A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-06-13 / 24. szám

Megválasztottuk képviselőinket Május 23-án és 24-én megválasztottuk a törvényhozó testületek és a nemzeti bizott­ságok képviselőit. Közel 11 millió állampol­gár a választásokra jogosultaknak 99.39 százaléka járult a szavazóumákhoz. A képvi­selőtestületekbe a Nemzeti Front 197 404 jelöltjét mindenütt megválasztották. Az általános választások fontos politikai eseményt jelentenek. Előkészületeikbe és le­bonyolításukba az emberek százezrei kap­csolódtak be, a választási gyűléseken milliók vettek részt. Ez is bizonyítéka és megvalósu­lása a szocialista demokráciának, amely a legszélesebb néprétegek számára lehetővé teszi, hogy így vegyenek részt a közügyek irányításában, az államigazgatásban, a poli­tika formálásában, megvalósításában és el­lenőrzésében. A választásokon való nagyará­nyú részvétel és minden képviselőjelölt meg­választása kifejezi népünk erkölcsi és politi­kai egységét és azt az eltökéltséget, hogy tovább kíván haladni a fejlett szocialista társadalom építésének útján. A népképviseleti választások országunk­ban röviddel a CSKP XVII. kongresszusa után történtek. Tudjuk, hogy a kongresszus hatá­rozatainak nyomán széleskörű munkakezde­ményezés és állampolgári aktivitás bontako­zott ki. Az állampolgárok elismeréssel érté­kelték az elért eredményeket, tanácskoztak a képviselőjelöltekről, részt vettek a választási programok kidolgozásában, számos javasla­tot. észrevételt és bírálatot terjesztettek elő. Mindez jelentősen hozzájárult a képviseleti testületek tevékenységének javításához a vá­rosok és a községek további fejlődéséhez. A választások előtti gyűléseken természe­tesen rendkívüli figyelmet szenteltek az ál­lampolgárok országos jellegű problémáik­nak, sőt a világ jelenlegi helyzetével is töb­ben foglalkoztak. De a legtöbb szó így is a helyi jellegű kérdésekről esett. Ez jó is, hi­szen a helyi jellegű kérdések megoldására összpontosíthat a legjobban a választó pol­gár. Ezért kell hangsúlyozni, hogy népképvi­seletünk szervei alapvető láncszeme a nem­zeti bizottság. A nemzeti bizottságok szere­pe társadalmunk egész politikai rendszeré­ben kulcsfontosságú. A nemzeti bizottsági képviselő köteles aktívan tevékenykedni vá­lasztói között, tanácskozni velük azokról a fontos javaslatokról, amelyeket a nemzeti bizottság szervei ép megvitatni készülnek, érvényesíteni a nemzeti bizottságokban a lakosság jogos érdekeit, beszámolni a vá­lasztóknak, tájékoztatni őket a fontos intéz­kedésekről, a készülő új törvényekről és ren­­deletekröl. A képviselő számot kell hogy adjon választóinak kifejtett munkájáról, vala­mint a részükről érkező javaslatok elintézé­séről. A most megválasztott képviselők az elkö­vetkező években a mindenütt jóváhagyott választási program megvalósításán fognak fáradozni. A választási programokban fontos helyet kapott a kulturális ellátottság kérdése is és itt a meglévő problémák megoldásában a Csemadoknak is jelentős szerepre lesz. Köztársaságunk elnöke Gustáv Husák elv­társ mondotta, a választások előestéjén: „Arra törekszünk, hogy a gyakorlatban minél többen segítsék programunk megvalósítá­sát, vállalatukban és országukban tényleges gazdáknak érezzék magukat és úgy is csele­kedjenek." — str. — VISSZAPIIIANTÓ MÁJUS '86 Gustáv Husák köztársasági elnök CSÜTÖRTÖK ti Szövetség (ÖGB) küldöttségét, a prágai várban Karel Hoffmann- amely Anton Benyanak, a szövet­nak, a Szakszervezetek Központi ség elnökének vezetésével hiva-Tanácsa elnökének jelenlétében talos látogatáson tartózkodott fogadta az Osztrák Szakszerveze­­hazánkban. Margaret Thatcher brit kormány­fő Tel Avivba érkezett. A brit mi­niszterelnök elsősorban a közel-SZOMBAT keleti helyzetről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt vendéglá­tóival. Hafez Asszad szíriai államfő fo- VASARNAP son tartózkodott Damaszkusz­gadta Alekszej Lizicsov hadsereg­­___ ban. A felek a közel-keleti hely­tábornokot, a szovjet hadsereg es ITM zetröl és a szovjet—szíriai együtt­haditengerészet politikai főcso- ZJ működésről folytattak vélemény­portfőnökét, aki munkalátogatá­­cserét. A Mongol Népi Forradalmi Párt XIX. kongresszusára Ulánbátorba utazott a CSKP küldöttsége Anto­nín Kapeknek, a CSKP KB Elnök­sége tagjának a prágai városi pártbizottság vezető titkárának vezetésével. Moszkvában megkezdődött a tu­dósok második össz-szövétségi