A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
% MIROSLAV KA PÉK MICSODA GÓL! O Lundák főtörzsőrmester és Pünkösd örmester ebben az időpontban éppen a Zbrojovka Bmo és Slovan Bratislava közti futballmérkőzés közvetítését nézték. A két csapat játékával egy cseppet sem voltak elégedettek. — Mit gondolsz, megfizetik a játékosokat ezért a mérkőzésért? — kérdezte a rózsás arcú Pünkösd. — Megfizetik — vélte teljes határozottsággal Lundák. — Különben a következő találkozóra már el se jönnének. Az egésznek pedig a labdarúgó szövetség inná meg a levét, mert a szurkolók nem hagynák annyiban a dolgot. Pünkösd őrmester bólintott és haragosan mondta: — Ha legalább a televízió előtt igyekeznének valamit mutatni, amikor csaknem az egész ország nézi őket. —• Ez tény. — Lundák felállt és kinyújtóztatta izmos testét. — Én bármelyikükkel felvenném a versenyt futásban. És nem kérnék érte egy pacallevesre valót sem. Ebben a pillanatban Pünkösd őrmester lelkesen a képernyőhöz hajolt: — Várj, ez reményteljes támadási Te ló, mit játszogatsz azzal a labdával? Löjj! Uramisten, ez igazi gyertya, akár a templomban! Bányába veled! Lundák teli szájjal röhögött. — Hiszen szót fogadott neked, miért szidod? — Ezt nevezed te lövésnek? — mérgelődött Pünkösd. — Hát én nem. A Zbrojovka már legkevesebb öt gólt rúghatott volna. Ha így lőnének azok a sörétes puskák, amiket a gyárukban gyártanak, a nyulak meg a fácánok fügét mutathatnának a vadászoknak. Idősebb társa unottan ásított. — Az egészből a legjobbak a szünet alatti reklámok voltak. Legalább elszórakoztatták az embert. Hogyan is szavalt Filipinda az előtt a söröshordó előtt ? „Soha nem volt se vesekövem, se epekövem. A Prazdroj egészséges és kellemes ital. Egészségükre!" Filipinda. ő megengedheti magának, hogy lehajtson egy nagy korsó pilsenit egy hajtásra, de nekünk az túl drága itóka lenne, mi olcsóbbat iszunk, és azt se egy szuszra, hanem háromszorra. — Lundák lehajolt és az asztal alól megkezdett velkopopovicei sörösüveget húzott elő. — Akkor hát egészségünkre! Abban a pillanatban, amikor hátranyaklott fejjel éppen az utolsó kortyokat gurgulázta. Pünkösd a combjára csapott és: „Gól, végre gól!" — üvöltötte. Lundák megrándult és végigöntötte magát sörrel. — Barátom, ilyet ne csinálj! Kár a mundérért is, meg minden cseppért, ami kárba vész. Ki adta a gólt ? — Senki — felelte Pünkösd letörtem — A kamerák megtévesztik az embert, az oldalhálóba ment. Pancserok! — Leönteni a közvetlen feljebbvalót velkopopovicei sörrel, és ráadásul semmiért, ez már a lázadással határos! — Lundák a zsebkendőjével gondosan tisztogatta a sörfoltokat. — Mennyivel jobb lenne egy csinos lánnyal valamelyik bárban ülni, és ha kedve támad, táncolni vele. — Te a lányokkal bárba jársz? Akkor sokba kerülnek neked. — Csak nem gondolod, hogy a fogyasztást én fizetem? Minek tartasz engem? — dicsekedett Lundák. Még valamit hozzáfűzött volna, de ekkor megszólalt a telefon. Morogva vette fel a kagylót, a füléhez illesztette, egy ideig szótlanul hallgatott, majd harsányan jelentette: Végrehajtom! A kagylót helyretéve savanyú arccal fordult Pünkösdhöz. — Azonnal az öreghez kell mennem. Szívesen tévednék, de azt hiszem, mind a ketten sárga lapot kapunk. Mielőtt belépett volna Fürge őrnagy szobájába. egy ideig hallgatózott az ajtó előtt, a bent folytatott beszélgetéstől azonban nem lett okosabb. Mélyet lélegzett és belépett. Előírásosan jelentkezett és várt. — Nézze meg ezeket a férfiakat — utasította öt az őrnagy. — Ismeri őket ? Lundák túlzott alapossággal vette szemügyre előbb Meherét, majd Halinát. — Nem, parancsnok elvtárs, soha nem láttam őket. — Ez hiba, Lundák, megbocsájthatatlan hiba. Magának látnia kellett volna őket! — Az őrnagy az éles szavakat igen rideg pillantással kísérte. — Lehet, hogy kellett volna, de nem láttam. — A főtörzsőrmester most kitömött vállát felhúzta, hogy az egészen az elálló füléig ért. Az őrnagy ezt pimaszságnak tartotta. Öszszeráncolta a homlokát és gúnyosan közbevágott. — Mit gondol, csak nem láthatatlanok? Lundák most a változatosság kedvéért leeresztette a vállát. — Nem úgy tűnik — mondta bizonytalanul. — Akkor hát mondja meg