A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-24 / 4. szám

Egykori bányászlámpa

< A régi és az új Rozsnyó-Rožňava ►

— Az én szememmel Rozsnyó? (Rožňava) Igen kevés maradt meg a régi városból. Csak a műemléknek nyilvánított főtér — mondja Balogh Gyula, a vnb iskolai, kulturális szociális és egészségügyi osztályának vezetője.

— Nyomtalanul eltűntek kis utcái, családi házai. Az a ház sem áll már, amelyben születtem. Mintha elfújta volna a szél. A helye sincs meg. Utca megy keresztül rajta. Több mint húszezerre duzzadt Rozsnyó lélekszáma.

Balogh Gyulával, a város jellegzetes 2000 négyszögöles főterén sétálva azt találgatjuk, bányaváros-e még Rozsnyó, ahogy a köztudatban időtlen időktől él, vagy változott az arculata? Bányaváros még mindig, ahogy a kotinok és kvádok idejében is az volt. A szenvedélyes érckeresők úgy aláturkálták a várost, hogy Rozsnyó legidősebb nemzedéke még most* is elmondja mesélő kedvében, hogyan nyílt meg egyszer a főtér a szekérbe fogott lovak alatt, hogyan süllyedtek a remegő, rémülten nyerítő állatok egyre mélyebbre, míg az istrángon felakadtak. A vasérc, mintha tréfát akarna űzni az itteni emberből, hol itt bukkan fel, hol ott. így a bányák még mindig élnek. Sőt a közeli alsósajói (Nižná Slaná) bányából nagy modern bányaüzem lett.

Semmi kétség afelől, hogy Rozsnyó ma is bányaváros. Amikor 1973-ban fennállásának hétszázadik évfordulóját ünnepelték, megcsillogtatta az ünnep fényét, hogy a nagy és jelentős évforduló alkalmából a köztársaság elnöke Munka Érdemrendet adományozott a városnak. A bányásznapra időzített ünnepségén további meglepetésnek számított a harangjáték (orloj) átadása, amely Olomouc és Prága után Rozsnyón is megszólalt a Szolgáltatások háza előtti térségben. A harangütések naponta háromszor, a müszakváltások időpontjában a bányászhimnuszt zengik el. Földbe építették a szerkezetet, a kalapácsütések hangja onnan jön föl, jelképesen érzékeltetve, hogy Rozsnyó alatt és a környéken a föld mélyében ma is élnek, az érckeresés szenvedélyének máig nem iobbant el a lángja.

Mikor beindították a szerkezetet, az emberek elérzékenyültek, s azóta is sokan megállnak a Szolgáltatások háza előtt rozsnyóiak, járásbeliek és külföldiek (az utóbbi években másfél millió turista fordul meg a városban), és várnak a föld mélyéből feltörő harangjátékra. Legtöbbjük fiatal, s legtöbbjük tanuló a város alap- és középfokú iskoláiban és szaktanintézeteiben. Az érckeresés szenvedélyének több évszázados története van, ahogy az emberi képesség kibontásának is. Sokan tanultak mindig is Rozsnyón, hogy csupán a legközelebbi múltban maradjanak, Fábry Zoltán is itt kóstolgatta a tudományt. De a tömegesebb képzés csak a felszabadulás utáni években indult meg. Azok számára nyílt ekkor lehetőség, akik korábban nem is mertek gondolni a továbbtanulásra. Balogh Gyula is ilyen volt.