konferenciája a béke és az atom­háborús veszély kérdéséiről. elhárításának Gustav Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök Wojciech Jaruzels­­kinek, a LEMP KB első titkárának, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének meghívására május 27-én baráti munkalátogatást tett Varsó­ban. Tárgyalásaik során aláírták Csehszlovákia és Lengyelország közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés hosszú távú, 2000-ig szóló fejlesztési programját. A brüsszeli NATO-központban megkezdődött az atlanti tömb vezető katonai szerveinek tavaszi tanácskozása. Napirenden szere­pel a NATO hagyományos fegy­verzetének bővítése, a Pentagon-SZERDA 21 nak a bináris fegyverek gyártásá­ra és nyugat-európai telepítésére vonatkozó terveivel kapcsolatos állásfoglalás jóváhagyása és az „európai stratégiai védelmi kez­deményezés" megvitatása. Délután két órakor országszerte megnyitották a szavazóhelyisé­geket, hogy szocialista hazánk állampolgárainak milliói megvá­lasszák a nemzeti bizottságok­nak, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, a Szövetségi Gyűlés PÉNTEK 23 Népi Kamarájának és a Nemzetek Kamarájának csaknem 200 000 képviselőjét. A Nemzeti Front egységes jelölőlistája megfelel társadalmunk osztály- és nemze­tiségi összetételének. HÉTVÉGI LEVÉL — Hogy vagy? Már ezer éve nem láttalak! — tesszük fel az utcán váratlanul elénk toppanó rég nem látott ismerősnek a szokványos kérdést. — Köszönöm, jól! — mondja ő. — Képzeld ... — kezdi a mondatot, de a vá­laszra már alig figyelünk oda, lopva az óránk­ra pislogunk és sűrű bocsánatkérések köze­pette felugrunk az éppen jövő buszra vagy villamosra, onnan még mosolyogva intege­tünk meglepett arcot vágó barátunknak, aki talán munkájáról, sikereiről vagy bosszúsá­gairól, családi életéről akart még mondani néhány szót. Ha fordítva történik meg ugyanez (persze velünk), fáradtan legyintünk és bosszúsan megyünk tovább. Megszoktuk. Mert mi min­dig sietünk, mindig intézünk valami fontos dolgot és nincs időnk arra, hogy egy kicsit elbeszélgessünk, kicseréljük véleményünket a világ dolgairól barátunkkal, embertársunk­kal. A társalgást, a kedélyes összejöveteleket — egyesek azt mondják — ma már a televí­zió tökéletesen helyettesíti. De vajon így van-e ez rendjén? Nem hinném. Az ember társas lény, vágyik a meghitt, őszinte beszél­getésekre, társalgásokra. Emlékszem, gyer­mekkoromban vasárnap nyári délutánokon az asszonyok kiültek a lócákra a házak elé és ott beszélték meg a heti híreket, a falusi élet mindennapjait. Fiatalok sötétedéskor har­monikaszó kísérete mellett végigdalolták az utcát. Nagyokat nevettek, tréfálkoztak. A minap én is megfordultam a forgalmas városi utcán éneklő csoport után. Kipirult arcú fiatalok, miután elhelyezték a kirakat­ban az érettségi tablót, végigjárták a szá­mukra kedves emlékeket ébresztő utcákat és vidáman, önfeledten énekeltek. Érdekes, hogy ilyenkor mindig régi népdalok jutnak a fiatalok eszébe, vagy talán azt lehet legjob­ban közösen énekelni? Ma már egyre inkább keressük egymás társaságát, vágyunk a közösségi élet után. Klubok alakulnak öregeknek, fiataloknak egyaránt. Éneklőcsoportok, táncházak, vetél­kedők szerveződnek egy-egy agilis „minde­nes" kezdeményezésére. Voltam már nyugdíjasok klubjában is, ahol nagyon jól éreztem magam. Érdekelt, amit csináltak. Azok, akik ott voltak, azért járnak oda minden héten (esetleg minden nap), mert szükségét érzik az emberi szónak, a kikapcsolódásnak, a játéknak, őszintén örül­nek egymás sikereinek és szívesen segíte­nek, ha társuk bajba kerül. Ugyanúgy jól szórakoztam a fiatalok sportvetélkedőjén, kérdés-felelet játékain és élénk érdeklődés­sel hallgattam véleményüket társadalmunk helyzetéről, a saját problémáikról, a világ gondjairól. Ők is mindig türelmesen meghall­gatták az őszinte, értelmés választ. Sokszor mondjuk sietve és kapkodva, hogy nincs semmire időnk, nem érünk rá a beszél­getésre, a pihenésre. De az értelmes és tartalmas élet érdekében mindenre kell talál­nunk hasznos megoldást. A busz, a villamos, a vonat helyett jön másik, de lehet hogy az az ember, ismerős, aki egy kis baráti szóra vágyik, aki éppen most akarja elmondani örömét, bánatát, családi vagy munkahelyi problémáit, többé már nem szólít meg, eset­leg távolról biccent a fejével, ha meglát, és tovasiet, mert neki is egyszerre sürgős dolga akadt. 3

Next

/
Thumbnails
Contents