A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 3. szám
KINCSÜNK A NYELV ellenességeinek magyarázatára számos sajátságos okot és számos Objektiv tényezőt tudnánk is felhozni. S ha még nem is világos mindenki számára, elöbb-utóbb azzá kell válnia, hogy a csehszlovákiai magyar gyermekirodaimat sem mérhetjük' máshoz, mint — első fokon — közvetlen környezetéhez, tehát a cseh, a szlovák és a magyar gyermekirodalomhoz, tágabb értelemben — tehát másodfokon — pedig a világhoz. Igényeiben is, értékelésében is. És ennek megfelelően kell beépítenünk nemzetiségi kultúránk egészébe, s ennek megfelelően kell irodalmi értéktudatunk szerves részévé tennünk. Nem létező dolgokat megteremteni talán könynyebb, mint a meglévőket asszimilálni, mint élni velük, s értékesíteni azokat. Mert mi a helyzet ezen a téren minálunk? Egyelőre sok jel mutat arra, hogy gyermekirodalmunk meglévő értékeivel még meg kell tanulnunk sáfárkodni. Ahhoz azonban, hogy ezt megtanulhassuk. mindenekelőtt a gyermekirodalomhoz kapcsolódó — egykor talán jogos, ám időközben alaptalanná vált — előítéleteinken, lekicsinylő véleményünkön, babonáinkon kellene változtatnunk. Sorolható példákat az imént mondottakra, azt hiszem mindenki szép számmal találhatna magában. Ahhoz, hogy visszatérhessek csapongó feljegyzéseim bevezető soraihoz, mindenekelőtt annak a meggyőződésnek kell hangot adnom, hogy a gyermekirodalom nem afféle alkalmazott irodalom. Mint ahogy sohasem volt az, mert nem is lehetett az. Sőt, semmiféle irodalom nem az. Épp a minap olvastam egy szép megfogalmazását annak, hogy mi a vers, illetve mi a vers lényege, értelme. Magyarországi nemzedéktársam. Veress Miklós egyik nyolc esztendővel ezelőtti írása szerint „a vers arról szól — hogy az embernek léte van". Nos, a gyermekvers is erről szól. És a mese is ugyenerről. Az ember létéről. Arról, hogy az embernek léte van. Nem többről, de nem is kevesebbről. A fentebb már kétszer is segítségül hívott Bruno Bettelheim sok évtizedes gyermekpszichológusi és pedagógiai gyakorlata alapján a népmese épp ezáltal tölti be semmi mással nem helyettesíthető szerepét a gyermek életében, érzelmi világának fejlődésében is nyiladozó értelmének kibont(akoz)ásában. hogy „nyíltan szembesíti a gyermeket az alapvető emberi létfeltételekkel". És ennél senkinek sem szabadna alább adnia, aki azért fog tollat a kezébe, hogy a gyermekeknek írjon verset, mesét, bármit. „Ezer okom van a gyerekeknek írni" —r nyilatkozta egy alkalommal a Nobel-díjas Isaac Baashevis Singer, s a következő pillanatban már sorolta is ezeket, amelyek közt ilyenek szerepelnek: „A gyermekek könyvet olvasnak, nem lapokat; a gyermekek fütyülnek a kritikára; a gyermek nem azért olvas, hogy személyiségzavarát gyógyítsa; nem azért olvas, hogy komplexusaitól szabaduljon; a gyermekek nem bíbelődnek a pszichológiával ; ki nem állhatják a szociologizálást; nem akarják megérteni Kafkát vagy Joyce-ot; a gyermekek még hisznek a jóságban, a családban, a tündérekben és varázslókban, a logikában, a tisztaságban, az írásjelekben és egyéb hasonló ócskaságokban; szeretik az érdekes történeteket s nem a kommentárokat, magyarázatokat és lapalji jegyzeteket; amikor predig egy könyv unalmas, habozás nélkül ásítani mernek ..." Ha más nem is, ugyanez az ezer okunk nekünk is megvan arra, hogy a gyermekeknek írjunk. Voltaképpen másért nem is szabadna írnunk nekik, csupán emiatt az ezer ok miatt. TÓTH LÁSZLÓ FOTÓ; BORZI LÁSZLÓ „JÓ ÁLLAT A SÓ" Ha ma hangzanék el a címül írt állítás, alighanem meghökkennénk, viszont még a XVII. században is nagyon helyénvaló mégállapítás volt. A mondat Heltai Gáspár Uj testamentomában is olvasható, s azt jelentette, hogy jó, értékes dolog a só. Az állat .dolog’ jelentésben számos nyelvemlékünkben előfordul. így használja 1577-ben Telegdi Miklós — „Bort es semmi részegítő adatot nem fog inni" — Nagyszombatban nyomtatott müvében: „Az képec lelketlen allatoc”. Egy 1640-i debreceni nyomtatvány szpvegében ugyancsak hasonló jelentésre bukkantunk: „A bűn átkozott állat". Az állat szó eredetét a nyelvtörténet már régen tisztázta: az áll ige -at képzős származéka, tehát