A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-06 / 23. szám
BÓDVA MENTI 2. Táj és történelem Somodi (Drienovce) határának alsó része jó termőföld volt, az északi, északkeleti dombvonulatok viszont inkább alkalmasak voltak — s alkalmasak ma is — az állattartásra. A falut a Somodi patak osztja két részre. Nyilvánvaló, hogy a helyi adottságok alapján már a régi időkben is eltérő képet mutatott ez a település az előbbiekhez viszonyítva, lévén egykor szabad királyi birtok. Először Somogyi néven szerepel egy 1359-ből ránk maradt oklevélben, s a későbbiekben is ebben a formában említik. Nevezetes év 1449, amikor a huszita seregekkel a magyar hadak Somogyi alatt vívtak csatát, amelyben a Székely Tamás vezette magyar sereg vereséget szenvedett. A XVI. században a falu előbb a szepsi káptalan, majd a szepsi prépost birtokába kerül. A feljegyzések és a krónikák arról tudósítanak, hogy a falu „1648-ban elpusztult hely, »deserte«." Később, miként a többi elpusztult helységet, Somodit is újratelepítették, s így 1696-ban már három jobbágylakója volt, 1720-ban pedig több mint tíz jobbágyháztartást számláltak benne. Újabbkori birtokosa a rozsnyói püspök, akinek nyaralója volt a faluban. (A copf-stílusban épült kastély ma is áll még.) A faluhoz tartozott — és tartozik — Somodi fürdő is. Egykor ez gyógyfürdőként működött. Nem messze a fürdőtől egy barlang található, ahol a Pityko patak ered, amely később találkozik a Miglinc patakkal. Egyes források szerint e két patak vizét használták fel a fürdőben gyógyítási célokra. Somodi adatközlőim — Képes Imre és Szeman István — szerint a „fürdőnek saját kútja volt, annak a vizét használták fel, nem a patakét". A fürdő ma már nem üzemel; ami mai hírét, érdekességét adja, az a Csemadok Kassa JB által szervezett nyári művelődési táborok és a járási dal- és táncünnepélyek. Somodi és környéke gazdag legendákban. Több ilyen legenda kapcsolódik Szent László király meneküléséhez, akinek a nevét hegy és patak is őrzi. A falu népessége — nyilvánvalóan a környezeti adottságok miatt — nem csupán mezőgazdasággal foglalkozott. A falu határának területe, a rozsnyói érsekség birtokát is ide számítva, megközelítette az ötezer kataszteri holdat. A szántó, rét és legelöterület mellett a falunak volt erdőrésze is: Felső-válog, Macskalyuk, Gyürtető és Gyűrfarok. Ezenkívül volt és van a falu határában ma is kőbánya. (Ezt jelenleg a Bodolói (Budulov) Egyesült Szövetkezet üzemelteti.) A régi időkben faszénégetéssel is foglalkoztak a somodiak. Mindebből az következett, hogy a földműves lakosság mellett az iparosok száma is jelentős volt, ami — Debrődöt kivéve — a többi településre nem jellemző. A somodi iparosok — főleg a kőművesek és ácsok — viszont keresettek voltak messzi környéken. Vagyis Somodi belső szerkezetét, társadalmi struktúráját ez a kétirányúság — kétféle tevékenység — határozta meg, amely mellé odatársult — példának — még az érseki birtok — mai szemmel nézve is — korszerű gazdasági tevékenysége. Az érseki birtokon ugyanis a hagyományos kultúrnövények mellett — búza, rozs, árpa, zab stb. — ipari növényeket, dohányt, cukorrépát és burgonyát is termeltek. Külön említendő, hogy ezen a birtokon honosították meg a dinnyetermesztést is a környéken. Mindezt a somodi gazdák is látták, s e növények termesztésének a módját el is sajátították az érseki birtokon. Ugyancsak ide kívánkozik, hogy — a Pityko patak vizét felhasználva — 1880-tól jelentős bolgárkertészetet is létesítettek ugyanitt. Az érseki birtokon juhtenyésztéssel foglalkoztak, s ami az akkori időkben igazán ritkaságszámba ment: a kastély tavaiban pisztrángot tenyésztettek. Somodi gazdálkodási lehetőségének sokszínűségét természetesen a környezeti adottságok biztosították. A falunak volt saját malma, de egyéb ipari lehetőségek is adtak munkát az ittenieknek. A már korábban említett köbányászat mellett vasércet is jövesztettek a falu határában, de a múlt század végén szénbányát is nyitottak, a bányászatot azonban a szén rossz minősége miatt abbahagyták. Hasonló céllal a harmincas évek elején ugyanitt több kutatófúrást végeztek, de az eredmény