A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-06-27 / 26. szám

— Akkor meg miért panaszkodsz, hogy nincs szerencséd a kártyában?

A megdöbbent őrnagy fejében még élesebben fütyült valami.

— Miket találsz ki ? Én nem panaszkodtam sem a kártyára, sem egyébre.

— Ebben az esetben bocsáss meg! — mentegetőzött Füles. — Bizonyára rosszul hallottam. Szinte hihetetlen, mi mindent hall az ember a telefonban! Ja igaz, miért is hívlak — vissza az egész! Hiszen tulajdonképpen te hívsz engem. Mi nyomja a szivedet?

— Ide figyelj, nem találtatok a mai nap folyamán a Moldvában, a Troja-hid táján egy fiatal női holttestet?

Füles hadnagy éppen beleharapott a hűlőfélben levő virslibe, de egyszerre elment tőle az étvágya. Kedvetlenül kezdte rágni és közben befedte a telefonkagylót, hogy a túlsó végén ne hallják.

— Azonnal megállapítom — mondta, miután lenyelte a falatot. — Hamarosan visszahívlak.

Letette a kagylót és bosszúsan ellökte a tányért a maradék virslivel. Lenyomta a nagy íróasztal sarkán elhelyezett kapcsolótábla egyik gombját.

A hangszóróból azonnal felhangzott: — Itt Vércse, itt Vércse!

Füles elégedetlenül mordult egyet és a mikrofonba kiáltott:

— Talán Sólyom, nem?

— Nem parancsnok elvtárs. Sólyom tegnap voltam, ma Vércse vagyok.

— Szóval Vércse! Hol vagy?

— A Troja-hídnál körözünk a lelet körül!

— Milyen lelet körül? — Füles hangja megcsuklott, ezért köhintett.

— A part közelében 'felfedeztünk egy szoknyát, blúzt, női bugyit és melltartót, de semmi se volt benne — hangzott a tárgyilagos jelentés. — Már úgy értem, hogy semmilyen test.

Füles hadnagy másodszor is köhintett.

— Csakhogy nekem éppen a test fontos. Mindenáron meg kell találni az illetőt, élve vagy halva.

— Végrehajtom — ígérte Vércse. — Alighanem halva találjuk meg, mert csupaszon itt nehezen fürödhet valaki. Parancsnok elvtárs, nem kellene segítségül hívni a búvárokat?

— Meglátjuk. — A sarokba szoritott Füles kitérő választ adott. — Jelentkezz egy fél óra múlva.

— Jelentkezem a parancs szerint, de mint Vércse, nem mint Sólyom.

Füles hadnagy jó ideig dörgölte a kopasz feje búbját és azon töprengett, ne főzzön-e meg még egy pár virslit, hogy helyrehozza az étvágyát, mielőtt visszahívja Fürgét. Hosszas vívódás után elhatározta, hogy először azt végzi el, amit a szolgálat előír.

— Nos, közölnöm kell veled — mondta a kollégájának, amikor kapcsolták —, hogy a Moldvában semmiféle holttestet nem találtunk, csak a bugyiját, a melltartóját, a szoknyáját meg a blúzát. Furcsa, nem igaz?

— Szörnyű — sóhajtott Fürge őrnagy. — Nem is hiszed, mennyire próbára teszel ma.

— Te engem még inkább! — füstölgőit Füles. — A Moldva zavaros vizében keresni a körözött személyt, mondhatom, örömteli feladat. Épp ezért ezt meg kell beszélnünk. Mit gondolsz, nem kellene megkérnem a honvédelmi szövetséget, hogy adjon kölcsön néhány búvárt? Az ón embereim ugyan igyekeznek, de a csónakkal nem mehetnek a víz alá, az nem tengeralattjáró. Szerintem búvároknak kellene haladniuk láncban Mélníktöl a Troja-hídig. Miért hallgatsz?

(Folytatjuk)

L Gály Olga fordítása

Illusztráció: Gály Kati

ÖRÖKSÉG

Arcképek a két világháború közötti időszak csehszlovákiai magyar irodalmából

"Vbzäri Dezső

(1904*1974)

Az Iglón (Spišská Nová Ves) született és Budapesten elhunyt Vozári Dezső az úttörő költőink közé tartozik, 1920-ban már kötete jelent meg. Amíg költőink többsége a vidékhez, a vidéki társadalmi rétegekhez (parasztság. földmunkásság, középosztály) kötődött, addig ő intellektuális hangoltságú verseiben kihívó módon a város szerelmesének, a városi életforma hívének vallotta magát. Városiasságának, urbánus életérzésének, életlátásának sajátos eleme volt a hedonizmus és frivolitás: hetyke szabadszájúsággal énekelte az érzéki örömöket és csúfolkodva szamárfüleket mutatott az áiszemérmességnek. Ezek a tulajdonságok és az ilyen versek egy individualista polgári költőt sejtetnek, de Vozári sokkal több volt annál. Groteszk és szatirikus költeményei (Egy kétnapos milliomoshoz. Souvenir

stb.) kemény társadalmi kritikát fejeztek ki és a nagy polgáriság fényűző életét gyakran haláltáncként ábrázolták (Dunakorzó).