— Hogyan is kezdjem? — mondja nem is tudom hányadik körbesétálásunk után a bányászok terén, a régmúltat jelképező Őrtorony órájára fel-felpislantva. — Édesapám asztalos volt. Pártalapító tag. Jól ismerte Fábry Istvánt. Negyvenkét éves korában halt meg tbcben. Anyám is meghalt három év múlva. Apátlanokanyátlanok maradtunk a bátyámmal. A nagyanyám testvére nevelt fel. Neki nem voltak gyerekei. A bátyám is tbc-ben halt meg harmincévesen. Bányában kezdte, ő is. Azzal is sokat vállalt magára, hogy folytatni akarta az apánk harcos életét. A háborús években kijárt a partizánok közé a Rákos hegyre. Ott volt egy régi bánya, az volt a rozsnyói partizánok rejtekhelye. Beszervezték összekötőnek, hozta-vitte a híreket, a röplapokat, aztán elfogták, és csak nagy üggyel-bajjal sikerült megszöknie. Szerencsésen hazakerült, de sajnos, nem sokáig élt. Nekem magamnak végig kellett járnom a proli gyerekek iskoláját. Munkásként kezdtem, kitanultam géplakatosnak, majd a Csemadok városi szervezetének ajánlatára négyhónapos tanítóképző tanfolyamra jelentkeztem. Munka mellett le is érettségiztem a rozsnyói gimnáziumban. Munka mellett szlovák-magyar szakos képesítést is szereztem a nyitrai tanárképző főiskolán. Nem maradtam sokáig a pedagógiai pályán. Dernőn és Várhosszúréten tanítottam, Lúcskán igazgatóskodtam. ahol a helyi pártszervezet elnökének is megválasztottak. A legnehezebb időben, amikor megalakult a szövetkezet. Egy napon átmentem oda könyvelőnek.

A városháza előtt állványok magasodnak. Takarják a kaput, a kétemeletes empire épület elejét, de oromzatán szabadoWTagyják a városi címert, rajta a két bányászkalapácsot közrefogó három rózsával. A tatarozás, illetve átépítés kb. két évig tat, a műemlékvédelmi hivatal fedezi a költségeket. Addig emeleti nagytermében zajlott minden társadalmi és kulturális esemény. Abban a nagyteremben, ahonnan 1706 őszén II. Rákóczi Ferenc az ország ügyeit irányította.

Balogh Gyulával, a Városházát megkerülve megyünk az új, szintén több emeletes Városházára, amelynek a legfelsőbb, (harmadik) emeletén 1970 óta a most 61 esztendős Petrinec Gyula alelnökként, majd elnökként intézi a város ügyeit. Nézzük, ismergetjük egymást, mintha már találkoztunk volna. Nem is a közelmúltban, régebben. Az ő jóvoltából derül ki aztán, hogy Pipafüstben című riportkönyvem Bányászsorsok című írásában szerepel, nvnt a bányaiskola igazgatója. Kölcsönösen megörülünk az újbóli találkozásnak, aztán Petrinec Gyula, a múltba réved. Mintha Juhász Gyula Milyen volt szőkesége című versének a hangulatát árasztaná, csak az ő szerelmének a tárgya a város, nem a lány. A régi, vályogból épült nedves házakat szanálni kellett, új utcák, terek keletkeztek. Nehéz elképzelni a régen voltakat. Hol volt a malomhoz vezető müpatak, nem'tudja már, azt sem, hogy hol állt a malom, a szódagyár, a nyomda, a pékség, hol voltak a kiskereskedők és tímárok stb., de azt pontosan tudja, hol épültek az új lakótelepek, legutóbb a Dél nevű, amelynek máris több lakosa van (hétezer), mint 1938 előtt egész Rozsnyónak. Arról is pontos tudomása van, hol létesültek az új üzemek.

Nem volt egyszerű a kicsi, sötét és nedves bányászházak szanálása. A bányászok keservesen megdolgoztak minden fillérükért és minden garast a fogukhoz verve építkeztek. Egyik-másik bányász még fejszét is ragadott, úgy akarta feltartóztatni a kényelmes, szellős, száraz és központi fütéses kényelmet nyújtó feltartóztathatatlant. Dől a szó Petrinec Gyulából, a cigarettafüst is elég gyakran, pedig az orvos megtiltotta a dohányzást, nemrégen súlyos szívinfarktust élt át, nyugalomba vonulást ajánlottak neki, őt azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy letenné a fegyvert. Be akarja fejezni, amit szülővárosával kapcsolatban elképzelt. De hát ki ez az ember?

— A bányatelepen születtem, és 31 esztendeig a bá-12