nem volt kielégítő. Egy nagyon érdekes gazdasági társulás is létrejött Somodiban a század elején. A somodi gazdák egy nagyobb csoportja 1910-ben a püspöki birtok egy A somodi fürdő főépülete — ma Somodi adatközlőim: Képes Imre, Novák István, Krivda Klára és Szamec István KÉT JEGYZET • Bármennyire is végtelennek tűnt az idei tél, most már jópár hete tavasz van. Méghozzá a javából, ami hosszabb-rövidebb sétákra, utazgatásra, kirándulásokra csalogat. Prágában, Bratislavában, de az ország többi pontján is hétről hétre gyarapszik a hazai turisták és külföldi vendégek, a nevezetesebb műemlékekkel ismerkedők száma. Egyre zsúfoltabbak az utcák és pályaudvarok, egyre nagyobb tömeg özönli el a fölkapottabb kirándulóhelyeket és a patinásabb települések belvárosi sétányait. Egyszóval: aki teheti, több időt tölt a szabadban, azaz a közterületeken ... Kora reggel lépdelve ezeken a helyeken, lényegében nem érheti komolyabb panasz a ház elejét. A takarítóbrigádok, a közterület rendje és tisztasága felett hivatalból őrködök — a késő esti óráktól hajnalig — nagyjából rendbe teszik az utcákat, igaz, nem mindenhol és nem mindegyiket egyformán. Főként azokra összpontosítják figyelmüket, amelyeknek nagyobb az idegenforgalma, ahol az egész nap folyamán sokan fordulnak meg. Délelőtt azután meg is indul az egyre élénkebbé váló gyalogosforgalom. Önmagában ez így természetes, az viszont már sokkal kevésbé, hogy úgy dél felé már rengeteg papírfecni, kukoricacsutka, kiflivég, tengernyi csikkhalom s használt buszjegy hentereg a járdákon, a fák tövében és az úttesten. Könnyed mozdulattal kerül mindez a földre, mintha nem is saját környezetünket csúfítaná e szemét... Szégyen ide, szégyen oda, de be kell vallanunk: sokat szemetelünk. Ráadásul többnyire gátlástalanul, vagy legalábbis minden lelkifurdalás nélkül. Valahogy nem érezzük magunkénak a közterületet. Lakásunk ajtaján kilépve gyakran azt hisszük: mindent szabad. Ki tudja mi okból, de eszünkbe sem jut, hogy az utcák, a terek rendjét s tisztaságát is rendeletek védik. Gondolom, bátran leszögezhetem: falun és városon jobban kellene érvényt szerezni nekik! Igaz, nagyobb településeink zömében működik a közterület-felügyelet, de tőlük sem lehet csodákat várni. Sokkal inkább nekünk kellene megszoknunk, hogy jobban vigyázzunk a közös tulajdonra. Persze, az utcaképet nemcsak annak tisztasága, hanem a reklámok és kirakatok színvonala is gazdagítja. Aki gyakrabban utazik, nyilván tudja: azokban a városokban, ahol nagyobb hagyományai vannak az ízléses, szép portáloknak, ott sok kedvesen hangulatos példával találkozni. így számos csehországi városban, Szlovákiában pedig Lőcsén (Levoča), Selmecbányán (Banská Štiavnica), Körmöcbányán (Kremnica) s egyebütt a söröző ajtaja fölött láncon lógó hordócska függ, a szabóság bejáratát kovácsoltvas olló, a bevásárlóutcát pedig ízlésesen berendezett kirakatok díszítik. De gyakran találkozni mindennek ellenkezőjével is. A lefestett, vagy furnérral pótolt kirakatüvegre, az elkedvetlenítően semmitmondó kirakatokra és az elhanyagolt feliratokra gondolok. Mintha sokszor és sok helyütt megfeledkeznénk arról, hogy a kirakat fontos üzleti funkciót tölt(het) be, de egyúttal az utcakép rendezettségének, a kulturáltságnak is fokmérője. Általános tapasztalat, hogy ahol rendezett a városkép, ott kevesebb az utcákat és tereket csúfító szemét. A környezet ugyanis visszahat az emberre. Tudatosítani ezt — mindannyiunk kötelessége. Az utcakép tisztaságáért felelős hivatalok dolgozóinak éppen úgy, mint az utca emberének, akinek egy-egy kirakatnéző séta vagy tavaszi kirándulás közben elegendő körbepillantania, hogy megállapítsa: kielégítőnek mondható-e közterületeink rendje, tisztasága? ... # Késett az idei tavasz; és ha már így történt, az nem azt jelenti, hogy tovább fog tartani, hanem azt, hogy az idei tavaszunk rövidebb lesz egy kicsit, mert az elejéből lecsípett a tél. De ha már a tavasz késett, akkor legalább mi ne késlekedjünk mindahhoz hozzáfogni, amiről a hosszú télen leszoktunk. Magyarán mondva: téliesített életmódján kell változtatnia mindenkinek, aki eddig nem tette meg. 12
