A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-04 / 27. szám
halászat is a zsákmányoló gazdálkodási formák közé tartozik, végezetül enöl emlékeznék meg igen röviden. Az uradalomtól általában 5—6 halász bérelte a mocsár halászati jogát. Ezek az emberek kifejezetten halászatból éltek, de azért nyáron elmentek részesaratónak a köbölkúti vagy a kismuzslai uradalomba. A Felső és Alsó tó legfontosabb halai a kárász, compó, csuka, esik, valamint a ponty. Mivel a köbölkúti tónak igen kevés volt a nyílt vízfelülete, az is tele volt különféle vízinövényekkel, a hálós halászatot mondhatni egyáltalán nem gyakorolták. A legarchaikusabb halfogási mód kézzel történt. Főleg csukára halásztak puszta kézzel, ugyanis a „csuka nagyon lusta állat", így könnyű megfogni (nem volt ritka a 2 kg-os zsákmány, de főleg télen, léken keresztül 10 kg-on fölöttieket is fogtak olykor). Csukára hosszú bot végére erősített dróthurokkal (nyakkendő) is halásztak. Főleg ívás idején alkalmazták, ráhúzták óvatosan a hal fejére, egész a kopoltyú tájékáig, majd megrántották. Csíkra szintén puszta kézzel volt a legkönnyebb halászni, főleg szárazság idején, amikor a csík az iszapba fúrja magát, s onnan könnyedén ki lehet szedni. ( A csíkot egyébként főleg sütve fogyasztották. Először élve betették egy edénybe, megsózták, aminek hatására azok nagy „sikongatással" ledörzsölték egymásról a pikkelyt. Utána megtisztították és zsíron, lassú tűzön megszáritották: „olyan volt mint a tökmag".) A tapogatóval (feneketlen vesszőkosárral) történő halászat emléke is él, de ezt inkább már a gyerekek gyakorolták szórakozásból. Főleg nyáron lehetett használni, amikor a hal a nád tövéhez, árnyékba bújt, s így könnyen meg lehetett fogni. Felnőtt halászok, akik nagyban űzték az ipart, inkább horoggal és varsával (verse) halásztak. Az előbbit főleg csukára használták: éjjelre kitettek 15—20 horgot is, és azok reggelre tele lettek zsákmánnyal. A verse régebben fűzfavesszőből készült, de századunkban ezt az anyagot az apró lyukú drótháló (csibedrót) váltotta fel. A kifogott halat a hivatásos halászok halbárkákban tartották (az utolsó halbárkát 1954 őszén szedték szét), amelyek kb. 3 m hosszúak voltak. Ezek a zárt csónakformájú, lyukakkal ellátott tároló alkalmatosságok belül két rekeszre osztódtak, hogy a frissebb zsákmányt el lehessen különíteni a régebbitől. A halat elsősorban az érsekújvári és a lévai (Levice) piacokon értékesítették. Voltak a halászoknak azonban a környező falvakban is állandó vevőik, akiknek kerékpárral hordták megrendelésre a halat. Ez a nagybani halászat 1947-ig tartott, amikor is a nagy szárazság következtében a halászattal is kénytelenek voltak — a halállomány nagymértékű pusztulása nyomán — alábbhagyni. Hároméves kényszerszünet után kissé megint föllendült, de már csak néhány évre. A mocsár legfőbb haszna a múltban és ma is a learatott nádból ered. Kitermelésének módozatai, sokrétű felhasználása nem engedi meg, hogy néhány mondatban foglaljam össze a vele kapcsolatos munkafolyamatokat. Talán egy másik alkalommal mód nyílik részletesebb bemutatásukra is. USZKA JÓZSEF Janiga József illusztrációja KINCSÜNK A NYELV RÉGI SZAVAK NYOMÁBAN Ha belelapozunk a múlt század közepén tömegesen megjelenő, népszerű természetrajzi szak- vagy tankönyvekbe, meglepődünk a ma már számunkra ismeretlen, furcsa, sőt néha derültséget keltő szavakon. A tudós professzorok majdnem minden állatnak, növénynek, ásványnak és elemnek igyekeztek megfelelő magyar elnevezést találni. Ha nem volna mellettük zárójelben a latin elnevezés, bizony nehezen fejtenénk meg, hogy melyik állatról, növényről esik szó. Több nyelvújítási „szócsinálmány" azonban ma is megmaradt. Dé én inkább azokból szedtem össze egy