uralta. Az egyik a Derzsőffy-birtok volt, a másik a Wohl-féle. A két nagybirtok mezőgazdasági területe külön-külön elérte a 800—900 holdat. A Wohl-féle gazdaságban főleg tejtermeléssel foglalkoztak, a tejet Kassán (Košice) értékesítették. Ebben a gazdaságban a harmincas években már használtak traktort a talajművelésre. A Derzsőffy-birtokot általában bérlők művelték, s régen juhtenyésztéssel és marhatartással is foglalkoztak. A gazdasági világválság idején a birtok tönkrement, s 1931-ben felparcellázva eladták a falusi gazdáknak. Ez a gyarapodás azonban gyakorlatilag alig változtatott a falu hagyományos gazdálkodási rendjén. Az egy hold feletti parasztbirtokon kívül a makranci gazdák többsége 10—12 kataszteri holdat, vagy ennél kevesebbet mondhatott a magáénak. A többi települések lakóival ellentétben a kisebb földterülettel rendelkező makranci gazdák egynémelyike eljárt különböző szezonmunkákra is, például követ tömi. A makranciak nyomásos gazdálkodást folytattak, „fekete ugarral"; az ugaroltatott földeket pedig sertések legeltetésére is használták. A falu krónikája szerint a század elején „még korszerű gazdálkodásról nem lehet beszélni". A gazdák igavonásra lovakat és igásökröket használtak, s favázas ekével szántottak. Mivel a makranciak gyakran vállaltak fuvarozást — követ, fát szállítottak — számukra előnyösebb volt lovat tartani. A közepes nagyságú gazdaságokban — s ez volt a több — az állatállomány összetétele a következő volt: egy pár ló, 2—3 tehén, 5—6 növendékállat (csikó, üsző, bikaborjú stb.), anyakoca és malacok, hízók. A malacokat, süldőket vásárokon árulták. Sertést inkább csak saját céljaikra hizlaltak, de olykor vásárra is jutott belőlük. Makrancon egykor sok ludat tartottak. A ludakat, libákat maglón vagy tömve a környékbeli piacokon árulták; a makranci aszszonyok „batyuztak" velük. Az aratási hagyományok és szokások sok-Két rozsnyói IRožňava) kommunista: Subovics János (baloldalt) és Fábry István Még az est beállta előtt több támadással próbálták áttörni védelmi vonalunkat. Minden alkalommal visszavertük őket. Az egyik támadás után Máté parancsnok utasítása szerint sebesült bajtársamat vittem volna hátra a kötözőhöz, amikor hatalmas ütést éreztem bal combomon. Megtántorodtam, két, három lépés után összeestem. Máté azonnal hozzám futott. Fájdalmat nem éreztem, de a testemet forróság öntötte el. Nadrágomon növekvő vérfolt. Máté lehúzta ruhámat és bekötözte a jócskán vérző sebet. Közben arra lettem figyelmes, hogy abból az irányból, amerre mi igyekeztünk, géppuska tüzel kis csoportunkra. Hű, a nemjóját, hát ez meg hogy lehet ? Hogyan kerültek hátunkba a fasiszták? Viszonozzuk a tüzet, ezért aztán elbújnak, visszahúzódnak. Máté és Lipcsei, a súlyos sebesült olasz bajtárssal bajlódnak, akit én cipeltem ide. Az olajfáról gallyakat vágnak le, ráhengerítik az olaszt és azon húzzák tovább. Csúszva követem őket mindaddig, amíg Lipcsei Jancsi össze nem esik. Lassan beesteledik, az ágyúzás is megszűnik. Egymás után érkeznek a sebesültszállító autók, hogy összeszedjenek bennünket. Szerencsére az út mellett fekszem, közvetlen mellettem áll meg egy autó. A gépkocsi vezetője és a szanitéc azonnal felénk indulnak, és zseblámpájukkal rám világítva valamit kérdeznek. Egy szavukat sem értem. Ekkor veszem észre, hogy sem a kezemet, sem a lábamat nem tudom mozgatni. A gépkocsivezető hangja ismerős. Kantulák az, ukrán társam. Megszólítom, de a hangom annyira gyönge, hogy egészen közel kell hajolnia. Miközben áthelyeznek az ö hordágyukra, látják, hogy alattam minden csupa vér. Persze, hiszen a sebnek csak azt a részét kötözzük be, ahol a golyó befúródott, de ahol kijött, onnan bizony órák óta szivárgott a vér. Még arra is emlékeztem, hogy a nadrágot ollóval nyírták le rólam a kórház műtötermében. Ezután már csak éjjel ébredtem