Költői és emberi pályájának az alakulása igen érdekes, s eredeti volt. Első három verseskötete (Őszi köszöntő, 1920; Fekete zászló. 1921; Éjfél után, 1922) 16—18 éves korában jelent meg Kassán (Košice), ahol akkor a gimnázium diákja volt. Az érettségi letétele után az orvosi, majd a bölcsészeti tanulmányokkal kísérletezett de végül is az újságírásnál kötött ki, s a Prágai Magyar Hírlap, majd a Magyar Újság belső munkatársa, szerkesztője lett. Legérettebb és legjellemzőbb verseskötete, a konzervatív kritika által élesen támadott Szebb a sziréna 1935-ben jelent meg. 1935 és 1938 között költészetében az antifasiszta hang erősödött fel, s a müncheni döntés utáni hónapokban a faji üldözésnek kitett költő Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba ment. 1943-tól 1945-ig a Ludvik Svoboda által vezetett csehszlovák brigád katonája volt, a háború végén Magyarországra (Budapestre) ment és ott élt haláláig.

A felszabadulás után költészete sokáig homályban maradt. Ekkor már csak szórványosan publikált, s az új verseiből kötete nem jelent meg. Szerencsére még megérte válogatott kötete kiadását, mely Varázslat nélkül címen Budapesten 1972- ben jelent meg Sándor László gondozásában és előszavával.

Ezt a kötetet adta ki 1984-ben változatlan címmel és összetétellel a Madách Kiadó. Részünkről igen kései adósságtörlesztés volt ez. amit azonban a kiadási körülmények némileg ellensúlyoztak: a kötet — Vozári művészi rangjának megfelelően — a Csehszlovákiai Magyar írók reprezentatív sorozatában jelent meg és a kiadási év (1984) egybeesett a költő meg nem ért 80. születési évfordulójával.

TURCZEL LAJOS

HOL VAGY, SZABADSÁG?

EGY KÉTNAPOS MILLIOMOSHOZ

„Rotschild báróné tegnap egészséges fiúgyermeknek adott életet."

(Újsághír)

Üdvöz légy, kétkilónyi hús, te rózsaszínű gyermek, győzelmi kürtjei harsonáz, lakájhadak fogadnak, bömbölésed visszhangozzák reneszánsz-stílű termek, hol egykoron kényúr lehetsz, s erős, fehér fogadnak

juthatnak étkek, ízesek, nyu/ak, galambok, pontyok, s szerelmi éj párnái közt dobol a téveteg szív; ha únsz majd már becézni lányt bubifrizurát kontyot szép álmaidra jól vigyáz őrangyal és detektív.

Üdvöz légy itt e csillagon, mely lázas és köhécsel, és a sötétben tévelyeg, halálra elgyötörve, de most talán te jössz puha kezedben égi méccsel és fényt hozol, reményt hozol, isten barátja, törpe!

Még nem tudod, mi rossz, mi jó, de már tiéd a bánya, dinamit robban, éhesen keres a csákány kincset.

Miattad görnyed száz gerinc. Ez a világ talánya: miért van néked szőnyeged, jachtod, ezüstkilincsed?

Bölcsőd fölé a sorsharag von baldachint sötétet, ó, kétkilónyi hús, remegj és sírva törj magasra; nagy szélvész zúg a tájakon; hová sodorhat téged? trónusra ? szennybe ? távoli bolygóra ? lámpavasra ?

EURÓPA ELRABLÁSA

Vitte s letette, hogy már este lett, mint hitregében a komor bika, gőzö/gött bűzös, ocsmány orríika az ájult és törékeny test felett.

Amerre ment az ember megriadt ember és állat rejtekébe bútt, és káromolt ott Hitlert, háborút a bombák és a fojtógáz miatt.

Ki gáztól és ki fűztől nem riad, s nem zokogni, de menteni akar,

Európa, csak ő igaz fiad.

Bivallyal hálsz még, még szemét takar, de már a tiszta fergeteg talán holnapra rést vág börtönöd falán.

(Moszkva, 1943)

A zászló leng az ifjú szélben, és trombitálnak ifjú marsok, kokárdák gőgje bőg. A szónok, ó, szabadság! terólad harsog.

Ó szabadság! de mennyi, mennyi vitéz ment érted halva halni, költő pengette érkezésed, király várt rád a diadalmi ivek alatt Hol vagy, szabadság? Dermedten lessük roppant perced, vágyunk, imádunk, invoká/unk, toliunk szegény, serényen perceg.

De a betű már tehetetlen, és a szavak sötétek, lomhák, amerre nézünk, merre látunk, bitók, bilincsek, tilalomfák.

Hol vagy, szabadság ? Megtapintunk, ízleljük ízed édes cukrát, míg tank görög a szép mezőkön s veszett kutyák fenik foguk rád.

Mint oltalmazzunk, rejtegessünk, hogy a hajnalt megérjük véled?

Hová hasaljunk itt az éjben ?

Pszt, csend, pszt csend, ne sírj, te lélek, némán lapítsunk, hogy a zsarnok fájdalmunkat ki ne nevesse.

Hosszú az éj, de el fog múlni, hosszú az éj, de messze, messze valami láng. valami szikra új, vakmerő sugár-sereggel tört át s a mérges horizonton valami fénylik. Tán a reggel?

(1938)

15