A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-24 / 4. szám
MÉZES CSERESZNYE, BABLEVES CSIPETKÉVEL Az Akropoliszon nyitástól zárásig hömpölyög a turisták áradata. A világ minden tójáról érkeznek. A japán csoportot franciák követik, nyomukban svédek, angolok, németek, olaszok, spanyolok, amerikaiak, algériaiak. Az Akropolisz bejáratánál rezzenéstelen arcú, sovány, napbarnította, sötétkék egyenruhás férfi kezeli a belépőjegyeket. A látogató — miközben nyújtja a jegyét — gondolatban már a romok között jár, arra figyel. A szertelen turista először akkor veszi észre a romok között jelenlevő görög embert, amikor tilos dolgot művel. Belépés előtt figyelmeztették, hogy a Parthenon oszlopai közé nem szabad menni, mert életveszélyes. Ugyancsak tilos az Akropolisz köveinek dézsmálása. A turista mégis a Parthenon lépcsőjére hág, vagy emlékkövet akar a táskájába csempészni. Éles sípszó harsan. Az őr figyelmeztet a szabálytalanságra. A kötelező mosoly marad meg a turista Görög asszony — szamárháton Mit vegyünk...? Turisták az Akropoliszon emlékezetében Athén legrégibb negyedében, az Akropolisztól a Hermész utcáig terjedő szórakozónegyedben, a Piakában járva. A házak csaknem fele még a szabadságharc idején épült, ám a többi sem nagyon fiatalabb száz évnél. Ez a napközben kopottnak ható negyed, ahol minden házban taverna, étterem, kocsma nyílt — megannyi temploma a bor istenének, Dionüszosznak — este felragyog és vonzza az idegeneket. Kötelező invitáló mosoly ül a vendégfogadó ember arcán, aki széles mozdulatokkal valósággal tereli a gyanútlan turistát a legjobbnak tartott étterem, a Dromos tetőteraszára. A Piakán minden magára valamit is adó étteremnek műsora van. Többnyire egyetemistákból álló csoportok tagjai adnak elő népi táncokat. Vannak idegenforgalmi rendőrök is. Nincs rajtuk megkülönböztető egyenruha vagy jel. Hogy melyik rendőr tartozik ehhez a csoporthoz, az akkor derül ki, amikor a turistának valamilyen ügyes-bajos dolga akad. Mondjuk, az a kérdés izgatja, hogy melyik szállodában kaphat helyet. Az idegenforgalmi rendőr számára ez a kérés nem meglepő. Roppant készséges. Néhány perc türelmet kér, és lázas telefonálásba kezd. Rövidesen választ ad: „A Paradiso Szállóban kényelmes szoba várja. A legkönnyebben úgy juthat oda ..." — és részletesen elmagyarázza az útvonalat. Felvilágosítással szolgál akkor is, ha a múzeumok nyitvatartására, netán a belépődíjakra vagyunk kiváncsiak. Eligazít, segít a rendőrség hatáskörébe tartozó ügyekben. Amolyan hatósági mindenes az idegenforgalmi rendőr. Epidauroszban — ahol a messze földön híres Polükleitosz építtette, ma is használatban levő színház áll — a múzeum egyik szobra előtt az idegenvezető hosszasan magyaráz. A teremör — akár a kiállított szobrok — némán, szinte mereven áll, hallgatja a tájékoztatást. A látogatók arcán tükröződő őszinte csodálat láttán a teremőr megszólal: — Gratulálok asszonyom, ön nagyszerűen mondta el a szobor értékeit... Mistra egyik épségbe maradt — egyben múzeumként is szolgáló — templomában tilos fényképezni. Itt is akad engedetlen turista, aki megkísérli kijátszani az őr éberségét. Az figyelmezteti, hogy nem szabad fotózni. Ám a vendégnek annyira megtetszett az egyik freskó, hogy mindenáron fényképet akar készíteni róla. Pénzt vesz elő, diszkréten az őr kezébe, csúsztatja, és már kapja is a szeme elé a gépet. Néhány szóval nagyon nehéz híven visszaadni, mennyire megalázónak tartotta az őr, hogy megvesztegethetö-20