csokorra valót, amelyeket ma már nem használunk. Visszatértünk a latin, görög elnevezéshez, esetleg újabb magyar nevet adtunk neki. Egyes szavakat a korabeli magyarázatokkal együtt idézem, mert így teljes: Hidrogén — köneny, régebben vizeny. Ez a neve azon egyik elemnek, melyből a viz áll; s a legkönnyebb minden testek között, még a gázok között is, innen a neve. Ezzel töltik meg a léggolyókat (léggömböket). Oxigén — éleny. Színtelen, szagtalan gáz, nehezebb mint a levegő. A lég éltető része. Nitrogén (Azote) — légeny, régebben fojtany, a közönséges levegő egyik alkatrésze. Klór — halvány; vízben oldható zöldessárga gáz, használják légtisztításra (lefertőzetlenítésre!), fehérítésre (vásznaknál) és festésre. Magnézium — éleg. Fehér por, mely hasrágásokban mint gyógyszer használatik. Alkohol — így nevezik a finomított borszeszt, tiszta, illatos, illanó s nagyon gyúlékony folyadék. Molekula — parány. így neveztetnek a testek lehető legapróbb részei. Kristály — jegec. Foszfor — vilió. Egyszerű szilárd test. melyet vízben szoktak tartani; sötétben a lég érintésénél fénylik. Az állatvilágból még érdekesebb, ötletesebb elnevezéseket böngésztem ki: Skorpió — bököl, kaméleon — színbű, kajmán — oldok, szalamandra — tűzöl, osztriga — szörbencs. tengeri csillag — küllöny, strucc — nyarga, mormota — morga, kőrisbogár — hólyaghúzó izgonc, futrinka — futonc, kacsacsőrű emlős — csőrönd, zsiráf — nyakorján. kenguru — ugrány, csalogány — bájdalú zenér stb. A Sárospatakon 1861-ben megjelent népiskolai természetrajzkönyv utolsó oldalán a szerző még néhány olyan „ismeretlenebb" szavakat magyaráz, melyek ma már természetes részei nyelvünknek; barka — ha a virágot kehely és bokréta helyett pikkelyek környezik, pl. fűzfa, nyárfa. csáp — a rovar tapintó szarva, csőr —- madárorr, csupka — a virág szára, mancs — köröm, mely a lábízt egészen körülveszi. csülök — általában a sokmancsúak körme, tülök — bömemű szarv, potroh — a rovarok hasa, tor — a rovarok törzsöké, pikkely — a halak testborítéka (halpénz), tönk — a gomba szára, szirmok — a virág színes levélkéi. Nyelvünk, szavaink változásairól, újraéledéséről vagy elenyészéséről sok mindent megtudhatunk a régi könyvek lapozgatása közben. OZSVALD ÁRPÁD A MAGYAR NYELV ... mi az európai nyelvek között meg sem közelítve tudjuk kifejezni a lelki történés: tehát az egész világ igeiségét. Öt érzékünkön át zuhog a világ sajátos énünkké, külön sírásunkká vagy nevetésünkké. És ezt a minden dolog rohanási lényegét, a világzápor folytonos elsuhanását: a világ igeiségét a magyar nyelv képzőivel, igéinek sajátos vonzataival bámulatosan ki lehet fejezni. A modem magyar irodalomban úgyszólva igévé lett az egész mondat, s ebből a szempontból' nyelvünkkel jobban megközelíthettük a zenét: a csak időben történő humánumot. Ehhez szerencsésen járult hozzá, hogy az utolsó 150 év irodalma oly mesteri hangszereléssel fejlesztette nyelvünket, hogy csupán hangzása: a magánhangzók tovaömlése a változó dinamikus és zenei hangsúlyban a világ minden emberi ízét el tudja muzsikálni. Már Csokonainál, Berzsenyinél bámulatos lágy és halk dallamokat találunk, s a Vörösmarty nagy orgonája után minden lehetséges lett. Ez a gazdag lehetőségű szórendjében, ezer változatú hangsúlyában, folyton teremtő képzéseiben, rohanó igeiségében mintegy mindig új előteremtéssel fakadó dús nyelv minden kényszer nélkül el tudja énekelni a görög, a latin s a nyugat-európai versek ritmusait. Ezen a téren is páratlanul áll az európai nyelvek közt, és talán abban is: hogy fordításban mennyire tudjuk megközelíteni az eredeti formát és tartalmat. Nyelvünk felsorolt lehetőségei adnak a magyar irodalomnak két olyan művészi sajátságot, amelyet Európa több irodalmában ilyen mértékben