A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-31 / 5. szám
Nem tudom mióta van Csifáron (Čifáre) erdő, de feltehetőleg .«agyon régtől, mert a majdnem nyolcszáz lakosú falu egyik öregembere a múltba révülve azt mondta nekem: — Csifáron mindig volt erdész! Akkor pedig erdőnek is kellett lennie. Hogy mekkorának? Erre is az öregembertől kaptam feleletet: Nyitrától Léváig (Levice) terjedőnek. Hogy hány hektár az erdő, azt viszont már nem tudhattam meg tőle. Felrántotta a vállát és a faluszéli erdészeti hivatal felé mutatott: — Ott tartják nyilván a tudnivalót... Zárt ajtó fogadott. Mert hol is lenne az erdész, az erdőmérnök a nap nagy részében, ha nem a csifári cserfaerdőben, amely vagy ötezer hektár? Nem a legjobb minőségű fa terem ezen a vidéken, s ennek megállapításához erdész vagy erdőmérnök sem kell. Bélán Rudolf hnb-elnök is tudja. Álmunkból felriasztva is elfújnánk, hogy az erdőben nemcsak madarak és vadak élnek, hanem emberek is, akik erdőműveléssel foglalkoznak. Az erdő hasznáról azonban már csak a fejünket törve, találgatva mondanánk el, hogy csökkenti az időjárás szélsőségeit, fokozza a levegő páratartalmát, hűsítőleg hat, megtöri a szél erejét, megköti a talajt, stb. Erdő nélkül el sem lehet képzelni az életünket. A költő versében zúg az erdő, beszélnek a fák, susognak a levelek, s a kitermelt fa a mindennapi életünk nélkülözhetetlen része. Úgy van velünk, mellettünk, körülöttünk, hogy észre sem vesszük. Annyira megszoktuk, annyira hozzánk tartozik. Ha a fától nem látjuk az erdőt, akkor magunk körül nem látjuk a fát. Az ötezer hektáros csifári erdőgazdaság nyolc körzetre oszlik. Minden hétszáz hektáros körzetnek egy erdésze van. Ezt már Farkas János erdőmérnök, az erdőgazdaság vezetője mondja, akit Búri Rudolf technikus segítségével érek utol az erdőben. Sokat álltathatják az esőn a szokatlanul magas harminchét esztendős, nagyölvedi születésű, az ipolysági (Šahy) magyar tanítási nyelvű mezőgazdasági technikumban érettségizett férfit, aki erdészegyenruhában bukkan fel a fák között, vállán tetszetős vadászpuskával. Szeretettel, szenvedéllyel és meggyőzően beszél a foglalkozásáról, majdcsaknem úgy, hogy ő tulajdonképpen azért született a világra, hogy erdész legyen. Egészen kicsi korától vonzotta az erdő, neki aztán mondhatták a felnőttek, hogy ......erdő mellett nem jó lakni". Örökké az erdőt bújta, ott érezte jól magát. A Veľké Uherce-i erdészeti szaktanintézetbe is azért jelentkezett 1962-ben, hogy állandó munkahelyévé tehesse az erdőt. A járásból azonban nem engedték ki. Az apja kisparaszt volt, s azt akarták, hogy ő is az legyen. Helyesebben mondva, hogy a szövetkezet szakképzett dolgozója legyen. Szertefoszlott a gyermekkori ábránd. Szerencsére Ipolyságon is volt erdőgazdaság, ott is nézhette az erdészeket, megcsodálhatta az 4