fel a kórházi ágyon, mint másnap megtudtam, Moratában ... Délutánra egyre közelebbről hallottuk az ellenséges lövedékek becsapódását. Az újonnan érkezett francia orvos igyekezett minket megnyugtatni. Egyelőre nincs mitől tartanunk, az ellenség a város másik részét lövi, ami két-három kilométerre van a kórháztól. Estére az orvos újabb örvendetes hírrel lepett meg bennünket. Azt újságolta, hogy a város környékén három légelhárító üteget helyeztek el, az egyik üteg legénysége csehszlovák, és Gottwald nevét viseli. Csak jóval később tudtam meg, hogy másnap már ezek az ütegek hiúsították meg az ellenség légitámadását. Mivel Morata, a kis városka, közvetlen frontvonalba került, az a döntés született, hogy a tábori kórházat — kivéve az elsősegély-állomást — áttelepítik a hátországba. Harmadnap reggel az udvaron hat nagyobb sebesültszállító sorakozott. Először a súlyos sebesülteket rakták fel. Szerencsém volt, mert az egyik sofőr, az Érsekújvár környéki Szenes Gyurka megismert, és magához vitetett. A vezetőfülkében elég kényelmes volt a prices. Jólesett beszélgetni Gyurival, akit már jó pár éve nem láttam ... Egészségi állapotom — eltekintve az első napoktól — rohamosan javult. Naponta hozták az újabb sebesülteket, a kórtermekben egyre szükebb lett a hely, már a folyosóra is ágyak kerültek. Elhatároztam, kérni fogom, engedjenek vissza csapattestemhez, esetleg küldjenek lábadozóba. Másnap az orvos vizit után azt mondta, szedjem össze holmimat, egy óra múlva több sebesült bajtársammal együtt bevisznek a castellóni kórházba felülvizsgálatra. KEDVES OLVASÓINK! Irodalmi fejtörő című sorozatunkat a múlt héten befejeztük. A nyár folyamán újabb képes versenyt indítunk. A fejtörő nyerteseit azonban még a következő számainkban folyamatosan közöljük a Humor-fejtörő rovatunkban. A 22. számú fejtörő nyertesei: Stifter László, Sárosfa (Blatná na Ostrove) Horváth Bálint, Péder ban eltértek Makrancon a környékbeli falvak szokásaitól. Az aratók persze itt is tizedéből szegődtek, de az aratás kezdetekor rozspálinkával ittak áldomást, s aratás végeztével koszorút kötöttek, amelyet átadtak a gazdának. A lényeges különbség azonban abban volt, hogy a learatott gabonát nem hordták be a faluba, hanem kint a földeken rakták asztagba és ott is csépelték ki. (A 20—30-as években a faluban három cséplőgarnitúra volt már.) A gabonafelesleget a makranciak régen a terménykereskedőknek adták el Szepsiben, később ugyanott a gőzmalomnak. GÁL SÁNDOR (A szerző felvételei) Két hétig maradtam a kórház lábadozó ' osztályán. Sebem ugyan szépen gyógyult, de a nagy vérveszteség következtében még gyönge voltam. A főorvos amolyan szláv keveréknyelven elmondta, hogy van náluk a kórházban a „Ruszo" egy sebesült orosz pilóta, és mivel egyedül van, s unatkozik, arra kér, legyek a szobatársa. Kérésének szívesen tettem eleget. A kórház közvetlen szomszédságában egy kisebb villába vittek. Az első napokban nem nagyon tudtunk beszélgetni, mert az én nyelvtudásom nagyon gyenge volt. Ezért csak mutogatva próbáltuk megértetni egymást. A lakásban rádió is volt. Csehszlovákiát éjjel lehetett fogni, Moszkvát azonban egyáltalán nem. Amit a hírekből kihámoztam, úgy ahogy lefordítottam az én Pepe barátomnak (ez volt a szovjet pilóta fedőneve). Minden nap türelmetlenül vártuk a híreket. Castellóban gyorsan telt az idő. Mind a ketten lábadozók voltunk, ezért szinte az egész napot a városban töltöttük. Csakhamar úgy éreztem, erőm visszatért. Szerettem volna visszakerülni az alakulatomhoz. Az orvosok is kielégítőnek találták állapotomat az utazáshoz. Kissé még ugyan sántikáltam, de bottal nem esett nehezemre a járás. Örültem, hogy vége szakad a semmittevésnek, nekikészülődtem tehát az útnak. Elbúcsúztam Pepe pilótától, s felültem egy tömött vonatra Albacete felé. (Folytatjuk) Archívumi felvétel 13