nekem, hogyan kerültek az épületbe anélkül, hogy maga Pünkösddel látta volna őket. — Talán nem az ajtón jöttek be — vágta oda vaktában Lundák. — Akkor a falon át kellett volna bejutniuk. Egyedül ez mentené meg magát és Pünkösdöt. — Az őrnagy felvont szemöldökkel Halinára nézett. Az dühbe jött. — Ha azt hiszi, hogy olyan falakat építünk, amelyeken csak úgy át lehet járni, hát akkor téved. Egyszerűen a futballt nézték és én ezt kihasználtam. — No kérem, a televízió! Már megint ez a televízió! — Az őrnagy most egy ítélöbíró hangján szólt: Százados, holnaptól az őrszobában csak vezetékes rádió lesz. Világos? — Világos — bólintott Kurta százados. — Ez mindenkinek megfelelőbb lesz majd. — Igen. — Fürge őrnagy komoran nézett az elszomorodott Lundákra. — És magával meg Pünkösddel még számolok. Most várjon itt ezzel a két férfival, a százados meg én nemsokára visszajövünk! Ez után a parancs után munkatársával átment a szomszédos helyiségbe. Ott gyorsan elővette a telefonkönyvet, kikereste a Samostav számát és feltárcsázta. Bohó igazgatót kérte. — Nincs itt — jelentette egy remegő női hang. — Ki keresi? — Doktor Bláha. És mikor tér vissza Bohó elvtárs? — Talán holnap. — A rövid választ elfojtott zokogás kísérte. Az őrnagy ezt igen rossz jelnek tartotta. — Kérem, nekem főként a feleségével kellene beszélnem. Hol találhatnám meg? Nagyon fontos. Elég sokáig késett a válasz, amely ismét sirós volt: — Ebben az igazgató elvtárs sem lehetne a segítségére. Eltűnt. — Eltűnt? Hogyan értsem ezt? — Nem tudom, mi sem értjük. Ne haragudjék, de többet igazán nem mondhatok. — A kétségbeesett lány már nem akart hallani több kérdést és egy panaszos „viszontlátásrá"-val befejezte a beszélgetést. Az őrnagy a kagylót a homlokára tette és ide-oda húzogatta, mintha ki akarta volna vasalni már elég mély ráncait. Úgy tűnik, hogy ezt a különös esetet nem vehetjük könnyedén, valami történt, valami történik, de mi? — okoskodott és megpróbálta elképzelni, hogyan viselkedik e pillanatban az a lány, akivel telefonált. — Sír, keservesen sir — válaszolt magának fennhangon. Kurta századost ez a váratlan mondat megriasztotta. — Te hallod valakinek a hangos sírását? — kérdezte kimeredt szemmel és kisujjával megrázta a fülét, hogy véget vessen esetleges süketségének. — Igen, egész világosan, bár eddig még semmi sem világos. Az őrnagy kijelentése még szorosabb munkára serkentette a százados fülét rázogató kisujját. Megdöbbenése még nagyobb lett, amikor a parancsnok halkan dörmögve újabb telefonszámot tárcsázott és beleszólt a kagylóba: — Kapcsolja nekem a közbiztonsági szervek folyamőrségét. Füles hadnagy a közbiztonsági szervek folyamőrségének parancsnoka, egy délceg, ötvenöt éves férfi, éppen virslit evett, amikor az asztalán megszólalt a telefon. A virsli volt a kedvenc étele, soha meg nem unta, mindig csak mustárral, zsemle vagy kenyér nélkül ette. És elvből evőeszköz nélkül. Szerette az ujjai közt szorongatni a forró, ruganyos bőrét, igy élvezte leginkább. Bosszúsan felmordult, hogy pont a javánál zavarják, és a kagyló után nyúlt. Amikor felemelte, nem hitt a fülének. Énekszót hallott: „A kártyában nincs szerencsém!" hangzott a telefonban. Gyorsan áttette a kagylót a másik füléhez. A dal tovább szólt. Elkáromkodta magát. — A szentségit, ki hülyéskedik itt? Ebben a pillanatban az ének abbamaradt és Fürge őrnagy szólalt meg. aki csak Füles káromkodását hallotta. — Hülyéskedek, barátom, hülyéskedek, de megvannak hozzá az elveim. Becsület a minél kevesebb munkának! A folyamőrség parancsnoka csodálkozva ingatta a fejét és felkiáltott: — Teljes gőzzel üdvözöllek! Szépen énekelsz, meg kell hagyni. Fürge őrnagy azt hitte, hogy Füles a hanglejtésére céloz. — És te ezt csak most vetted észre? Tudod, le se tagadhatnám, hogy szlovák származású vagyok.-*■ Csak ne pimaszkodj, hogy peched van a kártyában. Ha hűtlen lennél a sakkhoz és szerencsejátékra adtad a fejed, ezzel számolnod kell. És néha bizony elszámolod magad — bizonykodott Füles. Fürge őrnagy képtelen volt szabadulni az érzéstől, hogy a koponyájában valami sípol. — Kérlek szépen, honnan veszed ezt a marhaságot? Hiszen én világéletemben átkoztam a kártyát. 14