nem találunk. Ez a nyelv az emberileg elérhető határokig meg tudja mondani a pozitív képzettartalommal nem bíró halkabb lelki suhanásokat, a lélek sokszor alig észrevett mellékzöngéit, sejtéseit a világ ujjai alatt. A második: páratlanul alkalmas arra, hogy a világ élő húsát, a milliárd rezdületben történő anyagot kifejezzük: tehát egy kozmikus arányú irodalom megteremtésére. SZABÓ DEZSŐ: (részlet) EGY RÉGI HANGVERSENYRE EMLÉKEZVE Ha valaki meglátogatja Szlovákia fővárosát, minden bizonnyal elhalad a belváros egyik műemlékké nyilvánított háza előtt. Az egykori Ventúr (ma Jirásek) utca és a Prépost utca sarkán áll a 11 -es számú ház, a volt Leopold de Pauli palota, ennek a háznak udvari pavilonjában koncertezett Í820. november 26-án Liszt Ferenc — adja tudtul az emléktábla. Mi lehet Liszt Ferenc életpályája szempontjából a jelentősége, hogy egy magyaros, zsinórmentés kilencéves fiúcska a diétára összegyűlt magyar föurakat zongorajátékával ámulatba ejtette? A kérdés időszerűségét az adja, hogy az UNESCO az 1986-os évet Liszt Ferenc jubileumi évének nyilvánította, hiszen ebben az esztendőben emlékezünk még a világ „hirhedett zenésze" (Vörösmarty szavai) születésének 175. és halálának 100. évfordulójáról. A Pressburger Zeitung 1820. november 28-i számában Heinrich Klein jövőbelátón jósolt hírnevet a csodagyereknek és részletesen beszámol a koncertről. Tény, hogy tulajdonképpen éppen ez a pozsonyi hangverseny volt az elindítója és első állomása egy csodálatos életpályának. Ugyanis a koncert meghirdetett célja az volt: elnyerni a magyar főurak jóindulatát és anyagi támogatását ahhoz, hogy a kilencéves csodagyerek zeneileg tovább képezhesse magát. A hangversenyt hirdető falragaszon a kis Liszt ezt ígérte: „Remélem, talán egykor... én is drága Hazám díszeinek egyikévé lehetek ..." A hangverseny elragadott hallgatóságának köréből öt magyar föúr, Amadé, Apponyi, Eszterházy, Szapáry és Viczay hat évre ösztöndíjat biztosítottak számára. Ez az évi hatszáz forint aztán lehetővé tette, hogy a Liszt-család Bécsbe költözhetett és a zseniális gyermek tanulhatott. Tanítását Bécs akkori legkiválóbb zongorapedagógusa. Kari Czemy vállalta. Igaz, igen borsos áron. De csakhamar annyira megszerette nemcsak tehetséges, de rendkívül szorgalmas tanítványát, hogy a 12. lecke után már ingyen tanította a kis Lisztet. A regényes életrajzírók egyike szerint Kari Czemy ezt mondta: „A művészet istennője kétszer sír. Egyszer, ha a tehetség anyagi okok miatt nem tanulhat és másszor, ha a zenetanárnak. — ugyancsak anyagi okok miatt,— egy tehetségtelent kell tanítania. Nos, legalább most az egyszer hadd vigasztaljam meg a szomorú istennőt: ezt a csodálatos tehetséget ingyen fogom tanítani..." A Czemy-etüdök jelentették Liszt virtuóz zongorajátékához a megbízható alapot. Liszt Ferenc romantikus életútja átívelte a századot: a művészeti romantika és a szociális forradalmak korát. Annak ellenére, hogy — mai értelemben véve — különösebb iskolai tanulmányokat alig végzett, páratlan szorgalmával kivételes, nagy műveltségű, haladó szellemű emberré vált. Liszt Ferenc Pozsonyhoz való viszonya rendkívül pozitív volt. Ha csak tehette, felkereste ezt a pezsgő zenei életet élő várost. 1874-ben jótékony célra adott koncertet, 1881-ben a város nagy szülötte, Johann Nepomuk Hummel szobrának felállításához járult hozzá hangversenye bevételével. 1872-ben a Szent Erzsébet legenda c. oratóriumának előadását hallgatta meg, majd 73 évesen a Dóm-templomban dirigálta Koronázó miséiét. Bartók Béla szerint Liszt „annyi sok újszerű lehetőséget pendített meg műveiben anélkül, hogy ezeket saját maga kimerítette volna, hogy hasonlíthatatlanul nagyobb ösztönzést kapunk tőle, mint Wagnertől". MÓZSI FERENC 11