hasonló módon alakult, mint a fűz igéből a füzet, a szűr-bői a szüret. Az áll igének „létezik" jelentése is volt. tehát nagyon is általános fogalmat jelölt, származéka éppen ezért vált alkalmassá arra, hogy a „dolog" mellett nyelvünk még igen sok jelentésben felhasználja. Lássunk ezekre is néhány példát! A XV. századi Bécsi Kódex egyik mondata: „Az oszlop nag’ vala es eo allat’t'a igen magas” (Az oszlop nagy vala, és az 5 állatja — azaz alakja — igen magas). A Müncheni Kódexé: „Tu kitec toldhat o allat’t’ahoz eg sengnet", azaz: Közületek ki képes a maga alakját megtoldani (megnövelni) egy singnyivel? (A sing régi mértékegység.) „Lényeg" jelentésben használja szavunkat az Érdy-kódex: „Az wr isten zemeelben (személyben) három adatban egy", s egy másik helyen is: Mi lee’gen (légyen) az lelky ysmeret allattya zerent (szerint)". Pázmány Péter Kalauzában (Pozsony, 1613) is ebben az értelemben használja: „Imádságok és kereszt-vetések... de az misének állattya nem ezekben vagyon." Idézhetünk adatokat ELSŐ ÉS UTOLSÓ TALÁLKOZÁSOM LESZNAI ANNÁVAL Lesznai Anna (eredeti nevén Moskowitz Amália) írói nevét szeretett kis falujától kölcsönözte. Nyolc évtizedes életpályájába (1885—1966) belefért két világháború minden borzalmával, de az emigráció is és sok egyéb. Máli — ahogy odahaza hívták — a magyar művészeti élet páratlan jelensége volt, iparművész, festő, nagy intellektusé, gazdag érzésvilágú költő. A zempléni Alsókörtvélyes (Hrusov) határában volt szüleinek birtoka, s bár Budapesten született, már kisgyermek korától itt élt, itt alakult ki az ő álomvilága. Fivérem a szomszédságban lévő Alsógyertyánban (Niíny Hrabovec) völegényeskedett, így gyakran jártunk át Lesznai Anna szüleihez. Még két kis falu esett közbe, Pósa és Rákóc, annak idején ez utóbbi volt Körtvélyes postaállomása. Egy szép napon üzenetet kaptunk, hogy Máli holnap érkezik, ha látni akarjuk, jöjjünk át. Látni akartuk. A gazdasági udvar felől közelítettük meg az egyszintű — kastélynak nevezett — kis kúriát. A park csodálatos virágai tették különösen vonzóvá az épületet. Lesznai Anna édesanyja, aki amatőr botanikus volt, ritka növényekkel. egzotikus fákkal, szinpompás virágokkal a „lény” jelentésre is. A Debreceni Kódexből : „Isten nag (nagy) tiszta adat”, a Bod-kódexböl: „Ember ki azzon allattul ziletik („Ember ki asszonyállattól születik")” és Baranyai Decsi János nevezetes közmondásgyüjteményéből is: „Tűznél, tengernél aszszonyi állatnál gonozb nem lehet." Ez utóbbi mondatban is az „asszonyi állat" közömbös, nem sértő jelentésű, a negatívumot a környező szavak tartalmazzák. Ugyanígy nem sértő az Érdy-kódex egyik megállapítása: „Embery adat twd valaztany yotol gonozt": az ember (emberi lény) meg tudja a jót és a rosszat különböztetni. Az állat mai jelentésére már a XVI. századtól kezdve vannak adataink, például a Debreceni Kódexből: „Midőn madarak es egeb (egyéb) altatok...", Miskolczi Gáspár Egy jeles vadkert című művéből (Lőcse, 1702): „A tengerben vagyon egy vízi kígyó, rettenetes nagy hosszú barom állat." Geleji Katona István 1645-ben „Repeső allat"-nak nevezi a madarat, Mikes Kelemen egyik levelében pedig ezt írja: „A túzok rettentő fejes, makacs állott." Mi az oka annak, hogy mai nyelvünkben állat szavunknak egyetlen jelentése van: „szerves anyaggal táplálkozó élőlény (az ember kivételével)". A választ könnyű megadni, ha arra gondolunk, hogy a nyelv mindig és minden izében változik, s ez alól a szavak jelentése sem kivétel. Az állat esetében annak a módosulásnak vagyunk a tanúi, amelyet a nyelvtörténet jelentésszükülésnek nevez. Az áll ige -at képzős, főnévi származéka kezdetben a „létező dolog" kifejezésére szolgált, később — a jelentéskor szűkülésével — az emberen kívüli élőlények jelölésére. A jelentésszűkülés egyáltalán nem ritka jelenség szókészletünk történetében. Hadd idézzünk rá még néhány példát! A fahéj eredetileg bármilyen élő fa burkát jelölte — a telepítette be. Látogatásom az 1918-as évek táján történt, igen fiatal gyermekleány voltam még. mikor találkoztam Malival. Két napja jött meg Budapestről, de nem dámaként érkezett haza, mert az igazi „hazája" valóban Alsókörtvélyes és Leszna volt. Itt írta két kötetes — 1320 oldalas regényét, a „Kezdetben volt a kert" címűt. Magával vitt a kertbe, ahol a virágokkal beszélgetett, egész lényéből gyengédség, finomság áradt, újra és újra megihlette öt a kert, a hatalmas juhar- és hársfák, a természet jelenségei. Ezekkel regényét is teletűzdelte. Nagy virágbarát voltam, sok virágnak a latin nevét is tudtam, így Máli még buzgóbban mutogatta őket. Ottlétemkor egyáltalán nem volt furcsa, hogy nyaranta 15—20 vendég is felkereste kúriájukat. írók. festők, zenészek, szobrászok, s bár nézeteik sokban különböztek egymástól, Máli harmonikus egyéniségének hatására az ellentétek a háttérben maradtak. Talán ez az oka annak, hogy korábbi férjével Jászi Oszkánal, akitől elvált és akkori férjével Gergely Tibonal a legnagyobb egyetértésben sétálgattak hármasban a parkban. Hamarosan elkerültem gyermek- és leányéveim színteréről, többet már nem találkoztunk Málival. Fivérem sok éven keresztül meg-meglátogatta Lesznai Anna első férjétől származó fiát, Garay mérnököt, aki már annak idején egyedül gazdálkodott a birtokon. Életét egy német golyó oltotta ki, így csak második férjétől. Jászi Oszkártól született két fia maradt életben. 1966-ban, mikor Lesznai Anna „Kezdetfahánccsal és a kéreggel együtt. Csak a XV. századtól kezdve fordul elő az ismert, illatos fűszerfajta neveként. A testvér mai jelentése „egyazon szülőktől származó bármelyik nembeli személyek egyike" — régen erre a fogalomra más kifejezést használtak: például atyafi, egy ember leányi, egy ember fiai stb. A XVIII. századig minden vérrokon testvér volt. — Biztos, hogy a szüretnek is egykor tágabb volt a jelentésköre. Mint a szűr ige -at képzős származéka a szűrés műveletét jelölte általában, s úgy látszik, csak a XVI. századtól korlátozódik jelentése a szőlő kisajtolására. — Végül hadd említsük meg marha szavunk jelentéstörténetét. E bajorosztrák eredetű jövevényszó a vagyontárgy és a kincs szinonimája volt. Ezt az eredeti jelentését találjuk meg az Érdy-kódex szövegében: „Nagy boseeggel hanyaak vala el pénzt es ezyst morhaat." Hasonló, bár átvitt értelmére találunk példát Pázmánynál: .......nints e világon drágáb’ marha a mi lelkűnknél". Még Arany János ismert balladájában. a Szondi két apródjában is „kincs” jelentésben fordul elő: „A vár piacára ezüstöt, aranyt Sok nagybecsű marhát máglyába kihordat;... A szó jelentése fokozatosan szűkült: egy idő múlva csak a vagyon, a jószág egyik fontos részét, a háziállatot jelölték vele, majd a mai „szarvasmarha" jelentése szilárdult meg. Meg kell jegyezni, hogy mind tágabb, mind szűkebb jelentésében hosszú ideig párhuzamosan is használták. Ezt igazolja, hogy hizlalt marha, marhát hajt féle szókapcsolatok már a XVI—XVII. században felbukkannak. ben volt a kert” c. művét olvastam — már érett fejjel —, akkor jöttem rá Máli tulajdonképpeni mivoltára, a regényében szereplő személyek küldetésére, pártállására, álnevükre. Lukács Györgyöt — akivel együtt vezették a Vasárnapi Kört — gyakran említi; Máli volt Lukács egyetlen női barátja. Sokszor említi még Fülep Lajost, Sinkó Ervint, Balázs Bélát, Szabó Ervint, Fábry Zoltánt. Adyval apja házában találkozott először. A nagy költő elismeréssel irt és beszélt Lesznai Annáról. Lukács 1909-ben megjelent első verskötetét revelációként üdvözli. Babits is megemlékezik róla. Unokabátyja, Hatvány Lajos révén 1929-ben József Attilának pénzküldeményt juttat, nevét el nem árulva. József Attilának akkor még nincs helye saját hazájában az első világháború után. Máli azonban felfedezte benne a nagy költőt. A küldeményt József Attila sokáig nem köszönte meg, nem talált kellő kifejezést meghatottságában. 1932-ben közösen adtak ki egy versantológiát. Lesznai Anna mindhalálig kereső, kutató, önmagával elégedetlen művész és ember volt, „mégis harmóniát árasztott maga körül ..." — irta Vezér Erzsébet. Most idős koromban a visszaemlékezés kapujában állva kissé meghatódva elevenítettem fel az alsókörtvélyesi kastélyhoz fűződő leánykori emlékeimet, a Lesznai Annával töltött órákat. PETRÁSNÉ KOVÁTS GIZELLA KÁZMÉR MIKLÓS 11
